Így mondj politikai beszédet! II. rész

Nem lehet akárhogy kiállni az emberek elé! Ahhoz túl nagy a tét. A politikai szónoklatok súlyát érzékelteti a tény, hogy a beszéd minden mozzanatát és pillanatát előre megtervezik. Úgy rakják össze, mint egy puzzle-t. A kirakós darabjai pedig egyenértékűek. A lámpaláz hatékony kezelése például ugyanolyan fontos, mint a politikus külső megjelenése vagy maga a beszéd tartalma. Ebben a cikksorozatban megkíséreljük bemutatni a sikeres politikai beszéd nélkülözhetetlen alapjait és izgalmas, gyakorlati részleteit.

Megfelelő megjelenés

A telekommunikációs eszközök fejlődésével megfogalmazódott az igény a folyamatos vizualizációra. Elsősorban azonban a közösségi média utóbbi években tapasztalt hatásainak tulajdonítható a politikai szereplők imidzsének változása. Ma már komplett iparágak foglalkoznak politikusok „felépítésével”. Nem meglepő, hiszen a celebekhez hasonlóan őket is a nap 24 órájában követik.

Beszédírók, beszédtechnika tanárok és stylistok segítik a munkájukat. Bizonyos értelemben ugyanis a politikusok is márkákat – ideákat, életérzéseket és jövőképeket –  képviselnek, amelyeket a szavazók számára el kell tudni adni. A felépített politikai imidzs fontos része a külső megjelenés is. Érdekes testközeli esettanulmány például Orbán Viktor magyar miniszterelnök és a Fidesz rendszerváltó generációjának politikai pályafutását ebből a szempontból megfigyelni.

A megfelelő megjelenés szempontjából elhanyagolhatatlan a politikai fellépés kontextusa. A környezeti adottságok az öltözködést ugyanúgy befolyásolják, mint a beszéd tartalmát. Érdemes a hivatalos és kevésbé hivatalos, valamint a pártrendezvény és külső rendezvény tengelyeken gondolkodni. A leglényegesebb természetesen az általános etikett szabályainak megfelelni, de önmagában

az öltözködés is hordoz politikai üzeneteket. Hozzájárul a politikus hitelességéhez.

Komoly szerepe van a színeknek is. A vörös egyértelműen kiemelendő, mint az ambíciót, erőt és tettrekészséget jelző szín. A világoskék említhető, mint ellentétpár, amely a megingathatatlan, biztonságot sugárzó [simple_tooltip content=’hivatalban lévő’]inkumbens[/simple_tooltip] politikusokra jellemző. A pártrendezvény kategóriát pedig a színek szintjén is érdemes figyelembe venni, hiszen a pártok általában rendelkeznek domináns színekkel, amelyeknek használata – férfiaknál például a nyakkendő esetében – elterjedt.

A fellépés előtti percekben

A szónoklatot megelőző felkészülés utolsó fázisa –  rendhagyó módon – egyáltalán nem a közönségről, eladhatóságról és külsőségekről szól. A fellépés előtti percekben a politikus kizárólag magára koncentrál. A lámpaláz elkerülhetetlen, azonban leküzdhető. Ebben elsősorban beszédtechnikai- és légzőgyakorlatok segíthetnek, amelyek jótékony fiziológiai hatásaikkal csökkentik a vérnyomást és a stressz szintjét. Ezek az apró rutinok segítik a szónokot abban is, hogy a beszéd során minél hatékonyabban, minél érthetőbben adja át az üzenetét.

Szerzői tippek:

Kihagyhatatlan beszédtechnikai gyakorlatok – folyamatosan gyorsuló sebesség és emelkedő hangerő mellett ismétlendők.

  • palackposta  palástcsat  pénzstruktúra  szárnypróbálgatás
  • gerinccsatorna  gipszstukkós  kudarcsorozat – maszkmester

Kihagyhatatlan légzőgyakorlatok

  • Széles, vállból indított nyújtó mozdulatok
  • Teljes vállkörzések

 

Folytatás következik

***

A Mindset Pszichológia több, mint érdekes cikkek halmaza. Nem egyszerűen egy szaklap. Ebből a rövid animációs videóból megtudhatod, miről is szól valójában ez a páratlan platform!


Iratkozz fel hírlevelünkre!