Harry Potter és a Szülői Nevelési Stílusok

Édesanyánk és édesapánk a húszas éveink közepéig óriási hatást gyakorolnak a gondolatainkra, az érzelmeinkre és a viselkedésformáinkra. Eltartanak bennünket, támogatnak minket, segítenek nekünk, példaképül szolgálnak, büntetnek, jutalmaznak, tanítanak, s még sorolhatnánk. Lehetetlennek tűnik, hogy mindez ne alapjaiban határozná meg potenciális egyéniségünket és kibontakozásunkat. Felmenőink azonban nemcsak jó irányba terelgethetnek, de könnyen el is ronthatnak bennünket. Valóban ők rendelkeznek sorsunk felől? Mit mond erről a lélektan? Na és J. K. Rowling?

Amikor egy botrányairól elhíresült celeb legújabb félrelépéséről vagy egy notórius bűnöző eleddig feltáratlan rémtetteiről értesülünk, akaratlanul is eltűnődünk az illető gyermekkorán és neveltetésén. Hát nem volt neki gyerekszobája? Vajon nem nevelték meg otthon eléggé? Ekkora kudarcot vallottak volna vele a szülei? Nehéz kérdések. A modern fejlődéspszichológia szakértői már régóta tudják, hogy a genetikai öröklődés és a szülői nevelés egymással mindig összefonódva határozza meg a gyermekek felnőttkori személyiségét és viselkedését. De vajon észrevehetőek-e valamiféle alapmintázatok az egyes gondozók utódaikkal való törődésében? Van-e ezeknek bármiféle hatásuk a jövőre nézve? Járjunk utána a fenti kérdéseknek Baumrind kutatónő vizsgálatának és a századforduló legvarázslatosabb regénysorozatának segítésével!

Madarat tolláról, gyermeket anyjáról

BAUMRIND-2_24AUG01_PDS---Aug 24, 2001; San Francisco, CA, USA; Diana Brumrind delivers a talk titled "Does Casually Relevant Research Support a Blanket Injunction Against Disciplinary spanking by parents" during the 109th Annual American Psychological Association cconvention in San Francisco, Calif. Mandatory Credit: Photo by Peter DaSilva/for The New York Times.
Diana Baumrind

Diana Baumrind a neveléslélektan egyik nagy klasszikusa. Mérföldkőnek számító, 1967-es kutatásában ugyanis két fontos célt is kitűzött maga elé. Egyrészt igyekezett feltárni azokat a kölcsönhatásokat, amelyek révén a szülők és a gyermekek befolyásolják egymás viselkedését, másrészt pedig azokat a módszereket is, amelyek valamilyen úton-módon képesek elősegíteni a kicsik szociális kompetenciáját. A pszichológusnő vizsgálata összesen három lépésből állt. Először megfigyelték a kutatásban résztvevő gyerekek óvodai viselkedését. Ezt aztán az anyák és a kicsik közös interakcióinak otthoni tanulmányozása követte. Végül pedig a vizsgált szülő-gyermek párosoknak egy laboratóriumi, szótanítási feladathelyzetben való elemzése következett. Ez utóbbi során a gondozóknak különféle szavakat kellett csemetéiknek megtanítaniuk oly módon, ahogyan csak szerették volna. A megfigyelők ezeket az egyéni módszereket tanulmányozták.

Az óvodában szemügyre vett kicsiket az ottani viselkedésük alapján három különböző kategóriába tudták besorolni. Egyrészt voltak a kompetens gyermekek (akik jellemzően magabiztosnak, kedvesnek és kíváncsinak mutatkoztak), másrészt a visszahúzódó gyermekek (akik általában szégyenlősnek, félénknek és lehangoltnak tűntek), harmadrészt pedig az éretlen gyermekek (akiket pedig inkább ingerlékenynek, impulzívnak és/vagy a felnőttekhez túlságosan is kötődőnek lehetett mondani).

Az otthon és a laborban megmutatkozó anyai viselkedésmódok kiértékelése ehhez képest négy fő szempont szerint történt. Ez a gyakorolt kontroll mértéke, az elvárt érettség szintje, a pozitív érzelmek kimutatottsága, valamint a kommunikációs csatorna egy- vagy kétoldalúsága volt. A szülői nevelési stílusok kategorizálásának ugyanakkor mindezek alapján két nagy dimenziója volt: a hidegség-melegség és a kontroll-kontrollhiány. Az előbbi arra vonatkozott, hogy a gondozó mennyire érzékeny csemetéje érzelmi állapotaira, mennyire lelkesedik az őt érdeklő dolgokért, s hogy mennyire vesz részt az általa kezdeményezett tevékenységekben. Az utóbbi változó ehhez képest azzal volt kapcsolatos, hogy az anya az eredendő erőfölénye és/vagy a megbeszélt szabályai alapján irányítja-e gyermekét vagy sem.

Baumrind a felnőttek és a kicsik említett viselkedésmintázatainak az összefüggései alapján végső soron három meghatározó nevelési módszertant írt le, amelyeket pedig Eleanor Maccoby és John Martin később még egy negyedikkel is kiegészítettek. Ez a négy az autoritatív, a permisszív, az autoritariánus és az elhanyagoló stílus néven vált ismertté. Ahhoz azonban, hogy részleteikben is átláthassuk és következményeikben is megérthessük őket, célszerű fellapoznunk Harry Potter történetét. Ms Rowling ugyanis könyveiben igen érzékletesen ragadta meg ezt a témakört!

Weasleyék a vezetők?

Ha a Weasley család tagjaira gondolunk, akkor kilenc olyan karakter jut rögtön az eszünkbe, akik teljesen másként egyformák. Annak ellenére ugyanis, hogy mindannyiuknak más és más erősségei, gyengeségei és egyéb jellemvonásai vannak, valahogy mégiscsak nagyon hasonlítanak egymásra. Elvégre mindannyian érdekes, vicces, szerethető és alapvetően boldog karakterek. Egy olyan nagy és összetartó család, amelyre a legtöbben vágyunk. De miért is van közöttük ilyen nagy egyezés és kohézió? Részben nyilvánvalóan a vérrokonságuk miatt, részben viszont a két családfő, Molly és Arthur Weasley miatt. A kisebbfajta focicsapat édesanyja ugyanis egy erőskezű, mégis melegszívű háziasszony, míg annak férje egy kissé engedékenyebb, ugyanakkor kiegyensúlyozottabb „csodabogár”. Ketten együtt így egy olyan kellemes atmoszférát tudnak teremteni gyermekeik számára, amelyben egyszerre van jelen az elfogadás és az ösztönzés, az együttműködés és az irányítás, a jutalmazás és a büntetés, valamint a oltalmazás és az önállóságra nevelés. Ezt bizonyítja az is, hogy szedett-vetett kertes házuk mindegyik ismerősük számára az Odú, hogy szegénységük ellenére egyetlen vendégük sem szenved náluk hiányt semmiben sem, hogy a család barátai gyakorlatilag maguk is családtagok, s hogy a gyerekek lényegében mind képesek megvalósítani önmagukat saját érdeklődési területeiken. Diana Baumrind ezt a meleg érzelmekkel átszőtt, ugyanakkor demokratikusan kontrolláló nevelési stílust nevezte autoritatívnak vagy mérvadónak. S hogy mi lesz ennek az eredménye? Nos, sok-sok önálló, boldog, egészséges, fejlődőképes és szociálisan is kompetens gyermek.

httpharrypotter-wikia-comwikiweasley_family
Forrás: httpharrypotter-wikia-comwikiweasley_family

Dursleyék dédelgetése demoralizál

Mikor a Dursley családot képzeljük magunk elé, már teljesen más érzelmek kerítenek bennünket hatalmukba. Három olyan földhözragadt, kellemetlen, sőt egyenesen irritáló személyiség jelenik ugyanis meg lelki szemeink előtt, akikkel aligha tudunk azonosulni. Kis triádjuk közül mindazonáltal a szülőket (Petunia és Vernon Dursleyt) talán ellenszenvesebbnek találjuk, mint kettejük gyermekét (Dudleyt). Miért? Valószínűleg gondozói magatartásuk szembetűnő hiányosságai miatt. A két felnőtt ugyanis nem a nevelője, hanem a szolgája fiuknak. Az igaz, hogy mindent megtesznek érte, ami tőlük telik, de mintha egy „kissé” túlzásba vinnék a törődést. Dudley előtt lényegében nem léteznek határok: azt csinál, amit csak szeretne, ráadásul ott és akkor, ahol vagy amikor akarja. Minden egyes mozdulatáért megdicsérik és megjutalmazzák, születésnapját ajándékhalmokkal ünneplik, kívánságait feltétel nélkül teljesítik, hibáit észre sem veszik, gyengéit közösen magyarázzák ki… egyszóval az egész személyiségét szélsőségesen pozitívvá maszkírozzák át. Mindeközben a gyermek ennek a mondvacsinált ideálnak a tökéletes ellentéte. Dursleyék esetében tehát szintén megvannak egymás irányában a szoros érzelmek, ám azt nem egészíti ki semmiféle kontroll, semmiféle határállítás, semmiféle viszonyítási rendszer. Meg is van ennek a Baumrind nyomán csak permisszívnek vagy engedékenynek nevezett nevelési attitűdnek az ára: egy éretlen, felelőtlen, elkényeztetett, dependens és agresszív fiú.

httpharrypotter-wikia-comwikifiledursley_family_promotional_photo-jpg
forrás: httpharrypotter-wikia-comwikifiledursley_family_promotional_photo-jpg

Dursleyék durvasága degradál

Abban az estben, hogyha az említett házaspárra Harry elsődleges gondozóiként tekintünk, akkor nyomban egy olyan új szülőkép elevenedik meg előttünk, amely az előbbinek szöges ellentéte. Mr és Mrs Dursley ugyanis örökbefogadott unokaöccsüknek szintén nem ideális gondozói, sokkal inkább diktatórikus urai. Azon törekvésük következtében tudniillik, hogy „kigyomlálják” Harryből különleges képességeit, olyan világot teremtenek a számára, amelyet száz százalékosan ők irányíthatnak. A kisfiú éppen ezért tizenegy éves koráig nem kérdezősködhet, nem játszhat, nem barátkozhat, nem önállósodhat, de legfőképpen boldog nem lehet. Neki csak kritikák, szidalmak, büntetések, megszégyenítések, házimunkák és mellékszerepek jutnak – holott az egész varázslóvilág érte rajong, neki hálás. Testi érése és lelki fejlődése mindezek következtében meg is reked mindaddig, amíg Hagrid érte nem megy, s fel nem fedi előtte azt a valóságot, ahová ő valójában tartozik. Úgy tűnik tehát, hogy Dursleyék teljesen más arccal fordulnak unokaöccsük felé: ridegek, ellenségesek, elérhetetlenek és túlkontrollálóak vele szemben. Diana Baumrind erre valószínűleg azt mondaná, hogy a házaspár autoritariánus, azaz tekintélyelvű módon neveli örökbefogadott gyermekét. Ennek a hideg elnyomásnak ugyanakkor újfent megvan a maga árnyoldala, mivel önállótlanná, visszahúzódóvá, szorongóvá és negatív önértékelésűvé teszi az érintett gyermeket. Elvégre Harryt is csak a benne rejlő mágia mentette ki borzalmas életéből!

httpwww-businessinsider-comharry-potter-dursleys-theory-2016-1
Forrás: httpwww-businessinsider-comharry-potter-dursleys-theory-2016-1

Szeress! De-nem!

Ha szemfülesek voltunk, akkor észrevehettük, hogy miként is alakult mindeddig a hidegség-melegség és a kontroll-kontrollhiány két dimenziója. Amíg ugyanis Weasleyékre még a melegség és a kontroll együttese volt jellemző, addig Dudley esetére már a melegség és a kontrollhiány kettőse, míg Harry helyzetére pedig a hidegség és a kontroll elegye. Egyetlen kombináció maradt hát ismeretlen előttünk: a hidegség és a kontrollhiány párosa, vagyis az elhanyagoló szülői nevelési stílus! S hogy ki volt ennek az elszenvedője Rowling világában?

Természetesen Ő, akit nem nevezünk nevén.

Bizony-bizony, Voldemort (vagy valódi nevén: Tom Rowle Denem) volt az, aki még nevelőotthona szigorú rendezettsége ellenére is szabályozó keretek és mély érzelmek nélkül cseperedett felnőtté. Nem véletlenül akarta Dumbledore megmutatni Harrynek a Sötét Nagyúr múltját. Azt akarta, hogy a fiú magától is rájöjjön ellenfele legfőbb gyengeségére. Arra, hogy a feketemágus azért nem tud szeretni, mert őt sem szerették soha. Ha egy pillantást vetünk Voldemort fogantatásának és születésének körülményeire, akkor még drasztikusabbá válik ez a kép. „Tudjukki” édesanyja, Merope Gomold ugyanis nem a személyiségével, hanem a szerelmi bájitalával bűvölte el és láncolta magához az idősebb Tom Denemet. Az efféle szerek azonban Rowling logikája szerint nem őszinte szerelmet, csak üres ragaszkodást váltanak ki az érintettekből. Milyen szépen érzékelteti az írónő a Sötét Nagyúr tragédiáját! Úgy jött világra (nem vágyott csecsemőként), hogy csak az édesanyja szerette, ám őt is elveszítette születésekor. A későbbiekben ráadásul egy olyan árvaházba került, ahol senki sem tudott vele érdemileg foglalkozni. Ez vajon magyarázat lehet arra, hogy miért vált Voldemort embertelen diktátorrá? A fejlődéspszichológia és Baumrind értelmezése szerint igen. A kisgyermekek hosszú távú elhanyagolása és/vagy bántalmazása ugyanis nemcsak engedetlenséget, erőszakosságot, emocionális labilitást és alacsony önértékelést eredményezhet, hanem akár olyan súlyos személyiségzavarokat is, mint a pszichopátia!

httpwww-harry-potter-eoldal-hucikkektom-denem-voldemort
Forrás: httpwww-harry-potter-eoldal-hucikkektom-denem-voldemort

Eleve elrendelés?

Amint azt láthattuk: édesanyánk és édesapánk velünk való viselkedése korántsem törlődik ki belőlünk mindenféle nyom nélkül. Nevelőink pozitív és negatív medrekbe is terelhetik személyiségfejlődésünket. De vajon tényleg ennyire ki lennénk szolgáltatva nekik? A válasz az, hogy korántsem. Nem szabad ugyanis elfelednünk, hogy nemcsak a gondozóink képesek hatni ránk, de mi is őrájuk! Ez a vásár mindig kettőn áll. Igaz, hogy ők készítik elő a növekedésünk lehetséges útvonalait, de a mi adottságaink, képességeink, korlátaink és döntéseink is rendelkeznek szavazati joggal.

Akár tudjuk róluk, akár nem.


Iratkozz fel hírlevelünkre!