Hogyan szoktuk kinyírni az ünnepeket? – Karácsonyi frusztrációink

Az ünnepek általában felerősítik a már meglévő családi belső konfliktusokat. Nálatok hogyan zajlik az ünnep és az azt megelőző időszak? Ahogy „lennie kell”: nyugodt, harmonikus készülődés, majd idillikus beteljesedés és feltöltő pihenés? Vagy esetleg becsúszik mellé egy kis rohanás, idegeskedés, elvárásoknak megfelelés, félnapos utazások, összezördülések, kiadós veszekedések, sérelmek felemlegetése, esetleg még bűntudat is? Heller Csilla krízistanácsadó szakpszichológus írása az ünnepek pszichés vonatkozásairól.

Ha felidézzük az eddig megélt karácsonyainkat, szilvesztereinket, az öröm, a meghittség közé nagy valószínűséggel betolakodnak olyan emlékek is a fa alá, amikor csalódottak, feldúltak, sőt, kiábrándultak voltunk. Hiába a szívből jövő szándék, hiába a legszebbet szeretnénk adni szeretteinknek, a felfokozottság miatt könnyen az ellentétébe fordulhat minden, az izgalom végül csúnya veszekedésekbe torkollhat. Az ünnepek alatt átélt feszültségekről, negatív érzésekről ennek ellenére nem szoktunk nyíltan beszélni. Pedig számos oka van annak, amiért ez az időszak az egyik legmegterhelőbb néhány napnak számít az évben.

Az ünnep mint stresszfaktor

A munkahelyi évzáró hajrá, a céges karácsonyi partik mellett erőnkön felül tervezzük saját, családi együttléteinket is. Egyszerre több helyen kellene lennünk, teljesítenünk, pontosan érkezni több száz kilométeres távolságokat leküzdve, közben amerre csak nézünk,

sulykolják belénk a fogyasztói társadalom ünnepi elvárásait.

A plázák, vásárok hangyabolyként szaladgáló tömegei minket is elragadhatnak, miközben számolgatjuk, kinek is kell még beszerezni a legtökéletesebb ajándékot, ráadásul még otthonra is mi mindent kellene vásárolni. Pénzünk nagyobb mértékű költése pedig már önmagában stresszfaktornak számít. Egy-egy akció, gondoljunk csak a black friday jelenségére, kirobbantja a beszerzési pánikot: mintha az életünkért küzdenénk.

Túlzásnak tűnhet a hasonlat, testünk mégis ősi módon reagál ezekre a distresszekre. Nem különböztet meg nagy vagy kisebb rizikót, a reakciója ugyanolyan heves lesz, mintha egy medvével találkoznánk az erdőben. Több mint harmincféle stresszhormon szabadul fel. Az „üss vagy fuss” reakció gyakran mutatkozik meg különböző formákban: türelmetlenség, szóváltás, de tele van az internet a termékeken összeverekedő vásárlókkal is. A frusztrációnk aztán szeretteinken csapódik, vagy saját magunkba nyeljük le. Végeredményben pedig lestrapáltak leszünk, türelmetlenné válunk az amúgy is sok toleranciát megkövetelő rokonáradattal, vendégeskedésekkel szemben.

Ez egy különleges nap, tökéletesnek kell lennie!

Ha túl nagy jelentőséget tulajdonítunk az ünnepnek, és minden külső-belső elvárásunknak meg akarunk felelni, könnyen belecsúszhatunk a tökéletesség sémájába. Ez a torzítás könyörtelen: nem enged meg egyetlen hibát sem. Kifogástalannak kell lennie a takarításnak, a fa díszítésének, az ételnek, és persze szeretteink hozzáállásának, lelkesedésének is egyeznie kell az elképzelésünkkel.

Ha mégsem úgy alakul, ahogy azt előre elképzeltük, ha párunk vagy gyermekünk húzza a száját, vagy más ötlettel áll elő, már oda is az egész. Hatalmas csalódást, cserbenhagyást élhetünk át. Reakciónk azonban pusztán korábbi negatív élményeink, tapasztalataink kivetülése a jelenre. Lehetséges, csak

gyermekkorunk elrontott karácsonyait szeretnénk átírni,

vagy bizonyítási vágyunk hajt minket. Mindenesetre érdemes tudatosítanunk magunkban maximalizmusra való hajlamunkat, ezáltal engedhessünk elvárásainkból. Fontos tudnunk: ahogy mi magunk is, úgy az ünnep is hibáival, tökéletlenségeivel együtt lesz még szerethetőbb.

Az ünnep szeretetéhes mártírjai

A rokonlátogatás során szinte mindenki be tudna számolni legalább egy hozzátartozójáról, aki ugyan mindent megtesz szerettei, vendégei elégedettségéért, mégis az érezhető rajta: mintha nem örömből tenné. A mártír szerepet felvett személy ellentmondást nem tűrően kiszolgál, süt-főz, erőn felül hoz áldozatot a másikért, ám eközben apró jelekkel tudtunkra adja: terhére vagyunk, nem szívből jön a kiszolgálás vagy a segítség. Az ebbe a szerepbe került személy kommunikációja is jellegzetes. Ez az úgynevezett double-bind, azaz kettős kommunikáció. Amit szavaival mond, szöges ellentétben áll azzal, amit hangsúlyával, mimikájával, testbeszédével közvetít. Mindezt egyszerre, egy időben. Tipikus példa: „velem ne is törődjetek, csak menjetek a saját programjaitokra.” Az így kommunikáló személy bizonytalanságérzést, dühöt, bűntudatot vált ki szeretteiből, így speciális, mérgező módon láncolja őket magához.

A mártíromság tipikus transzgenerációs mintázat.

Ha szüleinktől tapasztaltunk ilyesmit, mi is hajlamosak lehetünk ennek továbbvitelére. Makacs érzés kapcsolódik hozzá: „nem vagyunk elég fontosak, nem becsülik meg erőfeszítéseinket”. Ezért a csalódott szemrehányás ott van mozdulatainkban, ezáltal hiába vágyunk az elismerésre minden porcikánkkal, a helyzet minden egyes résztvevője szeretetlenséget él meg. Szerencsére önismereti munkával a mintázat megállítható, ha felfedezzük a saját magunk számára jutalmazó mozzanatokat, ha képesek leszünk másokat is bevonni tevékenységeinkbe, ha érzéseinket, vágyainkat nyíltan kifejezzük, ha megtanulunk nemet is mondani.

15240256_10209825988059220_562362586_n
A mártír szerepet felvett személy kiszolgál, süt-főz, erőn felül hoz áldozatot értünk, de közben apró jelekkel tudtunkra is adja: terhére vagyunk.

 Kitagadva a családból – a megrögzött szülők és az ünnep

Számtalan fiatal pár kerül abba a helyzetbe, amikor az ország két legkülönbözőbb pontján élő szüleik látogatását igyekeznek megszervezni az ünnepi időszakban. Mindkét helyen minőségi időt tölteni akkor is igazi kihívás, ha a szülők nem ébresztenek bűntudatot, vagy nem állítják választás elé felnőtt gyermeküket. Előfordul, amikor a szülők ugyanúgy elvárnák a családi hagyományok szerinti részvételt, ahogy az korábban, az otthonlakás során megszokott volt.

A manipulatív szülők az ünnepek során bontakoznak ki igazán.

Az ünnepek általában felerősítik a már meglévő családi belső konfliktusokat. Ha a fiatal felnőtt valamilyen módon elmulaszt a szülők által meghatározott „ünnepi elvárásokból és formaságokból” a szülők a bűntudatkeltés és a kirekesztés eszközeivel vághatnak vissza. „Ha nem jössz szenteste, akkor már ne is gyere egyáltalán hozzánk!

A késői leválás krízisekkel teli, hosszadalmas folyamat, ám minden esetben a fiatalnak kell beindítania, meghúznia az új határokat. A kialakuló új családi életciklusban azonban előbb-utóbb mindenki megtalálja új szerepét, így a konfliktus, bár fájdalmas, várhatóan csak átmeneti.

 Ha nem jön el a várt csoda…

Az ünnepek alatt

az egyik legnagyobb érzelmi megterhelést a magány jelenti,

mely nem kizárólag az egyedül karácsonyozókat veszélyezteti. Párkapcsolatunkban, családunkban ugyanúgy megélhetjük a magányt, a meg nem értettséget, kívülállóságot. A karácsony és az új év mindig magával hordozza a csodavárást, a reményt, hogy újra szép lesz minden, történik valami igazán különleges. Ám ennek elmaradása a gyermekkori illúzióktól való ismételt megfosztottság élményét idézi fel.

Az ünnepek utáni időszakban sokan keresnek fel pszichológust depressziós tünetekkel. Hiányérzetünkre ráerősítenek ismerőseink közösségi oldalakra feltöltött, tökéletességet, igazi boldogságot sugárzó képei is. Ezek felerősítik az érzést, hogy az ő idillikusnak tűnő helyzetük, illetve a mi megélt állapotunk között hatalmas szakadék tátong.

 Ajándékozzuk meg magunkat saját belső hangunkkal!

Noha az ünnepek forgatagában igazi művészetnek számít befelé is figyelni, mégis érdemes rá időt szakítani. Engedjük el a tökéletességet, fogadjuk el saját határainkat, korlátainkat! Az ünnep nem a ragyogó lakástól és díszektől, a többfogásos vacsorától lesz valódi, hanem attól, ha megengedjük magunknak a lelassulást, a jelenre figyelést. Vegyük észre, mi az, ami igazán jól esik számunkra. Ha találunk magunkban egy nyugvó pontot, biztonságos szigetet, az kihatással lesz a körülöttünk élőkre is, így az ő békéjük egy darabját is a fa alá tehetjük.

15226366_10209825990099271_160578580_n
Engedjük el a tökéletességet, fogadjuk el saját határainkat, korlátainkat!

A szerző Heller Csilla, krízistanácsadó szakpszichológus, relaxációs terapeuta, család-és párterapeuta-jelölt, a Lisznyai Pszicho-Műhely tagja.

∗∗∗

A Mindset Pszichológia többet jelent érdekes cikkek halmazánál. Nem egyszerűen egy szaklap. Ebből a rövid animációs videóból megtudhatod, miről is szól valójában ez a páratlan platform!

Hasonló problémával küzdesz? A Mindset Terápiás & Tanácsadó Központban tapasztalt szakembereink egyéni pszichológiai tanácsadás keretében elkísérnek a fejlődés útján!


Iratkozz fel hírlevelünkre!