Álarc mögött – ki vagyok én? II. rész

Szerencsés esetben fiatal felnőtt korra találunk legalább egy olyan biztonságos közeget, ahol fel tudjuk, fel merjük vállalni magunkat, ahol a persona nem hasonulás, hanem azonosulás útján működik. Amennyiben a közeg a pozitív visszajelzések révén az elfogadás élményével jutalmaz meg bennünket, az megsegítheti az én megerősödését, integrálódását és elindít egyfajta önmegvalósító kört. Így megerősítve már képesek lehetünk arra, hogy új szituációkba, új környezetbe kerülve is fel merjük vállalni énünket. De mi történik azokkal a fiatalokkal, akik sikertelenül kerülnek ki kamaszkori krízisükből?

Ha a fiatalok nem találják meg azokat a csoportokat, akik pozitívan erősítenék meg őket, akkor erős

bizonytalanságokkal érkezhetnek meg a felnőttkorba.

Laura húszas évei elején járó fiatal nő, aki hasonló gondokkal küzd. Mikor kamaszkora végén új élethelyzetbe került, nem kapta meg azt a fajta érzelmi támogatást, ami elősegíthette volna énjének megerősödését. Ennek következtében egy olyan rugalmatlan persona jött létre, amely az énnel egybeforrva képtelen az alkalmazkodásra, változásra.

Kialakított egyfajta viselkedési repertoárt, amit a legbiztonságosabbnak tartott, amivel a legkevésbé adott felületet a környezetének, hogy kritikával illethesse. Élete nagy részében egy olyan szerep-személyiséggel fedi el belső énjét, amit tulajdonképpen nem tud sajátjának mondani. A personához kapcsolt jellemvonásai egy részét ugyan hasznosnak tartja, de a nagy része inkább idegesíti, és korlátozza. Ettől függetlenül továbbra is ezt az álarcot használja személyközi kommunikációinak 95 %-ban.

Laura énjének azt a részét tekinti a sajátjának, amit

a külvilág felé nem vállal fel.

Ezt az alakot bizonyos szempontból szórakoztatónak, humorosnak, más részről vállalhatatlannak tartja, és még a gondolat is riasztóan hat számára, hogy esetleg külső szemlélő ráláthasson.

tükörben
“Ki vagyok én?” Székács Gyöngyvér grafikus munkája

Szimbolikus képpel élve belső énjét a külvilágtól elzárva tartja, csak nagy ritkán, csak nagyon biztonságos közegben engedi szabadjára, amikor viszont titkolt énje riasztó energiával tör elő, és ez indokolttá teszi a további elzárást.

Laura elsődleges feladata most az, hogy megtalálja a módját annak, miként tudná felszabadítani, megélni rejtett énjét azoknak a közegeknek a támogatásával, akik között biztonságban érzi magát. Fontos, hogy megtanulja: rejtett énje érdemeivel, hibáival együtt is megérdemli a szeretetet és az elfogadást. Ebben az esetben ugyanis már nem lesz szüksége a megkövült, alkalmazkodásra képtelen, a környezet vélt vagy valós elvárásai alapján felépített personára, és így

kiszabadulhat a magára kényszerített maszk alól.

A jelenlegi persona fellazításával lehetősége nyílik annak átformálására, és az önfejlesztés hatására bekövetkezhet a vágyott én-integráció. Egy olyan én, melynek nincs szüksége egy merev álarcra ahhoz, hogy érvényesülni tudjon környezetében.

Szakmai tapasztalataim azt mutatják, hogy sok fiatal felnőtt küzd hasonló problémával. Azonban sohasem késő. Vegyük a bátorságot, és adjuk meg a lehetőséget magunknak egy szerethető én-azonos identitás kialakítására.

Székács Zsófia tanácsadó pszichológus, a Lisznyai Pszicho-Műhely munkatársa.