„Szeretem nézni, ahogy játszol!” – Szülők a sportpálya szélén

Vitathatatlan, hogy a szülők kulcsszereplők gyermekük sportpályafutásában. Befolyásuk különösen erős lehet versenyhelyzetben, hiszen ilyenkor viselkedésükkel azonnali visszajelzést adnak gyermekük pályán mutatott teljesítményére. Gyakran előfordul azonban, hogy ezzel nemhogy segítenék, de inkább hátráltatják csemetéiket. Cikkünkben arra keressük a választ, vajon melyek azok a szülői magatartásformák, amik pozitívan befolyásolják az ifjú sportolókat, fokozva ezzel teljesítményüket és a játék örömét.

A „sportszülőkről” szóló történetek tárháza szinte kimeríthetetlen, így az elrettentő példákat gyakorlatilag napestig sorolhatnánk. Kezdve például azzal az anyukával, aki stopperrel méri, hogy gyermeke hány percet tölt a pályán, s amennyiben elégedetlen a csapattársakéhoz viszonyított játékidővel, az edzőhöz fordul adatokkal alátámasztott reklamációjával. De megemlékezhetünk az ellenfél játékosát leköpő, esetleg annak felmenőivel a pálya szélén ölre menő szülőkről is, vagy arról az apukáról, aki az eredménnyel elégedetlen lévén a verseny helyszínén „felejtette” a gyermekét. Nem kell azonban szükségképp ilyen szélsőséges esetekre gondolni, amikor nem megfelelő szülői magatartásformákról beszélünk. Sokszor megesik, hogy a szülők puszta jóindulatból vétenek olyan kommunikációs hibákat, amik minden jó szándék ellenére többet ártanak, mint használnak.

Számos kutatás vizsgálta már, hogy milyen a megfelelő szülői magatartás (korábbi cikkeinkben érintettük is ezt a témát, például itt és itt), a vizsgálatok nagy része azonban edzőktől vagy külső megfigyelőktől gyűjtött adatokra fókuszált, és kevés szó esett arról, milyen szülői viselkedést preferálnának maguk a sportolók.

Ezt a kutatási rést igyekezett betölteni Knight, Neely és Holt 2011-es vizsgálata, amelyben 12–15 éves, csapatsportot űző lányokat kérdeztek arról, hogy számukra mi a megfelelő, illetve nem megfelelő szülői viselkedés. Az interjúk alapján a kutatók összeszedték, melyek a fiatal sportolók által kívánatosnak vagy nemkívánatosnak minősített szülői magatartásformák a versenyek előtt, alatt és után.

A verseny előtt

Válaszaik alapján a sportolók azt szeretik, ha szüleik a meccsek előtt segítenek nekik mind fizikailag, mind mentálisan felkészülni a megmérettetésre. Ehhez nem szükséges semmi különösebb dolog: volt, aki arról számolt be, hogy a szülei figyelmeztetik, hogy időben elkészüljön az induláshoz és elég vizet igyon, egy másik lány pedig a bokarögzítő tape felragasztásában kapott rutinszerűen szülői segítséget.

A sportolók azt is fontosnak találták, hogy szüleik megértsék,

mentálisan mire van igényük a meccsre való felkészülés során.

A legtöbben például nem szeretnek verseny előtt a játékról beszélni, inkább annak örülnek, ha a szüleik segítenek nekik ellazulni, például úgy, hogy meccsre menet zenét hallgatnak a kocsiban. Emellett a játékosok azt is nagyra értékelik, ha a szüleik olyan pozitív üzenetekkel bocsátják útjukra őket a verseny előtt, mint „Menni fog, ügyes leszel!”.

A játékosok nagyra értékelik, ha szüleik pozitív üzenetekkel bocsátják útjukra őket a verseny előtt.

A verseny alatt

A sportolók válaszai alapján négy kívánatos és három nemkívánatos szülői viselkedésforma különíthető el a meccsek közben:

  • A játékosok többsége azt várja a szüleitől, hogy az egész csapatot bátorítsák és ne csak a saját gyermekük megmozdulásait tapsolják meg. A lányok arról számoltak be, hogy szeretik, ha a szüleiken azt látják, nemcsak személy szerint nekik, hanem a csapatuk többi tagjának is nagy lelkesedéssel drukkolnak, így „helyettesítve” az esetleg távol maradó szülőket.
  • A sportolók azt is kiemelték, hogy jobban örülnek, ha szüleik inkább az erőfeszítést díjazzák az eredmény helyett, és nem helyeznek rájuk nyomást a teljesítményelvárásukkal. A lányok által preferált szülői üzenet nagyjából így summázható: „Érezd jól magad és adj bele mindent, aztán lesz, ami lesz!”
  • A megkérdezett játékosok a pozitív üzenetek fontosságát is hangsúlyozták: elmondásuk szerint a buzdítás, a sikeres megmozdulások ünneplése ösztönzően, míg a meccs közben bekiabált szülői kritikák inkább negatívan hatnak rájuk. A „Szép munka, csak így tovább!”, vagy „Meg tudjátok csinálni!” a meccs alatt legszívesebben hallott mondatok közé tartoznak.
  • A sportolók egy további fontos elvárása a szüleik felé, hogy kontrollálják az érzelmeiket. Többen is beszámoltak arról, hogy mind a heves ünneplést, mind a látványos bosszankodást kínosnak érzik a szüleik részéről, akiktől ezekben a felfokozott pillanatokban is érett viselkedést várnának.

A nemkívánatos viselkedések kategóriájába az alábbiak kerültek:

  • A sportolók kifejezetten nehezményezik, ha a szüleik meccs alatt viselkedésükkel magukra, vagy gyermekükre irányítják a figyelmet. Ez akkor is így van, ha a büszkeség vezet az „Ez az én lányom!” jellegű felkiáltásokhoz. A játékosok olyankor tekintik megfelelőnek a szülői viselkedést, ha az nem zavarba ejtő, figyelemelterelő vagy idegesítő számukra és a csapatuk számára.
  • A megkérdezett sportolók azt sem veszik jó néven, ha valamelyik szülőjük edző-szerepet vesz fel a meccs során, és instrukciókat bekiabálva igyekszik segíteni a csapatot. Ilyen esetekben ugyanis gyakran előfordul, hogy az edzőtől, illetve önjelölt „kollégáitól” egymásnak ellentmondó instrukciók érkeznek, amik rendkívül zavarók lehetnek a játékosok számára, mivel nem tudják eldönteni, kinek feleljenek meg inkább.
  • Ezen kívül a sportolók egyik rémálma, ha szüleik vitába keverednek a játékvezetőkkel. Ezzel ugyanis amellett, hogy gyermekükben szégyenérzetet keltenek, a csapatuk megítélését is kedvezőtlenül befolyásolják.
A sportolók elvárása a szüleik felé, hogy kontrollálják az érzelmeiket.

A verseny után

A mérkőzés befejeztével a játékosoknak elsősorban pozitív visszajelzésekre van igényük a szüleiktől, sőt akár a csapattársaik szüleitől is. Fontosnak tartják azonban, hogy a visszajelzés semmiképp ne legyen túlzó vagy őszintétlen: elmondásuk szerint a pozitív, megerősítő üzenetek mellé csomagolva szívesen fogadják a jogos kritikát is, bár elsősorban akkor, ha már valamelyest lecsillapodtak a kedélyek a meccs lefújását követően. Első csalódottságukban ugyanis sokan inkább nem beszélnének a történtekről, míg később nyitottabbá válnak erre. Fontos, hogy a szülők felismerjék és tiszteletben tartsák ezeket az igényeket.

Összességében elmondható tehát, hogy a sportolóknak egészen világos elképzeléseik vannak arról, hogy milyen lenne a megfelelő szülői viselkedés a meccseik előtt, közben és után. Érdemes megjegyezni azt is, hogy nem pusztán a szülői megnyilvánulások milyensége, hanem

azok időzítése is alapvető fontosságú

abban, hogy a játékosok kívánatosnak vagy nemkívánatosnak ítélik-e azokat. A kutatás vezetői azt remélik, hogy a gyereksportolók preferenciáit megismerve lehetőség nyílik arra, hogy szüleik az ő igényeiket szem előtt tartva módosítsák viselkedésüket, olyan csapatlégkört teremtve, ami motiválja és minél jobb teljesítményre ösztönzi a sportolókat.

Egy olyan mondat mindenesetre biztosan van, ami szinte minden helyzetben és életkorban beválik: „Szeretem nézni, ahogy játszol!”

Felhasznált irodalom:

Knight, C. J., Neely, K. C., & Holt, N. L. (2011). Parental behaviors in team sports: How do female athletes want parents to behave?. Journal of Applied Sport Psychology, 23(1), 76-92.

Muller, R. T. (2017). When Discipline Worsens Performance in Competitive Sports. Psychology Today. https://www.psychologytoday.com/blog/talking-about-trauma/201705/when-discipline-worsens-performance-in-competitive-sports Letöltve: 2017. szeptember 17.

Weissbourd, R. (2009). The Morally Mature Sports Parent. Psychology Today. https://www.psychologytoday.com/blog/the-parents-we-mean-be/200907/the-morally-mature-sports-parent Letöltve: 2017. szeptember 17.

***

A Mindset Pszichológia több, mint érdekes cikkek halmaza. Nem egyszerűen egy szaklap. Ebből a rövid animációs videóból megtudhatod, miről is szól valójában ez a páratlan platform!


Iratkozz fel hírlevelünkre!