Az eredményesség nyomában, avagy a képzelet valódi ereje

Sokszor hallhatunk olyan típusú utasításokat az edzők részéről, hogy „még játszd végig fejben” vagy „gondold át, hogyan fogod csinálni”. Valóban hasznosak ezek az utasítások? Van értelme mentálisan is átgyakorolni a mozdulatokat? Van ennek tudományos háttere és bizonyítéka? A válasz igen, de hozzá kell tenni: nem mindegy, hogy a sportoló pontosan milyen technikával végzi el mindezt. Cikkünkben a képzeletben rejlő lehetőségeket is áttekintjük.

Bizonyára sokaknak megfoghatatlan, hogyan is hathat a teljesítményre a képzelet, milyen mechanizmusokon keresztül fejti ki a hatását. Amikor a sportoló elsajátít egy új mozdulatot, akkor az szépen lassan „beidegződik”, ahogy azt a hétköznapokban is mondani szokás. De mit is jelent ez? Eleinte minden új mozgás megtanulása nagy figyelmet igényel. Amíg a mozdulat nem készségszinten elsajátított, addig a piramis pálya szabályozása alatt áll, tehát a mozgás minden részletét az agykéreg közvetlenül szabályozza. A tanulás során egyre több kapcsolat jön létre az idegsejtek között, és végül a mozgás készségszintű lesz, ami azt jelenti, hogy az extrapiramidális pályarendszer szabályozása alá kerül. Ebben az esetben már csak a mozdulat elindítása lesz tudatos és akaratlagos, (tehát agykérgi ellenőrzés alatt álló) utána azonban a mozgás kivitelezése már nagyrészt automatizált, ami a tanulás során kialakult idegrendszeri kapcsolatoknak köszönhető (Mándics és Molnár, 2008). Összefoglalva, a sportolónak a mozdulat tanulása során minden egyes részletre figyelnie kell, hogy helyesen sajátítsa el azokat, majd a beidegződés után a sportolónak már csak az a dolga, hogy a mozdulatot tudatosan beindítsa. Ezután a beidegződött mozdulat gyakorlatilag automatikusan végbemegy.

football-1319608_1920
Sérülés és betegség esetén kiemelkedő jelentőségű a mozdulatok mentális gyakorlása, az edzésmunkába való könnyebb visszarázódás érdekében.

Már a mozgás elképzelése is aktiválhatja az izmainkat

Számos kutatás alátámasztotta, hogy a mozgás elképzelésének hatására az izmokban elektromos aktivitás jön létre (Hale, 1981, 1982; Schramm, 1967; Schick, 1970). De Harris és Robinson (1986) kutatása volt az első, ami specifikusan azt vizsgálta, hogy mely izomcsoportokban mérhető elektromos aktivitás, ezáltal jól megvilágították a biológiai háttérfolyamatokat, melyek szerepet játszanak a mentális edzés során.

A vizsgálat során különböző szintű sportolókat kértek meg bizonyos mozdulatok elképzelésére.

A mentális gyakorlás során meg kell különböztetnünk két perspektívát: a belsőt, valamint a külsőt. Az előbbi során a sportoló gondolatban maga hajtja végre a mozgást, ugyanazt érzékeli, amit a mozdulat közben is érzékelne, az utóbbi során a sportoló gondolatban kívülről látja magát, ahogy végre hajtja a mozdulatot. A vizsgálat során az EMG nevű eszközt alkalmazták, mely elektródák segítségével képes mérni az izmokban létrejövő elektromos aktivitást, amelyek létrejönnek például az izom mozgásakor is. Harris és Robinson (1986) vizsgálata azért úttörő jelentőségű, mert kimutatták, hogy csupán a mozgás elképzelése során is kialakul elektromos aktivitás a mozdulat kivitelezéséhez szükséges izomcsoportokban. Eredményeik alapján az aktivitás mértéke nagyobb a belső perspektívájú mentális gyakorlás esetén, valamint jelentősebb a magasabb szinten álló sportolóknál.

A képzeletben rejlő lehetőségek

Harris és Robinson (1986) alátámasztották tehát, hogy a mozdulat elképzelése során valamilyen szinten aktiválódnak azok az idegsejtek közötti kapcsolatok, melyek a mozdulat kivitelezése során fontosak, tehát a mozgáshoz szükséges izomcsoportokban létrejön az elektromos aktivitás. De miért fontos mindez?

Számos lehetőség rejlik a mentális edzésben.

Fizikailag a sportolók képesek bizonyos számú ismétlést végrehajtani edzésen, és javítani a mozdulatokat, a teljesítményt. Ezt ki lehet egészíteni mentális edzéssel a még jobb eredmény érdekében, hiszen ha fizikailag már kimerültek és nem képesek több feladatot jól végrehajtani, utána fejben még lehet a jó mozdulatot tovább erősíteni és gyakorolni. A belső nézőpontú elképzelés során a versenyző megerősítheti a jó mozgás kivitelezéséhez szükséges idegrendszerei kapcsolatokat, finomíthatja, javítgathatja a mozdulat részleteit, ahol még kicsit jobban lehetne kivitelezni azt. Mindezek után nem meglepő, hogy számos olimpikon és sikeres sportoló alkalmazza ezt a típusú gyakorlást az edzés fizikai részének kiegészítéseként (Ungerleider, 2005).

Nagy jelentősége lehet még a mozdulatok fejben való gyakorlásának olyan helyzetekben, amikor az edzés fizikai része gátolt. Ilyen esetekben, például sérülés vagy betegség alatt, a belső perspektívájú elképzeléssel meg lehet erősíteni rendszeresen a mozgások idegrendszeri hátterét, így amikor fizikailag a sportoló készen áll rá, hogy visszatérjen az edzésmunkába, könnyebb dolga lesz, hiszen a szervezete jobban fog „emlékezni” a szükséges mozdulatok megfelelő kivitelezésére.