A párkapcsolatok útvesztőjében, II. rész

A kapcsolatok természete hullámzó. A kezdeti rajongásban szőke hercegnek és királykisasszonynak tekintjük egymást, majd a szerelem múlásával meglátjuk a másikban a hús-vér embert. Számos romantikus film ad mintát arra, hogyan keressük, majd találjuk meg az igazit, arról viszont nem forgattak még filmet, mi történik olyankor, amikor a szőke herceg alsónadrágjait szanaszét heverve hagyja a padlón, vagy a bájos királykisasszony a huszadik sminktermékre költi a közös keresetet. Miért válik csatatérré egy párkapcsolat? És mit tehetünk ellene?

Erőpróba – A Harcos

Egy számunkra sokat jelentő, elkötelezett kapcsolatból nem olyan egyszerű kisétálni, amikor a nehézségek felmerülnek. A konfliktusos témák körül szinte tapintható a feszültség, a levegő izzik a pár két tagja között. Akár mindennapi, apró problémákból is hatalmas veszekedések kerekedhetnek ki. Amikor azt vesszük észre magunkon, hogy szinte tojáshéjon táncolunk egymás körül, és egy apróbb nézeteltérés is az elhagyottság érzését kelti bennünk, akkor az erőpróba fázisába érkeztünk. Ennek archetipikus megjelenése a Harcos. Az erőpróba során sokat tanulunk a versenyről, a határok felállításáról, saját magunk határozott képviseléséről.

Az erőharcok lényege a másik fölötti kontroll megszerzése, egy arra irányuló vágy, hogy partnerünket olyanná alakítsuk, amilyen ő valójában nem, átformáljuk azzá, aminek a rajongás fázisában láttuk őt. Mélyebb szinten a konfliktusaink arról szólnak, hogy félünk az elköteleződéstől, és ez a félelmünk robban ki feszültség, veszekedések formájában. Az ebben a fázisban jellemző működésmód mögött megbúvó hiedelem lényege, hogy

a partner a félelem forrása,

Ez a fázis sokak számára félelmetes lehet, és ahol elhúzódóan és intenzíven van jelen az erőpróba időszaka, azok a párkapcsolatok gyakran nem is élik túl ezt a fázist. Ahhoz, hogy pozitívan jöhessünk ki ebből a nehéz szakaszból, a következő lépéseket érdemes megtennünk:

  • elfogadni és méltányolni egymás különbözőségeit
  • megtanulni megosztani a kontrollt a másikkal, illetve megfelelő, nem erő-alapú megküzdési módokat kifejleszteni
  • felfedezni, hogy párként kik vagyunk, hogyan határozhatjuk meg magunkat, mivel rendelkezünk
  • feladni azt az elképzelésünket, hogy konfliktus nélkül nincs jó kapcsolat

Az erőpróba szakasza nagy önuralmat, önkontrollt igényel, hogy a fájdalmas helyzetekben benne maradva, azokat tágabb perspektívában tekintve fejlődhessen a kapcsolatunk.

argument-238529_960_720
Az erőpróba szakaszában a legkisebb nézeteltérés is hatalmas harcba torkollhat. A partnerek célja a kontroll megszerzése a másik, illetve a párkapcsolat fölött.

Függetlenedés – A Vándor

Az erőharcok során gyakran fedezünk fel új, számunka fontos területeket kapcsolatunkban, vagy akár az egész életünkben. Vannak azonban olyan információk, igazságok, melyeket csak olyankor tudunk felfedezni, amikor magunk vagyunk, és a partnerünk nem vonja el a figyelmünket.

Néha szükségünk van arra, hogy kicsit eltávolodjunk a kapcsolatunktól – akár órákra, napokra, hetekre, sőt, hónapokra – hogy kicsit

elmélyülhessünk saját magunk, vágyaink felfedezésében.

Ez a fázis a függetlenedés időszaka, az archetipikus karaktere a Vándor. A magyar népmesék jelentős részében felfedezhetjük, hogy a hős maga mögött hagyja a családja és otthona jelentette biztonságot, és egyedül vág neki, hogy szembenézzen saját sorsával. Az út során sokszor tapasztal magányt, és néha le is téved az útról. Amikor megéljük a magányunkat, nem kapcsolódunk másokhoz csak azért, hogy elkerülhessük ezt a fajta diszkomfort-érzetet.

A Vándor archetípusát megélve az addig megélt szimbiotikus kapcsolati működésből elindulunk egy új, „én és te” típusú működésmód irányába. A párkapcsolatok szimbiotikus fázisa se nem rossz, se nem jó ebben a kontextusban, viszont erőteljes korlátokat szab. A szimbiózis élménye azt szolgálja, hogy a két ember között megszilárduljon a párkapcsolat és az összetartozás érzése, és segítségünkre van abban, hogy kialakuljon a közös érdeklődés, és a hasonló életvitel, életstílus. A fejlődési spirálban magasabban elhelyezkedő párok azonban teret adnak arra is, hogy mindkét fél világos és tiszta határok mentén kezelhesse saját identitását is.

A kultúránkban ritkán beszélünk erről a szakaszról, nemigen foglalkozunk a fontosságával. Ez azért probléma, mert az individuáció kritikus része annak, hogy jól funkcionáló, teljes értékű egyénnek éljük meg magunkat. Azáltal, hogy megengedjük magunknak az önfelfedezés vágyát, a kapcsolatainkban is egyre többet tudunk megmutatni magunkból. Az identitás kialakítása nem csupán a serdülőkorban lejátszódó, egyszeri esemény, hanem egy folyamat, amin újra és újra, ciklikusan átesünk, főleg abban az esetben, ha engedünk a Vándor hívásának.

Egy napon arra ébredünk, hogy valami nincs rendben az életünkben. Talán azután történik meg, hogy már számtalan mítoszt végigpörgettünk magunkban az élettel kapcsolatban, arról, hogy hogyan legyünk boldogok külső eszközök, tárgyak segítségével: például munkahelyi sikerekkel, pénzzel, családalapítással, vagy egyéb társadalmi elvárások teljesítésével. Egyszer csak rátekintünk az életünkre, és azt kérdezzük: „Ennyi? Csak ennyi az egész? Ezt kapom azért, mert keményen dolgozom, mert jó kislány/kisfiú vagyok, mert megteszem, amit meg kell tennem? Valami hiányzik.” A Vándor ilyen helyzetekben aktivizálja magát, s könnyen arra késztethet, hogy erőteljes fordulatot vigyünk az életünkbe.

Nem feltétlenül kell otthagynunk a munkahelyünket, a házasságunkat, az országunkat, nem kell kopaszra borotválni a fejünket, de abban biztosak lehetünk, hogy érezzük a változásra szóló elhívást. Néha fizikai helyváltoztatással is jár, néha „csak” magunkban kell elmélyednünk meditációval, naplóírással, terápiával, vagy bármely olyan módon, mely segíti a magunkba tekintést. Az introspekciónak ezen ideje alatt sokkal kevésbé leszünk elérhetőek a partnerünk számára, mint korábban voltunk.

A népmesei történetekben a hősök elhagyják otthonuk biztonságát, a közösségüket azért, mert érzik az elhívást. Sárkányokkal szemben győzedelmeskednek, és idegenekkel sodorja őket össze az útjuk. A modern vándorok sokkal inkább belső utazásokra indulnak, – Sam Keen filozófus után – az úgynevezett pszichonauták, akik a lélek irányába veszik útjukat, hogy felfedezzék saját identitásukat. Egy párkapcsolat szempontjából ez egy rendkívül nehéz időszak, mivel a vándor egészen elmerül a felfedezés folyamatában, és kevéssé törődik azzal, hogy a partnere igényeit is kielégítse. Épp ezért a szakasz átvészeléséhez fontos készségek a bizalom, és a megfelelő kommunikáció.

Azért is fontos kiemelni ezt a párkapcsolati fejlődési szakaszt, mert a kapcsolatok egy része elhal, amennyiben a tagjai nem engednek a vándor hívásának. A kapcsolat vitalitása, szenvedélye köddé válik, a kapcsolat kiüresedett héj marad csupán. Éljük a hétköznapokat, játsszuk a szerepeinket, de az élettel teliség valahogy hiányzik a kapcsolatunkból, mert nem tiszteljük saját magunkat, igényeinket. Az individuáció során az ember integrált egésszé válik, nem csupán olyan szerepekké, mint feleség, vagy férj. A szakasz feladata, hogy megerősítsük az autonómiánkat, és megtanuljunk szeretettel külön lenni.

Cikkünk záró részéből kiderül, hogyan teljesíthetjük ki, és állíthatjuk párkapcsolatunkat a tágabb környezetünk szolgálatába.

A szerző Hátszegi Eszter pszichológus, iskolapszichológus, a Lisznyai Pszicho-Műhely tagja, pár- és családterapeuta jelölt.

Hasonló problémával küzdötök? Gyertek a Mindset Terápiás & Tanácsadó Központba, ahol tapasztalt szakembereink párterápia keretében segítenek újra megtalálni az összhangot!


Iratkozz fel hírlevelünkre!