„Mikor felérek a csúcsra, olyan, mintha egyedül lennék a világon” – interjú Szlankó Zoltán alpesi hegymászóoktatóval

Átalakulóban van hazánkban a hegymászók és a hegymászóoktatók képzési rendszere. Szükség is van erre, hiszen az egyre többek által kedvelt és űzött sportág nagy veszélyeket rejt a felkészületlen hegymászók számára. Vannak-e tipikus hegymászó személyiségjegyek? Milyen szerepe van a félelemnek? Valóban meg lehet tapasztalni a magas csúcsok felé vezető úton a Csíkszentmihályi által leírt flow-élményt? A Magyar Hegymászó Oktatók Egyesületének (MAHOE) alpesi hegymászóoktatójával, Szlankó Zoltánnal beszélgettünk.

Időszakosan űzhető sportról beszélünk. Hogyan lehet kitartani az év további részében, hogyan lehet kapcsolni a foglalkozáshoz?

Mi, oktatók próbáljuk olyan dolgokhoz kötni saját tevékenységünket, ami valamiért hasonszőrű. Én síoktató is vagyok. A sível és mászáskor is a hegyek között vagyok.

Egyébként a kor határt szab ebben a sportágban?

Alsó és felső határa sincs. A gyerekek fejlődésével együtt jár a mászás: a földön, a szekrényre, a radiátorcsőre vagy bármire. Nem kell őket ettől tiltani, arra érdemes figyelni, hogy mennyire erőltetik meg magukat. A gyerekek piszkosul ügyesen másznak. Azonban nincs bennük félelem, és viszonylag gyorsan elfáradnak, illetve a koncentrációs képességük is hamar alábbhagy. Tehát ezt a félelemnélküliséget kell inkább kezelni náluk, hogy ne menjenek fel olyan helyre, ahonnan nem tudnak visszajönni.

Hobbi, szenvedély, hivatás. Hogyan alakulnak ezek a hegymászósportban, mik a fordulópontok?

Magyarországon nehéz erről beszélni. Profi szintnek azt tekinthetjük, ha valakinek megvan a megfelelő, hegyi vezetői képzettsége, és ebből az életformából meg is tud élni.

Meg lehet ebből élni?

Igen. Érdekes, hogy többeknek inkább a megfelelő végzettsége nincs meg, mégis biztosítják az anyagi dolgokat saját maguk számára. De vannak olyanok is, akik oktatnak egész évben, és az biztosítja a megélhetésüket. Én valahol az oktatói és a hivatásos szint között helyezném el magam. Természetesen az oktatás mellett próbálok újabb célokat kitűzni, hegyeket megmászni. Igyekszem nem lekötni magam annyira, mint egy hivatásszerűen mászó személy, akinek a megélhetésének biztosítása miatt nincs ideje kedvtelésből mászni. Úgy gondolom, hogy csak úgy tudok hiteles oktató maradni, ha nagyobb eredményeim vannak, mint amilyen szinten oktatok.

Ha már itt tartunk. Mit tart a legnagyobb eredményének?

Azt, hogy élek 36 év mászás után. Ez félig vicc. De mondjuk 2013-ban Nepálban elvitt minket, az egész hegymászó csapatot egy lavina, olyan 5500 méteren. Piszkosul nagy véletlennek köszönhetően egy barátommal ki tudtuk menteni magunkat, majd további kilenc embernek segítettünk, azonban hárman így is meghaltak. Életem legnagyobb eredményének tartom lelkileg, azonban a legrosszabbnak is, hiszen hárman így is ott maradtak.

Jelentős volt még, amikor egy 1800 méteres jégfalat sikerült egy komolyabb vihar ellenére megmászni és élve lejutni róla. Illetve megemlíteném még az első 5000 méteres csúcsomat, ahova egyedül mentem fel Ecuadorban, tehát egy idegen földrészen.

Az egyéni, már-már spirituális élmény vagy a társas vonulat inkább a meghatározó?

Embere válogatja. Számomra egyébként a hegyi vezetői tevékenység is visszás. Sokszor juttatnak olyan embereket olyan magasságokba és olyan veszélyes környezetbe, amelyre nincsenek igazán felkészülve. A hegyi vezetőt is érheti probléma, akár el is hunyhat, ekkor a vezetett személy is valószínűleg meghal a hegyen. Így mondhatjuk, hogy sokaknak kötelezően társas élmény. Vannak olyan tapasztalt mászók, akik már egyedül is tudnak menni, bár ezzel a kockázat növekszik. Azonban

egy olyan élmény születhet, ami utána kitörölhetetlen.

Az egyedül mászás nyújtja a legnagyobb élményt. Itt jön képbe a pszichológia és a mentális felkészültség. Az egyéni mászás, de önmagában az egyedüllét is tartogat olyan helyzeteket, ami egyes embereket megtörhet, vagy akár pánikhelyzetet is előidézhet náluk.

Mit tart a legfontosabb mentális tényezőnek az alpesi hegymászásban?

El kell érni az embereknél, hogy féljenek a hegytől, mert a félelem adja meg a határokat.

Talán inkább egyfajta tiszteletről kellene beszélni.

Én megkülönböztetném a félelmet és a rettegést. A félelem az, ami még a határaimon belül van. A félelemnek különböző fokozatai vannak, ahhoz mérten, hogy milyen messze járok a határaimtól. Ha nem érzem magam kompetensnek, akkor a félelem nagy. Ha már nem tudok hatást gyakorolni a folyamatokra, onnantól hívom rettegésnek. A félelem jó, szükség van rá, a tanfolyamokon is előbb félni tanítjuk meg az embereket, aztán mászni.

Miféle mentális felkészültséget igényel az egyedül mászás?

Először is sokat kell járni a hegyekben, hogy maga a mászás ne okozzon pszichés terhelést. A pánikolás komoly veszélyt jelenthet. A legveszélyesebb helyzetben is tudni kell nyugodtnak maradni, a lavina alá kerülve is így adhatjuk meg a legnagyobb esélyt megmentőinknek. Le kell vinni a pulzus- és lélegzetszámot, ezzel is növelve a túlélési esélyt.

Úgy gondolom, hogy ha elkezdünk terepen mászni, akkor abban a pszichének 10 százalék szerepe van, a többi 90 százalékot alkotja a fizikai felkészültség. Ahogy minél jobban nehezedik a terep vagy minél magasabbra megyünk, esetleg elkezdünk expedíciózni – ami ugye sok időt vesz igénybe –, akkor

a mentális felkészültség fontosabbá is válhat, mint a fizikális rész.

Az expedíciózásnál mondjuk az a fontos, hogy a meglévő fizikális felkészültségemet kezelni tudjam, és mentálisan be tudjam azt osztani.

A mentális felkészülésre figyelnek a sportolók, illetve az edzők?

Magyarországon nincs kifejlesztett rendszere a hegyivezető képzésnek se. Jelenleg sokaknak érdeke, hogy megmaradjon ez a szabályozatlanság. Sokan óriási anyagi nyereségre tehetnek szert szakképzetlenül. Ez pedig balesetekhez, tragédiákhoz, halálesetekhez vezethet.

Az emberi tudat 1500 méterig változatlan marad, efölött azonban egyes kognitív funkciók eltérően működnek. Ön észlelt már ilyet?

Ilyenkor az történik az alacsony oxigénszint hatására, hogy az agy a legkésőbb kifejlődő részéből, a [simple_tooltip content=’ez kontrollálja többek között a gondolkozást, a tervezést, a beszédet, a csontvázizmok akaratlagos mozgatását, az érzelmeket, és a problémamegoldásban is szerepe van’]homloklebeny[/simple_tooltip]ből elvonja az oxigént. Teszi ezt más perifériás területekkel is, annak érdekében, hogy a fő funkciókat el tudja végezni. Én főként a mozgásom lelassulását érzékeltem.

Van olyan, hogy a hegy visszavet, és a felkészültség ellenére sem sikerül felérni a csúcsra, ilyenkor nehéz újra motivációt találni. Ha ez nem sikerül, akkor célt veszthetünk. Ezért ilyenkor fontos lépcsőnként haladni és folyamatcélokat kitűzni. Ezeknek önmagukban is élvezetesnek kell lenniük, ezáltal akár évekig is megtartható a motiváció.

A célállítás a sportpszichológiában is használatos módszer, amely segít minket a céljaink eléréséhez vezető út megtervezésében. Önök hogyan és milyen típusú célokat tűznek ki?

Próbáljuk tartani a fokozatosságot. Az első természetesen az, hogy kitűzünk egy reális célt. Ha ez a határainkon kívül esik, akkor folyamatosan igyekszünk kitolni a határainkat, hogy el tudjuk érni célunkat. A hegymászók általában jól tudnak célokat választani. Érdekesebb kérdés, hogy a motivációnkat miként lehet fenntartani, akár évekig is, hogy ha az adott cél csak akkor válik megvalósíthatóvá.

A földrajzi adottságokban való eltérésen kívül miben más különböző csúcsok megmászása? Kérdezhetném úgy is, hogyan választ hegyet?

Mint nőt: az ember valahogyan szerelmes lesz. Nem feltétlenül a hegybe szeretünk bele, van amikor feladatot választunk és ahhoz igazítjuk a hegyet. Néha akár évtizedek is eltelhetnek addig, hogy az ember anyagilag, felkészültségileg eljusson addig, hogy ténylegesen el tudja érni az adott hegyet.

Érdekes, hogy a hölgyválasztással hasonlítja össze a hegyválasztást. Előbbit manapság már különböző mobilapplikációk is segítik. Hegyeknél is van ilyen? Milyen tényezők alapján lehet kiválasztani egy hegyet?

Ismerősök beszámolói, egyes hegymászók blogjai, de van, hogy csak egy kép alapján választok. Minél régebb óta mászik valaki, annál több emberrel kerül kapcsolatba és jut információhoz ezáltal. Olykor átvesszük egymás céljait, és olyan is adódik néha, hogy együtt érjük el azt. Igen sok további tényezőt tudnék felsorolni, mint a különleges útvonal, a hegy kőzete vagy a környék időjárása, de van olyan is, aki a menedékházakat szeretné felkutatni. Sőt, olyanról is hallottam már, aki a depresszió vagy egy volt kapcsolat emlékeinek kiűzése céljából megy el hegyet mászni. Személyfüggő, hogy ki mi miatt vág neki.

A korábban elmondottak alapján úgy tűnik, hogy elég sok önjelölt hegyi vezető van, aki felkészületlenségével a mászót és önmagát is veszélybe sodorhatja. Mi a különbség egy hegyi vezető által és egy hegymászóoktató által irányított mászás között?

A hegyi vezetőkhöz bárki odamehet és elmondhatja, hogy meg szeretné mászni valamelyik hegyet. Ekkor ő mond egy összeget, amiért fel- és visszakíséri. Általában jól bejárt utakon közlekednek. A legnagyobb különbség az a hegyi vezető és a hegymászóoktató között, hogy utóbbiak végig mondják és magyarázzák mi miért van, hogyan tartják biztonságban a tanulót, miként tud majd a későbbiekben önmagára figyelni. A hegyi vezetőknél nagyon sokszor nem lehet megtudni, hogy mikor milyen döntést hoz és a miértre se kapunk választ. Az oktatók OKJ-s képzettséggel rendelkeznek, teljes mértékben visszaellenőrizhető a tudásuk.

A következő témakör, amelyben szeretném, hogy kifejtse véleményét az a mászás mint sport személyiségfejlesztő hatása.

Ez nézőpont kérdése, ugyanis volt már, akinek a párja inkább személyiségrombolásnak látta a változást. A mászás az évek előrehaladtával akár megváltoztathatja az ember személyiségét. A hegyek elsősorban türelemre tanítanak, amit a későbbiekben akár a sürgő nagyvárosokban is kamatoztatni lehet. Gondoljunk bele, hogy egyes autósok mit meg nem tesznek annak érdekében, hogy akárcsak egy perccel előbb odaérjenek célállomásukhoz. A hegyen előfordul, hogy napokat vagy heteket is várni kell arra, hogy folytathassuk utunkat a célunk felé.

Továbbá a mászások hatására sokkal körültekintőbbé válik az ember, és jóval magasabbra helyeződik át a fájdalomküszöbe. Miután ezeket az erényeket elsajátítja egy mászó, akkor a külső, nem mászó emberek számára közönyösnek tűnhet, mert megváltozott az ingerküszöbe. A hétköznapi problémák nem ugyanúgy érintik a mászókat, mint a többi embertársukat.

Vannak tipikus hegymászó személyiségjegyek?

A legtipikusabb talán az önzőség. Ha a párunk nem mászik, akkor otthon kell hagynunk, a gyermekeknek kötelező iskolába menniük, viszont nekünk is mennünk kell – a hegyre. A családi rendszerre is hatással lehet, ha valamelyik tagja a mászás szerelmese. Nehéz az otthon levők problémáival azonosulni és foglalkozni.

A távolság nem csak fizikai, de lelki formában is megjelenik.

A szociális érzékenység témaköre előkerül más helyzetben is. Tudni kell, hogy ez egy nagy anyagi áldozatot igénylő sport, drága a felszerelés, ahogy az utazás is. Ezt szem előtt tartva vannak, akik képesek elhaladni egy haldokló mellett, annak érdekében, hogy ők feljussanak a csúcsra.

Számít az valamit, hogy ki ér el először egy teljesítményt, hogy ki jut fel először a csúcsra?

Én erről úgy gondolkodom, hogy a hölgyeknél sem feltétlenül az a cél, hogy az első szerelme legyek, hanem hogy a szerelme lehessek. Azonban a szerelmem eléréséhez sokszor nagy pénzösszegre van szükség. Ilyen szempontból kedvező lehet az elsőség, hiszen azt el lehet adni, szponzorokat lehet szerezni. Az általuk kapott pénzből pedig elérhetővé válik a szerelmem, a hegy.

Csíkszentmihályi Mihály Flow című könyvében az áramlatélmény leírásánál valahogy úgy fogalmaz, hogy olyan mintha felérne valaki egy magas hegy tetejére és onnan nézne szét. Hallott már erről az elméletről?

Volt egy hallgató, aki a Flow könyv elolvasása után jött el tanfolyamra, hogy megtapasztalja a flow-élményt. Érdekes, hogy az emberek mennyire különböző tevékenységekben tudják megtapasztalni ezt. Ismerek olyat is, aki ki sem megy terepre, mert falmászás közben megtapasztalja az áramlatot.

Vegyük a legnagyobb élményt nyújtó egyéni hegymászást, ekkor a külső világ szinte teljesen megszűnik.

Nincsenek problémák, ha vannak, akkor lezuhanok.

Ha ki tudom ezeket kapcsolni és nem viszem magammal, mint egy súlyos hátizsákot, akkor csak az a szűk három méter létezik számomra, amire koncentrálnom kell. A mászás során nagyon mély élményt lehet átélni. Mikor felérek a csúcsra, olyan, mintha egyedül lennék a világon.

•••

A Mindset Pszichológia több, mint érdekes cikkek halmaza. Nem egyszerűen egy szaklap. Ebből a rövid animációs videóból megtudhatod, miről is szól valójában ez a páratlan platform!