A börtön után: hogyan hat a társas támogatás a bűnelkövetőkre?

Magyarországon komoly problémát jelent a börtönből szabadultak visszaesése, mely fenyegetést jelent a polgárokra. A magyar börtönökben a fogvatartottak felét a visszaesők teszik ki. Felmerül tehát a kérdés: miképpen csökkenthető a visszaeső bűnelkövetők száma? Írásunkból kiderül! A cikk alapjául a PPKE Pszichológia Intézetében végzett kutatásom szolgált.

Vajon a társas támogatás megkönnyíti a szabadultak visszailleszkedését a társadalomba? – tartotta fő kérdésének a PPKE Pszichológia Intézetében végzett kutatás. És ha igen, hogyan? Ezenkívül felmértem a fogvatartottak megküzdési stratégiáit, valamint, hogy ezek eltérnek-e a magyarokra jellemző átlagtól.

Miben is játszik szerepet a társak segítsége, támogatása?

A társak támogatása mindenképp segíti a rabokat a börtönkörnyezetbe való beilleszkedésben, valamint a hosszú távú alkalmazkodást. A társas tényezők hozzájárulnak továbbá a beilleszkedéssel járó stressz és szorongás csökkentéséhez is, hiszen a bekerüléskor jellemző az új fogolyra az úgynevezett támaszkeresés megküzdési mód.

A fogvatartottakat segíti a támasz, melyet a könnyebb „túlélés” érdekében keresnek. Illetve, minél több hozzátartozójuk, ismerősük látogatta őket a büntetése letöltése alatt, annál sikeresebben tudtak alkalmazkodni a börtönkörnyezethez.

Hogyan csökkenthető a szabadulás után jelentkező szorongásos állapot?

Már számos kutató rávilágított, hogy

MINÉL több TÁMOGATÁST ÉSZLEL valaki, ANNÁL KEVÉSBÉ SZORONG

a szabadulást követő időszakban. Ez az eredmény megerősíti azt az elképzelést, miszerint a társas támogatás hatással van a hosszú távú alkalmazkodás folyamatára.

Amit tehát egy fogvatartottért tehetünk: aktívan támogatjuk, segítjük a történtek feldolgozásban, ezzel elősegítve, hogy szabadulása után könnyebben vissza tudjon illeszkedni a változásokkal és előítéletekkel teli társadalomba.

Vajon a lelki vagy a fizikai támogatás számít jobban?

A legtöbb szabadult elsősorban a családi és baráti kapcsolatokból származó támogatásra számít. Ez az eredmény megegyezik azzal a következtetéssel, miszerint a szabadulás után a társadalomba való visszailleszkedésben leginkább a családi és baráti kapcsolatokra számíthatnak a volt fogvatartottak.

A frissen szabadultak inkább a fizikai támogatást (anyagi támogatás, lakhatás biztosítása) tartják fontosabbnak a lelki támogatással szemben. Minél nagyobb mértékű fizikai támogatást észlel a volt fogvatartott, annál kevésbé szorong a szabadulás utáni adaptációs időszakban. Ez az eredmény összecseng egy 2015-ös magyar tanulmány eredményével, miszerint a fogvatartottak az instrumentális támogatást – mint a lakhatás, munkaszerzés, és anyagi támogatást — hangsúlyozták, az érzelmi támogatást viszont magától értetődőnek értelmezték, csak általánosságban beszéltek róla.

A szabadultak inkább a fizikai támogatást tartják fontosnak a lelki támogatással szemben.
A szabadultak inkább a fizikai támogatást tartják fontosnak a lelki támogatással szemben.

Vajon a kinti életben alkalmazott stratégiák a börtönben is célravezetők? 

Kanadában a börtönkörnyezettel való megküzdést tanulmányozták férfi fogvatartottak körében. Kiderült, hogy a rabokra az azonnali problémamegoldás jellemző. Vagyis megfontolás, tervezés nélkül igyekeznek megoldani egy adott problémát. Érdekes módon a bűnelkövetők a kinti életben alkalmazott megküzdési stratégiáikat hatékonyabban használták a börtönkörnyezetben, annak strukturált volta miatt. Nem arról van szó, hogy a megküzdési stratégiák fejlődnek a börtönben, csak a jól kontrollált környezetben eredményesebben alkalmazhatóak, mint a börtönön kívüli életben.

Milyen megküzdési stratégiákat alkalmaznak leginkább a fogvatartottak?

Azt gondolnánk, hogy a fogvatartottak beilleszkedési nehézségeik miatt inkább a háttérbe vonulnak, visszahúzódnak, nem tesznek lépéseket problémáik megoldására. Ezzel szemben egy egyesült államokbeli vizsgálatból kiderült, hogy a fogvatartottak inkább

AKTÍV MEGKÜZDÉSI STRATÉGIÁKAT ALKALMAZNAK

az elkerülő stratégiákkal szemben. A fogvatartottak tehát inkább a probléma megoldására tesznek lépéseket, nem pedig „homokba dugják a fejüket”.

Tanulmányomból az derült ki, hogy a volt fogvatartottak megküzdési módja eltér a magyarokra jellemző átlagtól. Jobban jellemzi őket problémafókuszú reagálás és feszültségük kontrollálása, mint a hazai átlagot. Ez arra utal, hogy a börtönkörnyezet hatással van a megküzdési módok alakulására.

Van-e helye az érzelmeknek?

Tudjuk, hogy a börtönben nem igazán van lehetőség az érzelmek kifejezésére, hiszen ha ezek kimondásra kerülnek – a társak vagy a börtönszemélyzet előtt – az egyfajta gyengeségre utalhat. Emiatt akár fizikailag is bántalmazhatják az érintetteket.

Vajon hogyan befolyásolja ez a megküzdésüket? A kutatásomban vizsgált szabadultak által gyakran alkalmazott feszültségkontroll és figyelemelterelés megküzdési stratégia, és ezzel együtt az érzelmek kimondásának, megosztásának hiánya egyfajta visszafojtásra utal. Az érzelmek felett gyakorolt kontroll berögzül, így gyakran alkalmazzák látogatóikkal szemben, illetve később a kinti életben is. Az, hogy a szabadultak alapvetően nehezen tudják kifejezni magukat a szociális megfelelési vágyukból fakadhat. A visszailleszkedés érdekében az előítéletekkel való küzdelem alatt minden erejükkel igyekeznek megfelelni környezetük elvárásainak.

Hogyan csökkenthető a nagymértékű visszaesés?

Összességében, a társas támogatottság és a szorongás közötti összefüggés alapján arra következtethetünk, hogy a társas támogatottság élményét növelve csökkenthető a visszaesés. A társas támogatottság élményének növelésében nagy szerepet játszik az utógondozás, mely Magyarországon sajnos még gyerekcipőben jár.