Szabadságunk teremtő ereje – hogyan kerüljük el a felelősségvállalást?

Előfordul, hogy elhárítod a felelősséget? Mindig a körülmények áldozata vagy? Esetleg pontosan tudod, mit kellene tenned, de valamiért mégsem vagy képes meghozni az életed megváltoztatását jelentő döntéseket? A felelősség számos jelentéssel bír. „Felelősségteljesnek” nevezzük a megbízható embert, azt, akire számíthatunk jogi, pénzügyi vagy morális értelemben. A lelki egészség területén pedig a fogalom alatt a racionális viselkedésre való képességet értjük. Van azonban a felelősségnek egy másik jelentése is: az alkotás. Az, hogy tudatában vagyunk a felelősségünknek valójában azt jelenti, hogy tudatosan megalkotjuk saját magunkat, életkörülményeinket, érzéseinket, sorsunkat – sőt, még saját szenvedésünket is.

 A szabadság nehézségei

 Hogyan válik a felelősség egzisztenciális, a létezésünkből fakadó kérdéssé? A minket körülvevő világ általunk kap jelentést, mi ruházzuk fel azzal.

Egyszerre vagyunk átélői és teremtői annak, ami körülvesz minket.

Megalkotjuk a világot és önmagunkat is, és ezáltal felelőssé válunk saját magunkért.

A felelősség fogalma elválaszthatatlan a szabadságtól, hiszen szabadon ruházzuk fel jelentéssel a környezetünket. Nem csak az múlik rajtunk, hogyan élünk és cselekszünk, hanem az is, amit elmulasztunk megtenni. Teremtő erőnkkel meglehetősen félelmetes szembenézni,  hiszen az, hogy nélkülünk a világunk sem létezne, talajtalanság-érzéssel és szorongással járhat.

Fogódzót keresve

Mint ahogyan a más okokból fakadó szorongásokra, a felelősségvállalásból adódó negatív érzésekre is hasonlóképpen reagálunk: keressük a megkönnyebbülést, akár tudattalanul is. Kerüljük a döntéshozatalt, az elköteleződést, az autonóm cselekvést, hiszen ezek saját bizonytalanságunkat tudatosítanák bennük. Helyette struktúrát, autoritást, valami nálunk nagyobbat keresünk, vagy a dolgok látszatába kapaszkodunk bele. Így a megtapasztalt valóság tőlünk függetlennek tűnik. Ezáltal elhárítjuk a felelősség felvállalását, megfutamodunk a saját szabadságunk elől, és

megfosztjuk magunkat az autentikus élettől.

Jól illusztrálja ezt a dinamikát az alábbi példa:

Egy munkahelyén erős stressz alatt álló kliens ezt mondja: „Nem tudom, mit tegyek. Egyszerűen nem tudom rávenni magam, hogy kilépjek a munkahelyemről. Csak arra várok, hogy végre találjon valami ürügyet a főnök és kirúgjon. Akkor talán majd találok valami jobbat.”

A modern pszichoterápiás irányzatok már jóval kevesebb hangsúlyt fektetnek arra, hogy mit „kell” vagy „kellene” megtennünk. Sokkal inkább a választás nehézségeire fókuszálnak. Az elfojtott ösztönök helyett a szabadsággal kell megküzdenünk. Gyakran fordulunk segítségért olyan panaszokkal, hogy valami hiányzik az életünkből, ürességet és érdektelenséget érzünk, vagy hogy nincs célunk. A felelősség tudatosításával szemben számos elkerülő taktikát fejlesztettünk ki. A leggyakrabban előforduló védekező mechanizmusokat az alábbiakban mutatjuk be.

5931171740_14fea8385d_b
Amellett, hogy a szabadságunk átélése ijesztő lehet, kiaknázhatjuk annak teremtő erejét is.

Védekezés a szabadsággal szemben 

  1. Kényszeresség

Az egyik leggyakoribb dinamikus védekező mechanizmus. Egy olyan pszichés világot teremtünk meg, ahol nem vagyunk szabadok: egy olyan ellenállhatatlan erő irányít minket, amely énidegen, és az uralma alól látszólag nem szabadulhatunk.

  1. A felelősség áthárítása

Amíg az a koncepciónk, hogy helyzetünket valaki más, vagy egy külső erő tartja uralma alatt, nincs okunk elkötelezni magunkat a személyes változás mellett. Végtelen leleményességgel találhatunk újabbnál újabb racionálisnak tűnő magyarázatot arra, hogy életünk miért alakult úgy, ahogy.

  1. Az ártatlan áldozat szerepe

Az általunk beindított, de akaratunktól független események áldozatának is tekinthetjük magunkat, ezáltal tagadva a felelősségünket az adott helyzet kialakulásáért.

  1. Kontrollvesztés

Szintén a felelősség tagadásának módja, ha irracionális állapotba kerülünk, elveszítjük az önkontrollunkat. Az „elment az eszem” nyelvi fordulatot célirányosan alkalmazva másodlagos haszonként még gondoskodáshoz is juthatunk.

  1. Az autonóm viselkedés kerülése

Gyakran pontosan tudjuk, hogy mit kellene tennünk az élethelyzetünk javítása érdekében, Ám a környezetünk számára megmagyarázhatatlan módon mégsem vagyunk hajlandóak lépni. Dependensen hiszünk egy végső megmentőben.

Mindent egybevetve fontos átgondolnunk, mi magunk hogyan járulunk hozzá élethelyzetünk fenntartásához. Az olyan külső tényezők felsorakoztatása helyett, mint hogy a jelenlegi élethelyzetünket a balszerencse, egy másik személy, a kellemetlen munkahelyünk – vagyis valamilyen rajtunk kívülálló ágens – okozza, kezünkbe vehetjük a sorsunkat. Így kialakíthatjuk a motivációnkat a valódi változtatásra, és a szabadságunk teremtő erejét kiaknázva elindulhatunk a növekedés felé.

A szerző Borbély Lilla, tanácsadó- és iskolapszichológus-jelölt, a Lisznyai Pszicho-Műhely tagja.