A maximalizmus pszichológiája – Hruska Emese zenepszichológus előadásáról

Egy napjainkban nagy jelentőségű, mégis háttérbe szoruló témáról, a maximalizmus jelenségéről tartott előadást Hruska Emese zenepszichológus a Be Smart Klub szervezésében. Az eseményen többek között arról is szó esett, hogy milyen fajtái lehetnek a maximalizmusnak, hogyan kapcsolódik a halogatáshoz, mi a különbség kiválóság és tökéletesség között. Az előadó kutatásokon és kapcsolódó kísérleteken keresztül mutatta be a maximalizmus mibenlétét, ezzel közérthetőbbé, személyesebbé téve azt. Tudósításunkban ezekről olvashattok bővebben.

Lehet-e pozitív, ha valaki maximalista? Az előadás során hamar kiderült, hogy a tökéletességre való törekvés attól függ, miként tekintünk rá: ösztönöz-e minket, hajtóerőként működik-e életünkben, ha magasra tesszük a mércét? Ha ez így van, akkor a feladatok elvégzésében a maximalizmus motiváló lehet, és segíthet bennünket az előrehaladásban, céljaink elérésében. Amíg a pozitív maximalizmus fokozza a teljesítményt és ösztönző hatású, energetizáló lehet, addig a negatív (ún. maladaptív) maximalistákban gyakran keletkezik feszültség, ami fáradtságot okoz, megnehezíti a feladatvégzést.

Az előadás során viszont arról is szó esett, hogy Magyarországon  általában a „perfekcionizmus” vagy „maximalizmus” kifejezéseket inkább negatív vonatkozásban használják, mivel a magyaroknál hamar kialakul a hibázástól való félelem: „Észrevettem, hogy a maximalizmusnak főként a negatív formája van jelen Magyarországon. Ennek kialakulása szocializálódásunk során, tehát a családon belül a nevelésnek és az iskolarendszernek is köszönhető” – kezdte előadását Hruska Emese.

Énhatékonyság – a maximalizmus egy döntő eleme

A negatív irányú maximalizmusra jellemző, hogy valamilyen formában akadályozza a teljesítményt. Ehhez több gátló tényező is kapcsolódik, ilyen például az énhatékonyság kérdése. Kutatások szerint ugyanis a maximalizmusban igen nagy szerepet játszik, hogy miként tekint magára a személy: elég felkészültnek, alkalmasnak érzi-e magát az adott feladatra. Tehát különböző helyzetekben a saját magunkról, képességeinkről alkotott elképzeléseink befolyásolják azt, hogy mit tudunk véghez vinni. Az alacsony énhatékonyságot mint teljesítményt gátló tényezőt – tehát, amikor leértékeljük saját magunkat és képességeinket – Hruska Emese többek között londoni, zeneiskolai munkája során látványosan tapasztalta. Észrevette, hogy a gyerekek nem bírtak odafigyelni feladatukra. Kiderült ugyanis,  hogy hegedűjáték közben féltek a negatív értékeléstől, így nem tudtak felszabadultan elmélyülten játszani hangszerűkön. Ez azt eredményezte, hogy tudásukhoz képest alulteljesítettek.

A túlzott perfekcionizmus sokszor nehezíti a feladatvégzést. Gátolja, sok esetben késlelteti azt.
A túlzott perfekcionizmus sokszor nehezíti a feladatvégzést. Gátolja, sok esetben késlelteti azt.

Halogató maximalisták

A negatív maximalizmus hátterében általában egy saját magunk számára igen magasra tett mérce áll, vagy pedig az, hogy különösen komolyan vesszük a feladatainkat, ami csökkenti, vagy akár teljesen gátolja  a kreativitást. „Kutatások kimutatták, hogy kreativitás mindenkiben van, de ez minden embernél másként nyilvánul meg” – tette hozzá Hruska Emese. A magunkkal szembeni magas elvárások gyakran félelmet generálnak, ami kiválthatja a halogató magatartást, de több más gátló hatása is lehet. Általában a halogatást az a félelem okozza, hogy azt hisszük, nem leszünk képesek tökéletesen teljesíteni egy feladatot vagy kritizálni fognak minket.  Ezek a félelmek főként oda vezetnek, hogy elveszítjük az objektivitásunkat, így döntésképtelenné válunk. Ilyen állapotban a maximalisták többnyire a valóságnak csupán egy részére fókuszálnak, tehát elvesznek a részletekben, így

képtelenek látni a feladatot a maga egészében.

Mivel az előrehaladáshoz szükséges egy komplexebb feladatot távolabbról szemlélni, a maximalisták hajlamosak megrekedni a megoldás felé vezető úton. Mi állhat emögött a gyakorlatban? A maximalista mércéje, és ennek megfelelően célkitűzése is irreális. 100% feletti teljesítményben gondolkodik, viszont nem tudatosítja azt, hogy az általa várt eredmény – a tökéletes – nem elérhető. Fél a kudarctól és a hibázástól, ami még inkább felerősíti azt az érzést, hogy túl nagy a kihívás, amit nem lehet tökéletesen megoldani.

Mit tehetünk a maximalizmusból eredő halogatás ellen?

A szakértő szerint könnyen teljesíthető részekre bonthatjuk az első látásra túlságosan bonyolultnak tűnő feladatot, amelyek lépésről lépésre közelebb visznek minket célunkhoz. Az apróbb részfeladatok meghatározása azért fontos, mert egy-egy részlet befejezésének motiváló hatása van, segíti az előrehaladást abban, hogy újabb és újabb részfeladatokat oldjunk meg. Hruska Emese több pszichológus munkásságáról is beszámolt, mint például Carol Dweck és Csíkszentmihályi Mihály, akik kutatásaikból tudják: a célhoz való eljutás, tehát maga a folyamat és nem pedig a cél a legfontosabb. Ez azért van így, mert a munkafolyamat során tudjuk megszerezni azokat a tapasztalatokat és ismereteket, amelyek segítenek minket a gyakorlatban. Segítenek új perspektívába helyezni egy-egy feladatot, kihívást.

Ezen túlmenően a kritikához való hozzáállás is meghatározza a sikerhez vezető utat. Érdemes tudatosítani, hogy a kritika általában nem rólunk, hanem az elvégzett munkánkról, arról, amit csináltunk. Carol Dweck kutatásaiból fény derült arra is, hogy azok az emberek, akik a folyamatot és nem a célt tartják szem előtt, a kritikát nem ellenségesnek, hanem egy olyan fejlődési lehetőségnek tekintik, amiből tanulhatnak, fejlődhetnek. Úgy tartják, hogy nincs kudarc, csak visszajelzés, vagyis csak újabb és újabb tapasztalatok, melyek hozzásegítenek bennünket a sikerhez. Ha ezeket a visszacsatolásokat pozitívan éljük meg, erőteljesen hozzájárulunk ahhoz, hogy saját látókörünket tágítsuk ahelyett, hogy a negatív kritikát magunkra vennénk, és hibásnak vagy hiányosnak tekintenénk a munkánk eredményét. Hruska Emese viszont azt is hangsúlyozta: „Dicsérjük meg magunkat, legyünk büszkék akkor is, amikor még csak részben vagyunk kész valamivel, és akkor is, amikor már célunk megvalósult!” – hiszen a befektetett idő, energia és a tudás meghozta gyümölcsét. Ezek a hatékonyságot növelő viselkedések kimondottan jellemzőek az optimalistákra, akik valójában egészséges maximalisták.

„Maximalista” kontra „Optimalista”

Mi a különbség egy maximalista vagy perfekcionista és a saját maga felé optimális elvárásokat támasztó személy között? A maximalista a sikerhez vezető útra egy egyenes vonalként tekint, kizárólag a cél lebeg a szeme előtt, és annak elérésére fókuszál. Fél a kudarctól, és minden erejével igyekszik elkerülni azt. A „mindent vagy semmit” szélsőséges gondolkodás jellemzi. Folyamatosan keresi a hibákat, és eleve védekező pozícióban van, tehát mindig feltételezi, hogy bántó kritika fogja érni. Gyakran merev, rugalmatlan és nyers magával szemben.

Az optimalista viszont teljesen másként áll a kihívásokhoz. Számára a folyamat a fontos. Tisztában van vele, hogy a célhoz vezető út nem egyenes, hanem könnyen előfordulhatnak váratlan nehézségek és buktatók, amelyektől nem retten meg, mert képes ezeket a kihívásokat rugalmasan kezelni, mivel sokkal alkalmazkodóbb, mint egy maximalista. Nyitott a javaslatokra, tehát nem tart a kudarctól, mert számára fontosak a visszajelzések és az esetlegesen vétett hibák, amiket

állandó tanulási és fejlődési forrásnak tekint.

Amíg a tökéletességre törekvő ember bizonyítani szeretné tudását, melyben nem engedhető meg a hibázás lehetősége, addig az optimalista nem értelmezi rosszul a hibákat. Tudja, hogy erőfeszítésének eredménye az, ami további fejlesztésre szorul, nem becsüli le saját képességeit. Inkább a lehetőségekre, és az adott helyzet tanulságaira fókuszál. Magával szemben megbocsátó. Nem  gondolkodik végletekben, hanem képes az árnyalt, komplex gondolkodásra, mely nagyban segíti teljesítményét céljai elérésében. Ez tehát a lényegi különbség a kiválóságra való törekvés és a tökéletességre törekvés között. „Aki kiválóan szeretne teljesíteni, az mer kockáztatni” – mondta Hruska Emese.

Elsősorban nem a célra, hanem az oda vezető útra, folyamatra jó, ha fókuszálunk.
Elsősorban nem a célra, hanem az oda vezető útra, folyamatra jó, ha fókuszálunk.

A maximalizmus és a lámpaláz kapcsolata

Hruska Emese doktori kutatása során azt találta, hogy a negatív kritikától való félelem valójában nem kapcsolódik a lámpalázhoz. Tehát nem azért félünk közönség elé állni, mert attól tartunk, hogy negatívan értékelik teljesítményünket. Az izgulást valójában az befolyásolja, hogy mi hogyan reagálunk hibáinkra, miként élünk meg egy ilyen helyzetet, meg merjük-e magunknak engedni a hibázás lehetőségét? Tehát amilyen erős a maximalizmusunk, olyan erős a lámpalázunk, és ahogy látjuk magunkat (amit gondolunk magunkról és a képességeinkről), aszerint leszünk pozitív vagy negatív  maximalisták. ez határozza meg azt is, hogy mennyire vagyunk izgulósak: „Valójában a negatív kritikától való félelmünk a saját énképünkkel van kapcsolatban. A kutatás pedig kimutatta, hogy az énkép közvetlenül befolyásolja a lámpalázat. Beindulnak a negatív gondolatok, és érzékenyen reagálunk egy megmérettetés előtti helyzetben, vagy lehet akkor is, amikor épp teljesíteni kell. Tehát a lényegi negatív hatás belőlünk jön, és nem külső hatásból ered”  – mondta Hruska Emese.

A kompromisszum művészete

A maximalizmusból előnyt is lehet kovácsolni, és lehet jól teljesíteni halogatás és félelem nélkül. Például nem érdemes aggódni a jövő miatt, vagy folyton a múlton rágódni, illetve összehasonlítani magunkat másokkal. Ezek mind káros viselkedésformák. Hatékonyabb, ha helyette kompromisszumokat  kötünk, melyek segítségével képesek vagyunk felismerni, hogy már „elég jó” a munka elvégzett szintje. Ez egy sokkal realisább hozzáállást tükröz. Hruska Emese a kompromisszumokkal kapcsolatban Alain de Botton svájci születésű brit filozófust idézte, aki arra hívja fel a figyelmet, hogy  kompromisszum nem szégyellni való, hanem egy tanulható készség. Hruska Emese búcsúzásként hozzátette: „nem kell mindent, sem magunkat túlzottan komolyan venni”. Ez segít a kompromisszumok kialakításában, ami pedig közvetve hozzájárul az optimalista szemléletmód kialakításához.


Iratkozz fel hírlevelünkre!