Miért nem emlékszünk első életéveinkre?

Első két-három életévünk úgy tűnik, mintha teljesen kitörlődött volna emlékezetünkből. A jelenséget a tudósok gyermekkori amnéziának nevezték el, és különböző elméletekkel igyekeznek azt megmagyarázni. Hátterében a nyelvfejlődés, az agyi tevékenység átszervezése, valamint édesanyák beszélgetési stílusa is megjelenik. Hogy mikor és pontosan miért lép fel ez a különös emlékezetkiesés, illetve hogy miért vannak jelentős egyéni különbségek első emlékeink időpontjáról, cikkünkből kiderül.

Felnőttként a gyermekkori emlékek felidézésekor egy természetes határba ütközünk: életünk első két-három évének emlékei mintha teljesen kitörlődtek volna a memóriánkból. A jelenséggel először Caroline Miles kutatónő foglalkozott 120 évvel ezelőtt. Száz nőt kérdezett meg életük legelső emlékének időpontjáról. A válaszok alapján az első emléknyomok általában a harmadik évtől kezdődnek. A jelenség – melyet gyermekkori amnéziának nevezte el – azóta is foglalkoztatja a pszichológusokat. Mikor és miért lép fel ez a rejtélyes emlékezetkiesés?

Hét évesen megfakul az emlékezet

Néhány évtizeddel korábban a kérdést még a legtöbb kutató úgy válaszolta volna meg, hogy a kisgyermekek agya kezdetben még képtelen az emlékeket megfelelően elraktározni. Egyre többen cáfolják azonban ezt a vélekedést. Rüdiger Pohl, a mannheimi egyetem fejlődéslélektan professzora szerint „a gyerekeknek már nagyon korán kiválóan működő agya van az emlékek elraktározására”. Ezt támasztja alá többek között Robyn Fivush pszichológus és munkatársainak majdnem harmincéves tanulmánya. Kutatásuk során két és fél-, hároméves gyerekeket kérdeztek életük eseményeiről. Noha  a kérdezett események legalább három hónapra nyúltak vissza, a gyerekek meglepően részletesen tudták őket felidézni.


Ha úgy érzed segítségre van szükséged,

fordulj az Avomed Pszichológiai Központ pszichológusaihoz.

Hívj minket időpontért, segítünk szakembert választani:

06 70 945 6967


Az évek folyamán azonban úgy tűnik, valami megváltozik az emlékezetben.

A korábbi emlékek hirtelen előhívhatatlanakká válnak

– magyarázza Rüdiger Pohl. A gyermekkori amnézia első fellépését kutatta Patricia Bauer és Marina Larkina emlékezetkutatók. Kutatásuk első felvonásában három-, három és fél éves gyerekeket figyeltek meg, akik anyukájukkal múltbeli eseményekről beszélgettek. A kutatás második felvonásában visszahívták ugyanezeket a gyerekeket, amikor betöltötték ötödik, hatodik, hetedik vagy kilencedik életévüket, és kikérdezték őket a három éves koruk körül anyukájukkal felidézett események emlékeiről. Miközben az öt és hét év közöttiek a korábban felidézett emlékek több mint hatvan százalékára képesek voltak visszaemlékezni, addig ugyanez a nyolc- és kilencévesek körében  negyven százalékot sem érte el. Ebből a kutatók arra következtettek, hogy a gyermekkori amnézia hét éves kor körül kezdődhet.

A nyelv megváltoztatja az agyat

A gyermekkori amnézia legjobb magyarázatai összefüggnek a nyelvfejlődéssel” –, állítja Rüdiger Pohl. Három-, négyéves korban – azaz pontosan abban az időszakban, amelyikből legkorábbi emlékeink származnak – tanulnak meg a gyerekek egyre több szót, és lesznek képesek rövidebb mondatok képzésére. Amíg korábban az élményeinket képekben, cselekvésekben vagy érzésekben jegyeztük meg, később egyre inkább nyelvi formában tároljuk őket. Ez azonban megnehezíti a nem-nyelvi formában tárolt emléknyomok előhívását.

Élményeinket három éves kor előtt főképp képek, cselekvések és érzések formájában tároljuk el a memóriánkban
Élményeinket három éves kor előtt főképp képek, cselekvések és érzések formájában tároljuk el a memóriánkban

Szintén hasonló eredményre jutott Gabrielle Simcock és Harlene Hayne. Azt találták, hogy a két és fél-, háromévesek több mint kétszer annyi részletre emlékeztek egy adott eseménnyel kapcsolatban, ha ezeket nonverbálisan írhatták le (pl.: fotókra mutogattak, viselkedést utánoztak), mint amikor az emlékeiket verbálisan kellett kifejezniük. A múlt eseményeiről szóló beszámolójukban egy évvel később ráadásul egyetlen olyan szót sem használtak, amit a felidézett esemény idejében ne ismertek volna. Nyilvánvalóan

nem volt számukra lehetséges, hogy a korai emlékeket újonnan tanult szavakkal fejezzék ki.

Rüdiger Pohl ezt a következő hasonlattal magyarázza: „Képzelje el, hogy számítógépére egy teljesen új operációs rendszer kerül, ami által Ön hirtelen egy korábbi fájlt se tud többé beolvasni”.

Különleges, korai események azonban annak ellenére, hogy tudatosan már nem hozzáférhetőek, akár felnőttkorban is nem tudatosan befolyásolhatnak minket. Különösen ez a helyzet a traumatikus tapasztalatok, illetve a kora gyermekkori félelmek esetén. „Amikor érzem, hogy történt ott valami, de nem tudom kifejezni magam – mert hiányzik a nyelvi kód hozzá” – magyarázza Pohl.

Az emlékek mint neurális minták

A nyelv elsajátítása és egyéb fejlődési lépések hátterében kiterjedt  agyi átszervezések állnak. „Az első és második életévben drasztikusan növekednek az idegsejtek közötti kapcsolatok száma” – fejti ki Rüdiger Pohl. Majd a neuronok bozótszerű hálózata újból ritkulni kezd. Azok az idegsejtek közötti kapcsolatok, amelyeket a mindennapi életben ritkán használunk, lassanként leredukálódnak. Idegtudományi kutatások kimutatták, hogy egyes agyi struktúrák, amelyek az önéletrajzi emlékezetet szolgálják, a gyerekkorban, sőt még a fiatal felnőttkor első éveiben is erősen változóképesek. Az emlékek ebben az agyi területek alkotta hálózatban meghatározott idegaktivitási minták szerint tárolódnak. Ha egy emléknyomot akarunk előhívni, a mintázatot ismét aktiválnunk kell. Azonban ez az átszervezés után komoly problémát okozhat.

A nyelvfejlődés során agyunkban jelentős átszerveződések mennek végbe, amely ellehetetlenítheti a nem-verbálisan tárolt emlékek felidézését
A nyelvfejlődés során agyunkban jelentős átszerveződések mennek végbe, amely ellehetetlenítheti a nem-verbálisan tárolt emlékek felidézését

Felnőttkorban az önéletrajzi emlékezetért a hippocampus és különböző prefrontális régiók alkotta hálózat felelős. Ezen agyi területek aktivitása azonban különbözőnek tűnik gyerekek és felnőttek esetében. ahogy az Patricia Bauer munkacsoportja által végzett funkcionális mágneses rezonancia vizsgálatából (fMRI) is kiderült. Itt kulcsszavak alapján kellett a vizsgálati személyeknek – nyolc és tizenegy éves korúaknak, illetve felnőtteknek – bizonyos múltbéli eseményeikhez kapcsolódó emlékeket felidézniük. Az eredmények alapján a gyerekek és felnőttek ehhez összességében hasonló agyi régiókat használtak, azonban a felnőtteknél sok terület aktivációja jelentősen erősebb volt, többek között pont a hippocampusban, illetve a prefrontális kéregben.

Új idegsejtek segítik a felejtést

Gyerekkorban nem csak az idegi kapcsolatok változnak meg, az agy is különösen sok új agysejtet képez, amelyeknek szintén köze lehet a gyermekkori amnézia jelenségéhez. Állatkísérletek során kanadai és japán kutatók befolyásolták patkányoknál ezen idegsejtek képződését a hippocampusban. Eredményeik alapján az állatok a fájdalmas élményeket gyorsabban elfelejtik, ha a tudósok az idegsejtképződésüket stimulálják. Ha azonban visszatartják a sejtek keletkezését, a patkányok sokkal tovább emlékeznek a kellemetlen élményeikre. Nyilvánvalóan az új idegsejtek a hippocampusban zavarják a régi mintázatok aktiválást, így hozzáférhetetlenné válnak a tárolt emlékek.

A nyelv elsajátítása mellett a három-négy év körüli kritikus korban fejlődnek ki az úgynevezett kognitív sémák, azaz az időről, térről és az automatizmusokról alkotott koncepciók, melyeken keresztül a gyerekek megismerik világuk rendszerét. Nem mellesleg fontosak az önéletrajzi emlékezet szempontjából is: „Amikor először kezdjük megérteni a hétköznapi életünk alapstruktúráját, speciális eseményeket tudunk ettől elhatárolni, és ezáltal jobban emlékezni rájuk” –, magyarázza Pohl.

A tudatelmélet szintén kétéves kor körül kezd kialakulni. Ekkor tanulják meg a gyerekek, hogy a saját tudásuk különbözik a többi emberétől. Ez szintén szerepet játszik a személyes emlékek előidézésében.

Beszélgetések egy jó emlékezetért

Az említett fejlődési lépések minden gyereknél többé-kevésbé ugyanabban a korban játszódnak le. Ennek ellenére bizonyos emberek legkorábbi emlékeit csak hat-, hétéves korukból képesek felidézni. Mi okozza a különbségeket? Ezt a kérdést tette fel Harlene Hayne pszichológus is. Kutatása során anyukák beszélgetési stílusát elemezte, miközben ők a két-, hároméves gyermekükkel közös, múltbeli eseményekről beszélgettek. Egyes anyukák sok kérdést tettek fel gyermeküknek a történtekkel kapcsolatban, miközben önmaguk is több részletre kitértek, míg mások a gyermekük által elmondottakat inkább csak megismételték, és csak kevés aspektust hangsúlyoztak. Tíz évvel később Hayne ismét felkereste a családokat, és kikérdezte a fiatal gyerekeket a legkorábbi emlékeikről. A beszámolók szerint azok a gyerekek, akiknek az édesanyja részletgazdagabban beszélgetett a múltról, korábbra helyezték a legelső emléküket – függetlenül a gyerekek akkori nyelvi képességétől. Az önéletrajzi emlékezet fejlesztése érdekében Hayne különösen fontosnak tartja, hogy a szülők

nyitott kérdéseket tegyenek fel a gyerekeknek.

boy-1209964_960_720
Nyitott kérdések, részletgazdag beszélgetések fejleszthetik a gyermekek memóriáját

Lüdiger Pohl szerint a szülők többsége ezen az úton automatikusan elősegíti gyermekeik memóriaképességének fejlődését. „Akik esténként az ágyban még egyszer sorban végig gondolják a napot, azok egyúttal gyakorolják a megélteket kronológiailag, helyileg és okozatilag strukturálni” – mondja. „Ezáltal trenírozhatjuk a memóriastruktúrák kialakulását, amelyek kulcsfontosságúak a felidézésben.

Mindezek után hogyan lehetséges, hogy néhányan az első két életévükből számolnak be emlékekről? „Ezt legtöbbször a korábbi elbeszélésekhez, fotókhoz vagy videókhoz kapcsolódó emlékeink okozzák, amiket nem tudunk megkülönböztetni a tényleges emlékeinktől” –, magyarázza Pohl. Létezik azonban egy egyszerű trükk, hogy az ilyen jellegű memória-illúziók nyomára bukkanjunk. „Feltehetjük magunknak a kérdést: »Úgy emlékezek-e ezekre, hogy a történteket közben a saját szememmel látom, és megjelennek egyéb részletek is?«.  Ebben az esetben valószínűleg egy saját emlékről van szó” –, fejtegeti a pszichológus. „Ha a jelenetet, mint egy harmadik személy, kívülről látom, akkor az emlék valószínűleg későbbről származik.”