„Padlón voltam, de túléltem!” – Hogyan állunk fel kríziseinkből?

Milyen élethelyzeteken jutottál már túl, amelyek kilátástalannak tűntek? Milyen kríziseket kellett már leküzdened, majd új mederbe terelned az életed? Hány akadályt söpörtél már el, amíg eljutottál oda, ahol most vagy? Azok a megküzdési módszerek, cselekvési stratégiák, képességek és tulajdonságok, amelyeket ilyen helyzetekben akár tudattalanul is aktiváltál, mind abba a személyes eszközkészletedbe tartoznak, ami a rezilienciádhoz köthető.

Többként felállni

„Közel egy évtizedig dolgoztam annál a cégnél, jól végeztem a munkám. Aztán jöttek a leépítések. Már azt is elfelejtettem, milyen állásinterjúzni! Fogalmam sincs, mihez fogok kezdeni!” – mondja egy 41 éves férfi.

„Amikor szakítottunk, azt hittem, vége a világnak. Úgy éreztem, elveszítettem minden bizalmamat. Nem tudtam elképzelni, hogy újra boldog legyek egy kapcsolatban” – így egy 22 éves nő.

„Éveken át folyamatos pénzügyi nehézségben éltünk. Állandó stresszt jelentett az életemben, olyan kiúttalannak éreztem magam” – meséli egy 28 éves férfi.

A fenti példák jól megvilágítják, hogyan is hatnak ránk a mélyreható, hirtelen krízisek, vagy éppen a hosszú időn át fennálló stresszorok. A pszichológia sokáig arra fordított nagyobb figyelmet, milyen hatások veszélyeztethetnek minket a fejlődésünkben, okozhatnak kisebb-nagyobb elakadásokat. A pozitív pszichológiai szemlélet térnyerésével egyre inkább

áttevődött a fókusz a protektív tényezőkre, vagy éppen a fejlődést elősegítő faktorokra.

Emmy E. Werner amerikai fejlődéspszichológus a Hawaii-hoz tartozó Kauaiban végzett kutatást, ahol az ugyanazon évben születő összes gyereket megfigyelte a prenatális időszakuktól egészen 32 éves korukig. Nagyon sok szempontból veszélyeztetett csoportról volt szó, amely a negatív kimenetel esélyét növelte: szegénység, családon belüli erőszak, alacsony iskolázottság. A vizsgálat meglepő eredményt hozott. A sok meglévő kockázat és a kedvezőtlen prognózis dacára a gyerekek egyharmada kitűnően fejlődött. Nemcsak nem törtek meg a nehézségek alatt, de törődő, kompetens felnőttekké váltak.

Mi segítette ezeket a gyerekeket? A válasz egyszerű: rendelkeztek olyan tulajdonságokkal, életstratégiákkal, amelyek lehetővé tették számukra, a növekedést a nehézségek által.

A reziliencia rugalmasságot jelent. Az a képességet, hogy életciklusaink kríziseivel személyes és szociális erőforrásaink segítségével meg tudunk birkózni. Sőt, a reziliencia kifejeződése értelmezhető egy olyan egyéni minőségi fejlődési folyamatnak is, amely poszttraumás növekedéssel jár, nemcsak az eredeti állapot állítja vissza, hanem túl is mutat azon.

Ugyanakkor egyáltalán

nem arról van szó, hogy mindig a helyzet magaslatán kell állnunk.

Ha súlyos krízisben találjuk magunkat, átmenetileg teljesen normális az összeomlás, a kétségbeesés és a dezorientáltság, sőt ezek akár gyógyító hatásúak is lehetnek. Így dolgozzuk fel és integráljuk a történteket.

„Mindenből, ami összetört, ejtőernyőt fabrikáltam.”

 A fájdalmas tapasztalatainkat felhasználhatjuk irreális elképzeléseink levetkőzésére. A járt utak helyett új, kreatív megoldásokkal állhatunk elő. Új, vagy addig rejtett értelmet fedezhetünk fel magunkban, ezáltal az önmagunkról és a környezetünkről való tanulás szolgálatába állíthatjuk őket. A fájdalmunk elnyomása helyett tudatosíthatjuk azt, felelősséget vállalhatunk azért, hogy feldolgozzuk, integráljuk magunkba veszteségélményeinket. Mik lehetnek ebben a segítségünkre?

sunset-1171729_960_720
Nehéz élethelyzeteink részei lehetnek egy olyan fejlődési folyamatnak, amely személyes növekedéssel jár.
  1. Realista optimizmus

A valóság érzékelésével, a nehézségek tagadása nélkül koncentrálhatunk a pozitívumokra. Tudatosíthatjuk a krízis viszonylagosságát. Átmeneti jellegét, és azokat az életterületeinket is kiemelhetjük, amelyeket a krízis nem érint.

  1. Türelem

Legyünk magunkkal szemben türelemmel, szakítsunk időt magunkra! Kereshetünk olyan védett tereket, ahol egyszerűen csak létezhetünk. Megoszthatjuk ezt a mellettünk álló, empatikus emberekkel, és megengedhetjük magunknak az elhúzódást azoktól, akiknek a jelenléte számunkra terhes vagy zavaró.

  1. Önszabályozás

Tudatosíthatjuk az érzéseinket, megtanulhatjuk azokat nyíltan, őszintén és hitelesen kifejezésre juttatni. Elővehetjük a már meglévő, és kifejleszthetünk új stresszkezelő módszereket is. Fókuszáljunk a kompetenciáinkra és a lehetőségeinkre!

  1. Felelősségvállalás

A bűnbakok keresése, és az áldozati szerepbe ragadás helyett felelősséget vállalhatunk saját életünkért. Komfortzónánkban egyre jobban beszűkülünk, nehezen fogunk új dolgokba. Ugyanakkor, ha élettapasztalatainkat figyelmen kívül hagyva fogunk új dolgokba, könnyen a pánikzónába kerülhetünk, ahol már a tanulást megakadályozó mértékben van jelen a stressz. A nyugalmi időszakokban biztonságosan

kifejleszthetjük annak a képességét, hogy új dolgokba fogjunk.

  1. Kapcsolati kompetencia

Lényeges rezilienciafaktor, ha különböző hálózatokhoz, személyekhez tudunk visszanyúlni. Merjünk segítséget kérni az olyan kapcsolatainktól, akik pozitívan hatnak ránk!

Ezek a stratégiák a segítségünkre lehetnek abban, hogy növeljük a megküzdésünk hatékonyságát krízishelyzetekben. Ha a környezetünk megváltozik, az egyúttal új személyes lehetőségeket is jelent. Erősségeinket használva és alakítva megtanulhatunk megfelelőbben bánni saját jellemző életkörülményeinkkel, adottságainkkal is.

A szerző Borbély Lilla, tanácsadó- és iskolapszichológus-jelölt, a Lisznyai Pszicho-Műhely tagja.

∗∗∗

A Mindset Pszichológia nem csak érdekes cikkek halmaza. Nem egyszerűen egy szaklap. Ebből a rövid animációs videóból megtudhatod, miről is szól valójában ez a páratlan platform!