A játék igenis komoly dolog!

A felnőttkor számos felelősségteljes feladatokkal ruház fel bennünket, és közben elfelejtünk játszani. Az előttünk álló problémákra és a világ gondjaira figyelünk leginkább, miközben egyre kevesebbet játszunk. Gyerekkorunkban még a játék körül forgott minden, azonban felnőttkorunkra ez gyökeresen megváltozik. Az állatok azonban még idősebb korukban is sokat játszanak. Felnőttként azt hihetjük, hogy játszani már valahogy nem helyénvaló. Gyakran félrevetjük, mert komolytalan időpocsékolásnak tartjuk. Kutatások azonban azt mutatják, hogy a játék elengedhetetlen a jó közérzet, a kreativitás fejlesztéséhez, az egészség megőrzéséhez.

A játék elősegíti a kreatív gondolkodást.

Mark Beeman, a Northwestern Egyetem tudósa azt az érdekes összefüggést találta, hogy egy vígjáték megnézése után könnyebben rakunk ki egy puzzle-t.

A szórakozás enyhíti a feszültséget, miközben segíti az idegsejtek kapcsolódását.

Így a szellemi rugalmasság és a kreativitás is fejlődik. A tudósok megfigyelték, hogy ilyenkor az agyi örömközpontok aktiválódnak. Az eredmények alapján az öröm segít az agynak eredetibb módon gondolkodni és előnyt jelent a kihívást jelentő helyzetek megoldásában.

Nem válunk a szokásaink rabjává.

Barbara Fredrikson pszichológus azt találta, hogy a pozitív érzelmek a vizuális figyelem bővítésével növelik a kognitív képességeinket, miközben a másokkal való kapcsolatteremtés által szociális energiaforrásaink is növekednek. A játék lehet annak a kulcsa, hogy bizonyos értelemben „kitörjünk” a mindennapos gondolkodásmódunkból. Ha munka közben kiveszünk egy kis szünetet, amit egy komolytalan cselekvéssel töltünk, akkor a munkába visszatérve a kihívást jelentő feladatainkat lehet, hogy több különböző módon is meg tudjuk vizsgálni.

water-fight-442257_960_720
Az önfeledt játék hatással van az egészségünkra és a közérzetünkre

Javítja az egészségünket

A nevetés természetes következménye a játéknak. A nevetés pedig – vizsgálatok alapján –enyhíti a stressz és feszültség érzését, miközben javítja a fizikai egészséget. A rendszeres nevetés csökkenti a stresszt és a gyulladás mértékét a szervezetben, valamint hatással bír az érrendszeri egészségre is.

Figyelmünket helyezzük a jelenbe

Játszani annyira szórakoztató, hogy elvezet minket a jelen pillanatába, ami az egyetlen „hely”, ahol érezhetjük a boldogságot.

Mikor teljesen belefeledkezünk a játékba, akkor egy áramlatba kerülünk.

Ezt az állapotot írja le Csíkszentmihályi Mihály Flow elméletében. Flowba akkor kerülünk, ha 100 százalékig elmerülünk a tevékenységben, és csak a jelenre fókuszálunk. Életünk nagy részében nem a jelen pillanatban horgonyozunk. Agyunk vándorol a múltban és a jövőben. Dan Gilbert szerint „egy vándor elme az boldogtalan elme.” Nem számít, hogy mi az, amit éppen csinálunk, agyunk akkor a legboldogabb, ha a jelen pillanatban lehet. A múltban általában harag és megbánás, a jövőben gyakran félelem és szorongás jelenik meg. A játék biztosan a jelenbe varázsolja a figyelmünket, melyben igazán boldogok lehetünk.

A játék összekapcsol minket

A szociális kapcsolatok az emberi lét egyik alapvető szükségletéhez tartoznak. Talán mindenki ismeri az első világháborúban megtörtént esetet, amikor a németek és az angolok 1914 karácsonyán együtt fociztak. Egy angol katona így írt erről: “Az angol hozott egy futball-labdát a lövészárokba, és hamarosan élénk játék következett. Milyen csodálatosan szép, de milyen furcsa volt. Az angol tisztek is ugyanígy éreztek erről. Így Karácsonykor, a szeretet ünnepén, sikerült, hogy halálos ellenségek barátokká váltak egy kis időre.” Ez a történet arra emlékeztethet bennünket, hogy a játék – a nevetés és elengedés képessége, a jelenben létezés, valamint a jókedv és világosság érzése – lehet a döntő cselekvés a szerelemhez és a valahova tartozáshoz. Amikor képesek vagyunk viccelni és nevetni, akkor tapasztaljuk meg, hogy minden ember vágyik  a boldogságra és a kölcsönös szeretetre, s ez valamennyiünket összekapcsol.

Felnőttkorunkban leginkább a kötelességeink és a felelősség irányít minket. Azzal nincsen semmi gond, hogy az életünkre és a körülöttünk élőkre is felelősséggel tartozunk. Ne felejtsük el azonban, hogy a játékra igenis szükségünk van! Egy kis játékossággal kreatívabban oldjuk meg az előttünk tornyosuló feladatokat, vigyázunk az egészségünkre is, és könnyebben építünk kapcsolatokat.

***

A Mindset Pszichológia több, mint érdekes cikkek halmaza. Nem egyszerűen egy szaklap. Ebből a rövid animációs videóból megtudhatod, miről is szól valójában ez a páratlan platform!


Iratkozz fel hírlevelünkre!