„Önmagunk megismerése kaland, amely váratlan messzeségekbe és mélységekbe vezet” – Carl Gustav Jung és a jungiánus pszichoterápia

Kollektív tudattalan, persona, árnyék… Ismerős kifejezések? Mindegyiket Carl Gustav Jungnak, az egyik legnagyobb személyiségelmélet-alkotónak, a jungiánus pszichoterápia atyjának köszönhetjük. A nagy elméletalkotókat és elképzeléseiket bemutató sorozatunk első részében vele foglalkozunk.

Carl Gustav Jung svájci pszichiáter, nagy hatású gondolkodó, az analitikus/komplex pszichológia megteremtője. 1875. július 26-án született Kessewillben, Svájcban. Egész életében gyakorló pszichoterapeuta volt. Édesapja református lelkészként dolgozott, és édesanyja is nyitott volt a miszticizmusok iránt. Ez Jung későbbi, pszichiáterként való működésére is kihatott: munkásságát az objektív tudományosság iránti igény határozta meg, de szabad teret engedett a misztikumnak is.

Az örökös

Miután 1905-ben a Zürichi Egyetem orvosprofesszora lett, megismerkedett Freud munkásságával, és kiállt a nézetei mellett. Éveken át leveleztek, szoros kapcsolat alakult ki a két férfi között, gyakorlatilag együtt alapozták meg a pszichoanalitikus mozgalmat. Freud a pszichoanalízis nem zsidó terjesztőjét látta Jungban, míg ő apafiguraként tekintett Freudra. Ezt a szimbolikus örökösséget mutatta az a tény is, hogy a fiatal svájci pszichiátert a Nemzetközi Pszichoanalitikus Társaság elnökévé választották. Ám a két férfi mind szakmailag, mind a magánéletben is egyre inkább eltávolodott egymástól, és Jung egyre több bírálattal illette mestere munkásságát. 1912-ben a Freud által bevezetett libidó fogalmát is újradefiniálta: számára a libidó már nem csak a szexuális hajtóerőket jelentette, hanem egy általános lelki energiát; agressziót, szerzési késztetést, szellemi erőfeszítést, kíváncsiságot.

A pszichoanalízis forradalmasítása

Jung kórházi munkája mellett magánpraxist is működtetett, ahol elmebetegekkel is dolgozott. Számára az analitikus pszichológia egy komplex pszichológiát jelentett, praxisára és munkamódszerére is rendkívüli összetettség volt jellemző. Hangsúlyozta a tudattalan hatások, valamint a spiritualitás jelentőségét.

A psziché világát az álmok, a vallás, a művészet, a filozófia és a mitológia tanulmányozása útján közelítette meg,

és jelentősen befolyásolta a pszichoterápia későbbi alakulását is. Lássuk, mit hagyott ránk ez a kiváló szakember!

Introvertált, extrovertált

Típustana abból a megállapításából eredeztethető, hogy mindannyian mások vagyunk, és más nézőpontokból szemléljük a világot. Ebből kifolyólag többféle embertípusnak kell léteznie. Jung két fő kategóriát állapított meg, de tisztában volt azzal, hogy ez közel sem fedi le teljesen a valóságot. Az introvertált típusba tartozó emberek visszahúzódóbbak, tartózkodóbbak, inkább befelé figyelnek, saját meggondolásuk mozgatja őket. Az extrovertált emberek könnyen teremtenek kapcsolatot másokkal, nyitottabbak, inkább kifelé figyelnek, és a saját belsőjükben lezajló változásokat valamilyen külső tényezőnek tulajdonítják. Emellett a két fő kategória mellett Jung négy pszichés funkció mentén is elkülönítette az embereket, ezek a gondolkodás, az érzés, az érzékelés és az intuíció. Ebből a négy funkcióból és az introvertált/extrovertált típusból összesen nyolcféle kategóriát feltételezett, melybe a domináns funkcióik alapján kerülnek be az emberek. A ma is használatos MBTI teszt Jungnak ezt a típustanát fejlesztette tovább.

A kollektív tudattalan

Jung meglátásában az emberi személyiség a tudat és a tudattalan kölcsönhatása, közöttük nincsen éles határ. Mindaz, ami hiányzik a tudatos énben, megtalálható a tudattalanban. A tudattalan a tudatos éntől függetlenül működik, és csak közvetett úton lehet hozzáférni, például szóasszociációs tesztekkel, projektív tesztekkel. Olyan emlékeket, tapasztalásokat tartalmazhat, melyek a tudat számára elfogadhatatlanok, ezért elfojtódtak, elfelejtődtek.  A terápia során azonban tudatosítani lehet az ilyen emlékeket, s így lehetséges a gyógyulás.

Jung összetett személyiségelméletének ábrázolása.

Jung szemléletében ezt a tudattalan személyiségrészt is két további részre osztotta: a személyes tudattalanra és a kollektív tudattalanra. Ő volt az első, aki ezt a kategóriát is létrehozta, tőle származik ez a ma már sokak által ismert fogalom. Nézete szerint a kollektív tudattalan létezését támasztja alá, hogy mindannyiunknak közös alapzata van, hiszen számos olyan szimbóluma van az emberiségnek, melyek a kultúráktól függetlenül mindenhol megjelennek. Valamint olyan egyéni tapasztalásai is vannak az embereknek, melyek biztosan nem a saját életükből származnak. Jung ezt ekképp fogalmazta meg: „Az az elképzelés, hogy az emberi minőség nem öröklődik, hanem mindig újonnan keletkezik a gyermekekben, éppen olyan ostoba,

mint az a primitív hiedelem, hogy a hajnalban felkelő Nap nem ugyanaz a Nap, mint amely esténként lenyugszik.”

A kollektív tudattalan működtetése mellett saját archetípusunkat egyéni élettel töltjük fel – így előfordulhat, hogy ez a két minőség konfliktusban áll, és komplexust okoz az egyénben.

És ha már Jung személyiségről alkotott képéről beszélünk, van még néhány fogalom, melyeket érdemes megemlítenünk:

  • Ego: ez az énünknek a tudatos része.
  • Árnyék: ez személyiségünknek a rejtett arculata, vonásai, melyek azonban bármikor váratlanul a felszínre kerülhetnek.
  • Persona: az a magatartás, az a külvilág felé kommunikált kép önmagunkról, mely a mindennapi élet követelményeihez alkalmazkodik, gyakorlatilag a felvett szerepünk.
  • Animusz: a női tudattalanban élő, rejtőzködő férfi kép.
  • Anima: a férfi tudattalanban megbújó női énrész.

Világkép az elmélet mögött

Feljebb már utaltunk rá, hogy Jung szakmai működését mennyire meghatározta a spiritualizmus, az alkímia és a művészetek iránti nyitottsága. Hitte, hogy az emberi élet legfőbb célja megtalálni és beteljesíteni az önmagában rejlő lehetőségeket, potenciált. Sokat foglalkozott a különböző vallási irányzatokkal, és arra jutott, hogy mindegyik vallás mélyén is ugyanez a beteljesítő cél gyökerezik. Alkimista szimbólumokat is vizsgált, és direkt kapcsolatot vélt felfedezni köztük és a pszichoanalitikus folyamat között.

Meggyőződése volt, hogy a különböző művészeti irányzatok, az alkotás folyamata is sikeresen használható a gyógyításban.

Láthatjuk tehát, hogy Jung elméleti és gyakorlati munkásságával milyen mély benyomást tett a pszichoterápia és az analízis alakulására. A mai napig rendkívül népszerű a jungiánus pszichoterápia, mely a klasszikus analitikus terápiánál jóval tágabb keretekkel dolgozik. Nemcsak a verbalitásra épít, hanem számos non-verbális kommunikációs eszközt (például mozgást, táncot) is használ, jellemző rá a szimbólumokban való gondolkodás, és a művészeti eszközök, az alkotás folyamatának beépítése a terápiába. A Jung munkásságát továbbörökítő magyarországi egyesületről itt olvashattok bővebb információkat.

 

Felhasznált irodalom:

J. Jacobi (2009): C. G. Jung pszichológiája. Animus Kiadó, Budapest.

E. A. Bennet (1999): Az igazi Jung. Animula, Budapest.

Jung C. G. (1991): Analitikus pszichológia. Göncöl Kiadó, Budapest.