A halogatás mélyére ásva – a „majd később” mechanizmusa

A halogatás jelensége sokunk számára ismerős. Jobb esetben olvashattunk róla, kevésbé szerencsés esetben saját démonunkként birkózunk meg vele. A hétköznapokkal vállunkra nehezedő feladatok elodázása koránt sem hasznos folyamat. Ha prioritásaink felállításán túl sem tudunk alkalmazkodni időkeretünkhöz, és feladataink elvégzését a végletekig toljuk, bevallhatjuk: halogatók vagyunk. Ez esetben, tapasztalati síkon ugyan, de jól körvonalazódhat bennünk, mivel is állunk szemben. A pszichológia és a magatartásgenetika ezen a ponton túlhaladva próbálja gazdagítani tudásunkat és felfegyverezni minket ellenségünkkel szemben.

„A prokrasztináció krónikus halogatást jelent. Vannak olyan emberek, akiknél a halogatás inkább egy személyiségtényező, egy visszatérő viselkedésbeli hajlam, ők a krónikus halogatók” — olvashattuk a fent linkelt cikkben. Számos ok lehet elodázásunk hátterében, melyek kompetenciánkat, az éppen velünk szemben álló feladatok mennyiségét és nehézségét is érinthetik. Ezek ismerete és megismerése vitathatatlanul hasznos, mégis a Hogyan? és Miért? kérdéskörnek van egy másik, kevésbé tárgyalt oldala.

Genetika és a halogatás — megtaláltuk a halogatás génjét?

Bármilyen kecsegtető is, merész állítás lenne a halogatás motorját egy génre redukálni.
A genetikai szempont nem tipikusan az, ahonnan általában megközelítjük ezt a jelenséget. Az ilyen jellegű bátor kijelentések sok esetben csak szenzációhajhászások. Ha nem is egy adott génről, de a genetikai befolyásoltságról viszont mindenképp érdemes és fontos szót ejteni. Mennyiben gyökerezik génjeinkben halogatásunk oka? Gustavson és társai (2014) kutatásának ez a kérdés adta alapját. Vizsgálataik során 181 egypetéjű és 166 kétpetéjű ikerpár adataival dolgoztak. Mielőtt folytatnánk eredményeikkel, az átláthatóság kedvéért a klasszikus ikerkutatás apropóját is érdemes letisztáznunk. A kutatás módszere az egypetéjű és kétpetéjű ikrek különböző öröklődési fokán és az ikerpárok hasonló szocializációs közegén alapul. Ezeknek a feltételeknek köszönhetően összehasonlíthatóvá válnak az egy- és kétpetéjű ikerpárok. Mivel az egypetéjű ikrek génállománya megegyezik, a náluk tapasztalt nagyobb vonásmenti hasonlóság biztosabb genetikai forrásról ad tanúbizonyságot. Az említett kutatás eredményei alapján a halogatás varianciáját 46 százalékban a genetikai tényezők befolyásolják. A kutatók emellett magas genetikai együtt járást tapasztaltak az impulzivitás és a halogatás között is, melyek működése mögött akár végrehajtó funkcióink (viselkedésünk tervezése, váltása, annak elindítása, problémamegoldás) sajátosságai is állhatnak.

Szülői hatás és a nevelési stílus

A genetikai háttér önmagában nem elegendő egy ilyen komplex jelenség megismerésére. A környezeti hatások, mint például a családi közeg, sosem volt elhanyagolható szempont a jellem és az énkép fejlődésében. Logikussá válik így hát az a lépés, hogy ebben a rendszerben a halogatás jelenségét is vizsgáljuk. Pychyl és munkatársai (2002) kutatásukban a szülői autoritás, énkép és a nemi változók egymás közötti közvetett vagy közvetlen hatását vizsgálták a halogatásra nézve. Eredményeik nembéli és nevelési stílusbeli különbségekre is rámutattak serdülő alanyaik között. A mérvadó nevelési stílus, mely határozott elvárásokat támaszt a gyermek elé, mindemellett támogatja őt és önállóságát is — alacsonyabb halogatást von maga után. A tekintélyelvű nevelési stílus kontrolláló és a gyermek önállóságát gátló stratégia, mely a lányoknál mutatott szembetűnő eredményt. Az apa nevelési stílusa közvetlenül, míg az anya stílusa közvetetten, az önértékelésen keresztül hatott a lányok halogatási hajlamára. Ezt némely kutatás az anya és apa nevelésben betöltött szerepével magyarázza, eszerint az anyák stabil és elmélyült érzelmi kapcsolatokra, az apák pedig önállóságra ösztönzik a gyermeket.

Legyen az genetikai vagy környezeti hatás, legyünk nyitottak az új elméletekre és gondolatokra — ne halasszuk későbbre halogatásunk megismerését!

Felhasznált irodalom:

Gustavson, D., Miyake, A., Hewitt, J., & Friedman, N. (2014). Genetic relations among procrastination, impulsivity, and goal-management ability: Implications for the evolutionary origin of procrastination. Psychological Science.

Pychyl, T. A., Coplan, R. J., & Reid, P. A. (2002). Parenting and procrastination: Gender differences in the relations between procrastination, parenting style and self-worth in early adolescence. Personality and Individual Differences, 33, 271-285


Iratkozz fel hírlevelünkre!