Mit kell tudni a személyiségzavarokról?

A különféle személyiségzavarok gyakran a szakemberek számára is nehezen diagnosztizálhatóak, rejtélyesek. A gyanakvó vagy visszahúzódó magatartás önmagában nem kóros, mindenkire jellemző. A paranoid vagy antiszociális személyiségzavarok viszont már mentális betegségekként tarthatók számon. Hol húzódik a határ a nehezebb személyiség és a pszichés nehézségek között?

A hétköznapokban annyit észlelhetünk, hogy a beteg cselekedetei jelentősen eltérnek a társadalom kulturális és viselkedésbeli elvárásaitól. Ennek negatív következményei elsősorban az érzelmi élet, a társas kapcsolatok és az indulati kontroll területén jelentkeznek. Általában az érintett személy nem érzi magát betegnek, a környezetében látja a hibát. A személyiségzavarok leegyszerűsítve a

normál személyiségvonások szélsőséges megnyilvánulásai.

Noha a személyiségzavarok közös jellemzője, hogy kellemetlenségeik élethosszig tartanak, jelentős különbségek vannak az egyes típusok tüneteiben. Milyen személyiségzavarokról beszélhetünk? A DSM, az Amerikai Pszichiátriai Egyesület által szerkesztett kézikönyv, ami nemcsak leltározza a mentális betegségeket, hanem segítséget is nyújt a pszichológusoknak és pszichiátereknek, hogy milyen tünetek szerint lehet valakit diagnosztizálni egy bizonyos pszichés rendellenességgel. A jelenleg használt DSM-V a személyiségzavarok három csoportját különbözteti meg. A „különc”, a „teátrális” és a „szorongó” csoportok további 10 diagnosztikus kategóriára oszthatók.

Különcök és furcsák

Ebbe a csoportba tartoznak a paranoid, a szkizoid valamint a szkizotíp személyiségzavaros páciensek. A legszembetűnőbb vonásuk talán az elszigeteltség. A személyek

fokozatosan eltávolodnak környezetüktől.

Ennek hátterében diagnózistól függően eltérő, szélsőséges viselkedésformák állhatnak. A paranoidok általánosan bizalmatlanok, kételkednek hozzátartozóik, partnerük hűségében, szeretetében. A szkizoid betegek érzelmi kifejezőmódja szegényes, nem igénylik a társas kapcsolatokat. A szkizotípiás személyek magányosságát, a realitással való gyenge kapcsolat, a gondolkodási és észlelési torzítások nehezítik. Mivel kerülik a szoros kapcsolatokat, így általában kevesebb nyílt konfliktusuk adódik. Sok esetben a tünetek hasonlóságot mutatnak az autizmus spektrummal és a szkizofréniával. A megfelelő diagnózishoz előbbi esetében a gyerekkori (4-5 év) események ismerete, utóbbihoz az állapot lefolyásának követése szükséges. A pszichiátria-pszichológia területén sok szakember érvel amellett, hogy ezek a zavarok a szkizofrénia korai változatai.

0Z26bobebdtaxi.jg_692x461
“A magány egész életemben elkísért. A kocsimban, otthon, bárokban, mindenütt. Isten magányosnak szánt engem.” Skizotípiás személyiségzavar a Taxisofőr (1976, Martin Scorsese) című filmben.

Drámai teátrálisok

A teátrális vagy dramatikus csoportba tartozó személyiségzavarok felülreprezentáltak a személyiségzavarok között. Nemcsak a leggyakoribbak, de a legközismertebbek is. Ide tartoznak a nárcisztikus, az antiszociális, a borderline és a hisztrionikus személyiségzavarok. Általánosságban elmondható, hogy a betegségben szenvedő személyek

viselkedése drámaian felfokozott, érzelmileg túlfűtött.

Az antiszociális beteg lelkiismeret-furdalás nélkül kihasznál és semmibe vesz másokat. A borderline páciens fő ismérve a hasítás. Számára valaki vagy teljesen jó, vagy egészen rossz. A két állapot között nincs átmenet, és az értékelés folyamatosan változhat. Nárcisztikus személyiségzavar esetén az egocentrizmus mellett szintén megjelenik a mások szükségleteinek figyelmen kívül hagyása. A hisztrionikus személy felszínes és reménytelen kapcsolatokat és szexuális életet tart fenn. A feltűnő személyiségen és életvitelen kívül közös tulajdonságuk a csodálat és elismerés igénye. Ez azonban csak a felszín, amivel labilis önértékelésüket takarják.

gone-girl
“Ha mind szerepet játszunk, nem létezhet lelki társunk sem, hiszen többé már lelkünk sincs.” Antiszociális személyiségzavar a Holtodiglan (2014, David Fincher) című filmben.

Szorongók

A csoportba a szorongó, a kényszeres és a dependens személyiségzavarok tartoznak. A közös pont a tüneteikben a szorongás és a félelem. A kényszeres beteg retteg a kontrollvesztéstől. Mivel betegesen ragaszkodik a tökéletességhez és a rendhez, elveszti nyitottságát, ami a hatékonysága és a kapcsolatai kárára mehet. A dependens személyiségzavar erős bűntudattal jár. Kényszeresen alárendelődik másoknak, mivel fél, hogy csalódást okoz. Az elkerülő személy nagyon érzékeny a kritikára, központi érzése a szégyen, ami szélsőségesen gátolja társas helyzetekben. Mindhárom személyiségzavarra

bizonytalan önkép jellemző.

Bár tüneteik sok esetben hasonlóak lehetnek a szorongásos vagy a depresszív problémákhoz, átfogóbban és tartósabban érintik a személyiséget. Fontos kiemelni, hogy ezek a tünetek nem epizodikusan jelentkeznek a betegnél, hanem egy kamaszkortól fennálló, tartós állapotról van szó.

Nem egyéni probléma

A klinikai gyakorlatban a kórképek gyakorisága jelentős, a járóbetegek megközelítőleg 30-50 százalékának, a kórházban fekvők 15 százalékának van valamilyen személyiségzavara. Tehát korántsem ritka jelenség, a kezelés mégis nehézkes. Alapvető probléma, hogy a személyiségzavarosok saját állapotukra kevés belátással bírnak, így segítséget sem kérnek vagy fogadnak el. A tünetek serdülőkorban vagy a húszas évek elején jelennek meg először. Bár a pszichoterápiás kezelés mérsékelten sikeres, a korai diagnózis, megfelelő terápiás és gyógyszeres kezeléssel javíthatja a beteg szubjektív állapotát!