Mit jelent önmagunknak lenni? – II. rész

Az önazonosság lényege belső világunk és viselkedésünk összhangja. Sokan azonban nem merünk vágyaink és elképzeléseink szerint cselekedni, mivel félünk környezetünk reakcióitól. Cikkünk folytatásában néhány olyan módszerrel ismerkedhetünk meg, melyek segítenek elindítani bennünket a cél felé, hogy a hétköznapokban is „önmagunk lehessünk”.

Önmagunknak lenni a mindennapi életben

A következőekben összegyűjtöttünk néhány tippet, amelyekkel hozzáláthatunk önmagunk megismeréséhez és az önazonosság eléréséhez.

Nyílj meg…

…és meglepődve veheted észre, hogy nem vagy egyedül. Példaként álljon itt egy fiatal lány esete, aki rendkívüli szégyent és értéktelenséget élt át a szorongásos zavara miatt. Problémáját nem akarta megosztani egyik barátjával sem, mivel félt attól, hogy elítélik vagy kizárják a társaságból. Így azonban a közös eseményeken sem tudott részt venni, pszichés állapota miatt. Végül összeszedte a bátorságát, és elmesélte barátainak a problémáját. Ha nem is olyan súlyossággal, de majdnem mindegyikük átélt már hasonló helyzeteket, és ugyanúgy nehéznek érezték, hogy azokat megosszák bárkivel. Azután az este után a társaság odafigyelt arra, hogy a lány is biztonságban érezze magát az összejöveteleken. A beszélgetéseik ezzel sokkal mélyebbé és őszintébbé váltak.

Minél inkább engedjük láttatni gyengeségeinket, és merünk beszélni az érzéseinkről, mások annál hitelesebbnek, szerethetőbbnek és emberibbnek látnak bennünket.

team-386673_960_720
Ha megnyílunk másoknak, a megértettség, valahová tartozás egy mélyebb érzését élhetjük meg.

Légy [simple_tooltip content=’Az asszertivitás az önérvényesítés képessége.’]asszertív[/simple_tooltip]!  

Sokan elkerüljük az asszertivitást, mert azt gondoljuk, ezzel a viselkedéssel udvariatlannak, durvának mutatkoznánk mások előtt. Az asszertivitás a gyakorlatban viszont arról szól, hogy képesek vagyunk kellően határozottan és tudatosan kifejezni érzéseinket, érvényesíteni gondolatainkat, miközben tisztelettel, és kedvesen fordulunk a társainkhoz.

Van, hogy azért mellőzzük az asszertív viselkedést, mert az diszkomfort érzettel jár, s ebből azt gondolhatjuk, rossz úton járunk. A közvetlenségnek, gondolataink őszinte kifejezésének valóban van szorongást fokozó hatása, hiszen általában akihez őszinték vagyunk, azt fontosnak is tartjuk (vagy talán folyamatosan meg szeretnénk felelni másoknak).

Thorn azt javasolja, hogy ismerjük el a félelmünket. Például mondhatjuk a következőt: „Féltem attól, hogy erről a témáról beszéljek veled, mert nagyon fontos vagy számomra, és soha nem akarnám megbántani az érzéseidet. Ugyanakkor a mi kapcsolatunk annyira értékes számomra, hogy fontosnak tartom, hogy erről a témáról megismerd a gondolataimat.”

Kezdd kicsiben!

Ha megszületik az elhatározás, azzal már nagyot léptünk előre, de nem akarhatunk azonnal „önmagunk lenni”. Nem elég, hogy megszoktunk bizonyos viselkedéseket, gondolatokat, amelyeket talán hosszú évek óta űzünk, s talán kicsit be is rögződtek a viselkedésünkbe. A társas környezetünk is arra számít, hogy ugyanazok a személyek maradunk, akik voltunk, s a hirtelen változást nem biztos, hogy jól tudják kezelni. Érdemes a változást tehát apró lépésekben felépíteni.

Nekifoghatunk úgy, hogy egyre gyakrabban fejezzük ki véleményünket, érzéseinket. Felszólalhatunk, ha valamit nem akarunk, elmondjuk, hogy helyette pontosan mit is szeretnénk.

„Ha hitelesen élünk, az azt jelenti, hogy engedélyeket adunk saját magunknak”

– állítja Osborn.  Engedély arra vonatkozóan, hogy elcsendesítsük a „kellene”-ket, amelyek nem a saját vágyainkból, hanem mások elképzeléseiből, elvárásaiból fakadnak. Ehhez a folyamathoz rengeteg időre, és önmagunk erős ismeretére van szükségünk, de jutalma rendkívül kifizetődő.

A szerző Hátszegi Eszter, pszichológus, iskolapszichológus, a Lisznyai Pszicho-Műhely tagja, pár- és családterapeuta jelölt.