Mi a baj a magyar pszichológiával? Analizáljuk!

A lélektan valóban tudomány? Lehet hinni a pszichológiában? Azt nem Freud találta ki? A pszichológusok mind „lelki sérültek”? Vajon értenek a telepátiához? Tényleg kérésre osztogatják a tanácsaikat? Na és mennyire hatékonyak az „őrültekkel” szemben? Ha te is olvastad korábbi cikkeinket, akkor lehet, hogy benned is felmerült: „Valóban ilyen tudatlanok lennének az emberek?” Nos, az igazság az, hogy nem feltétlenül! Az ugyanis magukon a pszichológusokon is múlik, hogy mennyire veszik észre és korrigálják szakmájuk megítélésének gyenge pontjait. Küldjük hát „pszichoanalízisbe” ezúttal magát a pszichológiát, s nézzük meg, mi történik vele! Véleménycikkünk.

Aki azt hitte, hogy csak ismeretlen és műveletlen egyének teszik fel nekünk a tíz tiltott kérdés valamelyikét, azt sajnos ki kell, hogy ábrándítsuk. Családtagok, barátok, ismerősök, kliensek, ügyfelek, orvosok, fizikusok, üzletemberek, pénztárasok, szerelők… mindenféle kapcsolati státuszú és iskolai végzettségű ember szereti ezzel borzolni a kedélyeket. De vajon tényleg csak bennük van a hiba? Lehet, hogy nem néztek utána tisztességesen a pszichológiának? Részint igen, lehet. Részint viszont az is lehet, hogy inkább nekünk, szakmabelieknek kellene kicsit elgondolkodnunk szeretett diszciplínánk kétséges hírnevén. Főleg akkor, amikor ilyen gyakori és súlyos tévhitekkel állunk szemben. Egy kis önismeret csodákra képes. Nézzük hát, mi történik akkor, amikor a hóhért akasztják!

A pszichológia bölcsészettudomány? Biztos?

Ha ellátogatunk a felvi.hu oldalára, akkor ott a pszichológiát egy kis kutakodás után a bölcsészettudományok között fogjuk megtalálni. Sajnos. Hogy mi ezzel a baj? Félreértés ne essék: nem az, hogy a szomszédai ne lennének elég tudományosak! A baj az, hogy a lélektan a mai állapotában már egyáltalán nem illik közéjük. Az anglisztika, a néprajz, a régészet és a romológia például maguk is megalapozott és prominens tudományágak, ám vajmi kevés szál fűzi őket a pszichológiához. Az ugyanis egyrészt természettudománynak, másrészt pedig társadalomtudománynak tekinthető, ennélfogva sokkal jobban illene bele e kettő valamelyikébe. A legtöbb hazai egyetemen azonban mégis a Bölcsészettudományi Karokon van jelen. Mindezek alól talán csak az ELTE alap- és mester-, illetve a BME mesterképzése képez kivételt. Ezeken az egyetemeken ugyanis a pszichológus hallgatók a Pedagógiai és Pszichológiai Karon, valamint a Gazdaság- és Társadalomtudományi Karon tanulhatnak. Ennek ellenére még ők is bölcsészdiplomával végeznek! A fennmaradó kérdés így csak az, hogy ez a besorolás mégis mennyire torzítja el az emberek lélektannal kapcsolatos nézeteit és ítéleteit. Valószínűleg eléggé…

Bölcsész-, természet- vagy társadalomtudomány? Mindegy volna?
Bölcsész-, természet- vagy társadalomtudomány? Mindegy volna?

Pszichológia, filozófia és ezotéria: ősi elemek örök harca

Ha betévedünk néhány könyvesboltba, s alaposabban is körülnézünk, akkor több helyütt is azt fogjuk konstatálni, hogy a pszichológiai, a filozófiai és az ezoterikus könyvek veszélyesen közel vannak egymáshoz. Némely esetben akár még közös polcokon is osztozhatnak ezek az egymástól rendkívül eltérő hátterű és tematikájú művek! A filozófia és a lélektan „vérrokonsága” még érthető, elvégre minden diszciplína a filozófiából vált ki, így végső soron mindannyian annak „szolgálóleányai”. A bökkenő csak az, hogy ezek a tudományágak a világnak mind eltérő szintjein és területein operálnak, így nem túl bölcs dolog összemosni őket. Ahogyan a kvantumfizika az elemi részecskékkel foglalkozik, úgy a pszichológia az emberekkel, a filozófia pedig mindezek jóval elvontabb összefüggéseivel és szabályszerűségeivel.

Az ezotéria viszont továbbra is kakukktojás marad.

Amíg ugyanis az említett tudományágak mind konkrét eredményeken és ellenőrzött megfigyeléseken alapszanak, addig a mai okkult művek nagyrészt csak egyéni meglátásokból és spekulációkból állnak. Ezekkel alapvetően nincs is semmi gond mindaddig, amíg az emberek el nem kezdik egzakt tényeknek és törvényszerűségeknek tekinteni őket. Lehet, hogy az ezoterikus alkotók is tudnak olyan szép és hamvas gondolatokkal szolgálni, mint egyes pszichológusok, csakhogy korántsem biztos, hogy azok megalapozottak is egyben. Jobban oda kellene hát figyelnünk ezen szellemi termékek különválasztására!

A pszichológia többszörös személyiségzavara

Behaviorista, kognitív, pszichoanalitikus, humanisztikus, pozitív, evolúciós… pszichológia. Olyan, mintha egyszerre több énje lenne ugyanannak a személyiségnek. Ez a hasonlat márpedig két szempontból is szerencsés: egy pozitív és egy negatív aspektusból. A pszichológia egyik legnagyobb előnye tudniillik pontosan az, hogy több különféle szemüvegen keresztül is meg tudja figyelni az embereket, ily módon pedig több különféle „koordináta-rendszerben” is el képes helyezni őket. Ezen irányzatok alkalmazása esetén ráadásul az is gyakori, hogy amíg az egyik megközelítéssel a rendellenességek egyik, addig a másikkal a zavarok másik csoportja kezelhető eredményesebben. Így nagyobb a hatékonyság is!

Mindez azonban a lélektan egyik legnagyobb hátránya is egyben.

Azáltal ugyanis, hogy ennyi eltérő „személyiségre esik szét”, sajnos a gyakorlatban is sokszor alkotóelemeire hullik, s meggyengül. Ennélfogva az egyes irányzatok és elméletek képviselői ugyanúgy nem képesek és/vagy nem hajlandóak figyelembe venni egymás véleményét, ahogyan egy disszociatív identitászavaros személy énjei is amnéziások egymásra. Ezen véleménykülönbségek helyett márpedig olyan globális metaelméletekre lenne szükségünk, amelyek képesek összebékíteni az egymással látszólag ellentétes megközelítésmódok erősségeit, ezáltal pedig sokkal koherensebbé és eredményesebbé formálni a pszichológia egészét is! Csakhogy efféle törekvés nemigen észlelhető jelenleg…

Szezonok és fazonok keveredése (vagy teljes homálya)

Ki tudja pontosan, mit is csinál egy szexuálpszichológus? Na és egy munkapszichológus? Vagy egy egészségpszichológus? Egy pszichiáter? Egy tanácsadó? Egy terapeuta? Egy mediátor? Egy coach? A legrosszabb esetben egy egyén csak a pszichológusokat ismeri, akikkel szerinte a problémás emberek szoktak „lelkizni” (a többiek meg biztos hasonlók). A legjobb eset ehhez képest az, amikor valaki legalább azt sejti, hogy az egyes elnevezések teljesen eltérő feladat- és felelősségköröket jelentenek, s így nem egyszer teljesen eltérő előképzettségeket is igényelnek. Az viszont sokszor még a legkedvezőbb opció esetén is homályos, hogy melyik szakértő mihez is ért pontosan, s hogy éppen ezért mikor kihez kell/lehet fordulni. Arról a makacs nézetről nem is beszélve, hogy a pszichológusokat minimum egy „depresszió-szintű” problémával lehet csak felkeresni, míg a pszichiátereknek pedig talán csak a pokol legmélyebb bugyrából szabad segítségért kiáltani. Ezeket a súlyos következményeket is maguk után vonó félreértelmezéseket valószínűleg minél egyértelműbb és egyöntetűbb, mégis kellően részletes és informatív kommunikációval lenne érdemes orvosolni. Mindezt persze kiegészítve a pozitív pszichológia azon szemléletével, amely már nem „betegeket akar különféle nyavalyákból kigyógyítani”, hanem megismételhetetlen személyiségeknek szeretne egyéni fejlődésükre lehetőséget biztosítani!

compass-1753659_1280
Tudod, merre kell fordulnod? Tudod, hogy melyik szakember miben és hogyan tud segíteni neked?

A megoldás olyan, mint Schrödinger macskája: van, de nincs

Most, hogy szembesítettük a pszichológiát önmagával, vajon miként segíthetnénk rajta? Milyen tanácsot adhatnánk neki, hogy jobban tudjon működni? Persze megüzenhetnénk a pszichológusoknak, hogy embereljék meg magukat, hogy fogjanak össze egymással, hogy alapítsanak egy hivatalos kamarát, vagy hogy közösen dolgozzanak ki egy országos programot – csakhogy ez körülbelül annyira lenne eredményes, mint azt tanácsolni egy túlsúlyos egyénnek, hogy mozogjon többet… Mi hát akkor a megoldás? Hogyan vigyük közelebb a pszichológiát az emberekhez úgy, hogy közben pozitív színezetet is kapjon, könnyen emészthető is legyen, mégis élesen elkülönüljön a spirituális tanításoktól?

Hát a pszichológia szakos hallgatók által!

Bizony, a pszichológia óriási lehetőségeket szalaszt el azáltal, hogy nem vonja be, s így nem aknázza ki kellőképpen a lélektan világába még éppen hogy csak belemerülő egyetemisták potenciálját. Holott ők a társadalom azon részét képezik, akik egyfajta átmeneti állapotban vannak a naiv laikusok és a kompetens szakemberek két stációja között. Ennélfogva ők lennének a legalkalmasabbak arra, hogy ne „egyben nyeljék le”, hanem objektíven és kritikusan közelítsék meg a pszichológia törzsanyagát, továbbá arra is, hogy mindezt tiszta, világos és figyelemfelkeltő módon adják tovább másoknak. Elvégre ők azok, akik a legközvetlenebb kapcsolatban állnak „a két oldallal”.

Sajnálatos módon azonban a hallgatók nagy része jelenleg mindössze arra van determinálva, hogy vaskos könyveket olvasson el, tömény cikkeket fordítson le, online kérdőíveket osszon meg, statisztikai korrelációkat számítson ki, s hogy mindezt önállóan legyen képes elvégezni. Csakhogy felvetődik a kérdés: nem lenne célszerűbb már a kezdetektől fogva bevonni, s eleve a másokkal való együttműködésre, a diverzív gondolkodásra, s az egymásnak ellentmondó ötletek szintetizálására megtanítani őket? Esetleg különféle szociális feladatokat is rájuk bízni? Mint ahogyan azt a Magyar Pszichológiai Társaság Ifjúsági Tagozata, a Pszinapszis, vagy a Mindset is teszi? Méghozzá nem is eredménytelenül? Hm?


Iratkozz fel hírlevelünkre!