A véleményalapú identitás

A politikai aktivizmust a pszichológia szemüvegén keresztül úgy lehet vizsgálni, hogy az egyéni motivációk és mobilizáló erők hátterében meghúzódó érzelmekkel foglalkozunk. A politikai aktivizmus és tiltakozás szociálpszichológiája címet viselő cikksorozatunk olyan gyakorlati kérdéseket tesz föl, amelyekre a választ az érzelmek szintjén kell keresni: Mi van akkor, ha nem a saját csoportom érdekében demonstrálok? A napokban nagy nyilvánosságot kapott Liget Budapest projekt ellen tiltakozó Ligetvédők tüntetése példája alapján: az aktivisták a fák védelmét tartják szem előtt, de feltehetően nem azonosulnak a védett csoporttal. A sorozat második írása a véleményalapú identitást mutatja be.

Előző cikkünkben azokat az alapvető motívumokat ismertettük, amelyek a szociális változásra irányuló politikai aktivizmus nélkülözhetetlen kellékei: azonban az észlelt illegitimitás, az énhatékonyságba vetett hit és az észlelt igazságtalanság sok esetben még mindig csak szükséges, ám nem elégséges feltételei annak, hogy valaki kollektív cselekvésben köteleződjön el.

Véleményalapú identitás, kollektív cselekvés

A szociálpszichológia egyik legtöbbször használt fogalma a társas identitás elmélete, amellyel a kutatók és elméletalkotók sokáig az aktivizmus motivációit magyarázták, azonban az elméleti keret néhány esetben nem alkalmas a jelenség megindoklására. Ahogyan már az előző cikkben is láthattuk, előfordul, hogy nem egy olyan csoport érdekében tüntetünk, amellyel azonosulni tudunk, hiszen például nem vagyunk tagjai az adott kategóriának. A napokban nagy nyilvánosságot kapott Liget Budapest projekt ellen tiltakozó Ligetvédők tüntetése jó példája ennek a helyzetnek: az aktivisták, akik elfoglalták a volt Hungexpo területét, a fák védelmét tartják szem előtt, ám feltehetően nem a védett csoporttal azonosulnak.

tüntetés2
A vélemény alapú csoporthoz tartozás növeli a cselekvési hajlandóság valószínűségét

Erre a problémára kínál megoldást a véleményalapú csoportidentitás. Az elmélet és a hozzá kapcsolódó kutatások azt bizonyítják, hogy egy vélemény alapú csoporthoz (tehát egy közös normákon, értékeken és hiedelmeken osztozó közösséghez) való tartozás sokkal biztosabb bejósló tényezője az aktivizmusra és a cselekvésre hajlandóságnak, mint az egyéb, társadalmi alapon szerveződő csoportokkal való azonosulás (ilyen lehet például a nem, vagy egy bizonyos társadalmi osztályhoz való tartozás). Ehhez az erős kapcsolathoz hozzájárul még a Klandermans és munktársai által felvázolt átpolitizált kollektív identitás elmélete is. A szerzők úgy gondolják, hogy

a széles társas kategóriával való azonosulás helyett az üggyel, a mozgalommal vagy formális szerveződéssel való azonosulás jelentheti a kulcsot az elköteleződéshez.

A városligeti demonstráció esetében tehát a Ligetvédők csoportja egy átpolitizált társas csoport, amellyel annak résztvevői azonosulni tudtak: az akció pedig egyelőre kitart.

A fenti két fogalom mellett fontos megemlékeznünk azokról a csoportközi érzelmekről is, amelyek felerősíthetik az aktivizmusra való hajlandóságot. A pszichológiában sokszor használt Lazarus-féle kiértékeléselmélet szerinti érzelem-fókuszú megküzdés vezethet ahhoz, hogy egy csoport tagjai az elszenvedett hátrányokat a csoport-alapú haragon keresztül éljék meg, és így jussanak el a kollektív cselekvésig. Emellett természetesen a társas támogatottság mértéke is befolyásolja az odáig vezető utat. Van Zomeren és munkatársainak elmélete alapján tehát az aktivizmusig kettős útvonalon jutunk el: az érzelmek (főként a csoport-alapú harag) és a probléma fókuszú megküzdés szempontrendszere (énhatékonyság érzése, stb.) kölcsönösen hatnak egymásra az aktivizmus tekintetében.

Egyéni érdekek – a csoport érdek mellett

Bár az eddig felsorolt struktrurális okok vizsgálata elengedhetetlen az aktivizmus vizsgálatában, pszichológusként nem mehetünk el az egyéni, egzisztenciális motivációk mellett sem. A halandóság tudata miatti szorongás egyik következménye, hogy

az emberek törekednek az úgynevezett szimbolikus halhatatlanság elérésére: igyekeznek olyan cselekedeteket véghezvinni, amelyekről azt érezhetik, van értelmük, hősiesek és időtállóak.

Julia Elad-Strenger pszichológus szerint az aktivizmus egy olyan szerepet képes nyújtani az elkötelezetteknek, amely a társas szükségletek mellett az emberek individuális, az én fontossá tételére irányuló ambícióit is képes kielégíteni.