A Donald Trump-jelenség

Január 20-án hivatalosan is beiktatták az Egyesült Államok 45. elnökét, Donald Trumpot. A politikai elemzők nem tettek volna komolyabb összeget a győzelmére, de még utólag is nehezen fejtik meg a politikai előélet nélküli, híres-hírhedt üzletember és médiamogul sikerét. Ha nem akarjuk egy kézlegyintéssel elintézni a történteket, vagy az unásig ismételt rasszizmus hangoztatása mögé bújni, célszerű megvizsgálnunk közelebbről az amerikai társadalmat érintő eseményeket, hogy megérthessük, hogyan is jutottunk el idáig. Ebben volt segítségünkre Littvay Levente, a CEU egyetemi docense, akinek szakterületei közé tartozik a választói magatartás elemzése és a politikai pszichológia. 

Ha valaki figyelemmel kísérte az előválasztásokat, láthatta: a republikánusok eleve több jelölttel indultak, mint a demokraták. Kulcsfontosságú volt Trump számára a kitűnés sokat tapasztalt párttársai köréből. A „valóságshow-k atyja” a média világában szerzett tapasztalatait használta. Olyan erős üzenetekkel nyitott, amelyekkel azonnal magára terelte a figyelmet. Miután megkérdőjelezte Obama állampolgárságának jogosságát, és belengette a mexikói határra építendő falat,

A MÉDIÁBAN HÁROM NAPIG MINDEN RÓLA SZÓLT.

Ezt követően nyilvános beszédeinek témája észrevehetően megváltozott. „Aki igazán populista, az a nép nagyságáról beszél, ellenben Trump a saját nagyságát harsogta” – jelezte Littvay. Később a jól ismert szlogen segítségével Amerika újbóli naggyá tétele vált beszédei központi elemévé. Kívülről talán üres frázisként hathatott, azonban érdemes közelebbről megnézni az Államokban lejátszódó gazdasági folyamatokat az elmúlt évekből, évtizedekből.

A gazdasággal foglalkozó statisztikai mutatók egyértelműen elénk tárják az amerikai társadalom egyenlőtlenségének felerősödését. 1980-ig az ország teljes jövedelmének 10 százaléka összpontosult a társadalom leggazdagabb egy százalékának zsebében. Az arányszám 2007-re 23,5 százalékra módosult. A gazdaság évről évre bővült, a tehetősek tovább gyarapodtak, de a középosztály bevételei stagnáltak vagy csökkentek.

A társadalmi ellentétek kiéleződését tovább erősítette a gazdasági válság, mely bezárt gyárakat, munkanélküliséget és reménytelenséget hagyott maga után. A helyzet enyhítésére születtek ötletek. Demokrata részről felvetődött például egy progresszív adórendszer bevezetése, amely nagyobb terhet ró a gazdagokra. A megoldási javaslat és annak fogadtatása kiváló példája, mennyire

NEM ISMERTE A DEMOKRATA ÉRTELMISÉG ÉS POLITIKAI ELIT AZ ÁTLAG AMERIKAI ÁLLAMPOLGÁR HELYZETÉT.

A teljesítményre és annak elismerésére épülő ország választói – és persze a republikánusok – szocializmust kiáltottak. Donald Trump megközelítése más volt: hibáztassuk a mexikóiakat és a kínaiakat, ők vették el a munkát és a gyárainkat. Ezért nyomorog a középréteg, ezt kell megoldani. A külső ellenség mint alternatív válasz elfogadhatóbb volt az amerikai nép számára.

Ennek ellenére színrelépését követően még esélytelenként számoltak Trumppal. A közvélemény-kutatások eredményei azt mutatták: a lakosság csak 1,4 százalékos valószínűségűnek tartotta győzelmét, míg Clintonét 98,3 százalékra mérték. A szakemberek utólag három okot sejtenek a mérési hiba mögött:

  1. Sokan nem voltak őszinték. Ciki volt bevallani, ha valaki Trump-szimpatizáns;
  2. Politikai apátia: a kiábrándultak nem válaszoltak, vagy ha igen, mégsem szavaztak;
  3. Súlyozási hiba történt: az elmúlt évek publikus adataira támaszkodva vontak le következtetéseket.

Mint tudjuk, a választási eredmények már mást mutattak. Vajon van-e tényleges magyarázat Donald Trump sikerére, vagy a [simple_tooltip content=’Valóság utáni korszak. Olyan körülményekre vonatkozik, ahol az objektív tények már sokkal kevésbé képesek befolyásolni a közvéleményt, mint az érzelmek vagy a személyes meggyőződések.’]post-truth[/simple_tooltip] korszakban már megtörténhet bármi, és semmin sem kellene csodálkoznunk?

A kutatások még folynak, de kirajzolódni látszik az összefüggésrendszer a sokakat traumatizáló választási eredmény mögött. Karizmatikus, a normákra fittyet hányó vezetőként, Donald Trump felkavarta az állóvizet, és meg tudta szólítani a korábban passzív választókat.

A választók úgy láthatták Trumpot, mint aki közülük való.

Az amerikai álom mintapéldája, aki saját birodalmát irányította. E logika mentén elvezethet egy országot is – gondolhatták. Azt az országot, amely épp megmentőjére vár, hogy ismét nagy lehessen.

Szókimondó megnyilvánulásai szintén hétköznapivá tették, ellenben Clintonnal, akit inkább „csinált” politikusnak címkéztek. Trump populista és bevándorlásellenes retorikája pedig eltalálta a választókat, akik bizonyíthatóan inkább populisták, sőt hisznek a konteókban is. Hiába volt alacsony a választási részvétel – főleg a kisebbségek körében –, Trump a spanyol-származású voksolók 29 százalékát így is maga mellé tudta állítani, akik a bevándorlás szigorításától valószínűleg státuszuk stabilizálását remélték – hívta fel a figyelmet a kutató.

Akárhogy is, le kell vonnunk a tavalyi év eseményeinek tanulságát: az emberek dühösek és elégedetlenek, ez pedig váratlan és szélsőséges fordulatokat hozott. A politikai eliten múlik, tudják-e a jövőben normalizálni a kedélyeket, hogy ne csak csapódjunk egyik szélsőségből a másikba.

***

A Mindset Pszichológia több, mint érdekes cikkek halmaza. Nem egyszerűen egy szaklap. Ebből a rövid animációs videóból megtudhatod, miről is szól valójában ez a páratlan platform!


Iratkozz fel hírlevelünkre!