Déjà vu – az ismerősség bizarr érzete

A déjà vu furcsa jelensége teljességgel összetéveszthetetlen. Az egyik pillanatról a másikra kialakuló ismerősség bizarr érzetének magyarázatára több mint negyven elmélet született. Cikkünkben napjaink három legelterjedtebb teóriáját mutatjuk be egy szemléletes példán keresztül.

Először látogatsz el egy étterembe. Ahogy ülsz az asztalnál, egyik pillanatról a másikra minden különösen ismerős lesz. Az asztalok elrendezése, a terítő mintája, rajta az ételek, sőt, még a pincér mozdulata is valahogy az ismerősség furcsa érzetét kelti,

mintha láttad már volna valaha a múltban.

Furcsán hat, mert úgy tűnik, mintha az egész koreografálva lenne. Miközben tudod, hogy minden akkor történik először.

A déjà vu egy francia szakkifejezés, ami szó szerint annyit tesz: „már látott”. Legegyszerűbben talán egy szubjektív érzetként definiálható, amely során úgy érezzük: már megtapasztaltuk korábban azt, ami akkor történik velünk először. Egy szituációhoz kötött furcsa érzés, amely homályosan ismerősebbnek tűnik, mint kellene. A jelenség kulcsmozzanata a megmagyarázhatatlan ismerősség érzet.

A déjà vu jelenséget – mivel rendkívül rövid ideig tart, ráadásul szinte észrevehetetlenül történik –, nem egyszerű tanulmányozni. Pontosan emiatt több mint negyven elmélet született az idők folyamán a jelenség magyarázatára. A neuropszichológiai képalkotó eljárások, illetve a kognitív pszichológia fejlődésével azonban egyre inkább sikerül leszűkíteni a lehetséges magyarázatok körét.

Tekintsük át napjaink három legelterjedtebb teóriáját, felhasználva mindháromhoz ugyanazt, a korábban már említett éttermi jelenetet!

625px-august_macke_012

A kettős feldolgozás elmélete

Tegyük fel, hogy a pincér elejt egy étellel teli tálcát. Miközben az esemény lejátszódik, a két agyféltekénk egy halom információt dolgoz fel: a pincér hadonászó karjainak látványát, a segítségért kiáltó hangját és a kifröccsenő tészta illatát. Milliszekundumok alatt az információk inger-ingerület formájában továbbítódnak az agy megfelelő területei felé, hogy majd végül összeálljanak egy pillanattá. Legtöbb esetben egy adott eseményhez tartozó ingerek szinkronban rögzülnek elménkben. Ugyanakkor a kettős feldolgozás elmélete azt állítja, hogy déjà vu akkor történik, amikor egy

kis csúszás van az ingerek feldolgozásában az egyik szálon.

Az információk beérkezési idejének különbsége okozza, hogy az agy úgy interpretálja a késett információt, mint egy külön eseményt. Így amikor a késett információ befut, az agy ismét lejátssza a már rögzített pillanatot, ami úgy tűnik, mintha korábban megtörtént volna, hiszen bizonyos értelemben meg is történt.

Hologramelmélet

A hologramelmélet a kettős feldolgozás elméletével szemben inkább a múltbeli információk zavarával foglalkozik. Szemléltetéséhez az étterem négyzetrácsos asztalterítőjét használjuk. A vacsorára várva, ahogy elmerengünk a terítő négyzetei felett, egy távoli emlék kúszik elő agyunk mélyéről. Az elmélet szerint ez azért lehetséges, mert az emlékek hologram formájában tárolódnak elménkben. A hologramokban viszont egyetlen szelet is elég ahhoz, hogy lássuk az egész képet. Déjà vu során az agyunk azonosítja az éttermi terítőt egy másikkal a múltból, például nagymamánk régi házából. Ugyanakkor az emlékezés helyett – azaz hogy eszünkbe jutna, hogy már láttuk ugyanezt a mintát a nagyinál –, az agyunk csupán

felidézi ezt a régi emléket azonosítás nélkül.

Az ismeretérzet megmarad, de emlékezet nélkül. Noha még nem voltunk ebben az étteremben, a terítővel már találkoztunk, ám nem tudjuk beazonosítani, vajon hol.

Megosztott figyelem elmélete

A megosztott figyelem elmélete azt állítja, hogy déjà vu érzet akkor jön létre, amikor

küszöb alatt észleljük és térképezzük fel a környezetünket,

azonban figyelmünket valami eltereli. Amikor a figyelem visszatér, úgy érezzük, mintha már lettünk volna itt. Példánk esetén fókuszáljunk most az asztalra véletlenül kihelyezett koszos villára! A villa fölötti megbotránkozás közben nem figyelünk a terítőre, vagy a hadonászó pincérre a zuhanó tálcával. Bár az agyunk rögzített mindent a periférikus látásunk által, ezt a tudatos szint alatt tette. Mikor végül a figyelmünk a villáról visszakanyarodik a helyzetre, az az érzetünk támad, hogy már voltunk itt – mert voltunk, csak nem figyeltünk oda.

Ha legközelebb déjà vu érzésünk támad, ahelyett, hogy pánikszerűen töprengeni kezdenénk, hogy mikor is élhettük már át az adott pillanatot, gondoljunk az éttermi példára. Hátha a pincér és a vendégek esete legalább részben magyarázatot adhat bizarr élményünkre.


Iratkozz fel hírlevelünkre!