„És felnőtt máris hogy legyek?”

A címben szereplő idézet a Mozart! című 1999-ben Ausztriában bemutatott musical egyik betétdalából, az Árnyékdalból származik, amelyet hazánkban a közönség először 2003-ban láthatott Dolhai Attila főszereplésével, és amely a fiatalon elhunyt osztrák zeneszerző életét mutatja be drámai jelenetekben. Miképpen Mozart is felteszi a kérdést, úgy megannyi fiatal felnőtt is hasonlóan cselekszik, amikor először lép ki a nagybetűs életbe. S valóban; hogy lesz a gyerekből felnőtt? Miért olyan komplikált ez, milyen nehézségek hátráltatják ma a fiatalokat ebben? Vajon létezik-e valamilyen segítség a számukra, vagy saját erejükből kell boldogulniuk? Ezen kérdésekre próbálunk meg választ találni a pszichológia nagyítóján keresztül.

Mi is az az ifjúkor?

Ennek megválaszolásához először is tisztáznunk kell a fejlődés-lélektan fogalmát. Ez a tudomány olyan struktúrákat, általános faktorokat kutat, amelyek az idő haladtával az ember személyiségében megjelennek, alakítják azt, valamint ezeknek a tényezőknek sorrendjét és kapcsolatát is vizsgálja. Az egyes ember személyiségének pedig különböző fázisai határolhatók el egymástól, amelyek sajátosságaik révén a többi életszakasztól jól elkülöníthetők. Így beszélhetünk újszülött-(csecsemő), gyermek-, serdülő-, ifjú-, felnőtt- és időskorról. Most nézzük meg, mik az ifjúkor legmarkánsabb vonásai!

Az ifjúkor vagy fiatal felnőttkor időszakának kezdetét nem lehet pusztán a tizennyolcadik életév betöltésével megjelölni, ami a legtöbb országban a nagykorúság elérését jelzi, ugyanis ez mindenkinél eltérő lehet. A lezárását sem egyszerű meghatározni, – bár azt általában a huszonötödik-harmincadik életév környékére tehetjük –, mivel az szintén egyénenként nagy szórást mutathat. Kiindulásképpen érdemes megemlíteni, hogy ekkor történik a harmadik alakváltozás; fizikailag az ember ilyenkor kerül a csúcspontra, teljesítőképessége megnövekszik, a helyes testarányai kialakulnak, mozgáskoordinációja fejlettebbé válik. De nemcsak testi ereje, hanem

szellemi teljesítménye is ezen életszakaszban a legmagasabb.

Személyiségében a vakmerőség, felfokozott bátorság még mindig megtalálható a serdülőkorból, mert a szülői kontroll alól kikerülve a szabadság iránti vágynak nem tud és nem is akar megálljt parancsolni, így gyakran emlegetik az egyetemisták/főiskolások életét a legszebb éveknek, amiket átél az ember.

Érzelmi fejlődésére jellemző, hogy a serdülőkori negatív élmények pozitívvá változnak, főként a szociális fejlődése számottevő a fiatal felnőttnek, hiszen barátai helyett most már az ellenkező nem iránti érdeklődés lesz hangsúlyos. Az egyéni felelősségvállalás pedig számottevően erőteljesebbé válik, az ebben a korban kötött barátságok jóval tartósabbak mint a korábbiak. Nem mellékes, hogy egyre inkább el meri mondani saját véleményét a világról, nem pedig vakon követi, utánozza az adott csoportot, amelybe tartozik. Erikson elmélete alapján ekkor zajlik le az izoláció és az intimitás iránti igény közti konfliktus, amely során az utóbbi kap mind több szerepet, a fiatal felnőtt ugyanis már sokkal jobban keresi az intim kapcsolatteremtés lehetőségét, a tartósabb partnerkapcsolatot, mint a serdülő.

kep1
Érzelmi fejlődésére jellemző, hogy a serdülőkori negatív élmények pozitívvá változnak, főként a szociális fejlődése számottevő a fiatal felnőttnek, hiszen barátai helyett most már az ellenkező nem iránti érdeklődés lesz hangsúlyos.

Az ifjú legfontosabb feladatai közé tartozik vagy tartozhat a társadalomba való beilleszkedés (ez a további lépések leglényegesebbike, a kiindulópont); a családtól való önállósodási folyamat megkezdése és befejezése; a pályaválasztás; a saját stílusának megtalálása; az, hogy össze tudja kapcsolni a saját akaratát a kitűzött céljával; az érzelmi kapcsolatainak elmélyítése; az intimitás, a bizalom megismerése; és végül a családalapítás.

Mi jelent problémát?

A problémák gyökere ott fogható meg, hogy ahogyan bármiben az életben, úgy a személyiség fejlődésében is az átmenet az egyik legnagyobb akadály a következő szint elérésében. Jung találóan fogalmazta meg, hogy az ifjúkor átmenetet képez a gyermek- és a felnőttkor között. A fiatal elhagyva az iskolát és a szülői támogatást, belép a valós életbe, dolgozni kezd, és ezzel számos új helyzettel szembesül. Erikson szerint a fiatalokat „könyörtelenül kényszerítik” az életüket végérvényesen meghatározó döntések meghozatalára, noha nekik éppen az átmeneti jellegből adódóan, haladékra volna szükségük. Jung pedig úgy gondolta, hogy miközben a fiatal munkába áll, számos, eddig ismeretlen probléma nehezíti az életét, amik annak következményei, hogy irreális elvárásokat támasztott a világgal szemben.

Mik is ezek a problémák konkrétan?

  • Posztadoleszcencia: Keniston 1968-ban használta először ezt a kifejezést, amit kapunyitási pániknak vagy meghosszabbodott kamaszkornak is nevez a szakma. A lényege, hogy a pubertáskor vége és a felnőtté válás időszaka között zajlik le ez a folyamat, amely során a felnőttkor kezdete elhúzódhat. Legfontosabb jellemzői, hogy a tanulás és a munkavállalás határai egybefolynak, a szülői támogatás továbbtart, mint az korábban szokásos volt. De megváltoznak a partnerkapcsolatok alakulása is: a manapság jellemző tendencia alapján inkább az élettársi kapcsolat kap nagyobb szerepet, szemben a házassággal, míg a gyerekvállalás ugyancsak később következik be. Egyértelműen az egyik legerősebb kiváltó oka a posztadoleszcenciának a mai oktatási struktúra, ami miatt sokan még a késő húszas, vagy akár harmincas éveikben is tanulnak, ami feltételezi gyakran az előbb említett jellemzőket.
  • Elköteleződési krízis: maga a krízis egy olyan érzelmileg feszült, túlterhelő állapot, amelyben az ember a lelki egyensúlyát veszélyeztető új szituációval találkozik. Ennek egyik változata, az elköteleződési krízis, melynek fő okozója az izoláció, az elszigetelődés. Ez annyit jelent, hogy a fiatalok nem tudnak tartalmas, mély emberi kapcsolatokat kialakítani egymással, holott ideális esetben ebben a korban már ennek kellene bekövetkeznie. Az okok sokfélék lehetnek: a modern technológia miatt az egyén képes egyedül is boldogulni, nem tapasztalja meg a csoportműködéseket, az identitás késői kifejlődése, stb. Márpedig ha valaki nem tud baráti vagy partnerkapcsolatokat kialakítani, a munkába való beilleszkedése is lényegesen nehezebb lesz, ami végső soron az önérzetét rombolja le, és egyszerűen nem lesz képes a szociális beilleszkedésre.
  • Munkába állás krízise: itt ismét visszatérünk a kapunyitási pánikhoz. A munkát vállaló fiatal egy új világba csöppen, egy új hierarchikus rendszer része lesz, amely során átértékeli az eddig kialakult önképét is. Sokszor más viselkedési modell felvétele is szükséges a tanulmányok befejezése után az adott munkahelyen. Sokak döntésképtelenek maradnak, ha túl sok a választási lehetőségük a munkaerőpiacon, míg ennél vélhetően gyakoribb az az eset, amikor bizonyos szakmát választók éppen ellenkezőleg; nem találnak maguknak keresetforrást, így a korlátolt választási lehetőségek miatt beleeshetnek a munkanélküliség vagy a végzettségükhöz képest jóval szerényebb fizetést nyújtó állások csapdájába.
    kép2
    A munkát vállaló fiatal egy új világba csöppen, egy új hierarchikus rendszer része lesz, amely során átértékeli az eddig kialakult önképét is.

    Mindezek mellett egyeseknél a gyors kiégés is megvalósulhat; azok akik ugyanis a világtól többet vártak, mint amit az képes nekik adni, amint rájönnek, hogy sok esetben a valós életben nem a tényleges képességeik, tudásuk, hanem önmaguk sikeres eladása, és a hatalmi játszmák számítanak, hajlamosak pár év után már fiatalon „kiégni”, csalódni az élet kegyetlen rendszerében.

Van megoldás?

Bár sok probléma van az életben, de nincs olyan, amire nem létezik valamilyen megoldás, így az ifjúkor fent vázolt nehézségeire sem, ami még nem azt jelenti, hogy azt egyszerű lenne meg is találni. A munkába lépéssel kapcsolatos problémákra a legfontosabb kiindulópontot jelenthet az oktatási rendszer megreformálása. Sokkal gyakorlatiasabb képzésekkel kiegészítve, amely során akár már a középiskolában, de a felsőoktatásban még hangsúlyosabban a fiatalok belekóstolhatnának az általuk szimpatikusnak tartott munkába. Így sokkal átfogóbb képet tudnának kapni, jobban átláthatnák leendő foglalkozásuk szegmenseit, és korábban sikerülhetne bizonyos szakmák mellett vagy ellen dönteniük.

A szociális kapcsolatok erősítésében, kialakításában segítséget nyújthatnak különböző tanfolyamok, tréningek,csoportos foglalkozások elterjedése, amely során (közel) azonos problémával küzdő fiatalok beszélhetnék meg kötetlenül egymás között problémáikat szakértő bevonásával, hasonlóképpen ahogyan a csoportterápiák is működnek. A fiataloknak az egymással eltöltött (minőségi) idő csökkenésének megakadályozása viszont sokkal jobban függhet az egyén puszta akaratától is. Ha képes arra az elhatározásra, hogy a közösségi média kétség kívül roppant erős vonzásából kilépjen, és ahelyett a valós életben keressen magának kapcsolatokat, akkor az egyén előbb-utóbb magába forduló világa át tud alakulni egy hozzá ténylegesen közel álló őt tisztelő, megbecsülő és szerető emberek alkotta közösségi életet nyújtó világba, amelyben nem mellékesen

a fiatal megtalálhatja az igazi boldogságot is.