Tetszik vagy sem, ez vagyok én! – avagy a szerethetőség ára

Vajon szimpatikusnak tart? Esetleg tetszem neki? Életre szóló barátok leszünk, vagy csak munkakapcsolat marad közöttünk? Miért aggódunk annyira azért, mások vajon kedvelnek-e bennünket? A valahová tartozás valamint az érzés, hogy értékesek és a társadalom megbecsült tagjai vagyunk, univerzális szükségleteink közé tartoznak. De mit tehetünk akkor, ha mások rólunk alkotott véleménye túlságosan befolyásolja életünket? Bennünk van a hiba? Miért tűnnek bizonyos emberek értékesebbnek másoknál vagy nálunk? Cikkünkből minden kiderül!

Az evolúció során az ember a túlélést tekintve sikeresebbnek bizonyult társas csoportokba tömörülve, mint egyedül. Az életben maradás legfontosabb elemei a csoportba történő beilleszkedés, a csoporttagok közötti bizalom és a társak iránti tisztelet megléte. A valahová tartozás szükséglete tehát DNS-ünkben kódolt. Szeretettnek és elfogadottnak érezni magunkat szinte

teljesen univerzális emberi szükséglet.

Előfordul, hogy ez a szükségletünk központi jelentőségűvé válik. Emiatt az, hogy mások mit gondolnak rólunk, még nagyobb jelentőséggel bír a saját magunkról alkotott képünknél. Ilyenkor elemzünk minden tekintetet és gesztust, amivel találkozunk. Célunk felmérni és megérteni, vajon mások megítélése szerint elfogadhatók vagyunk-e a számukra, vagy hiányzik valami belőlünk.

unknown-913584_1920
Előfordul, hogy mások megítélései alapján vélekedünk saját magunkról.

 

Miért aggódunk annyira azért, hogy kedveljenek bennünket? 

Úgy tűnik, a szeretet feltételes. Életünk azon pontjain, amikor valakivel kapcsolatot létesítünk, úgy érezzük a szeretetükért küzdenünk kell, mert alapból nem érdemeljük meg. Ahogy a tökéletesség teljesítésétől elkerülhetetlenül elmaradunk szégyenérzet fejlődik bennünk. Az írónő, Brené Brown karrierje során tanulmányozta a szégyent és azokat a módokat, amelyek segítenek a szégyen-rezilienciában, azaz a szégyenérzésnek való ellenállásban. Szerinte az egészséges törekvés és igyekezet én-központú, de a perfekcionizmus középpontjában

mások rólunk kialakított vélekedései állnak.

Az érintettek körében vannak, akiknek gyermekkorában gondviselői érzelmileg távolságtartók, fizikálisan vagy verbálisan abúzívak voltak, vagy lehetetlen elvárások elé állították őket. Lehet, hogy az iskolában a csúfolás és kiközösítés áldozatául estek néhányan. Ilyenkor nem ritka, hogy értéktelenség érzés keríti az embert hatalmába. Ugyanakkor az is elképzelhető, hogy képtelenek vagyunk pontosan megfogalmazni érzéseinket, csak elkezdünk bizonytalanná válni önmagunkkal kapcsolatban. Ez mind odáig vezethet, hogy mások véleményére bízzuk magunkat. Az jelenthet számunkra megnyugtatást, ha a külvilág szemében értékesnek tűnünk. Hogy tisztában legyünk személyünk másokra gyakorolt hatásával,

szükségünk van az öntudatunkra.

Tudnunk kell, mások hogyan látnak minket. Ennek hiányában azt kezdjük el értékelni önmagunkban, amit mások helyesnek ítélnek, ahelyett, hogy saját vágyainkra és szükségleteinkre figyelnénk. Megoldás lehet, ha változtatunk a gondolkodásmódunkon! Ehhez először el kell jutunk a felismeréshez, hogy túl sokat aggódunk mások rólunk kialakított véleményein.

Íme, néhány jó tanács egy közelebbi és egészségesebb kapcsolat kialakításához mind a környezetünkben élőkkel, mind pedig önmagunkkal.

Gondolkodjunk a másik fejével!

Azt mondják, az emberek sokkal kevésbé törődnének azzal, mit gondolnak róluk, ha tudnák, valójában mások milyen keveset foglalkoznak velük. Ez mind igaz! Ha kellemetlen szituációba kerülünk valakivel, biztosak lehetünk benne, hogy nem csak mi, de a másik is rágódik a helyzeten.

Legyünk megfontoltak!

Hajmalmosak vagyunk olyan kognitív torzításokra és negatív mintázatokra hagyatkozni gondolatainkban, amelyek negatív hatást gyakorolhatnak hangulatunkra és viselkedésünkre. Figyeljük meg, milyen gyakran gondolunk a legrosszabbra vagy hagyjuk figyelmen kívül az események jó oldalát! Sokszor esünk az általánosítás hibájába, és egyből – többnyire rossz – következtetéseket vonunk le. Figyeljünk a gondolatainkra! Kérdőjelezzük meg azokat, s vonjunk le ok-okozati következtetéseket ahelyett, hogy első benyomásainkra hagyatkoznánk! Ha így teszünk, rájövünk, amiken izgulunk és félünk, csak a mi fejünkben léteznek.

Elégedjünk meg!

Nehéz megszabadulni attól a gondolattól és érzéstől, hogy csak akkor vagyunk értékesek, tiszteletreméltók és szerethetők, ha mindent jól, az elvárásoknak megfelelően csinálunk. Be kell látnunk, hogy ez meddő törekvés! Egyrészt a tökéletesség egy illúzió csupán. Másrészt pedig, amit mások gondolnak rólunk, azok a bennük lévő érzések, melyek inkább róluk szólnak, mintsem rólunk.

Ismerjük meg önmagunkat!

Mit szeretünk, mit akarunk igazán? Vajon tényleg a saját érdekünkben hozunk meg bizonyos döntéseket karrierünket, kapcsolatainkat és szabadidőnket illetően? Talán csak azért, mert úgy gondoljuk, ezek illeszkednek mások elvárásaihoz, netán lenyűgözik őket? Engedjük meg magunknak, hogy új dolgokat fedezzünk fel! Tegyük fel a kérdést: Mi az, ami örömöt okozna számunkra, ha nem foglalkoztatna ennyire mások megítélése?

pair-1040152_1280
Mások visszajelzései alapján látjuk önmagunkat vagy elfogadjuk magunkat és vállaljuk a kockázatot, ha valakinek nem tetszik?

Találjunk hozzánk illő társaságot!

Valahol a világban vannak emberek, akik tudnak azonosulni velünk, akik megbecsülnek és elfogadnak. Ne vesztegessük az időnket olyanokra, akik a saját elképzeléseiket akarják ránk erőltetni! Keressük és értékeljük az őszinteséget, s megtaláljuk azokat, akikkel hasonlók vagyunk! Brown szavaival: „mert igaz összetartozás, mely érzés sosem lehet nagyobb, mint az önelfogadásunk mértéke, csak akkor jöhet létre, mikor hiteles, olykor tökéletlen önmagunkat mutatjuk a világnak”.   

Legyünk kockázatvállalóbbak!

Olykor ijesztő lehet egyedüliként szembe menni az árral, kiállni önmagunkért, kockázatot vállalni és szembenézni mások helytelenítő vélekedéseivel. Bíznunk kell magunkban és véghez vinni terveinket! Aki mindig biztosra megy, nem jut előrébb. Akkor leszünk képesek fejlődni, ha merjük kockáztatni, hogy törekvésünk akár kudarcba is fulladhat, de mégis megpróbáljuk!

Merjünk segítséget kérni!

A mások véleményétől való szorongás leküzdésére az öntudatunk erősítése a megoldás. Azonban, ha a szorongás hátterében valamilyen feldolgozatlan trauma vagy mentális betegség húzódik, merjünk szakmai segítséget igénybe venni!

Szeressük önmagunkat!

A rideg valóság az, hogy sosem leszünk képesek elérni mindenkinél, hogy feltétel nélkül kedveljen bennünket. Bár ez egyfelől szomorú, de ha az érem másik oldalát nézzük: erre senki sem képes. Meg kell tanulnunk elfogadni és együtt élni azzal az elkerülhetetlenül rossz érzéssel, ha valakivel nem sikerül az általunk megálmodott kapcsolatot kialakítanunk. Ha ez sikerül, koncentrálhatunk további céljainkra. Ha azokat igyekszünk beteljesíteni, pontosan azzá az emberré válhatunk, akik valójában lenni szeretnénk!

Hasonló problémával küzdesz? A Mindset Terápiás & Tanácsadó Központban tapasztalt szakembereink egyéni pszichológiai tanácsadás keretében elkísérnek a fejlődés útján!


Iratkozz fel hírlevelünkre!