Piros és bal félteke – avagy a pártpreferencia neuropszichológiája

A 19. század pszichológiájának egyik nagy vitája az öröklés és a környezet viselkedést befolyásoló ereje volt. Ma már tudjuk: nem beszélhetünk az egyikről a másik nélkül, de vajon mi a helyzet a politikai preferenciánkat illetően? Az agyi struktúráink határozzák meg a döntéseinket, vagy fordítva? Mennyire működik másképpen a bal és a jobboldali szavazó agya? Cikkünkből kiderül.

Több, a liberálisok és konzervatívok gondolkodásának különbségeit vizsgáló, [simple_tooltip content=’Ryota Kanai, University College London, 2011; Peter K. Hatemi, „A Genome-Wide Analysis of Liberal and Conservative Political Attitudes”, 2011′]neurológiai kutatás[/simple_tooltip] is született az elmúlt években. Az eredmények alapján azt már biztosan tudjuk, hogy valóban van különbség az ellentétes politikai oldalakon állók agyi struktúráiban.

[simple_tooltip content=’Neurológus, a University of Sussex kutatója.’]Dr. Ryota Kanai[/simple_tooltip] és munkatársai azt találták, a liberálisok elülső cinguláris kérge fejlettebb, mint a konzervatívoké.  Ennek az agyi területnek több funkciója közül az egyik a viselkedésünk irányítása úgy, hogy szabályozza az ösztönös impulzusaink és a valódi szándékaink ütközéséből eredő konfliktusokat. A politikai kérdések esetén a liberálisok ezért kevésbé reagálhatnak ösztönszerűen, inkább érzékenyebben közelítik meg azokat.

A „konzervatív agy” amygdalája átlagosnál nagyobbnak tűnt. Ez a mandula formájú szerv, a limbikus rendszer része, az érzelmi reakciók feldolgozásában és a félelem alapú tanulásban van szerepe. Ez arra enged következtetni, hogy a konzervatívok viselkedése inkább félelem- és jutalom vezérelt.

[simple_tooltip content=’Dr. Darren Schreiber, a University of Exeter kutatója, a neuropolitika szakértője.’]Schreiber[/simple_tooltip] egy kutatásában magukat republikánusnak és demokratának vallott csoportokat vizsgált. Különböző kártyajátékok közben MRI-vel vizsgálta agyi működésüket. Vizsgálatából kiderül, hogy kockázatos helyzetekben a konzervatívok amygdalája magasabb hatásfokon működik, mint a liberálisoké. Ebből láthatjuk, a republikánusok döntéshozatalaiban nagyobb szerepet játszanak az érzelmeik, és érzékenyebbek az érzelem alapú ingerekre.

Az emberek maguk választanak politikai pártot – ezt nem szabad elfelejtenünk. Bár létezik genetikai meghatározottság, a diverzitás így is nagy, hiszen egy személyiségtípus magatartásbeli tendenciái nem teljes mértékben determináltak genetikailag.

Amikor liberális és konzervatív gondolkodásmódról, agyi működésről beszélünk, fontos leszögeznünk:

CSOPORTBELI KÜLÖNBSÉGEKRŐL VAN SZÓ, NEM EGYÉNI KÜLÖNBSÉGEKRŐL.

Azok a választópolgárok, akik beleillenek egy-egy csoportba, általában a legaktívabb és szélsőségre hajlamos tagjai a közösségnek.

John B. Watson: „Adjatok nekem egy tucat egészséges, ép gyermeket s az általam megjelölt környezetet felnevelésükre, s garantálom, hogy bármelyiket véletlenszerűen kiválasztva olyan szakembert nevelek belőle, amilyet csak akartok – orvost, ügyvédet, művészt, kereskedőt, s akár koldust vagy tolvajt is, függetlenül elődei tehetségétől, hajlamaitól, képességeitől, foglalkozásától, s fajától.”
John B. Watson: „Adjatok nekem egy tucat egészséges, ép gyermeket s az általam megjelölt környezetet felnevelésükre, s garantálom, hogy bármelyiket véletlenszerűen kiválasztva olyan szakembert nevelek belőle, amilyet csak akartok – orvost, ügyvédet, művészt, kereskedőt, s akár koldust vagy tolvajt is, függetlenül elődei tehetségétől, hajlamaitól, képességeitől, foglalkozásától, s fajától.”

Amikor egy párt a támogatóit szeretné megszólítani, meg kell választania azokat a kommunikációs eszközöket és stílusokat, amivel ezt el tudja érni. A liberálisok az adatokra, logikus érvelésekre figyelnek inkább fel, míg a konzervatívok az általuk fontosnak tartott értékekről szeretnek hallani a retorikában. A különböző oldalhoz húzó szavazók máshogy észlelik a környezetüket, ez alapján máshogyan is gondolkoznak – és ezt a politikai retorikának is észben kell tartania. Mindegyik pártnak át kell gondolnia, pontosan milyen üzenetet akar átadni, ezt hogyan fogja a másik oldalnak bemutatni közérthető, ám nem fenyegető módon. Ehhez pedig elengedhetetlen ismerni a másik oldal preferált kommunikációs formáit.

A teljesség érdekében, meg kell említenünk az agy egy meghatározó sajátosságát, amely a változásra és fejlődésre való képességet jelenti, a [simple_tooltip content=’Az agy anatómiai és funkcionális változásra való képessége. ‘]plaszticitást[/simple_tooltip]. Ez teszi lehetővé például, hogy agysérülésekből felépüljünk, de a környezethez való adaptáció során is szükség van rá. Tehát a felnőtt agy is képes ilyen strukturális változásokra. Az agyban bekövetkező változások azonban magatartás változásokhoz is vezetnek. A kapcsolat viszont nem egyirányú: a környezetünk befolyással van az idegi struktúrákra. Ez alapján gondolhatjuk, hogy a környezet hatására képesek vagyunk változtatni meggyőződéseinken, változhat és fejlődhet a mindsetünk.

Bár az evidence based kutatások meggyőző eredményeket mutatnak, a [simple_tooltip content=’John Locke nevéhez fűződő empirista fogalom, amely szerint az ember elméje születésekor nem tartalmaz semmilyen tudást, tehát minden ismeretünk a tanulásból származik. ‘]tabula rasa[/simple_tooltip]-tól kezdődő, évszázadokat átölelő, „környezet vagy öröklés” vitát követve Schreiber is azt vallja, nem mehetünk el a tény mellett, hogy mennyire formál minket a környezetünk.  Kutatásai mellett kijelenti: az agy képes a környezetnek megfelelően változni, azaz meggondolhatjuk magunkat.  Létezik a jelenség, amely szerint

AZ ELLENSÉGEINKET SZÖVETSÉGESSÉ, A SZÖVETSÉGESEKET ELLENSÉGGÉ TEHETJÜK.

Ezzel némi tudományos reményt ad, hogy az emberek képesek átlépni a politikai nézetkülönbségeiken.

   ***

A Mindset Pszichológia nem csak érdekes cikkek halmaza. Nem egyszerűen egy szaklap. Ebből a rövid animációs videóból megtudhatod, miről is szól valójában ez a páratlan platform!

Hozzászólások lezárva.


Iratkozz fel hírlevelünkre!