Mit rejt a tudattalan? – A Harvard Egyetem pszichológia óráján jártunk

Professzor Daniel Gilbert, a Harvard Egyetem kutatója és oktatója, általános pszichológia óráján jártunk. Az óra a tudat és a tudattalan témakörét járta körbe. Professzor Gilbert órája leginkább egy kilencven perces TED talkhoz hasonlított egy hagyományos tanóra helyett, előadása egyszerre volt izgalmas, inspiráló és informatív. Az órán többek között arról hallhattunk, tulajdonképpen mit is rejt a tudattalan, illetve hogy valójában mi rejlik a Freudi elszólások mögött.

Tizenöt perccel az óra kezdete előtt még alig ültek a Harvard Science Center előadótermének soraiban. Gilbert professzort azonban ez egyáltalán nem zavarta: kényelmes öltözetében táncolt és énekelt az üres sorok előtt a teremben, a szállingózó diákokat pedig mosolyogva üdvözölte. Mindezt a hangfalakból egy előre összeállított lejátszási lista dalai kísérték, meglepően magas hangerővel. Az óra tartalmához kapcsolódóan a professzor úr olyan dalokat válogatott össze erre a kis ráhangolódásra, mint a Rolling Stones Out of Control című száma vagy Willie Nelson Until I Gain Control Againje.

John Harvard szobra a Harvard Egyetem cambridge-i kampuszának udvarán.

Délután egy órára teljesen megtelt a 492 férőhelyes nézőtér. Mint a filmekben, a nézőtér soraiban valóban gyakran felbukkant az egyetem logójával ellátott pulóver vagy egyéb ruhadarab. Színes, élénk, izgatott nyüzsgés töltötte meg a termet, érzékelni lehetett, hogy nem egy hagyományos tanórára várunk. Szigor helyett 13:05-kor még hangosan szólt a teremben a zene. Végül véget ért az aktuális dal, és Professzor Gilbert határozott, elgondolkodtató kijelentések sorával megkezdte a tanórát.

„Egy napon, nem sokkal a mait követően, nagy valószínűséggel létre fogtok hozni egy dokumentumot, melynek végrendelet a neve. Ez a dokumentum információt fog tartalmazni arra vonatkozólag, hogy a földi értékeiteknek mi legyen a sorsa, miután meghaltok. Valószínűleg egy ennél még sokkal különösebb dokumentumot is létre fogtok hozni, melynek neve élő végrendelet. Ez arra vonatkozólag fog információt tartalmazni, mi történjen a testetekkel, ha úgy tűnik, ti már nem vagytok benne. Ha úgy gondolkodtok, mint a legtöbb ember, arra fogjátok utasítani a szeretteiteket, hogy ilyen esetben hagyják a testeteket meghalni.”

De miért gondolkodunk így?

A testünk továbbra is ott van, a szívünk továbbra is dobog… Ennek ellenére valami hiányzik. Az a valami, amit „én”-nek nevezünk, már nincs ott. Ez az a valami, amit a pszichológusok „tudat”-nak neveznek. Bár nem láthatod, nem tudod megmérni, ez a valami, mégis annyira fontos számunkra, hogy a hiányában a legtöbben már nem szeretnénk, hogy a testünk tovább létezzen.

A Freud-i tudattalan

De mi is az a tudat? Nos, Gilbert kijelentette: erre nincs válaszunk. Több ezer év filozófiai munkái, több ezer tudományos értekezés ellenére sem tudunk választ adni erre az egyszerűnek tűnő kérdésre. Bár pontos definíciónk nincs, egy dolgot azonban biztosan tudunk a tudatról – méghozzá azt, hogy véges.

„Nem arra gondolok, hogy nem vagyunk tisztában azzal, mi történik éppen Albániában. Nem is arra gondolok, hogy nem vagyunk tudatában annak, mi történik éppen a hátunk mögött. Ez mind magától értetődő” – fejtette ki Gilbert. A pszichológia már több mint egy évszázaddal ezelőtt felvetette, talán több zajlik az emberi elmében annál, mint aminek valóban tudatában vagyunk. Freud klasszikus jéghegy metaforája szerint csak a jéghegy vízszint feletti csúcsával vagyunk tisztában – a jéghegy nagyrészt azonban a vízszint alatt lapul, és ennek tartalmát nem ismerjük.

Ezt a részt nevezte Freud a tudattalannak.

Ahhoz azonban, hogy megértsük Freud nézeteit, fontos tisztában lennünk azzal a világképpel, mely ezeket a nézeteket befolyásolta. Freud fiatal felnőtt volt, amikor Charles Darwin (akkoriban sokkoló) evolúciós elmélete elterjedt, mely szerint az ember primitívebb lények leszármazottja. Tény, hogy szépen öltözködünk és kedvesen csevegünk egymással, de a felszín alatt Freud – egy erősen darwinista világkép szerint – azt vallotta, hogy nem vagyunk különbek vadállatoknál, hogy minket épp úgy csak a primitív ösztöneink hajtanak, mint bármelyik másik fajt.

Ez a kettős termeszét megosztja a tudatunkat, hiszen az emberek és a vadállatok nagyon nehezen férnek meg egymás mellett ugyanazon a helyen. „A vadállatok odapiszkítanak, ott gyilkolnak és szeretkeznek és nyáladzanak, ahol csak szeretnének, ez pedig nagyon is sértő a hölgyek és urak számára” – fejtette ki a professzor. Freud szerint erre a dilemmára a megoldás, hogy különböző szobákat foglalnak el az elme háztartásában. A földszint és az emelet, a nappali és a hálószoba az, ahol a jól nevelt hölgyek és urak élnek, a pince pedig ahol a vadállatok.

Freud karrierje nagy részét azzal töltötte, hogy megpróbálta megfejteni, melyek azok a szégyenletes ingerek vagy vágyak, avagy azok a fájdalmas aggodalmak, melyeket ebbe a pincébe zárunk, annak reményében, hogy így nem kell azokkal szembenéznünk. Egyike ezeknek például a gyakran emlegetett Ödipusz-komplexus. Az elmélet szerint minden fiatal férfi élete egy bizonyos szakaszában szexuális vonzalmat érez édesanyja iránt, míg félelmet afelé, hogy édesapja kasztrálja őt. „Fogalmazzunk csak úgy, Freud érdekes családi körülmények között nőhetett fel” – viccelődött Gilbert egy olyan mondattal, mely jól illusztrálja az óra alapvető baráti, humoros légkörét.

Napjaink nézetei

Freud különböző védekezési mechanizmusokat definiált, melyek által a tudatot védelmezzük a tudattalan lakóitól. Az egyik ilyen mechanizmus az elnyomás. Tehát az itt használt metafora szerint elnyomjuk a vadállatot, bezárjuk a pincébe. Ő azonban folyamatosan ki akar onnan szabadulni. Általában ezt meg tudjuk akadályozni, azonban van, hogy nem sikerül – ilyenkor pedig hopp, feliszkol a pince sötétjéből a vadállat, egyszer csak megjelenik a nappaliban. Freud úgy vélte, ez történik például a [simple_tooltip content=’Freud ezeket parapraxisoknak nevezte; para = abnormális, praxis = cselekedet.’]Freudi elszólásokban[/simple_tooltip]. Azt gondolta, ha mást mondasz, mint amit terveztél, nyilván azt feded fel, amire igazából gondolsz! Mi mást jelenthetnének ezek a nyelvbotlások?

Nos, az elmúlt fél évszázad kutatásai alapján azt mondhatjuk, hogy semmit!

„Így van” – mondta Gilbert. „Abszolút semmit! Freud azt gondolta, hogy az elme pincéjébe szörnyetegek rejtőznek. Vadállatok. Primitív vágyak, félelmek és ösztönök, melyek egyszerűen túl fájdalmasok vagy szemérmetlenek ahhoz, hogy szembenézzünk velük. Úgy tűnik, ezt Freud rosszul gondolta.”

Valóban van egy pince” az elmében, és valóban van valami ebben a pincében. De korántsem egy vadállat. Pontosan az rejlik ebben a pincében, amire számíthatunk. Gilbert metaforája szerint ezek csupán hétköznapi gépezetek, melyek rutinszerű ellenőrzést végeznek. Melyek fűtenek, melyek gondoskodnak arról, hogy meleg víz folyjon a csapból. Amikor a csapból meleg víz folyik, olyankor az emberek, akik az emeleten élnek, egyáltalán nem foglalkoznak azzal, hogyan lett meleg víz a csapban, vagy hogy van egyáltalán bármilyen gépezet a pincében. Tudomást sem vesznek róla.

Ma egészen másként tekintünk a tudattalanra, mint Freud kezdeti munkái.

A ház pincéjében elhelyezkedő gépezetekhez hasonlóan az elme pincéjében elhelyezkedő tudattalan is rutinszerű procedúrákat hajt végre a tudat helyes működésének érdekében. „A tudattalan fő feladata, hogy folyamatosan válogassa és rendszerezze a több terrabyte-nyi információt, melyet az agyunk minden pillanatban feldolgoz. Illetve, hogy ezek a különböző darabok között kapcsolatot találjon. A tudattalan fő feladata asszociációkat és szabályokat találni a rengeteg bejövő adatban. Olyan asszociációkat, amelyeket a tudat sohasem fedezne fel”.

Egy példa erre a nyelvtani tudásunk. Több nyelvtani szabálynak vagyunk a birtokában, mint gondolhatnánk! Ezek közül a legtöbbet meg sem tudjuk fogalmazni. Bár senki nem ismerheti egy nyelv minden egyes szavát, mégis ösztönösen tudjuk, ha valaki csak betűk értelmetlen halmazát ejti ki, vagy egy olyan szót, mely anyanyelvünkön jelenthet valamit, ám esetleg a szó jelentése számunkra ismeretlen. Ezt pedig a tudattalanban tárolt számtalan, tudatosan nem megfogalmazott nyelvtani szabálynak (például a magánhangzók és mássalhangzók egymást követésére vonatkozóan) köszönhetően tudjuk.

Vagyis a tudattalanban, az elme pincéjében sok minden lapul, de nem egy szörnyeteg.

Nem próbál átverni, és nem próbál semmit eltitkolni. Olyan dolgok zajlanak benne, melyek szükségesek, azonban nincs szükségünk ezek tudatos felügyelésére. A mai elképzelésünk radikálisan különbözik Freudétól. A téma lezárásaként Professzor Gilbert egy anekdotát mesélt Freudról, akinek egyik ismert elmélete szerint a hengerek, legyen szó vékony vagy vastag hengerről, egy fallikus szimbólumot reprezentálnak. „Ő azonban megrögzött szivarozó volt. Egy nap megkérdezték tőle, »Professzor Freud, ha a hosszú, vékony dolgok fallikus szimbólumok, mi a helyzet a szivarjával?« Mire Freud úgy felelt, »néha egy szivar csak egy szivar.« Úgy hangozhatott, mint aki kifogást keres, de az a helyzet, ez az egyetlen dolog amit jól mondott a szivarokkal kapcsolatban: a szivarok valóban csak szivarok.”

•••

Modern kori önsorsrontás: az önbizalomhiány

A Mindset december 5-én különleges konferenciaestet szervez. A rendezvényen első előadóként szakújságírónkat, Illés Eszter szexuálpszichológust hallhatjuk az önbizalom és szexualitás kapcsolatáról. Ezt követi dr. Almási Kitti előadása az önbizalomhiány mögött meghúzódó pszichológiai tényezőkről, majd pedig Budapest egyetlen állandó pszichológiai kerekasztala (Orvos-Tóth Noémi, Kozma-Vízkeleti Dániel, Forgács Attila, Kun Ágota) is bekapcsolódik, akik értékes gondolataikkal teszik teljessé az estét. 

Az esemény Facebook eventje itt található.

Jegyvásárlás az online közvetítésre ezen a linken érhető el. 


Iratkozz fel hírlevelünkre!