Önnek is boldog karácsonyt, Miniszterelnök Úr!

Nagy port kavart az elmúlt hetekben Demeter Márta LMP-s képviselő Ghaith Pharaonról, nemzetbiztonságról és korrupcióról szóló, Orbán Viktornak címzett kérdése. Bár a parlamenti cirkuszból minden hétre jut elég, a miniszterelnök válasza most sokak ingerküszöbét elérte. Az első felháborodás után tegyük félre a másodikat is és nézzük meg, miért is volt jó a „Boldog karácsonyt kívánok!” válasz, a politikai kríziskommunikáció szempontjából. Horváth Zsófia ikervéleménycikke.

A kríziskommunikáció – bár több szempontból területspecifikus – egy sokszor láthatatlan folyamat, melynek elsődleges célja a reputációvédelem. A krízis a pszichológiai magyarázat szerint egy olyan jelenség, amikor az egyén olyan, sokszor váratlan körülményekkel néz szembe, amelyek az általános lélektani egyensúlyát felborítják, viszont nincs elérhető megoldása a problémára. Üzleti és politikai területen olyan változást jelent, ami a mindennapok menetét megtöri, általában hirtelen történik, így nem kiszámítható, tartós fennállása esetén pedig el tud mélyülni, ekkor már válságról beszélünk.

A politikai kommunikáció mindennapos része a kríziskommunikáció, külön stratégiát igényel az, hogy a potenciális kríziseket, botrányokat megelőzzék, hiszen egy botrány lehetőségét az ellenfelek nem csak kampányidőszakban próbálják kihasználni.

Egy botrány csorbát ejthet a politikus hitelességén,

ezért fontos, hogy ha megelőzni nem tudja őket, a kialakult helyzetben karakterhűen reagáljon rájuk. Több szempontból is vizsgálható, milyen alapokra épül a kríziskommunikáció, a legfontosabbak azonban a gyorsaság, a megfelelő platform és egy, a vádakkal, krízissel egyenértékű alternatíva tálalása. A krízishelyzetben általában két lehetősége van reputációját védeni akaró félnek. Eszköztárát használva beleáll a helyzetbe és reagál rá, vagy figyelmen kívül hagyja. Utóbbi persze csak apró esetekben, a politikában jelentéktelen vagy egyértelmű karaktergyilkosságra utaló helyzetekben működik.

Egy nyilvános botrány kirobbantására tett próbálkozás esetében – mint amilyen volt a Demeter Márta kérdése teremtette helyzet – van egy harmadik, sokszor kockázatos lehetőség: az egérút.

A flegma imázs itthon is bejövős

Egy egyértelműen nemzetbiztonsági kríziseket feszegető kérdést feltenni a miniszterelnöknek időileg korlátozott napirend előtti felszólalás alkalmával merő provokáció és sarokba szorítás. Ha a választások közeledtétől el is tekintünk, egy ilyen kérdésre nem adható kielégítő és korrekt válasz. A platform sem erre megfelelő.

Ha Orbán beleáll a játszmába és elismer vagy tagad, azzal csak veszíthet:

egyik válasszal rövidebb, másikkal hosszabb távon. Az LMP részéről a kérdés a korrekt felelősségre vonás helyett inkább egy – egyébként nem annyira jól időzített – krízis előidézésére tett próbálkozás volt. Mégis milyen alternatíva adható egy ilyen helyzetben, ami egyenrangú lenne a váddal? Valószínűleg semmilyen, így maradt az egérút.

A helyzet nem enged más lehetőséget, a stílus pedig belefér Orbán Viktor imázsába.

A reakciók is egész kiszámíthatóak: elkötelezett támogatói csak nevetnek, hogy „a Fater megint jól megmondta”, az ellenzék pedig hüledezik, hogy „ebben az országban mindent lehet!”. Normál esetben az ügy pedig maximum egy hét alatt elcsendesedik, attól függően, hogy esetleg valamelyik párttag reagál-e rá, lehetőleg támadhatót. A világpolitikai események is elegek lennének ahhoz, hogy az eset hamar lekerüljön napirendről, arról nem beszélve, hogy az ellenzék is pont elég tartalmat szolgáltat, ami kielégíti a politika tabloidizációját.

Téved, aki azt gondolja, hogy a nyilvánosság számára közvetített politika egyenlő azzal, ami a zárt ajtók mögött zajlik, ezért felesleges is az ilyen helyzeteket politikai ideológia vagy vélemény szempontjából megközelíteni. Úgy tűnik, a magyar választók egész széles rétegéről elmondható, hogy gondolkodásuk tekintélyelvű, számukra ez a jelenet nem is lehetett több a „valódi erő” megmutatásánál.

Persze lehet felháborodni, lehet „kétharmadozni” meg „ebben az országban tényleg mindent lehetezni”,

aztán többnyire ugyanúgy visszasüppedni a kényelmes politikai apátiával bélelt komfortzónába. A felháborodások közben szünetet tartva viszont akár azt is be lehet látni, hogy ez a kommunikáció működik és négyévente meg lehet nyerni vele egy választást.

A kiábrándító realizmus megeszi a bájos idealistákat

Talán ideje lenne az idealizmus rózsaszínködös felhőjéről a zord, de tiszta realizmus talajára lépni, és elfogadni a tényt, hogy a politika soha nem a fair és tiszta kommunikációról, értékek és ügyek képviseletéről szólt valójában, hanem érdekekről és hatalomról.

Nincs „jó” és „rossz” oldal, ám hazánkban van egy, a hatalmat elfogadó diffúz szavazóbázis és egy töredezett, gyenge ellenzék

– és az ő széttöredezett, gyenge támogató közegük.

A helyzetért nagyban okolható a régi rendszer, amiben sokan szocializálódtak, de az inkompetens ellenzék is, aki alternatíva nyújtás hiányában a politikai apátia irányába tereli a máshogy gondolkozókat.

Politikai kommunikációs szempontból a „Boldog karácsonyt!” válasz bár kockázatos, de az adott sakkhelyzetben a célnak pont megfelelő volt. Az eddigi esetekhez hasonlóan pedig valószínűleg a jövőben is sok hasonlóval találkozunk majd, így a mentális állapotunk megóvása érdekében jobb megbarátkozni a gondolattal, addig is az idealista világunk szilánkjait söprögetve pedig próbáljuk az tenni, amit a miniszterelnök mond: élvezzük a karácsonyt.

 

A véleménycikk ikerpárja Szegőfi Ákos tollából, más oldalról közelíti meg az esetet.

•••

A Mindset Pszichológia szerkesztősége sokszínű. Közösségünkben számos vélemény, értékrend és látásmód fér meg egymás mellett. Jelen cikk kizárólag az író álláspontját tükrözi.

Felhasznált irodalom:

Peter Frans Anthonissen, KRÍZISKOMMUNIKÁCIÓ A válságkezelés és reputációmenedzsment PR-stratégiái, HVG Kiadó Zrt., Budapest, 2009.