Testről és lélekről – az immunrendszerünk kapcsolata a pszichével

Ha megbetegszünk, rosszkedvűek leszünk – ha rosszkedvűek leszünk, megbetegszünk. Sokunknak vannak hasonló tapasztalatai, és úgy tűnik ennek komoly élettani és pszichológiai háttere van. Hogyan kapcsolódik össze az immunrendszer és az idegrendszer? Lehetünk-e boldogok és egészségesek hosszú távon?

Néhány évtizede kevés szerep jutott a holisztikus látásmódnak az egészséggel kapcsolatos gondolkodásunkban. Az „ép testben ép lélek” koncepciót igen korán megfogalmazták, a tudományos vizsgálódások sokáig mégis arra fektették a hangsúlyt, hogy a testi-szomatikus és lelki-pszichés folyamatokat külön-külön térképezzék fel. Ez korántsem azt jelentette, hogy tilos volt egységes rendszerként értelmezni az embert – hiszen erre már évezredekkel ezelőtt is gondolt Hipokratész és Galénosz. Jóval inkább arról volt szó, hogy a tudományos világ meglépte a saját fejlődésének szintjeit, míg eljutott odáig, hogy a rendszerszintű szemlélődést az emberre mint globális szervre is kiterjessze.

Már a XX. század elején voltak olyan felfedezések, melyek azt bizonyították, hogy az idegrendszer működésének megváltozása magával vonja a test természetes védekezési rendszerének változását is. Különböző kísérletek vizsgálták a központi idegrendszer struktúráinak, például a hipotalamusz sértésével járó immunfunkcióban tapasztalható változásait. Úgy tűnt, hogy ez előbbi terület irtása csökkenti a vérszérumban mérhető NK-sejtek (natural killer, azaz természetes ölősejtek) számát. Ez a fontos felfedezés az egyik első lépcsője volt a ma már legitimnek nevezhető pszichoneuroimmunológia tudományterületének kialakulásában. A híres magyar tudós, Selye János felfedezte, hogy a stressz miként befolyásolja a szervezetünket és a magatartásunkat az általa definiált hipotalamusz-hipofízis-mellékvese tengelyen (HPA-tengely) keresztül. A koncepciója egy általános adaptív stressz modell, mely szerint a szervezetünk a stresszel szemben először hatékonyan csoportosítja az erőforrásait. Ezt követően azonban gyors kimerülés következik, melynek eredményeképp a testünk kevésbé tud hatékonyan működni.

Selye János modellje – forrás: http://securimaster.com/blog/a-trauma-evolucioja-ii/

A kapcsolat

Az idegsejtek és az immunsejtek között megvalósuló kommunikáció a legfrissebb kutatások és tapasztalatok alapján igen sokrétű lehet. Ezt legelemibb szinten az immunsejtek csoportjába sorolható és speciális védekezésért felelős T-sejtek által termelt citokinek végzik. A citokinek családjába tartozó interleukin molekulák képesek befolyásolni a központi idegrendszer szöveteinek ingertovábbító képességét. Ugyancsak meglepő felfedezés, hogy az idegsejtek is képesek citokineket termelni, míg az immunsejtek neurotranszmittereket állítanak elő. Egyszerűen megfogalmazva: a különböző funkciójú sejtek beszélik egymás nyelvét. Más kutatások arra is kitérnek, hogy nem is kell molekuláris kapcsolatnak lennie, ugyanis a test fájdalomérzékelő idegrostjainak aktivitása is beindítja az immunfolyamatainkat.

Számos esetben tapasztalhatjuk azt, hogy például egy közelgő influenzás megbetegedés előtt már nyomottak, fáradtak és ingerültek vagyunk. A szervezetünk a fertőzést követően a háttérben ilyenkor is munkálkodik. Több neuroimmun szabályozási kör van hatással a viselkedésünkre és a tudatos magatartásunkra is. A már korábban említett interleukin molekulák közül az interleukin-1 és interleukin-2 szabályozási körei erőteljesen befolyásolják a viselkedésünket a betegség időszakában. A szervezetünket pihenésre késztetik, valamint a hipotalamuszra hatva a test hőmérsékletének emelésével beindítják azt a folyamatot, amit lázként ismerünk. A szervezet ilyenkor visszavonuló stratégiát választ és a szociális interakciók számát is korlátozni igyekszik. Legalábbis a kutatók ezt a megállapítást tették egereken kísérletezve, amelyeknek az immunrendszerét befolyásolva egy másik fontos közvetítő molekula a gamma-interferon szintjét szabályozták. Az alacsony gamma-interferon szinttel rendelkező állatok szociálisan is elkerülő magatartást választottak.

Már igen korán elkezdődik a folyamat

Az immunrendszer és a központi idegrendszer fejlődése és összehangolása már az anyaméhben megtörténik. Egy dán kutatás rámutatott arra, hogy azok az anyák, akik a terhesség időszaka alatt valamilyen fertőzést kaptak el, a későbbiekben nagyobb aránnyal adtak életet autizmus spektrumzavarral élő gyermeknek. A szülők ráadásul tovább is örökíthetik a mentális betegségekre való hajlamot, valamint a terhesség időszaka alatt a tápanyaggal való ellátottság is fontosnak tűnik. A nem megfelelő táplálás idegrendszeri érésben való elmaradottságot eredményezhet.

Összegészében elmondható tehát, hogy az immun- és az idegrendszernek egy nagyon érzékeny egyensúlyi folyamatot kell a fenntartania, hogy mindkettő megfelelően működhessen. Nemcsak a stressz befolyásolja az immunfunkcióinkat, hanem az immunfunkciók is a viselkedésünket és az észleletünket. Feltehetjük a kérdést, hogy megszabadulhatunk-e a fertőzésektől vagy a stressztől? Természetesen erre nagyon kicsi az esély. Főleg ha a legfrissebb kutatási eredményeket vesszük figyelembe, mégpedig hogy egyre több baktérium lesz rezisztens az antibiotikumokra. A stressz egy általános pszichés és élettani jelenség. Selye János megfogalmazásában: „csak az nem stresszel, aki nem él”.

Ezért nem kell megijedni, ha éppen átmeneti stresszt élünk meg. A sport, a meditáció, az egészséges táplálkozás és önmagunk nem kóros monitorozása hozzásegíthet minket a tudatosabb életvitelhez és a pszichológiai immunrendszerünk fejlesztéséhez, ugyanis a pszichés működésünk befolyásolásával nemcsak lelki, de a testi védelmi rendszerünket is erősíthetjük.

Tehát az örök boldogság, stressz- és fertőzésementes élet nem valószínű, viszont mi is sokat tehetünk azért, hogy az esetleges hullámvölgyeket a lehető legfelkészültebben viseljük. Illetve emlékezzünk Woland szavaira a Mester és Margaritából: „De légy szíves egy pillanatra eltűnődni a kérdésen:

mivé lenne az általad képviselt jó, ha nem volna gonosz, és hogyan festene a föld, ha eltűnne róla az árnyék?”