A gyermekvállalás kihívásai – Hogyan tarthatjuk fent párkapcsolatunkban az intimitást?

A köztudatban a gyermek érkezésének időszaka gyakran jelenik meg olyan mesevilágként, ahol csak csupa csodálatos dolgot élhetünk meg a párunkkal, és minden napunk a tökéletes boldogság és kiteljesedés állapotában telhet. Számos pár azonban a gyakorlatban szembesül azzal, hogy a sok örömteli pillanat mellett bizony rengeteg nehézség is hárul ekkor a kapcsolatukra, és a közös életük nagyfokú újragondolást és újjászervezést igényel ebben az időszakban. Egyáltalán nem törvényszerű azonban a párkapcsolat minőségének romlása. Hogyan őrizhetjük meg az intimitást a gyermekünk megszületése után? Hogyan javítható az újdonsült család tagjai közötti összhang?

Vegyük a kapcsolatunkat a lista elejére!

A gyermek születése után következő tizennyolc hónap a párok zömének egy problémákkal terhelt, küzdelmes időszak. Gyakran az elszigeteltség és a túlterheltség érzésével jár együtt a kapcsolat résztvevői számára, akár elutasítást is élhetnek meg párjuk részéről, elbizonytalanodhatnak a saját vonzerejüket illetően. Érzékelhetik úgy, hogy a társuk nem méltányolja eléggé fáradozásaikat. Hiányolhatják az addig megtapasztalt figyelmet a társuk részéről.

Fontos tudatosítanunk magunkban, hogy

a gyermek érkezése egy normatív fejlődési krízis

minden életútban, nem csak a mi kapcsolatunkban jelenti a potenciális konfliktusok megsokszorozódását. Nagy valószínűséggel nem a mi kapcsolatunk romlott el visszafordíthatatlanul, ezzel a változással majdnem minden párkapcsolat szembenéz. Amikor a diád által kialakított interakciós mintába belép egy harmadik fél, a gyermek, az megkerülhetetlenül magával hozza, hogy ezeket az interakciós és napirendi mintákat újra kell szervezni. A gyerek többletmunkával jár, ami idő-­ és energiaigényes. Átgondolást igényel, hogy ezt a többletmunkát hogyan osszuk el, illetve ki mennyi idővel és energiával járul hozzá utódunk felcseperedéséhez.

A legfontosabb eszközök, amelyekhez ilyenkor nyúlhatunk, az az őszinte kommunikáció, a szeretet kifejezése, a megértés és a kompromisszumkészség.

A köztünk lévő intimitás fokozatos erózióját gyakran nem a nyílt konfliktusok idézik elő, hanem ezeknek az attitűdöknek a fokozatos elhanyagolása.

Azonban ha kellően motiváltak vagyunk, lehetséges a kapcsolat minőségének javítása.

Miközben gyakoroljuk gyermekünk iránti szeretetünket, nem felejthetjük el, hogy egyúttal párkapcsolatban is élünk. Ezt a kapcsolatot folyamatosan gondozni kell, nemcsak a saját, hanem gyermekünk lelki egyensúlya érdekében is. El kell köteleződnünk amellett, hogy ugyanolyan prioritásként kezeljük az életünkben, mint a szülői hivatásunkat. Nem dönthetünk az egyik, vagy a másik mellett, hiszen bármelyik elhanyagolása befolyással lesz a másikra. Szakítsunk időt egymásra, leljük örömünket egymásban, hogy megújult energiákkal vethessük bele magunkat a gyereknevelésbe! De hogyan is kezdjünk mindehhez hozzá?

romance-couple-1209046_960_720
Az intimitás megőrizhető a párkapcsolatban, ha motiváltak vagyunk.

Az intimitás megerősítésének három lépése 

  1. Hatékony időbeosztás

A gyermek megérkezésével megnövekedett teendők mellett alapvető, hogy a lehető legtöbb időt szabadítsuk fel. Vizsgáljuk meg, hogy ki, mit és mikor végez a lehető leghatékonyabban, és igyekezzünk a munkamegosztást eszerint elrendezni! Sokan próbálják a szüleik mintáit megvalósítani, ami működhet remekül, de vezethet kudarchoz is.

Igyekezzünk mindent az egyéni igényeinkhez szabni, kerüljön a megfelelő személy a megfelelő feladathoz!

Írhatunk egy közös listát a társunkkal, amiben felsoroljuk a napi és heti feladatokat, majd felosztjuk azokat, így csapatként kamatoztathatjuk a képességeinket azokban a feladatokban, amikben jobban a kedvünket leljük. Még jobbá tehetjük időbeosztásunkat a nagyszülők, egy bébiszitter, vagy a barátok bevonásával. Gondoljuk át azt is, hogy milyen felesleges feladatokra szánunk időt, és iktassuk ki azokat a napirendünkből! A hatékony időbeosztás arra lehetőséget teremt, hogy időt szakítsunk önmagunkra is. Ne tekintsük ezt önző szükségletnek, hiszen ez elengedhetetlen mind érzelmi, mind fizikai frissességünkhöz.

  1. Megfelelő költségvetés

A hatékony időbeosztás mellett legalább olyan lényeges a hatékony költségvetés megtervezése. Meg kell határoznunk a prioritásainkat, és a spórolást ezekkel kell összhangba hozni. Át kell gondolnunk, hogy fontosabb­-e most egy nagyobb lakásba költöznünk, vagy az várhat még egy-­két évet, és inkább a kapcsolatunkra kellene fordítsunk egy nagyobb összeget. Az optimális költségvetés elkészítésére két módszer is kínálkozik: egyrészt növelhetjük a bevételünket, másrészt csökkenthetjük a kiadásainkat. Mindkettő alkalmazása erőfeszítést igényel, ám ez utóbbi talán könnyebben kivitelezhető.

Vásárolhatunk használt cikkeket, cserélgethetünk barátainkkal, ünnepek közeledtével pedig tudathatjuk a rokonsággal, mikre lehet szükségünk. Csak a fantáziánk szab határt, hogy megfontoltabban éljünk, így biztosítva jelentékeny összeget kellemesebb célokra. A bevételeinket növelhetjük megtakarításokkal, befektetésekkel. Vállalhatunk pluszmunkát is, ám fontos átgondolnunk, hogy az milyen hatással lesz a társunkra, illetve a közös életünkre. Amennyiben valódi segítséget jelent, és a kapcsolatunk minőségét nem veszélyezteti, akkor akár ezzel is próbálkozhatunk.

  1. Az intimitás nyomában 

A felszabadított idő és pénz mellett az a legfontosabb, hogy ezeket a forrásokat hogyan használjuk fel.

Az intimitás nem statikus állapot, gondoznunk szükséges.

Első lépésként meg kell vizsgálnunk, hogy mi magunk hogyan járultunk hozzá kapcsolatunk intimitásának csökkenéséhez. Ítélkező, kritikus szavakkal illettük a társunkat? Fájdalmat okoztunk neki a tetteinkkel? Elhanyagoltuk őt? Osszuk meg vele is, amire rájöttünk, kérjünk bocsánatot, és fejezzük ki a szeretetünket.

Elkezdhetjük minden nap feltenni neki a kérdést, hogy mivel kedveskedhetünk neki aznap, majd a tőlünk telhető maximális módon teljesíthetjük  kérését. Megkérdezhetjük, hogy az állandó programjaink során mit tehetünk, hogy jobban érezze magát. Jegyezzük fel a tapasztalatainkat, így átláthatjuk, hogyan fejezhetjük ki jobban a szeretetünket, és így könnyebben rátalálhatunk párunk szeretetnyelvére! Valamint tegyük fel magunknak is a kérdést: „Mi az, amivel kapcsolatban sok panaszt hallok?” Figyeljünk oda ezekre a kritikus megjegyzésekre, hiszen értékes információt jelenthetnek, hogy megfelelőbb módon biztosíthassuk őt a figyelmünkről. Időről időre gondoljuk át, hogyan tudnánk a másiknak kedveskedni, és ne halogassuk a cselekvést!

A szerző Borbély Lilla, tanácsadó- és iskolapszichológus-jelölt, a Lisznyai Pszicho-Műhely tagja.