Hogyan válhat belső kritikus hangunkból belső támogató?

„Annyira szerencsétlen vagyok! Mindig az én hibám minden. Semmit sem vagyok képes jól csinálni. Mi baj van velem? Nem érdemlem meg a boldogságot. Nem érdemlem meg a sikert.” Belső kritikus hangunk gyakran nyers és durva. Emiatt sokunk számára kellemetlenné vagy akár egyenesen gyűlöltté válik. A kemény hangnem, az ellenséges szólamok sokszor folyamatos belső küzdelmet eredményeznek. Hátszegi Eszter pszichológus írása.

„- Úgy tűnik, valaki igencsak meghízott.

– Nem, ez tévedés. Jól nézek ki.

– Sosem fogod megszeretni a testedet. Tulajdonképpen azt, ami így néz ki, nem is lehet szeretni.

– Ez nem igaz!”

A belső kritikussal való beszélgetés gyakran fordulhat adok-kapok csatába. Ahogy a fenti párbeszédben is tapasztalható, lényegében saját magunkkal küzdünk, a vitában magunk ellen fordulunk. Belső vitáink során kifejlesztünk egy ellenséges viszonyulást saját én-részünkkel szemben, ami hosszú távon konfliktusokat kelthet bennünk.

Korábbi cikkünkben megosztottunk pár technikát, amellyel felfedhetjük, honnan származik a belső kritikus hangunk, hogyan kapcsolódhatunk hozzá. Most Thérése Jacobs-Stewart pszichoterapeuta A Kinder Voice című könyvéből szeretnénk bemutatni egy meditációs technikát, mely az ellenséges viszony fenntartása helyett egy megközelítő attitűdöt kölcsönöz. Jacobs-Stewart egy Thích Nhat Hanh nevű zen buddhista mestertől tanulta a technikát, aki a franciaországi Plum Village alapítója. A módszer arra ösztönöz, hogy hívjuk meg magunkhoz belső kritikusunkat egy látogatásra, és bánjunk vele úgy, mintha egy régi baráttal találkoznánk.

rodeo-1010051_960_720

Ha nem bánunk kellő tisztelettel a belső hangunkkal, ugyanúgy „levethet a hátáról”, akár a lovak teszik tiszteletlen lovasaikkal. A barátságos megközelítés mindkét fél előnyére válhat.

A meditáció lépései

  1. Mint a legtöbb meditáció, ezt is azzal érdemes elkezdeni, hogy a légzésünkre figyelünk. Figyelhetünk magára a lélegzetvételre is, de arra is, hogyan áramlik a levegő a testünkben be és ki. Ezt gyakoroljuk legalább 5 percig.
  2. A légzésre való odafigyelés közben valószínűleg felvetődnek bennünk gondolatok, érzések. Az érzéseket igyekezzünk tudatosítani, megnevezni.
  3. Hagyjuk, hogy a megjelenő érzés az és olyan legyen, ami és amilyen. Thich Nhat Hanh a következő példával él: a „Távozz, Félelem. Nem szeretlek. Te nem vagy a részem.” helyett próbáljunk ki egy megközelítő, elfogadó hozzáállást: „Üdv, Félelem. Hogy vagy ma?”
  4. Körülbelül 5-10 percig próbáljuk ki, hogy felkérjük az érzéseinket arra – legyen az akár szorongás, unalom, szégyen vagy harag –, hogy hozzanak maguknak egy széket, és maradjanak velünk egy kicsit.
  5. Képzeljük el belső kritikusunkat. Milyen az arca? Hogyan van felöltözve? Milyen helyet szeretne elfoglalni magának a házunkban, lakásunkban? Képzeljük el, mit mondana. Ezután gondoljuk végig a következő kérdéseket: Hogyan próbál engem ez az én-részem megvédeni, még akkor is, ha ezt egy [simple_tooltip content=’rosszul alkalmazkodó’]maladaptiv[/simple_tooltip], a céljával látszólag ellentétes módon teszi? Milyen feladata volt a kritikusomnak az életemben? Mire szeretném megkérni őt? Milyen érzés számomra, hogy vendégül látom a belső kritikusomat?
  6. Figyeljünk arra, mit tanulhatunk a belső kritikusunktól. Fordítsuk arra az energiáinkat, hogy el tudjuk fogadni, kedvesen és méltóságteljesen kezeljük, még akkor is, ha a lelki szemeink előtt sáros a lába, kellemetlen a modora, esetleg ijesztő az arca: „Ó, Téged ismerlek, régi barátom. Hogy vagy ma?”
  7. A meditációt a légzés figyelésével zárjuk. Ha segít, mondhatjuk magunknak a következőket: „Belégzés, megnyugszom. Kilégzés, mosolygok.”
  8. Érdemes leírni minden érzést, gondolatot és képet, ami felmerült bennünk a meditáció során.

Kedvesen fordulni a belső kritikusunkhoz kezdetben furcsa érzés lehet. Hogyan lehetnénk kedvesek valamihez, amitől ennyire rosszul érezzük magunkat?

Jacobs-Stewart szerint fontos látnunk: a belső kritikusunk egy olyan funkció, mely arra fejlődött ki, hogy megvédjen bennünket. Talán attól, hogy elutasítsanak minket, attól, hogy megalázzanak, vagy bármilyen más, negatív érzelmekkel járó helyzettől. Akárhogyan is, de sokat nyerhetünk abból, ha megpróbáljuk megérteni. Ez az attitűd segíthet gyengédebbnek, türelmesebbek lennünk, és elindulhatunk általa a fejlődés útján.

A szerző Hátszegi Eszter, pszichológus, iskolapszichológus, a Lisznyai Pszicho-Műhely tagja, pár- és családterapeuta jelölt.