A kognitív kormánykerék mint szemléletmódunk irányítója – interjú Orosz Gáborral és a téma hazai kutatóival, II. rész

Carol S. Dweck Szemléletváltás című könyve által Magyarországon is közismert lett a Mindset-elmélet, amely amellett érvel, hogy a személyes tudati beállítódásunk nagymértékben befolyásolja, hogyan küzdünk meg a kudarcokkal, és képesek vagyunk-e a kudarcainkból tanulva fejlődni. De miben áll a könyv sikere, és miért érzi úgy minden olvasó, hogy megszólítja ez a kötet? Orosz Gáborral, Bőthe Beátával és Tóth-Király Istvánnal, az ELTE PPK kutatóival beszélgettünk.

Készült már valamilyen felmérés arról, mennyire az intézmény, és mennyire az egyén a felelős ezért?

O.G.: Még 2013-ban egy nagyobb – pályaorientációval foglalkozó – reprezentatív kutatáshoz kérték a segítségemet. Abba a kérdőívbe beletettünk egy IQ és tehetség Mindset-kérdőívet. Megnéztük az átlagokat, amelyben nem volt jelentős eltérés – például az amerikai átlagokhoz képest. Nem mondhatjuk tehát, hogy nekünk, magyaroknak sokkal inkább rögzült gondolkodásmódunk lenne hozzájuk képest, legalábbis a tehetség és az intelligencia megváltoztathatóságáról alkotott képünkben.

Magyarországon egyébként még nem készült arról konkrét felmérés, az intézmények milyen hatással vannak a szemléletmódunkra. Az USA-ban igen. Ott egyértelműen kirajzolódott: azok a beosztottak, akik a vezetőjüket fejlődő szemléletmódúnak jellemezték, egyből barátságosabbnak és együttműködőbbnek is látták őket. Nem volt kimutatható nyereségbeli különbség a vállalatok közt – attól függően, hogy rögzült vagy fejlődő szemléletmódúnak jellemezték inkább a dolgozók – de munkahelyi klímában igen.

Mit jelent pontosan ez a két alapfogalom?

O.G: A rögzült és a fejlődő szemléletmód nem más, mint vélekedések saját magunkkal kapcsolatban. Ez egy olyan változó, amely sokszor nem közvetlenül hat az emberi viselkedésre, ám indirekt módon rengeteg mindent meghatároz. Ha megtaláljuk a mediáló tényezőket, akkor nagyon erős hatásuk van. Mondhatni ezek a háttérben megbúvó

KOGNITÍV KORMÁNYKEREKEK, AMELYEK SZÁMOS HELYZETBEN IRÁNYÍTJÁK AZ ÉLETÜNKET.

Az egész megközelítés arra vonatkozik, az emberek miként reagálnak nehéz helyzetekre: kudarcokra, kritikákra vagy kihívásokra. Ha azt gondoljuk: a mi képességeink változtathatók, akkor könnyebben tudunk megküzdeni ezekkel a nehéz helyzetekkel.

Ha a kognitív kormánykerekünk stabilan áll, és azt mondja: mi ennyire és ennyire vagyunk okosak és jók, akkor ez kevésbé fog minket segíteni a nehéz helyzetekben. Ilyenkor hamarabb adjuk fel. Kevésbé keményen küzdünk, ellenben sokkal motiváltabbak leszünk, hogy bizonygassuk: nem vagyunk buták. Így próbáljuk elkerülni a kellemetlen helyzeteket, lényegében megvédeni magunkat.

Kvázi adaptív?

O.G: Bizonyos szempontból igen. Megóv a kínos helyzetektől, illetve attól is, hogy átéljük a kudarc és elutasítás élményét. A fejlődési szemléletmódot se úgy képzeljük el, mint a hurráoptimizus csúcsát: küzdelmekkel teli, rögös út, amely főleg a keretezéstől függ. A fejlődési szemléletmód nem egyenlő a boldogsággal. Minket pontosan az érdekel, milyen affektív tartalmak lehetnek izgalmasak a fejlődés útján. Mennyire lesz szenvedéssel vagy inkább küzdelemmel teli. Érezhető a különbség.

A kognitív kormánykerék mellett lennie kell egy affektív kormánykeréknek is. Az pedig nem engedi meg neked, hogy túlságosan elmerülj a kudarcaidban. Támogat, hogy tudj tisztes távolságot tartani tőlük. Carol Dweck eredeti elmélete erre kevésbé koncentrál. Minket azonban foglalkoztat a kérdés –  hiszen minden mérésünkben látjuk, a magyarok nagyon kemények magukkal szemben. A keretezés a[simple_tooltip content=’tudatos jelenlét’]mindfullness[/simple_tooltip]-től függ.

A szemléletmódunk kialakulásában mi játszik szerepet?

O.G: A legmegdöbbentőbb eredmény – amivel tulajdonképpen világszerte befutott ez az elmélet – azt mutatta, minimális szituatív helyzetek is képesek alakítani és befolyásolni azt, hogy inkább rögzült vagy inkább fejlődő szemléletmóddal rendelkezünk-e egy helyzetben. Ha egy feladat megoldása után azt mondják: „milyen okos és ügyes vagy!”, az kialakít egy ún. rögzültséget, amely szerint ezek valóban benned belül vannak. Ezt igyekszik az ember megvédeni. Ha viszont azt a visszajelzést kapod: „milyen jó, hogy ilyen keményen dolgoztál!”, akkor az egy más belső képet alakít ki. Nem a statikus dolgokra koncentrál, hanem az aktivitásodra és a cselekedeteidre, amelyek révén értél el valamit.

Mi ennek a következménye?

O.G.: Azok a gyerekek, akiket a képességeikért dicsértek, később a könnyebb feladatokat választották, míg azok, akiket az erőfeszítéseikért, a nehezebb feladatokat. Elég könnyen kivehető a motiváció, az

EGYIK CSOPORT A TEHETSÉGÉT SZERETTE VOLNA IGAZOLNI, MÍG A MÁSIK A KIHÍVÁSOKAT KERESTE.

A szituatív tényezőket az intézmény pedig akkor tudja felerősíteni, ha kategorizál, szelektálja a tehetségeket. Ez egyértelműen a rögzült szemléletmódnak kedvez.

Itthon azért elég nagy hagyománya van a tehetséggondozó programoknak.

O.G.: Ez igaz, bár de nem mindegy, be van-e építve a tehetséggondozó programba a Mindset-elmélet. Ráadásul nagyon fontos a címkézés. A tehetséges embereknek is el lehet mondani, jók a kiindulópontjaik, de elsősorban az okos stratégiaválasztástól és az elvégzett munka mennyiségétől függ, meddig jutnak. A kevésbé jó helyről érkező ember is képes fejlődni, ha képes gondolni, számára melyik út a legcélszerűbb.

Tegyük fel, tudatosul bennünk: rögzült szemléletmódunk van. Tudunk ezen változtatni?

O.G: Lehet változtatni. Különféle intervenciókkal a leghatékonyabban alakítani a helyzeten. Már a tudatosulás is egy jó dolog, és a szemléletmód sem fekete-fehér, inkább kontinuum. Időszaktól és témától is függ, ránk épp melyik jellemzőbb.

B.B: Ha valaki úgy gondolja: tud fejlődni, attól még lehet szüksége megerősítésre, hogy ne csússzon vissza. Aki már kategorizálta magát, abban ezt érdemes tudatosítani. A legjobb, ha saját magadat tudod meggyőzni. Elképzelsz bizonyos helyzeteket –  pl. tanárként azt mondod egy gyengén teljesítő diáknak, tegyen a sikerért, úgy benne és magadban is erősíted az érzést.

O.G: Online és offline intervenciókat is lehet alkalmazni. Ezt csinálja a Hősök Tere és a Heroic Imagination Project, amelynek keretei között már kb. 1100 magyar tanárt kiképeztek arra, hogyan érdemes átadni a diákoknak. Ezt a folyamatot úgy kell elképzelni, mintha nagy autonómiát élvezve járnál végig egy utat, amelynek a végén megváltozik a vélekedésed. Például az USA-ban az online intervenciókban megkérik a gyerekeket, segítsék a kutatók munkáját. A gyereket szakértő helyzetbe helyezik és megkérik őket: magyarázzák el a jövő diákjainak, hogyan lehet alkalmazni a fejlődési szemléletmódot. Tehát a gyerekektől kérnek specifikus tanácsot, támaszkodnak rájuk. A gyerkőcök így érveket hoznak arra, miért és hogyan érdemes dolgozni nehéz problémákon. Ezzel elsősorban önmagukat győzik meg.

A tanárok szemléletmódjával nem kellene foglalkoznunk?

O.G: A tanárok és a diákok két különböző célcsoport, akiket más eszközökkel kell megfogni. Friss hír, hogy az ELTE és a Hősök Tere most kötött egy megállapodást. Az a cél, hogy beépítsük mind a tanár-, mind a pszichológus-képzésbe a tréningmodulokat. A diákok kapnak egy mélyebb tudáscsomagot arról, mit jelent a Mindset mint szemléletmód, illetve szeretnénk elérni, hogy ez mélyebben beivódjék a tanítási módszereikbe.

Könnyebb az elején kialakítani, mint később megváltoztatni a szemléletmódot.

***

A Mindset Pszichológia több, mint érdekes cikkek halmaza. Nem egyszerűen egy szaklap. Ebből a rövid animációs videóból megtudhatod, miről is szól valójában ez a páratlan platform!