Mindent vagy semmit – a sportmérkőzések kritikus pillanatai

Függetlenül attól, hogy milyen sportágról beszélünk, minden mérkőzés során akadnak kiemelkedő, az eredmény szempontjából meghatározó pillanatok. Legyen az egy büntetőrúgás, esetleg egy esély az egyenlítésre, a sportolókra helyeződő, amúgy sem kis nyomás ilyenkor tovább nőhet. Az pedig, hogy e kritikus pillanatok milyen eredménnyel zárulnak, nagyban függnek a játékosok pszichés állapotától, és ezáltal attól, hogy hogyan kezelik a mérkőzés során jelentkező megpróbáltatásokat.

Egy sportmérkőzésen az eredményességhez és az extra teljesítményhez elengedhetetlen egy sajátságos, felfokozott tudatállapot, amelyhez akár a megfelelő mértékű szorongás is hozzásegíthet. Különösen fontos a sportoló pszichológiai állapota akkor, ha olyan szituációban találja magát, amely a mérkőzés végkimenetele szempontjából meghatározó, ráadásul ő ebben a szituációban aktív szerepet játszik. A felfokozott érzelmi állapot miatt azonban az ilyen helyzetek nem mindig sülnek el jól: a hibák pedig gyakran a nem megfelelő pszichés állapotra vezethetőek vissza. Melyek ezek a pillanatok, amelyekről eddig szó esett, és mit tehet egy sportoló annak érdekében, hogy pszichológiailag felkészültebben nézzen szembe a megterhelő helyzetekkel?

Mik is számítanak kritikus pillanatoknak egy sportmérkőzésen?

Budavári Ágota 2007-ben megjelent Sportpszichológia c. könyvében alaposan kifejti a sportpszichológia főbb témáit, így a kritikus, meghatározó pillanatokról is szót ejt: a könyvben

a mérkőzést megelőző időszakot, az első pillanatokat, a gól/találat/siker utáni három percet, a sikertelen sorozatokat, illetve a verseny utolsó pillanatait sorolja a kritikus helyzetek közé.

  1. A sípszó előtti és az első pillanatok

Bár a versenyek hivatalosan valamilyen jelzéssel veszik kezdetüket, sportpszichológiai szempontból a sportoló már jóval korábban elkezdi a mérkőzést. Különösen megterhelőek az elhúzódó, több mérkőzést magában foglaló versenyek (pl. a vívásban), ahol bizonyos időnként újra és újra kell a legjobb teljesítményt nyújtani. Fontos ilyenkor, hogy a sportoló ismerjen olyan technikákat, amelyek segítik a mérkőzések között pihenést, illetve azok előtt az ismételt felpörgést.

Nem gondolnánk, de egy sportoló akár már azelőtt képes mentálisan kifáradni, hogy egyáltalán pályára lépne.

Azáltal ugyanis, hogy a pálya mellett ülve szurkol, illetve nézi csapattársai vagy ellenfelei játékát, a verseny feszültségét ugyanúgy átéli, mintha ő maga is a pályán lenne.

Játék előtt tehát a legcélszerűbb a sportoló számára egy olyan elfoglaltságot találni, amely a mérkőzés előtt kellően elvonja a figyelmet a pályán történtekről.

A sípszó utáni első pillanatokban akár már az is megalapozhatja a teljesítményt, hogy egy csapatjátékban ki szerzi meg elsőként a labdát, vagy ki hajtja végre az első támadást. Azáltal, hogy az első pillanatok képesek megadni a mérkőzés alaphangulatát, mindenképp fontosnak számítanak a későbbi végeredmény szempontjából.

  1. Az első siker

Az első gól, illetve találat azért is lehet veszélyes, mert megnyugtatóan hat a sikert elért csapatra/sportolóra. Fontos ilyenkor annak tudatosítása, hogy

az örömünneplés után következő három perc meghatározó periódus a mérkőzésen:

ilyenkor van ugyanis a legnagyobb esélye annak, hogy a csapat/sportoló az emelkedett hangulat és a szurkolók üdvrivalgása miatt kissé kevésbé koncentrál. A labdarúgásban meglehetősen gyakoriak az ilyenkor gyors kontrával megszerzett egyenlítő gólok.

A sportolók pszichés állapota nagymértékben befolyásolja a kritikus pillanatok pozitív, illetve negatív kimenetelét
A sportolók pszichés állapota nagymértékben befolyásolja a kritikus pillanatok pozitív, illetve negatív kimenetelét
  1. Sikertelen sorozatok

Ha egy mérkőzés során az újabb és újabb támadások sem találnak célt, vagy éppen az ellenfél nyújt jobb teljesítményt, pszichés szempontból megpróbáltatást jelent a sportolónak.

Ilyenkor a legjobb stratégia arra törekedni, hogy a sikeres támadások lendületét megtörjük, akár egy taktikai csellel, akár az edző általi időkéréssel.

Ez utóbbi azonban csupán a csapatsportokban engedélyezett, így az egyéni sportolóknak anélkül kell dönteniük a nehéz helyzetekben, hogy objektívan látnák a szituációt, aminek részesei. Számukra akár egy cipőfűző bekötése is gondolkodási időként szolgálhat, ezáltal pedig taktikai eszközzé válhat.

  1. Az utolsó pillanatok

A mérkőzés vége fele közelítve a sportolók hajlamosak kissé kiengedni: elfogadni vereségüket, átélni győzelmüket vagy éppen ünnepelni a szurkolókkal. Ha az ellenfél ezt a jelenséget képes észrevenni, hatalmas előnyhöz juttathatja magát:

a fellazuló védelemnek köszönhetően akár újabb sikeres találatokat szerezhet a csapatnak, amely meg is fordíthatja a mérkőzés állását.

Azonban ha a sportoló ismeri a jelenséget, tudatos odafigyeléssel kikerülhető az utolsó percekben jelentkező koncentrációcsökkenés.

Megfelelő tudatossággal és technikákkal növelhető a kritikus pillanatokban való eredményesség valószínűsége
Megfelelő tudatossággal és technikákkal növelhető a kritikus pillanatokban való eredményesség valószínűsége

Hogyan lehet megfelelően kezelni a megerőltető sporthelyzeteket?

Roland A. Carlstedt amerikai klinikai-, és sportpszichológus 2004-ben egy egész könyvet szentelt a sportmérkőzések kritikus pillanatainak: a Critical Moments During Competition c. írásában olvashatunk többek között arról, hogy miként függ össze a sportolók pszichés állapota a meghatározó pillanatokkal való megküzdéssel, és ezáltal azok eredményességével is. Az elmélet alapjaként említhető az, hogy a mérkőzések meghatározó periódusaiban a sportolók pszichológiai jellemzőinek fontossága nő: azon belül is a viselkedés, a személyiség és a pszichofiziológia hármasa számít kiemelkedőnek.

A „kritikus pillanatok elméletében” (Theory of Critical Moments – TCM) a meghatározó pillanatokban fontos pszichés tényezők két csoportot alkotnak: az elsődleges felsőbbrendű (PHO) és másodlagos alsóbbrendű (SLO) faktorok csoportjait. Az elsődleges faktorok olyan pszichológiai tényezők csoportját alkotják, amik közvetett hatással vannak a teljesítményre azáltal, hogy hatást gyakorolnak a másodlagos pszichológiai tényezőkre. Példának okáért a neuroticitás (érzelmi labilitás, szorongásra való hajlam) egy elsődleges, PHO-faktornak számít, amely befolyásolja a másodlagos, SLO-faktornak számító figyelmet: hiszen ha valaki túlzottan szorong, veszíthet koncentrálóképességéből.

Az elmélet szerint a kritikus pillanatokkal való megküzdés többnyire a PHO-faktorokon múlik, hiszen ha az elsődleges tényezők kontrolláltak, akkor a másodlagos tényezőkre való hatás nem lehet negatív.

Három elsődleges pszichológiai jellemzőt nevez meg az író: a hipnotikus elmerülésre való hajlamot, a már említett neuroticitást, illetve a represszív megküzdést.

Ez utóbbi egy idegrendszeri jelenség, amelynek során a bal agyfélteke gátolja a negatív érzelmek jobb agyféltekébe való átjutását, így segítve azok semlegesítését, illetve elfojtását. Ez alapján elméleti síkon a kritikus helyzetekkel az olyan sportolók küzdenek meg a leghatékonyabban, akik fogékonyak a hipnotikus elmerülésre, alacsony szintű neuroticitással jellemezhetőek, és képesek a represszív megküzdésre.

Természetesen nem minden sportoló rendelkezik ilyen személyiségjegyekkel: nekik jó hír, hogy megfelelő terápiás technikákkal e pszichológiai jellemzők is fejleszthetőek. A represszív megküzdés például kiválóan tanítható különböző, képzelet alapú technikákkal, így segítve a kritikus pillanatokkal való megfelelő megküzdést a sportolók számára.