„Én is kaptam, én is adtam” – Pál Feri atya a transzgenerációs hatásokról

„Az élet iránya előre mutat, tehát a cél a továbbadás, nem a visszaadás” – hangzott el a mondat minap Pál Feri atya előadásában. Az előadó a Nyitott Akadémia Családi átok? Transzgenerációs hatások a családban című nagyszabású előadássorozatának estjén lépett fel. Mit eredményezhet az anyukám a legjobb barátom effektus? Mit értünk kizsákmányoló szülő alatt? Orosz Katalin és Kádár Annamária után Pál Feri beszél a generációkon átívelő családi folyamatok hatásáról. Tudósításunk.

Pál Feri atya – miután gondosan elhelyezte a különböző generációk narratíváit szimbolizáló székeket a színpadon – a családi folyamatok hatását egy idős, nyolcvanas évei végén járó asszony szavaival szemléltette: „Ahogy engem is bántottak, úgy én is bántottam. Én is kaptam, én is adtam.”

Parentifikáció

A legtöbb szülő a gyermekeiben a saját szükségleteit akarja kielégíteni. „Képzeljünk el egy elvált nőt, aki a lányával kettesben marad a férj távozása után” – hívta közös gondolkodásra a zsúfolásig megtelt előadótermet Pál Feri. „Most, hogy apád itt hagyott, hát ki hallgasson meg, ha nem te? Hát kinek mondhatnám, ha nem neked, a családomnak?” Valahogy így hangzanak azok a tipikus mondatok, amelyeket bizonyára mindannyian el tudunk képzelni ilyen helyzetekben. Ami ilyenkor történik, az valójában az, hogy

az anya meghívja a gyerekét a szülői, felnőtt szerepre.

Ezzel olyan pozícióba helyezi őt, amely a szülő saját, felnőtt énje számára éppen hasznos. Tehát használja a gyerekét. „Nem szabad összekeverni a kihasználást a kölcsönös használással” – hívta fel a figyelmet a különbségre az atya. Probléma akkor van, ha a gyerek a korához képest túl sokat kap a felnőtt életből. Ilyenkor beszélünk parentifikációról.

Ha a szülő túlságosan felnőtt szerepekbe helyezi arra még nem érett gyermekét, parentifikációról beszélünk.

A parentifikáció három formában ragadható meg. Ki kell emelni, hogy a szülőben mindez tudattalanul játszódik le!

  1. Kizárólagos bizalmasává teszi a gyereket.
  2. Mindig ellenőrzi a gyereket. Túlzott jelenléte szorongáskeltő a gyermek számára.
  3. Kizsákmányolja a gyereket jogosultságai mentén. („Kit kérjek meg, hogy menjen el a húgodért az óvodásba, ha nem téged?!”)

Kizsákmányolás-e a parentifikáció?

Harmincéves, elvált szülők gyermekeként az anyával felnövő nő panaszkodik, hogy az anyja az esküvő szervezésével kapcsolatban mindenbe beleszól. Jól esik neki a segítség, de ez már túl sok. Független döntéseket szeretne hozni. Viszont úgy érzi, egyszerűen nem tudja „elengedni az anyját” – hangzott el a következő példa az előadótól. Ha megvizsgáljuk az elengedés-leválás folyamatát, rögtön érthetővé válik, miért.

az elengedés a szülő feladata, A gyereké pedig a leválás.

Láthatjuk, hogy a nőt, aki harmincévesen leválási problémákkal küzd, nagy valószínűséggel gyermekkorában parentifikálta az anyja. Mivel most az elengedéssel mint szülői feladattal van nehézsége. A történetben megjelenik az anya fájdalma is, ami az ő szemszögéből érthető. A lánya házasságkötésével ugyanis elveszíti a társát, barátnőjét, a bizalmasát. Mindenkit, akiknek a szerepébe korábban a lányát helyezte.

A szülőnek is fájdalmas felismerés, ha a lánya, aki addig társa, bizalmasa és legjobb barátnője volt, házasságkötés után elhagyja a szülői házat.

Transzgenerációs problémát vélhetünk felfedezni a háttérben akkor, ha a szülő a jelenbeli kizsákmányoló viselkedésében a szülő-gyerek kapcsolatot egyenlőségként éli meg. A gyermeknek ugyanis alapvető evolúciós szükséglete, hogy teljesítse annak a vágyait, aki az ő életben maradásának feltételeit biztosítja (a szülő táplál, megvéd, gondoskodik). Viszont kizsákmányolás során a gyerek elesik a saját gyermeki jogaitól, és a felnőtt érdekeknek megfelelő viselkedést kezd mutatni. A felállított elvárások pedig ahhoz vezetnek, hogy a kapcsolatot kötelesség-teljesítésként értelmezheti a gyerek.

A kizsákmányolás nem arról szól, hogy semmire sem kérhetnénk meg a gyereket,

mert az sérti az érdekeit. Ellenkezőleg! Nagyon lényeges egy kiegyensúlyozott család életében, hogy a gyermek is bele tudja tenni saját szintjéhez mérten jogosultságait, erényeit, képességeit a működésbe. A megfogalmazás és a közvetített üzenet az, ami meghatározza: kérünk vagy elvárunk valamit a gyermekünktől. A kizsákmányolás kétféle üzenetet hordozhat magában: „nem érdemled meg” és „adósom vagy”. Mindez pedig implicit módon azt jelenti a gyermek számára, hogy vissza kell fizetnie mindazt a törődést, gondoskodást, odafigyelést, amivel tartozik szüleinek a felneveléséért cserébe. Egészségesen működő családban a gyermek felnevelése egy önzetlen cselekedet. Az élet rendje az, hogy a szülő ad és nem vár érte semmit cserébe.

Pál Feri azt tanácsolja: „Ne hagyjuk, hogy visszafelé forduljon az életünk! Az élet iránya előre mutat, tehát a cél a továbbadás, nem a visszaadás!”

Transzgenerációs örökség

Nem értem magam, mert nem értem a szüleimet, nagyszüleimet” – folytatta előadását Pál Feri. Ahhoz, hogy megértsük transzgenerációs örökségeinket, legalább három nemzedék életét kell megvizsgálnunk és megértenünk. Ha volt már olyan élményünk, hogy nem értjük magunkat vagy cselekedeteinket és alapvetően életünk alakulását, akkor érdemes átgondolni: vajon értjük-e eléggé a szüleinket, nagyszüleinket?

„Egy negyvenes éveiben élő nő rájönni látszik, hogy talán túlságosan élvezte eddig az életét annak minden területén” – példázta Pál Feri egy szemléletes esettel a transzgenerációs örökségeink hatását. Megtudtuk a nőről, hogy ami finom étel volt, mindet megette. Ami szép hely létezik, mindenhová elutazott. Ahány jóképű férfi volt az életében, minddel kapcsolatba lépett. Most, negyvenévesen viszont kezdi hiányolni az életéből az állandóságot. Mint kiderült, a nagyszülei holokauszt-túlélők voltak.

Ha belegondolunk a nagyszülők életébe, megérthetjük a nő jelenét.

A túlélő nagyszülőknek az volt a céljuk, hogy megtanuljanak együtt élni a történtekkel. A következő nemzedéknek már az volt a feladata, hogy megteremtse és biztosítsa egy egészségesebb élet feltételeit az ő gyermekei számára. A történetben a túlélés és az életfeltételek megteremtése kap szerepet, a tragédia feldolgozására nincs már kapacitás. Így két generációnyi feldolgozatlan fájdalom nehezedik a jelenben az említett nőre. A rejtett életüzenete az, hogy: „Addig élj, amíg tudsz, mert akármikor elvehetik tőled!”

Az elsődleges feladat egy trauma után élő generációnak, hogy az élet-lehetőségeket felismerje és megszakítsa a belénk ivódott destruktív transzgenerációs szálakat.

Nemcsak promiszkuis életélvezetben nyilvánulhat meg a veszteségekkel terhelt múlt. Az öndestruktív magatartás is gyakran előfordul. Ilyenkor a családon átívelő üzenet az, hogy: „nincs jogotok élni”. A család jellegzetessége, hogy tagjai sorsközösséget vállalnak egymással, ezzel fejezik ki összetartozásukat. A „belénk ragadt” destruktív transzgenerációs örökség szála negatív kimenetelű cselekedetekhez is vezethet.

Az is előfordulhat, hogy a problémákat, amelyeket valójában a szüleinkkel kellene rendeznünk, gyerekeink felé közvetítjük. Ennek oka, hogy sokkal könnyebb feléjük megtenni ezt, a már említett gyermekkori lojalitás miatt. Ebből kifolyólag a gyerek mindig rendelkezésre áll a szülő számára. Pál Feri kiemelte, hogy ennek elkerülése érdekében törekedjünk arra, hogy: „ne kebelezzen be bennünket a tabu és a titok! Ott rendezzük a problémáinkat, ahol keletkeztek!”

Bár a sebeink természetéről nem dönthetünk, de arról igen, hogy mihez kezdünk velük!

Az előadás fő üzeneteként azt fogalmazta meg az előadó, hogy legyünk tudatában saját szabadságunknak! Akármilyen örökséget is viszünk tovább, eldönthetjük, hogy a sebeinkből hagyjuk elpárologni az élet esszenciáját, vagy teszünk azért, hogy új élet fakadjon belőle. Ahhoz túl rövid az élet, hogy minden sebet begyógyítsunk. Nem gyógyul be minden seb. Gyógyuljunk ki azokból, amelyekből lehet!

A Mindset Pszichológia kérdésére, miszerint: Ha felnőttként felismeri valaki, hogy a szüleitől nem kapott egy harmonikus párkapcsolati mintát, akkor mit tanácsolna, mit tegyen, hogy ő a saját életében ezen a területen sikeres lehessen?”

Pál Feri atya a kérdésre reagálva elmondta, hogy: „az első lépés, hogy a szülői kapcsolatokat rendezzük el ahhoz, hogy szabadok legyünk. Ezt megtehetjük a szüleinkkel együtt, de akár magunkban is. A nehézségeinkkel pedig általában valamilyen probléma felmerülése során szembesülünk. Ezeket komolyan kell vennünk! Vegyük komolyan magunkat, és nézzünk szembe konfliktusainkkal! Ez a belső munka bár nem könnyű, de többszörösen, generációkon keresztülívelően megtérülő befektetés.


Iratkozz fel hírlevelünkre!