Miért harcol rosszul a Nyugat a terrorizmus ellen?

„Olyan ez, mintha az embert nagyon magas, áthatolhatatlan fal választaná el a paradicsomtól vagy a pokoltól…Allah megígérte teremtményeinek az egyiket vagy a másikat. Így azzal, hogy megnyomjuk a detonátorgombot, azonnal kinyithatjuk a paradicsomba nyíló ajtót – ez a legrövidebb ösvény a mennybe” – mesélt indítékairól egy öngyilkos merénylő Nasra Hassannak egy interjú alkalmával. „Hogyan igazolja maga előtt ártatlan civilek, sőt gyerekek meggyilkolását?” – teszik fel a kérdést Zimbardo és Boyd, az idő pszichológiájának királyai, akik a terrorizmust egy új szemponttal, a transzcendentális jövőperspektívával magyarázzák.

Abnormalitás, agymosás?

A terrorizmusról szóló korábbi cikkünkben kifejtettük: az öngyilkos terrorizmus klasszikus magyarázatainak többsége

tudományosan nem állja meg a helyét.

Kiderült, hogy a terrorizmus nem írható le a személyen belüli abnormalitással, patológiás működésmóddal, mentális zavarral.

Noha intuíciónk néha makacsul ragaszkodik a népszerű agymosás-hipotézishez, a tudomány eredményei ezt a megközelítést sem támasztották alá. Az agymosás pontos definícióját a [simple_tooltip content=’Az angol nyelv írók, tudósok által szerkesztett szótára.’]The American Heritage Dictionary[/simple_tooltip] így határozza meg: „intenzív, erőszakos, rendszerint politikai vagy vallási indoktrináció, amelynek célja egy ember alapmeggyőződéseinek és attitűdjeinek megsemmisítése, és ezeknek egy másik, szilárd meggyőződéskészlettel való helyettesítése”. Mivel az öngyilkos merénylőknél

nem tűnik el meglévő nézetrendszerük,

nem is íródik felül valami újjal, ezért agymosásról sem beszélhetünk.

Az abnormalitás és az agymosás-hipotézis felé elménk csupán a kiszámítható világba vetetett illuzórikus hit miatt hajlik.

Szegénység, vallási fanatizmus vagy stratégiai eszköz?

Úgy tűnik, a szegénység, a nehéz társadalmi, gazdasági körülmények sem lehetnek kizárólagos okai a terrorizmusnak. Scott Atran, amerikai és francia antropológus a [simple_tooltip content=’A világ egyik vezető tudományos folyóirata.’]Science[/simple_tooltip]-ben publikált cikkében leírja, hogy az öngyilkos merénylőkről szóló interjú-alapú kutatások szerint az elkövetők egyáltalán

nem érezték jelenüket kilátástalannak.

Csak nyugati felfogásunk indukálja gondolkodásunk számára a szegénység, illetve a reménytelenség mentális korreláltatását, hiszen a muszlim közösségekben a pénz sokkal kevésbé meghatározója a boldogságnak. Zimbardo és Boyd kihangsúlyozzák: „Az elkövetők általában normális, egészséges emberek, saját közösségeik tisztességes tagjai. Nem szegények, vannak politikai jogaik…az öngyilkos merényletek problémája nem szűnik majd meg a szegénység kiküszöbölésével.”

Fény derült arra is, a vallási fanatizmus alapú indoklás sem teljességgel helyénvaló. Az elkövetők ugyan általában vallásosak, vallásosságuk pedig fontos tényező, de nem erősebben, mint bárki más, tehát esetükben nem lehet szó fanatizmusról. Az öngyilkos merényletek elkövetése pedig nem kizárólag muszlim sajátosság – gondoljunk csak a japán kamikazékra.

A racionális stratégia felőli megközelítés szerint a terrorizmus politikai célok érdekében alkalmazott, más lehetséges megoldásoknál hatékonyabbnak bizonyuló stratégia, amely a vallásos retorikát csupán álcaként használja. A terrorizmusról szóló korábbi cikkünkben e magyarázat mellett érveltünk. Azonban bármennyire logikus ez a leírás, ellentmondásban áll azzal, hogy az élet szentségét a muszlimok is kiemelt morális értékként kezelik.

Az idő, mint a „titkos adalék” a terrorizmus megértéshez

Zibmardo és Boyd már 1991-ben próbálták összefüggésbe hozni a terrorizmust az [simple_tooltip content=’Zimbardo & Boyd, 1999′]időperspektíva[/simple_tooltip] profilokkal, vagyis azzal, hogyan élik meg az emberek szubjektíve az időt. Először az öngyilkos merénylőt úgy írták le, mint aki:

  1. erősen múltnegatív időperspektívával rendelkezik, tehát sokat gondol múltjának negatív eseményeire, vagy neutrális történéseket negatívként rekonstruál dinamikus emlékezetével.
  2. kevéssé múltpozitív időperspektívájú, múltjára nem szívesen gondol örömmel.
  3. erősen jelenfatalista: úgy hiszi, életét a sors irányítja.
  4. kevéssé jelenhedonista: nem élvezi a jelent, nem vezérli a freudi örömelv.
  5. kevéssé jövőorientált: nem tervez, nem vezérli a freudi realitáselv.

A szerzők tudták:

az időperspektívák hajlamosítanak a merényletekre,

mégis érezték, hogy valami nagyon hiányzik, még nem ismerték fel a döntő tényezőt.

Aztán rátaláltak a transzcendentális jövő időperspektívájára, amit az akadémiai pszichológia még nehezen tud megemészteni. Ez a fajta jövő „a fizikai test halálától az örökkévalóságig terjed”. A kutatások alapján a keresztények mellett a muszlimok érnek el magas pontszámokat a transzcendentális jövő időperspektíva-kérdőíven, tekintve inkább a halált egy új élet kapujának. Ebből a szempontból nézve a merénylet irracionális cselekedetből racionálissá válik, a túlvilági jutalmazás mentális elővételezésén keresztül.

Miért is harcol rosszul a Nyugat a terrorizmus ellen?

Ideje visszatérnünk cikkünk címének kérdéséhez. Ehhez bevezetésül Zimbardo és Boyd leírják, miképp nyerték meg a szövetségesek a II. világháborút. Németország vallásellenes, Japán buddhista volt, e két felfogás pedig igencsak kevéssé transzcendentális jövőorientációjú. Az evilági jövőbeli célok ellehetetlenítése

egy egész ország motivációját is képes csökkenteni.

A szövetséges hatalmak győzelmeikkel sorra bizonytalanították el Németország és Japán jövőbeli sikerterveit. A két ország világuralmi célokat állított fel, de ahogy látták jövőképük folyamatos ellehetetlenülését, úgy csökkent jelenük és harci motivációjuk is.

A terror elleni háborút viszont nem lehet így megnyerni, hiszen Palesztina, Afganisztán, Irak evilági jövője az életkörülmények miatt – főleg a háborús övezetekben – kevéssé reményteljes. Ha a Nyugat továbbra is az ellenség jövőjét próbálja ellehetetleníteni, akkor azzal csak azt éri el, hogy az még inkább a transzcendentális jövő felé fog fordulni, ami pontosan az öngyilkos merényletek hátterében munkáló tényező. Zimbardoék szerint éppen ezért az ellenség evilági jövőképének erősítésével, potenciális emberi lehetőségeinek tágításával lehetne megnyerni a harcot, hiszen így nem lenne kizárólagosan

rászorulva a transzcendentális jövő reményére.

„A terror elleni háború az Egyesült Államok kormányának evilági jövőképe és ellenségeinek transzcendentális jövőképe közt folyik. A rövid távú győzelem valószínűtlen, ha az ellenség az örökkévalóságra tervez. A II. világháborús taktikák alkalmazása csak még vonzóbbá teszi az örökkévalóságot az ellenség számára” – hangzik Zimbardo és Boyd összefoglalása.

***

A Mindset Pszichológia több, mint érdekes cikkek halmaza. Nem egyszerűen egy szaklap. Ebből a rövid animációs videóból megtudhatod, miről is szól valójában ez a páratlan platform!


Iratkozz fel hírlevelünkre!