Ha hiszünk a szerencsében, az meghozza a sikert?

A legtöbb ember úgy gondolja, hogy egyesek szerencsésebbek másoknál, és mindez egyáltalán nem befolyásolható. Fontos megértenünk: az, ahogyan a világot látjuk, erőteljesen meghatározza az életünket. A szerencsét nehéz tanulmányozni, ám a tudósok kíváncsiságának köszönhetően ebbe a témába is betekintést nyerhetünk. Vajon hogyan befolyásolják a sikerünket a szerencsével kapcsolatos hiedelmeink?

Az UCLA és a Columbia Egyetem kutatói szerint a szerencsével kapcsolatos meggyőződésünk kétféle lehet: stabil vagy átmeneti. Ahogy azt a megnevezése is sugallja, az első csoportba azok tartoznak, akik úgy érzik, hogy a szerencse állandó jelenség. Azok, akik így gondolkodnak a szerencséről, összességében úgy látják, hogy az emberek általában vagy szerencsések vagy szerencsétlenek. Az ilyen gondolkodásmódúakra jellemző, hogy saját magukat szerencsésnek tartják – olyan embernek, akivel következetesen jó dolgok történnek. Azok az emberek viszont, akik átmenetinek látják a szerencsét, nagyobb eséllyel gondolják azt, hogy a szerencse kiszámíthatatlan mintázatot követ.

Állandó vs. átmeneti szerencse

A kutatás kitért arra a kérdésre is, hogy a résztvevők szerencsére vonatkozó meggyőződése milyen hatást gyakorol ​a sikerre. Azok az emberek, akik szerencséjüket stabilnak tartották, lényegesen nagyobb eséllyel éltek meg sikereket, mint azok, akik átmenetinek tekintették. A kutatás arra is rámutatott, hogy ennek hátterében az életünk felett észlelt kontroll érzése áll. Az eredményesség és a siker elérése iránti motivációnk egyik komoly hajtóereje, ha úgy érezzük:

van ráhatásunk arra, amit velünk történik.

Ha szerencsét stabilnak gondoljuk, sokkal nagyobb az esélyünk arra, hogy valóban „szerencsénk legyen”, és hogy elérjük a kitűzött céljainkat. Ha azonban szkeptikusak vagyunk a szerencsével kapcsolatban, akkor nagy az esélye annak, hogy a motivációnk, és így a sikerünk is kisebb lesz.

Az említett kutatók mellett már mások is foglalkoztak a témával, például Richard Wiseman, a Hertfordshirei Egyetem pszichológusa, aki egy évtizedet töltött el azzal, hogy megvizsgálja az emberek saját szerencséjükkel kapcsolatos észlelését. Ő arra jutott, hogy azok, akik magukat szerencsésnek nevezik, nagyobb valószínűséggel extrovertáltak. Ez pedig azt jelenti, hogy személyiségükből fakadóan könnyebben alakítanak ki új kapcsolatokat, sok új emberrel találkoznak. A szerencsében hívőkre általánosságban pedig az is igaz, hogy nyitottabbak és kevésbé szorongók, ritkábban élnek meg haragot, a bűntudatot és depressziót.

A szerencse leginkább akkor tud hatni az életünkre, ha megváltoztatjuk a vele kapcsolatos gondolkodásunkat, és elkezdjük egy optimistább szemüvegen keresztül szemlélni a velünk történő eseményeket. Érdemes megvizsgálnunk, hogyan látjuk sikereinket, és hogy vajon hiszünk-e abban, hogy szerencsés emberek vagyunk.Ha úgy látjuk, hogy az eddig elért eredményeink valamilyen külső, de általunk egyáltalán nem befolyásolható hatáshoz köthetők, valóban

egyre távolabb lökjük magunkat a későbbi sikertől.

Végezetül nézzük, mi segíthet a szerencsével kapcsolatos gondolkodásmódunk alakításában, és így sikereink támogatásában!

Éljük meg a szerencsét!

Amikor valami pozitív dolog történik velünk, azt ünnepeljük meg, és gondoljuk át, hogy mennyiben volt mindez a mi érdemünk. Éljük meg, hogy szerencsések vagyunk, és hogy ezt a szerencsét mi is kontrolláljuk.

Pozitív önbeteljesítő jóslatra fel!

Az a meggyőződés, hogy a dolgok a legjobban alakulnak majd, azt a hatást éri el, hogy másképp kerülünk kölcsönhatásba a világgal – ez is egy útja annak, hogy befolyásoljuk azokat a dolgokat, amelyek velünk történnek. Ha arra számítunk, hogy szerencsénk lesz,  akkor nagyobb valószínűséggel élünk majd meg pozitív tapasztalatokat.

Felhasznált irodalom:

Psychology Today [https://www.psychologytoday.com/blog/design-your-path/201606/7-steps-starting-your-career-reinvention]

 

•••

A Mindset Pszichológia több, mint érdekes cikkek halmaza. Nem egyszerűen egy szaklap. Ebből a rövid animációs videóból megtudhatod, miről is szól valójában ez a páratlan platform!