Pszichológus Szemmel – amikor a 2CELLOS egy másik valóságba repít

Felcsendül két cselló hangja, az ember hátán pedig végigszalad a hideg. A reflektorfényben a páratlanul tehetséges csellópáros elevenít meg a többezres közönségnek híres filmzenéket és rockklasszikusokat, miközben tizenkét fős vonós zenekar kíséri végig őket. A 2CELLOS másfél órás koncertje egy végtelen pillanatnak tűnik. Közben teljesen átadhatjuk magunkat a zenének. A koncert egy életre szóló élményt ad. Élményanalízisünk.

A 2CELLOS nevű formáció alig pár éve alakult, de azóta töretlen sikereket ért el világszerte. Ahogy a nevük mutatja, két csellista alkotja a zenekart, ám ez ne tévesszen meg senkit! A csellók hallatán előbb jutnak eszünkbe olyan zeneművészeti klasszikusok, mint Bach vagy Haydn, azonban a 2CELLOS formabontó jellegét és egyediségét az adja, hogy szakítottak ezekkel a hagyományokkal. A repertoárukban inkább találhatóak olyan rocklegendák világhírű számai, mint az AC/DC vagy a Red Hot Chili Peppers.

A 2CELLOS által megalkotott cello rock műfaj egy crossovernek tekinthető, hiszen alapvetően klasszikus zenei elemeket ötvöz a zúzósabb és keményebb rockzenei világgal. A csellisták gyerekkoruk óta ismerik egymást, és az évek óta tartó barátság, valamint egymásra hangolódás érezhető a játékukon.

Különleges vonzerejük nemcsak abban rejlik, hogy teljesen egyedülálló színfoltként vannak jelen a zenei életben, hanem a magával ragadó személyiségüknek is. A két csellista előadásmódjában érezhető a

SZENVEDÉLY, A TELJES ODAADÁS ÉS AZ ALÁZAT,

amit a hangszerük iránt tanúsítanak. Az első csellószó hallatára már végigfut az ember hátán a hideg, és ez a jól eső bizsergés az egész koncert ideje alatt végigkíséri az élményt. Játékuk közben a hallgatóság teljesen átadhatja magát a zenének, és ehhez nagymértékben hozzájárul a két előadó karaktere.

A zenekarnak eddig négy nagylemeze jelent meg, amelyekben kezdetben főleg rockklasszikusokat dolgoztak át csellóra, ám legújabb, 2017 tavaszán megjelent albumukban híres filmzenéket hallhatunk.

Legutóbbi albumuk bemutatója kapcsán látogattak el hazánkba is, immáron harmadik alkalommal. A Papp László Sport Aréna zúgolódó tömege a csellók szavára egyszerre csak elcsendesült, és mindenkit összekötött másfél órára a zene szeretete, tisztelete és élvezete. Várhatóan jövő évben is köszönthetjük őket Budapesten, így azok, akik lemaradtak volna róluk eddig, jövőre bepótolhatják ezt a hiányosságot!

A zenében rejlő terápiás erő

A zene átszövi mindennapjainkat. Sokunk dugja be a fülébe a fülhallgatót jövet-menet, a metrón, buszon, villamoson. A marketing szakemberek a reklámokban elhangzó zenék tudatos megválasztásával próbálják felébreszteni bennünk a fogyasztót. A filmek üzenetét egy-egy jól elhelyezett zenei betét mélyíti el bennünk. Miért ennyire jelentős a zene az életünkben?

Egyrészről a zene több szinten hat ránk. Számos kutatás kimutatta, hogy a zene – legyen szó hallgatásról vagy művelésről –

SZÁMTALAN pozitív HATÁSSAL BÍR A MENTÁLIS JÓLLÉTÜNKRE.

Elindít bennünk bizonyos biológiai folyamatokat néhány agyterület aktiválásával, valamint egyes hormonok termelésével. A zenehallgatás során oxitocin, vagyis a boldogsághormonként emlegetett hormon és szerotonin kezd el termelődni a szervezütenkben, amelyek jelentős szerepet játszanak az öröm- és boldogságérzet kialakításában. Ezen túl szociális funkciói is vannak, erősíti az összetartozás érzését és fokozza a közösségi identitást. Az érzelmek szintjén örömet okoz, szórakoztat, valamint szorongáscsökkentő és relaxáló hatással bír.

A zene jótékony hatását már nemcsak közvetetten, de kifejezetten az erre irányuló és ezeken a folyamatokon alapuló terápiákban is alkalmazzák. Ezen felül számos zeneszerző, illetve zenész számolt be flow élményről alkotás közben, így a zene által áramlatélményben is részünk lehet.

Élményanalízis:

[simple_tooltip content=’Bevonódás a tevékenységbe, a fókuszunk önmagunkra és az adott tevékenységre irányul.‘]Flow[/simple_tooltip] – 5/5

A koncert közben egy másik valóságba léphetünk be. Ahogy a stadionban kialszanak a fények, úgy csendesednek el belső konfliktusaink is. Egyetlen dolog számít: lényünk teljes átadása a zenének.

[simple_tooltip content=’Egy élmény milyen mértékben képes minket fizikailag aktivizálni, érzelmeinkre hatást gyakorolni, gondolatainkat lekötni.‘]Intenzitás[/simple_tooltip] – 5/4

A 2CELLOS erősen hat az érzelmeinkre. Bár főleg ülőhelyeket lehet váltani a koncertjükre, a Highway to Hell vagy a Thunderstruck hallatán nehezünkre eshet ülve maradni és visszafogni a mozgást, mivel erős aktivizáló hatást fejt ki ránk.

[simple_tooltip content=’Az élmény minden mástól különböző, kivételes, sajátos jellegű, újszerű.‘]Különlegesség[/simple_tooltip] – 5/5

A különféle rockzenék átdolgozása egy alapvetően klasszikus hangszeren mindenképp egyedi és rendhagyó élménynek minősül, amely életre szóló emlék marad.

[simple_tooltip content=’Különböző ingerek által kiváltott jelenség, mely hatására egy kreatív, gondolatébresztő folyamat veszi kezdetét.‘]Inspiráció[/simple_tooltip] – 5/2

A 2CELLOS koncertje inkább tartozik a könnyed kikapcsolódások közé, amikor elengedhetünk mindent és elménket kiürítve teljes egészében átadhatjuk magunkat az élménynek.

[simple_tooltip content=’Az élmény közösségi jellege, amely közelebb vihet minket azokhoz, akikkel együtt végezzük.‘]Megoszthatóság[/simple_tooltip] – 5/3

A közös zenehallgatás közelebb vihet minket azokhoz, akikkel együtt végezzük, de az élvezhetőség egymagunkban is maximális hatásfokon jelentkezik. Ilyenkor a zene hatására létrejöhet az instropekciós bevonódás, és elmélyülhetünk azokban az érzésekben, melyeket a csellók hangja vált ki belőlünk.

Összegezve azoknak ajánljuk, akik:

  • a zenét az egyik éltető elemüknek tartják,
  • kíváncsiak egy teljesen egyedülálló színpadi élményre,
  • szívesen meghallgatnák A Keresztapa zenéjét vagy az AC/DC dalait két csellista játékán keresztül.

Felhasznált irodalom:

Csíkszentmihályi, M. (2001). Flow: az áramlat, a tökéletes élmény pszichológiája. Budapest: Akadémiai Kiadó.

Pap, J. (2002). Hang, ember, hang. Budapest: Vince Kiadó.

•••

Nézz a világra Pszichológus Szemmel! A Mindset Pszichológia formabontó rovatában az általunk megalkotott, tudományos alapokon álló módszer, az élményanalízis segítségével egy új látásmódot kívánunk átadni az olvasóknak. Szeretnénk, hogy cikkeink által mindenki könnyedén megtalálhassa a hozzá illő tevékenységet, amit így tudatosabban és mélyebben átélhet. A Pszichológus Szemmel rovatnak köszönhetően kitágítható a világról alkotott képünk horizontja. Az általunk kidolgozott élményanalízis módszertanának elméleti összefoglalója itt, dimenzióinak ismertetője pedig itt olvasható.