„Én aztán nem vagyok hipnotizálható!” – Vagy mégis?

A hipnózisnak ma már rengeteg felhasználási területe van a gyógyításban, a (fog)orvosi fájdalomcsillapítástól, a pszichológiai terápiás munkáig. Mégis, a témát még ma is rengeteg tévhit és hiedelem lengi körül. Szakmai munkám során sokszor találkozom azzal a kérdéssel, hogy vajon mindenki hipnotizálható-e, illetve az olyan jellegű kijelentéssel, hogy „szerintem csak a gyenge embereket lehet hipnotizálni, engem biztosan nem, engem nem lehet csak úgy irányítani.” Heller Csilla tanácsadó szakpszichológus írása.

Arra a kérdésre, hogy mindenki hipnotizálható-e, a leggyakrabban megfogalmazott válasz az, hogy nem. A kutatási laborokban és rendelőkben 12 pontos skálán értékeljük a hipnábilitást (a hipnózis iránti fogékonyságot), és időnként találunk is 0 pontos személyt, aki egyáltalán nem hipnotizálható, legalábbis az adott módszerrel nem. Ez a fogékonysági szint az esetek nagy részében stabil személyiségvonásnak bizonyul, esetleg terhesség vagy betegség idején növekszik csupán pár ponttal.

A hipnotikus transz állapota

A hipnotikus transz viszont, mint módosult tudatállapot, egy teljesen hétköznapi, bárki számára átélhető jelenség. Gondoljunk csak az elalvás előtti, vagy közvetlenül az ébredést követő időszakra, vagy amikor az autópályán illetve vonaton utazva a monotonitásba bámulunk, vagy amikor már egy ideje egyenletes lüktetésű zenére táncolunk.

Ahogy régebben a tánchoz, hipnózishoz ma is két ember szükséges, két személy (hipnoterapeuta és hipnotizált) között létrejött különleges kapcsolat, diádikus interakció és még valami plusz. Ez a plusz a hipnábilitás mértékében keresendő – és nem a hipnoterapeuta mágikus képességeiben, hiszen

hipnotizálni bárki tud, a hatás nem a „varázserőn” múlik.

Azonban mielőtt a fogorvosnál ülve bölcsességfogunk eltávolításakor érzéstelenítő injekció helyett – hirtelen felindulásból – hipnózisos fájdalomcsillapítást (hipnoanalgézia) kérnénk, érdemes felméretni a hipnábilitásunkat. Nem mindenkinek érdemes belevágni így a műtétbe, viszont van, akinek bátran javasolható.

Miből következtethetünk mi magunk arra, hogy fogékonyak vagyunk-e a hipnózis iránt?

Talán mi is azonnal valamilyen jellemvonást hoznánk ezzel összefüggésbe, ahogy azt a korai személyiségkorrelációs kutatások tették, eredménytelenül. A kutatók próbáltak valamilyen kapcsolatot találni a hipnábilitás és a beleegyezés könnyűsége, a neurotikusság és a hisztéria között, de nem sikerült egyértelmű összefüggéseket kimutatni. Tehát

nem igaz az az állítás, hogy azok hipnotizálhatóak, akik befolyásolhatóbbak, irányíthatóbbak, „gyengébbek”, és az „erős jellemű”, akaratos, öntörvényű, határozott ember pedig nem.

Azzal sem mutatkozik összefüggés, ha valaki nagyon szeretne hipnózisba kerülni, vagy ha valaki nagyon ellenáll, legfeljebb az aktuális hipnózis-élményét befolyásolja vele valamilyen irányba, viszont a tényleges hipnotikus pontszáma – többszöri részvétel után – minden esetben egyértelműen kimutatható. Tehát az attitűd és a motiváció egy ideig képes csak valamennyire befolyásoló tényezőként jelen lenni, a stabil személyiségvonásra – a hipnotikus fogékonyságra – nincs hatással.

vivid-colored-spiral
Amikor magába szippant egy esemény.

Mi az, ami mégis összefüggésbe hozható a hipnábilitással?

Ha gyakran előfordul velünk, hogy mélyen bevonódunk egy tevékenységbe, például a zenehallgatásba, olvasásba, egy képzeleti élménybe, egy festmény csodálatába, és közben megszűnik körülöttünk a tér és az idő, ha teljesen feloldódunk a tevékenységben, és nem  kívülről szemléljük az eseményt, nem elemezzük azt, ha nincs ott a „belső megfigyelő”, hanem eggyé válunk az élménnyel, sőt, mi leszünk maga az élmény, akkor az már sokat sejtet arról, hogy hasonló hatással lesz ránk a hipnózis is. Ez az úgy nevezett abszorpciós jelenség.

Hasonlatos ahhoz az állapothoz, amikor a gyerekek megbabonázva hallgatnak egy mesét, és közben intenzív belső képeik vannak az eseményekről. Ők maguk harcolnak a sárkánnyal és mentik meg a királykisasszonyt, és a sárkány számukra közben félelmetesen valóságos.

A hipnózisra való fogékonyság gyermekkori alapjai

Nem véletlenül lehetnek ilyen intenzívek a gyermekkori élményképek: a fantáziára és a mély bevonódásra való képesség egy kritikus periódusban, kb. 4 éves korig tud kialakulni, azután már nehezen előidézhető. Ráadásul a gyermekek egyfajta módosult tudatállapotban vannak, és így sokkal érzékenyebben reagálnak a szuggesztiókra is.

A hipnózis jelenségét vizsgáló, egyik korábbi kutatásom során arra az eredményre jutottam, hogy a testvérrel nem rendelkező gyermekek felnőtt korukra fogékonyabbak lettek a hipnózis iránt, mint a testvérrel rendelkezők. Ennek lehetséges magyarázata, hogy a testvér nélküliség egyfajta izoláció.

A játszótárs és a „kizökkentő másik” hiánya eredményezheti a mély bevonódási képesség kialakulását, mely a későbbi hipnábilitás alapja.

Tehát, ha hajlamosak vagyunk feloldódni, elmosódni egy élményben, teljes figyelmi és élményszerű bevonódással, és ráadásul még egykék is vagyunk, vagy testvérünk és köztünk nagyobb korkülönbség van, minden esélyünk megvan rá, hogy magas legyen a hipnózis iránti érzékenységünk. Azonban, ha komolyabb terveink vannak a hipnózissal (érzéstelenítés, terápia), mindenképpen érdemes fogékonyságunkat szakemberrel felméretni, aki nagyjából egy-másfél óra alatt már visszajelzést is tud adni hipnábilitásunk mértékéről.

A szerző Heller Csilla, (krízis)tanácsadó szakpszichológus, relaxációs terapeuta, család-és párterapeuta-jelölt a Lisznyai Pszicho-Műhely tagja.