A rejtett célom, hogy forradalmat idézzek elő – Interjú Szendi Gáborral, I. rész

A pszichiátria egy erőszakszervezet és a depresszió nem létezik – vallja a modernkori polihisztor. Klinikai szakpszichológus, forgatókönyvíró, dramaturg, de még programozó matematikus is. Izgalmas gondolataival felrázta a pszichológiát, könyveivel, tényfeltáró írásaival pedig ezrek juthattak túl személyes kríziseiken. Szendi Gáborral beszélgettünk.

 

A paleolit táplálkozás kapcsán jutott el hozzád egy szélesebb közönség. Te összekapcsolod a pszichológiát a táplálkozással? Ha igen, akkor miben rejlik ez a kapcsolódás?

Sok kapcsolódási pont van. A pszichológusok szeretnek arról beszélni, hogy egészlegesen nézik az embert, végül mégis mindig csak a lelki folyamatokra koncentrálnak. A táplálkozásban bekövetkezett nyugati fordulat egy csomó olyan mentálisnak tekintett zavart előhozott, mint például a depresszió, aminek a gyakorisága jelentősen megnőtt és valójában semmi köze sincs a szerotoninhipotézishez, amit a pszichiátria állít. Az Alzheimer és a Parkinson betegség, amelyek már félig-meddig neurológiainak tűnő problémák, vagy akár a Sclerosis Multiplex, mind szoros kapcsolatot mutatnak a táplálkozással. Ezek

gyulladásos folyamatból származó betegségek.

Annak idején a Depresszióipar könyvem írásakor még csak azt tudtam, hogy a szerotonin hipotézis egy blöff. Évekkel később a Boldogtalanság és evolúcióban már konkrétan bemutattam azt, hogy a depresszió oka a gyulladás, amibe erősen belejátszik a magas szénhidrátfogyasztás. Több nagy vizsgálat igazolja, hogy a szénhidrátalapú táplálkozáson élőkhöz képest az alacsony szénhidráttartalmú étrenden élőknek fele akkora a depresszió kockázata. Ettől a pillanattól kezdve a pszichológus dietetikussá is kellene váljon.

Gyakran foglalkozol a nő tematikájával és hozzájuk is intézed könyveid, mondandód. Ez minek köszönhető? A nők nyitottabbak lennének a pszichológiára vagy a táplálkozás tudományára?

Szendi Gábor a paleolit táplálkozás szakértője, a magazin egyik szerzőjeMondjuk úgy, hogy én tiszteletbeli nőnek tekintem magam. Baron-Cohen fogalmazta meg, hogy a női agy empátiára, a férfi agy a rendszeralkotásra specializálódott. A férfi pszichológusoknak muszáj valahol a két szélsőség között lennie. Ha nincsenek nőies vonásai, empátiája, nem biztos, hogy alkalmas a szakmájára. Mindig is azt gondoltam, hogy a nő egy sokkal kiforrottabb és komplexebb lény. A nő szociális, a férfi eléggé antiszociális lény. Most fejeztem be egy könyvet, ami a Férfi hanyatlása és bukása címmel fog megjelenni az áprilisi könyvhéten, tehát azt tudom mondani, hogy kifejezetten negatív véleményem van az evolúciósan jól működő férfiakról. Minél tökéletesebben valósítja meg a férfi evolúciós céljait, annál negatívabb figura a mai világban. Ma a nőies férfiak funkcionálnak jól.

Ha már feljött a könyvek témaköre… Hagyományos értelemben vett önsegítő köteted nem igazán jelent meg ez idáig, de el tudod azt képzelni, hogy valaki túljusson az életvezetési krízisein ilyen jellegű könyvekkel?

A táplálkozás részét illetően mindenképpen. A paleo elvei világosak, valaki vagy akarja követni, vagy nem. A pszichés önsegítő könyvek piaca szerintem katasztrofális. Amiről lehet 100 könyvet írni, abból legalább 99-et fölöslegesen írtak meg. Önsegítő könyvem például a pánikról írott. Abból megtudható, hogy a pánik a pszichiátria üzletágává vált. A pszichiátria mestere annak, hogy életkríziseket, szociális problémákat mentális zavarrá konvertálja és gyógyszerezze. A pánik esetében egy ritka biológiai zavart, amit klasszikus pániknak nevezünk, összemostak a szorongással, és nyomják mindenkibe az antidepresszáns plusz nyugtató kombinációt, ami teljesen inadekvát kezelése a szorongásrohamnak. A klasszikus pánikban a légzőközpont riadót fúj, mert úgy érzékeli, kevés az oxigén. A szorongásos pánikban az ember a szorongás testi tüneteitől rémül meg, s miután bedumálták neki, hogy ez biológiai zavar,

minden rohamnál várja a halált.

Ha megérti, hogy a szorongás velejárójaként kialakuló hiperventilláció okozta természetes tünetektől rémüldözik, már félig kint van a vízből. De a pszichiátrián szerotonin szintről beszélnek, nem hiperventillációról. A pánik hátterében szinte mindig életproblémák állnak, de persze a pánik egy ponton túl önállósul, hiszen a személy a számára érthetetlen rohamoktól kezd már el félni, amit persze aztán az emberi agy paradox jellege miatt, rendszeresen elő is állít magának. De a pszichológusok sem jobbak. A pánik „okát” nyomozzák csecsemőkorig, holott a kiváltó ok a jelenben van, és kognitív viselkedésterápiával kéne kezelni a pácienst.

Igen sok pszichológusnak csak placebohatása van, mert valódi, hatékony beavatkozásra nem képes.

Bizonyos értelemben önsegítő könyv az Önértékelés csapdájában könyvem is, hiszen ha valaki megérti, hogy az önértékelés egy evolúciósan kialakult archaikus érzelem, ami alól mára kicsúszott a talaj, akkor rájön, hogy nincs értelme az önértékelésére hallgatnia. Most persze egy több száz oldalas könyvet foglaltam össze, úgyhogy ezt talán a könyvből lehet jól megérteni. Fontos megérteni, hogy az evolúciós szemlélet nem csupán egy érdekes diszciplinát, az evolúciós pszichológiát jellemzi, hanem a pszichoterápiában is jelen kell lennie. Ezért kell feltenni a kérdést, hogy a boldogságnak vajon mi a funkciója? Soha senki nem teszi fel ezt a kérdést, csak tolómérővel méricskélik a nemzeti jövedelem alakulásának függvényében az emberek boldogságszintjét. Tulajdonképpen csak a hedonista boldogságot kutatják, ami, mondhatjuk, hogy alapvetően mindenkinek megy, még egy patkánynak is! Arisztotelész nem felfedezte, csak leírta az [simple_tooltip content=’Elégedett, nyugodt és általános boldogságállapot’]eudaimonikus[/simple_tooltip] boldogságot. Az eudaimonikus boldogság a törzsi társadalom terméke. Kibontakoztatni önmagamat a közösség érdekében végzett hasznos tevékenységekben, ez röviden az eudaimonia. Ha ezt valaki el tudja érni – egyébként elég sok köze van a flow-hoz ennek a dolognak -, akkor élhet végül teljes életet. Lehet valakinek úszómedencés háza, akkor is ki tud égni, mert nem a megfelelő dolgokat helyezi előtérbe. Én voltam például könyvkötő és imádtam! Nem felhőpapírba kötöttem egymás után a HVG-ket és Népszabadságokat, hanem minden általam készített könyvet egyedileg kreáltam. Nagy valószínűséggel, ha bérszámfejtő lennék, nem találtam volna meg ezt a boldogságot, amiről a könyvemben írok. Ennek ellenére fontosnak tartom, hogy ne mondjunk le az eudaimoniáról, mert ettől vagyunk emberek. Munka után van másik nyolc óránk, hogy kibontakozzunk. Az eudaimonia nem valami földöntúli boldogság, hanem egy higgadt elégedettség. Hogy van célja és értelme az életemnek. Viktor Frankl mondta, hogy az ember ösztönösen keresi az élete értelmét. Csak persze minden gátolja ebben.

És ez elérhető terápiával? Alkalmas erre a terápia?

Természetesen. Nekem az a rejtett célom, hogy egy forradalmat idézzek elő a páciens életében. Ez sajnos azért ritkán sikerül. Ennek részben az az oka, hogy az embereknek nincsen pénze.

Ha az illető eljön összesen kétszer, ott nem lesz forradalom.

Aki mégis el tud járni, elindulunk együtt egy úton, ott az emberek élete átalakul. Nem én alakítom át, a beszélgetéseink során alakítja át az illető a saját életét, természetesen mindig a fejlődés irányába.

A terápia tehát csak egy beszélgetés? Gyakran halljuk ezt a sztereotípiát, meg azt, hogy a páciens csak beszél a pszichológusnak, így aszimmetrikus az egész terápiás felállás.

2014apr 002Ott kezdődik az egész, hogy a terapeutának aktívnak kell lenni. Tehát ezeket a hülye sablonokat, hogy nem adunk tanácsot, nem szólunk bele és nem mondjuk ki a nyilvánvaló lépéseket, ezeket el kell felejteni! Hát a legtöbb embernek pont az a problémája, hogy hiányzik valamilyen készsége, ami miatt nem tud rendesen alkalmazkodni a körülményekhez. Megtehetjük, hogy nézzük a köldökünket és várhatjuk, hogy a páciens kiizzadja magának a megoldást, de ha ez negyven évig nem sikerült, akkor nagy valószínűséggel most sem fog. Ez a személytelen, háttérben maradó pszichológus attitűd egy teljes tévedés. A freudi ostobaságok velejárója, hogy azt hisszük, a terapeuta csak egy katalizátor, aki mellett a megoldás természetes módon kibontakozik. Követéses vizsgálatok során kiderült, hogy ha valaki nem járt analízisbe öt évig, ugyanolyan arányban gyógyult meg, mint az, aki azt az öt évet aktív analízisben töltötte. Az embereket jórészt a körülményeik határozzák meg,

a terapeutának tehát az élet újrafogalmazásában kell segítenie.

Ez csak annak a pszichológusnak megy, aki saját életét rendbe tudja tenni. Álságos az a felfogás, hogy a terapeutának is lehet problémája, ha tudja kezelni. Hogy lehet azt „kezelni”, hogy valakinek pocsék az élete, gyáva a kitöréshez, boldogtalan, csalja a párját, elcsábítja a páciensét? A pszichológus képzés semmilyen garanciát nem tud arra adni, hogy az onnan kikerülő diplomások valóban alkalmasak lennének arra, hogy mások életét befolyásolják. A terapeuta pedig egy modell. Ha a pszichológus nem tud modellé válni a beteg előtt, akkor nem működik a terápia. Hogy várjunk el mástól olyat, amire magunk se vagyunk képesek?

Jók a pszichológusok Magyarországon?

Nem ismerek se jó se rossz pszichológusokat. Szokták kérdezni, kit ajánlanék. Senkit nem ajánlok, mert nem látok bele abba, mit művel a négy fal között. De benyomásom szerint összességében kevés jó pszichológus van. Az emberi tulajdonságok mindig normális eloszlást mutatnak. Az egyik szélén vannak a kutyaütők, a másik végén van néhány eredeti, kreatív kolléga, és középen van a középszer. Ők azok, akik vakon követik a mindenféle „iskolákat”, csüggenek a „mester” szavain, szeretnek hümmögni, titokzatoskodni, vadul gyártják az önkényes hipotéziseket arról, miként okozza akármilyen gyermekkori „trauma” a jelen problémáit, és ha a páciens nem javul, akkor a magyarázat az, hogy „nem mentünk elég mélyre”, vagy a páciens „ellenáll”. Az emberi problémák nem a terápiás iskoláknak megfelelően alakulnak ki, nem lehet mindent kalapáccsal megoldani, csak azért, mert valakinek kalapácsa van. Az irányzatokból kell egy terapeutának összegyúrni a saját eklektikus stílusát, ami rugalmasan alkalmazkodik a páciens problémájához, és kifejezi a pszichológus személyiségét is. Őszintén szólva az egyes terápiás iskolák nekem inkább vallásoknak tűnnek. Az odatartozók vakon hisznek benne, soha meg nem kérdőjelezik, hogy egyáltalán van-e valós alapja a módszernek, és nem a páciens problémája határozza meg a megközelítésüket, hanem az, hogy ők melyik terápiás templomba járnak ige hirdetésre.

Te egyébként az a fajta pszichológus vagy, aki mindenkit elküldene pszichológushoz még akkor is, ha nincs rá szüksége, akár csak önismeret céljából?

20160317_Szendi_Gabor_by_Havasi_Mate-38Nem.  Eleve az önismeret megint egy ilyen maszlag. Le lehet ezt fordítani értelmes dolgokra, de az a fajta önismeret, amit az emberek hajszolnak, nem érhető el, mert egyszerűen nem létezik. Az igazi önismeret azzal indul, hogy valójában nincs akarat, legalábbis abban az értelemben nincs, hogy az ember tudatosan indítaná a cselekvéseit. Külső és belső ingerek hatása alatt állunk. Ez a külső és belső környezet a szokásaink, a gondolataink és a külső környezet együttese. A belső ingerek, a gondolati szokások sokszor téves metasémák irányítása alatt állnak. Ha én azt mondom magamnak, hogy hülye vagyok, vagy képtelen valaminek az elvégzésére, akkor ezek hatással lesznek a cselekedeteimre. Például ezt generálja a negatív önértékelés nevű metasémánk. Ha az ilyen mondatokat tartósan ki tudjuk cserélni pozitív tartalmúakra, azaz új gondolati szokást tudunk kialakítani, akkor meg fog változni a belső ingerkörnyezet s vele a viselkedésünk.

Az önismeret tehát az, hogy megtanulom hogyan működöm, és akkor meg is tudom változtatni a működésemet.

Erről egy egész könyvet írtam, Párbajok nélkül a címe, kicsit megtévesztő, mert az alcíme többet mond el: Okok helyett megoldások. Visszatérve a kérdésedre, ha valakinek az életstratégiája számunkra furcsa, vagy akár bizarr, attól az még működhet. Ha ez neki nem okoz problémát és vígan éli mellette az életét, akkor nem kell beleszólnunk csak azért, mert számunkra szokatlan dolgokkal találkozunk. Akkor küldeném el pszichoterápiába az illetőt, ha már neki is problémát okoznak a furcsa alkalmazkodási szokásai.

Folytatás következik.

Hozzászólások lezárva.