A tyúk és a tojás örök dilemmája – nyelvünk meghatározza, hogyan gondolkodunk?

Aki már megélhette annak az élményét, hogy milyen egy új nyelvet megtanulni, annak minden szépségével és nehézségével, annak nem meglepő, hogy vannak bizonyos szavak, amiket egyszerűen nem tudunk csak úgy lefordítani a másik nyelvre. Káröröm, házisárkány, szerelem, elvágyódás, hiányérzet – csak hogy említsünk pár gyönyörű magyar szót, melyek anyanyelvünkben erős képi és érzelmi síkkal bírnak, más nyelvekben mégsem (vagy csak ritkán) találhatók meg. Másképp gondolkodnának más nyelvek beszélői? 

Furcsa azzal szembesülnünk, hogy más nyelvben nem szerepel egy szavunk. Vegyük például a piros színnevet: a magyarban alapszín, rendkívül sok jelenséghez kapcsoljuk és rengeteg fogalmat azonosítjuk a szín alapján. Sőt, a piros mellett alapszínnek számít a vörös is – e tekintetben a magyar nyelv unikálisnak számít, amiért egy színárnyalat két tónusa is szerepel a mindennapos nyelvhasználatban. Mindkét elnevezésnek érdekes története van, a piroshoz (pörkölt, pír) hasonlóan a vörös (vér) is egy olyan kifejezetten jellegzetes tulajdonságból ered, ami a később használt szavak felhasználását előre meghatározza. Éles különbségek vannak a két színnév felhasználási területeire és jelentésére vonatkozóan. Az idő múlásával a piros színnév semlegessé alakult, így általánosan elterjedté vált, ugyanakkor a vörös szín karakteres erőssége miatt absztraktabb, figuratívabb jelenségekhez lett hozzárendelve. Így alakult ki, hogy a piros általában valamilyen ember alkotta fizikai tulajdonságot jelöl (piros labda), érettséget (piros alma), játékosságot vagy épp valamilyen érdemhez (piros pont) társított jelentést hordoz; míg a vörös általában organikus anyagokat (vörös agyag), adott állat- vagy növényfajt (vöröshangya, vörös áfonya), illetve intenzív érzelmeket (vörös rúzs, vörös zászló) és sérüléssel (vöröskereszt) kapcsolatos szemantikai többlettartalmat jelöl (Tóth-Czifra és Benczes, 2016).

Épp írtunk egy száraz hosszú bekezdést egy színárnyalatról, miközben

egy új-guineai nyelvben nem hogy a piros és a vörös közti apró jelentésbeli különbségek nem léteznek,

de a piros a vörös színnevek nem is léteznek. Sőt, összesen két szó létezik a színek azonosítására: mola (világos) és mili (sötét). Vajon a tény, hogy más szavakat használunk a színek leírására, azt is jelenti, hogy másképp is gondolkodunk róluk? Ahhoz, hogy ezt megválaszoljuk, egy újabb kérdést kell feltennünk.

Melyik volt előbb: a tyúk vagy a tojás?

Képzeljünk el egy kétvégű spektrumot, aminek két pólusa között különböző elméletek helyezkednek el, melyek mind azt kutatják, vajon a nyelv vagy a gondolat volt előbb? Egyik végén az univerzalizmus szerepel, mely szerint a gondolatiság a nyelvnél előrevalóbb, tehát a gondolataink diktálják a nyelvünk kialakulásának mikéntjét. Ha az új-guineai nyelv példájánál maradunk: a nyelvi univerzalizmus gondolkodója azt mondaná, hogy az, aki ezt a nyelvet beszéli, csak világos és sötét kifejezésekben gondolkodik. Így ha lenne bármilyen fogalmuk vagy elképzelésük más színekről, úgy kialakítanának azokra is szavakat, hogy kifejezhessék magukat.

Eszerint a megközelítés szerint a gondolkodás teljesen meghatározza a nyelvet.

Van, aki szerint azonban ez a hatás nem ilyen erős, de a gondolkodás erősen befolyásolja a beszélt nyelvünket. Piaget kognitív fejlődéselmélete szerint amint a gyerekek elérnek egy szakaszt a fejlődésükben, amikor képesek egy bizonyos módon gondolkodni, akkor alakítják ki a nyelvet, amivel körülírják gondolataikat. Például amikor megtanulják, hogy bizonyos dolgok akkor is tovább léteznek, amikor nem látják azokat, akkor fejlesztik ki azokat a szavakat, melyek ezt az állapotot írják le (hiányzik, elment). Tehát a kognitív fejlődésünk és a létezés koncepciójáról szóló újonnan felfedezett tudásunk befolyásolják a nyelvi fejlődésünket.

Valahol középen helyezkedik el Vigotszkij, aki szerint a nyelv és a gondolkodás egymástól függetlenek, de a fejlődés során összetartanak. A „pszichológia Mozartja” úgy gondolta, nem ezeknek a befolyásáról kell beszélni, hiszen a fejlődésben lévő gyerekek a nyelvet már ismerő felnőttekkel állnak társas interakciókban, rajtuk keresztül szerzik meg az új ismereteket.

A gondolatiság világában

A spektrumunk másik oldalán a nyelvi determinizmus szerepel, melynek két ágát különböztetjük meg. Akik úgy gondolják, a nyelvnek ugyan van egyfajta determinisztikus (azaz előre meghatározó) szerepe, de az gyenge, azok szerint a nyelvhasználat egyszerűbbé teszi azt, ahogyan gondolkodunk (amely nyelvi struktúráktól függ).

Képzeljük el az alábbi szituációt: a lány ellöki a fiút.

Ha a jelenetet úgy képzeltük el, hogy a lány bal oldalon áll és tőle jobbra löki a fiút, valószínűsíthető, hogy olyan anyanyelvet beszélünk, amit balról jobbra olvasunk. Ugyanígy fordítva, amennyiben valaki úgy képzelte el a jelenetet, hogy a lány tőle balra löki a fiút, úgy feltehetőleg az a személy olyan anyanyelvű, melyet jobbról indulva balra olvasnak.

Egy kissé extrémebb szemlélet az erős nyelvi determinizmusé, mely szerint a nyelv teljesen meghatározza azt, ahogyan észleljük a világot. A Sapir-Whorf-elmélet (nyelvi relativizmus tétele) kimondja, hogy

az anyanyelvünk nem csak egy eszköz, amivel formát adhatunk gondolatainknak,

hanem alapvetően meghatározza, milyenné válik gondolkodásunk.

Whorf (1956) egy amerikai őslakos törzsnél, a hopiknál azt figyelte meg, hogy nem rendelkeznek semmilyen nyelvtani igeidővel – így úgy gondolta, másképp gondolkodnak az időről. Később azonban rájöttek, a hopik csupán másképp fejezik ki a múlt, a jelen és a jövő koncepcióit.

Rengeteg megközelítés létezik tehát, amely a nyelv és a gondolkodás kapcsolatát vizsgálja – és a kutatások még mindig rendkívül fontosak, ugyanis még mindig nem tudjuk a választ a nagy kérdésre. Fontos kiemelni viszont, hogy ezen munkák során egyre szélesebb tudásunk lett arról, milyen struktúrák léteznek, illetve érdekes arról elmélkedni, vajon mit is érthet „hasonló” szavak alatt egy külföldi embertársunk. Sőt, megfigyelni azt, hogy egy új nyelv tanulása során hogyan befolyásolja világképünket a külföldi nyelvtan és szóhasználat és vice versa.

Felhasznált szakirodalom:

Tóth-Czifra Erzsébet és Benczes Réka (2016): Piros és vörös színneveink korpuszalapú kognitív nyelvészeti vizsgálata: produktivitás, figurativitás és alapszínnévi státusz. Magyar Nyelvőr 140 (1): 52‒67.

Whorf, Benjamin Lee (1956): Language, Thought and Reality: Selected Writings by Benjamin Lee Whorf. ed. John Carroll. Cambridge, MA: MIT Press.

Benczes Réka és Kövecses Zoltán (2010): Kognitív nyelvészet. Akadémiai Kiadó.