Nyugodj békében szólásszabadság

Húsz évvel ez előtt a politikailag korrekt kommunikáció még egymás tiszteletben tartását jelentette, ám az Egyesült Államokban ma már egy ártatlan névmáshasználatból is bírósági ügyünk lehet. Hány dimenziója létezik a PC gondolkodásnak? Hogyan látja mindezt a liberális és a konzervatív gondolkodó? Elkezdhetjük temetni a szólásszabadságot, vagy van még kiút a PC okozta szorongásból?

Magyarországon még lehet „klasszikus értékekre” hivatkozva kimagyarázni egy balul sikerült reklámot, az Egyesült Államok „PC csendőrsége” azonban nem pihen:

A California-Santa Cruz Egyetem diákjai azért tiltakoztak pár éve, mert egy sci-fi klub űrhajós témájú buliján burritót szolgáltak fel. Azt gondolták ugyanis, hogy a buli témája kapcsolatba hozható az „illegális idegenek” (illegal alien) kifejezéssel, ez pedig sértő lehet a spanyol bevándorlókra.

A Tennessee Egyetemen pedig már nem kell aggódni, hogy megjelenésük miatt összekeverik a fiúkat a lányokkal: a „he, she” nemeket jelölő névmásokat a „ze, hir, hirs” és „xe, sem, syr” gendersemleges névmások helyettesítik.

PC, a liberálisok és a konzervatívok szerint

A PC ideológiája az amerikai politika kulturális háborúinak központi témája. A vele szembe helyezkedők – akik gyakorta konzervatívnak vallják magukat – a tolerancia paradoxonjaként használják a fogalmat. Szerintük a PC a kisebbségek és hátrányos helyzetű csoportok felé irányuló toleranciának olyan szintű erőltetése, ami egy idő után átalakul intoleranciává. A kritikusok gyakran a „kulturális marxizmus” gyökereit vélik felfedezni az ideológiában, ezzel hasonlítják a PC-t leninista, sztálinista és maoista rezsimekhez. Véleményük szerint

a PC-ideológia egybeolvad az általuk megszüntetni kívánt gonosszal:

fordított diszkriminációt gyakorol, és megöli a szólásszabadságot.

A PC támogatói – akik leginkább liberális gondolkodók – elutasítják ezt a kritikát. Arra hivatkoznak, hogy a nyelvnek gondolatformáló ereje van, az attitűdök és a gondolkodásmód megváltoztatása pedig jelentős társadalmi változás eszköze lehet. Ezen érvnek tudatos használatát láthatjuk például politikai viták során, amikor vitapartnereiket bigottnak, szexistának vagy rasszistának minősítik – még akkor is, amikor azok csak tényeket mondanak.

A PC mozgalom alapjait képezik a posztmodern doktrínák, amelek olyan akadémikusoktól származnak, mint Althusser, Derrida, Foucoult, Gramsci, Galbreith vagy Marcuse. Jacques Derrida gondolkodásmódjának kifejezetten nagy a hatása az amerikai egyetemeken: szerinte bármilyen felosztás vagy kategorizálás szándékos kiközösítés, amely nem mást szolgál, mint a hatalom megtartását.

A poszmodernista gondolatmenet, így az objektív valóság tagadása veszélytelen lehet, amíg művészetről van szó, ám átültetni mindezt társadalmi és tudományos síkba korántsem az. Hiszen

az objektív valóság létezik, és ezt több dimenzióban is tudjuk mérni.

[simple_tooltip content=’Toronto University’]Christine Brophy[/simple_tooltip]  és [simple_tooltip content=’pszichológia professzor, Toronto University’]Jordan Peterson[/simple_tooltip]  egy korábbi kutatásukban a PC természetét vizsgálták, és azt találták, hogy a PC gondolkodás két nagy dimenzióra bontható. Ez alapján megkülönböztettek „egalitariánus” és „autoritariánus” PC-t.

A PC dimenziói

Bár a politikai korrektség mindkét változatának része a sértésekre való érzékenység, vannak fontos különbségek. A PC-egalitariánusok a csoportok közti különbségeket kulturális alapokra vezetik vissza. Úgy gondolják, a csoportok közti erőviszony-különbségek társadalmi igazságtalanságokból erednek. Ők nagyobb mértékben támogatják azokat az intézkedéseket, amelyek a történelmileg hátrányos helyzetű csoportokat segítik.

Ez a csoport az egyenlőséget úgy növelné, hogy

még diverzebbé tenné a társadalmat,

az egyenlőségtől való eltérést pedig a kulturális okokra vezeti vissza. Ez a hitük általában a demokratikusabb kormányzás felé tereli őket.

Ellentétben a PC-autoritariánusokkal, akik inkább biológiai alapokra vezetik vissza a csoportok közti különbségeket: támogatják a sértőnek tartott anyagok cenzúráját, valamint a szigorúbb büntetéseket a törvényszegőkkel szemben. Ezért a PC ezen dimenziója egy kevésbé diszkriminatív, általánosabb érzékenységet mutat a sértésekre. Úgy tűnik, ez abból a vágyból ered, hogy nagyobb biztonságot és stabilitást nyújthassanak a szorongóknak, bajban lévőknek. A hitük autokratikusabb kormányzás és egyformaság felé tereli őket.

PC-egalitariánusok jobban ki vannak téve olyan tapasztalatoknak, amik növelik az érzékenységüket az egyéni különbségekre és egyenlőtlenségekre. Nagyobb a szókincsük és nyitottabbak az új élményekre, jobban azonosulnak a történelmileg hátrányos helyzetű csoportokkal. Ellenben a PC-autoritariánusok inkább vallásosak, érzékenyebbek a környezetszennyezésre, nagyobb igényt mutatnak a rendre. Jellemzően kisebb a szókincsük, és gyakran küzdöttek szorongásos zavarral vagy hangulatzavarral.

Szorongok, tehát vagyok

Attól félünk: szexistának, rasszistának vagy antiszemitának bélyegeznek minket, ezért

Lábujjhegyen kerülgetjük az érzékeny témákat, folyamatos öncenzúrát végzünk.

Brophy és Peterson kutatásai alapján a PC-autoritariánusok sokkal magasabb szinten szoronganak a társadalmi és egyéni különbségek miatt. A PC kommunikáció használata tehát bizonyítottan szorongást okoz, mert folyton kihívás elé állít a nyelvhasználatot illetően: a köznyelvet és a józan paraszti ésszel való értelmezést ugyanis hibásnak kiáltja ki.

Az Egyesült Államok radikalizálódott PC hulláma még nem érte el hazánkat, épp ellenkezőleg: itt belefér hogy nyíltan szexista és tárgyiasító reklámokat sugározzanak, plakátoljanak ki, hiszen a mai magyar politikában nem a női jogok érvényesítése hever napirend előtt. Határokat kell húznunk és elengedhetetlen némi intuíció is:

érezni és tudni kell, hol a határ klasszikus értékek felmelegítése és szexizmus között,

ahogy nem várható el a direkt polgárpukkasztásra és hangulatkeltésre adott válaszként a feltétlen elfogadás sem.

Az emberi méltósághoz való jog ésszerű korlátokat szab a szólásszabadságnak, de a radikális PC terjedése a szögeket verné annak koporsójába – ez alapján nehéz bejósolni a választ a kérdésre:

Vajon kialakulóban az orwelli újbeszél nyelv, vagy visszaterelhető a PC radikális folyama eredeti, egymás tiszteletben tartását célul tűzött medrébe?