A halál arcába nevetni – a humor az egyik legjobb megküzdési forma!

A halandóság és halál elkerülhetetlenségének gondolata rémisztő lehet mindenki számára. Sajnos bármelyik nap találkozhatunk vele a hírekben. Ami pedig még rosszabb, ha egy családtagot vagy ismerőst veszítünk el. A tudat pedig, hogy egyszer mi is meghalunk, egy hatalmas méreteket öltő szorongást hozhat létre. Amikor szenvedünk, különböző megküzdési mechanizmusok indulnak el bennünk, akár tudatosan, akár tudattalanul. Az egyik ilyen a humor, ami fontos szerepet tölthet be a tragikus eseményeken való túllépésben. Cikkünkben szó lesz egy új, érdekes kutatásról is, amely feltárja, hogy halál-szorongásunk serkentheti a humorérzékünket!

Általában amikor a halálra gondolunk, szomorú elképzelések sora áraszt el bennünket, emellett lehangolt állapotba kerülünk. Ez teljesen természetes, mivel a halál elkerülhetetlen, nem tudunk menekülni előle, és szeretteinket sem tudjuk megmenteni tőle. Elcsöndesedünk és elgondolkodunk, milyen borzasztó lenne hirtelen csak eltűnni és többé nem érezni semmit. Ez viszont nem azt jelenti, hogy lefekszünk, és passzívan várjuk ezt az elkerülhetetlen sorsot. Sőt, legjobb esetben ez motivál minket az életre. Arra is ösztökélhet, hogy tartós örökséget hagyjunk magunk után. Ugyanakkor, természetesen személyfüggő, hogy milyen szerepet vesz fel valaki az élete folyamán: van, aki folyamatos megújulást keres a világban, esetleg meg akarja váltani a világot, de van, akinek elég egy átlagos élet. Mindkétféle működésmód teljesen normális és kielégítő lehet. Ezt a fajta kettősséget ragadja meg Petőfi Sándor Egy gondolat bánt engemet… című versének kezdete is:

„Egy gondolat bánt engemet:
Ágyban, párnák közt halni meg!
Lassan hervadni el, mint a virág,
Amelyen titkos féreg foga rág;
Elfogyni lassan, mint a gyertyaszál,
Mely elhagyott, üres szobában áll.
Ne ily halált adj, istenem,
Ne ily halált adj énnekem!
Legyek fa, melyen villám fut keresztül,
Vagy melyet szélvész csavar ki tövestül;
Legyek kőszirt, mit a hegyről a völgybe
Eget-földet rázó mennydörgés dönt le…”

Szerencsére képesek vagyunk megbirkózni még az ilyen jellegű szorongásokkal is. A különböző megküzdési mechanizmusok pszichológiai védekezést kínálnak számunkra. Képesek-e ezek a rendszerek – szimbolikus módon – túllendíteni minket a halál könyörtelen hatalma alól, ráadásul egy szociálpszichológiai lencse segítségével? A válasz: igen. A kulturális hovatartozásunk az értelmesség érzését kelti bennünk, és azt a benyomást, hogy egy jelentőségteljes világban élünk. Ez megkönnyebbülést adhat nekünk a halál bizonyosságától.

A halál gondolatai eláraszthatnak, miközben megfulladunk a negatívumokban.

A humor, mint megküzdési mechanizmus

Mint egy kikapcsoló gomb vagy menekülési útvonal, a humor csökkenthet a haláltól való szorongásunkon. Ugyanis ez egy elég magas szintű, tehát jó megküzdési stratégia, ami rugalmasabbá tehet minket az élet nemkívánatos körülményeihez való alkalmazkodásban. Pozitív pszichológiai kutatók szerint a humor egy rendkívül adaptív védelmi mechanizmus. A humor hasznosítása számos pozitív eredményhez vezet, a negatív eseményekkel és tapasztalatokkal való szembenézése esetén. Sőt, egy jellemvonásnak minősítik a kutatók ezt az ellenálló-képességet, amely bizonyos munkakörökben gyakoribb, például az egészségügyi alkalmazottak körében. Ők ugyanis napi szinten találkoznak a halállal.

[simple_tooltip content=’osztrák neurológus és pszichiáter’]Victor Frankl[/simple_tooltip]a Holokausztról szóló dokumentációjában (1988) arról mesél, hogy neki és a többi túlélőnek napi szinten milyen lelki és testi kínzásokkal kellett szembenéznie. [simple_tooltip content=’amerikai szociológus és szociálpszichológus’]Gordon Allport[/simple_tooltip] szerint a „komor humorérzék” tette az életet elviselhetővé a koncentrációs táborban, míg Frankl úgy utal a humorra, mint

„A lélek egyik fegyvere az önfenntartásért folyó küzdelemben”.

A humort egyfajta útitervként magyarázza, amelynek követése jelentés- és kontrollteli érzést kelthet a szenvedőben, mivel segít megfelelő távolságot tartani egy egyébként elviselhetetlen helyzettől.

A terror-menedzsment elmélet és a humor vizsgálata

A self elkerülhetetlen halálának tudatosítása az alapja ennek az elméletnek, amely félelemhez vezet, ami táplálja a vágyunkat a továbbéléshez. Christopher R. Long és Dara N. Greenwood kutatásukban integrálták a [simple_tooltip content=’A terror-menedzsment elmélet szerint az elkerülhetetlen halálnak a tudata megadhatja az embereknek azt a kulturális hiedelmek felé fordulást, ami miatt igazán értékelhetik a jelen élet jelentőségét, és azonosíthatják magukat valami nagyobbal, mint mondjuk a nemzet vagy a vallás.‘]terror-menedzsment paradigmát[/simple_tooltip] rajzfilm feliratozási feladatokhoz. A 123 résztvevő közül mindenkit beosztottak négy különböző helyzetbe. Az alanyok egyik felét impliciten, vagyis tudattalanul előfeszítették a halál szóra, úgy, hogy számítógépen mutattak szópárokat a résztvevőknek, akiknek el kellet dönteniük, hogy a szavak összefüggnek-e egymással. Az első szót követően viszont 33 milliszekundumig megjelent a halál szó, amely túl kevés idő ahhoz, hogy észleljék a résztvevők. Az alanyok másik felét megkérték, explicit, vagyis tudatos előfeszítéssel, hogy mondják el milyen gondolatok és érzelmek merülnek fel bennük, amikor a halálra gondolnak.

A kontrollcsoporttal a fájdalom szót használták, az jelent meg a számítógép képernyőjén a halál szó helyett, illetve arra kérték őket, hogy meséljék el, milyen gondolatok és érzelmek jelennek meg, amikor a fogfájásra gondolnak. A fájdalom szó alkalmazása jó kontroll, mivel ugyanúgy [simple_tooltip content=’Idegenkedő rossz érzés. Egy tárggyal, személlyel kapcsolatos ösztönös visszahúzódás, negatív érzés, amely gyakran első pillantásra alakul ki, és nem tudatos tapasztalatokon alapszik. Általában az a vágy kíséri, hogy elkerüljük azt a tárgyat vagy személyt; ellenszenv.’]averzív[/simple_tooltip] inger, de jelentősen eltér a haláltól.

A következő feladat az volt, hogy a résztvevőknek egy felirat nélküli rajzfilmhez kellet kidolgozni saját, vicces feliratot, amelyeket hat független bíró értékelt, humorosságuk alapján.

Az eredmények szerint azok a résztvevők, akik a halál szót kapták, és implicit előfeszítésnek lettek kitéve, viccesebb feliratokat találtak ki, mint azok a résztvevők, akik ebben a helyzetben a fájdalom szót kapták. Ennek ellenére fordított mintázat volt kimutatható az explicit, vagyis tudatos feldolgozásnál, ugyanis viccesebb feliratokat találtak ki azok a résztvevők, akik a fájdalom szót kapták, mint azok, akik a halál szóval lettek előfeszítve.

Az eredmények alapján vitatható, hogy a humor hátterében állhatnak-e automatikus, tudattalan gondolatok a halálról, míg az explicit gondolatok a halálról csökkenthetik a kreatív humor képességét. Ez az eredmény viszont azt a kérdést is felvetheti, hogy a legsikeresebb humoristák és komikusok vajon több fájdalmas élményt élnek át, és őket zavarja  a legjobban a halál elkerülhetetlensége? Lehetséges, hogy a humor gyökerei a tragédiákban, fájdalomban és küzdelemben találhatóak meg, igaz olyan szinten, amit teljesen nem tudunk megérteni és elképzelni!

Felhasznált szakirodalom:

Christopher R. Long & Dara N. Greenwood (2013). „Joking in the face of death: A terror management approach to humor production”, Article in Humor – International Journal of Humor Research.

További források: itt