Pszichológus Szemmel – a Görbe Bögre Kávézóról

„Egy csendes sziget a belvárosban” – olvasható a Görbe Bögre Kávézó honlapján. És milyen igaz! Központi helyen, a fővárosi hangzavartól mégis távol található. A nyugalom, a finom kávé és a kedves kiszolgálás már önmagában elég lenne ahhoz, hogy törzsvendéggé váljunk, ez a kávézó azonban ennél is többet tartogat. Élményanalízisünk.

A budapesti Rákóczi tértől csupán két percre, a körúti nyüzsgéstől mégis távol található egy hely, ahová az ember mindig szívesen tér be. A Görbe Bögre Kávézó 2015 júliusában nyílt, ezzel váltva valóra két pedagógus lány álmát. A kávézó csendes és tágas, ideális helyszíne személyes beszélgetéseknek, randevúknak, munkamegbeszéléseknek, baráti találkozóknak. A finom italok, napi levesek, helyben készült sütemények legalább annyira meggyőzőek, mint a kedves és figyelmes kiszolgálás, a közvetlen, baráti légkör vagy a páratlan ötletek.

Szerelemből csinálják

Dobner Petra és Dobnerné Kocsis Emese, a hely megálmodói, eredetileg időskori önmegvalósításként gondoltak a kávézóra – és kiben nem merült még fel hasonló gondolat? Ám amikor egyikük az esélytelenek nyugalmával indult egy pályázaton, minden valóságossá vált. „Nem sok pénzt kaptunk, de annál több magabiztosságot” – mesélte Dobner Petra. Szakmabeliektől jött a megerősítés: érdemes ezt csinálni. Az akkor kiemelt lendület, kitartás és ötletesség azóta is viszi előre a Görbe Bögrét. Petra úgy fogalmazott, az emberek életének részese szeretett volna lenni, majd hozzátette:

„a pult mögül könnyebb kapcsolatot teremteni”.

Randevú, kávé egyedül, találkozás a barátokkal – a Görbe Bögre bármelyikhez ideális választás. Fotók: Szarka Dávid

A kávézóban dolgozó kollégák mindannyian „szerelemből, fanatizmusból csinálják”, Petra szerint ez az alapja a gördülékeny együttműködésnek. Mindenki ott segít, ahol tud, a döntéseket is közösen hozzák meg. A lelkesedésük pedig kihat az egész hely atmoszférájára: vendégként mindig kedvességgel, odafigyeléssel, mosollyal találkozunk.

A játék öröme a kávézás élményével együtt

Bár nem ez jelenti a kávézó fő profilját, sokan mégis célirányosan az itt található játékok miatt érkeznek. Nincs kiemelkedő társasjáték-kínálat, azonban a különböző logikai játékokkal és ördöglakatokkal kiegészülve a paletta nagyon színes és egyedülálló. A kávézás élménye mellett a játék öröme is megtapasztalható a Görbe Bögrében, miközben észrevétlenül fejlesztheted képességeidet is. Egyedül érkezve, de barátaid vagy párod társaságában is jól szórakozhatsz.

A Görbe Bögre Kávézó logikai játékokat, ördöglakatokat is kínál a finomságok mellé. Fotó: Fotolla

Egy galéria – számtalan lehetőség

A galérián található rendszeres kiállítások lehetőséget adnak a művészeknek a megjelenésre (a munkák meg is vásárolhatóak), ugyanakkor fel is dobják a felső szintet. Kávédat kortyolgatva fel sem kell állnod a kényelmes kanapéról, hogy körbenézz és megtekintsd a műalkotásokat. Ezen a szinten több alkalommal rendeztek már karácsonyi vásárt is, melyen hazai kézművesek, alkotók munkáit, termékeit lehet megvásárolni.

„Ami értéket teremt vagy őriz, azt mi szívesen támogatjuk.”

Petra azt is elárulta, hogy a kávézó nagyon változatos programoknak, kezdeményezéseknek ad otthont. Rendszeresen tartanak itt például filozófiai kávéházat, irodalmi találkozót, de sakkversenyt is.

A Görbe Bögre Kávézónak van egy emeleti különterme is, ami 40 személyt tud befogadni. Ideális helyszín nagyobb társaságok számára, különleges alkalmakra, de gyakoriak itt az előadások, workshopok is. Ezek részben saját szervezésűek, de a tulajdonosok nyitottak az együttműködésre, valamint több fix bérlőpartnerük is van.

Érdemes kipróbálni a helyben készült süteményeket, pitéket is. Fotó: Szarka Dávid

Ha megtetszik a hely varázsa, érdemes követni az oldalukat, ugyanis folyamatosak az újítások, rengeteg izgalmas tervük van a jövőre nézve. Nyáron érkezik a piknikkosár rendelési lehetőség (igen!), de szeretnének csapatépítő programokat is kínálni, és igyekeznek egyre nagyobb hangsúlyt fektetni a rendezvényeken való megjelenésre (kávépult, tortarendelés). „Szeretünk folyamatosan fejlődni” – tette hozzá Dobner Petra. A lendület, kitartás és ötletesség tehát egyre különlegesebb hellyé varázsolja a Görbe Bögre Kávézót.

Élményanalízis

[simple_tooltip content=’Bevonódás a tevékenységbe, a fókuszunk önmagunkra és az adott tevékenységre irányul.’]Flow[/simple_tooltip] – 5/4

Egy finom tea vagy kávé mellett könnyű belefeledkezni a munkába vagy a beszélgetésbe. Ha a társasjátékokat vagy az egyszemélyes logikai játékokat választjátok, biztosan benne ragadtok az élményben, az idő pedig meglepően gyorsan repül.

[simple_tooltip content=’Egy élmény milyen mértékben képes minket fizikailag aktivizálni, érzelmeinkre hatást gyakorolni, gondolatainkat lekötni.’]Intenzitás[/simple_tooltip] – 5/2

Ez egy csendes, nyugodt hely, ahol igazán megpihenhetsz. Az ördöglakatok kiválóan alkalmasak a frusztráció levezetésére – csak nehogy feszültté tegyenek a sikertelen próbálkozások! Ebben az esetben kérhetsz segítséget a kávézó munkatársaitól.

[simple_tooltip content=’Az élmény minden mástól különböző, kivételes, sajátos jellegű, újszerű.’]Különlegesség[/simple_tooltip] – 5/4

Kevés ilyen barátságos hely van Budapesten, ahol az ember a mindennapi kávézás során részese lehet egy közösségi tér formálásának, miközben akár ördöglakatokat, logikai játékokat is kipróbálhat. A kávézó különterme pedig izgalmas előadásoknak és workshopoknak ad otthont.

[simple_tooltip content=’Különböző ingerek által kiváltott jelenség, mely hatására egy kreatív, gondolatébresztő folyamat veszi kezdetét.’]Inspiráció[/simple_tooltip] – 5/3

A Görbe Bögre könnyed, gondolatmentes kikapcsolódást kínál, ugyanakkor helyet ad az inspiráló beszélgetések, a termékeny munka számára is. Attól függően, mire van szükséged.

[simple_tooltip content=’Az élmény közösségi jellege, amely közelebb vihet minket azokhoz, akikkel együtt végezzük.’]Megoszthatóság[/simple_tooltip] – 5/3

Ha egyedül vagy, nyugalomban fogyaszthatod el italodat és harapnivalódat, belemerülhetsz a saját gondolataidba, elbújhatsz a laptopod mögé, vagy kipróbálhatod a logikádat, ügyességedet. Társasággal érkezve igazi közösségi élmény kerekedhet az itt eltöltött időből, hiszen nemcsak az alkoholos italok, de a különféle játékok is a jókedvet szolgálják.

Összegezve, azoknak ajánljuk, akik:

  • a nyugodt, mégis könnyen megközelíthető helyeket szeretik, ahol finom kávé és barátságos kiszolgálás várja őket,
  • értékelik az egyedi ötleteket, inspirálódnak mások lelkesedése és lendülete által,
  • egy különleges randihelyszínt keresnek, vagy ideális teret a baráti/szakmai találkozókhoz.

•••

Nézz a világra Pszichológus Szemmel! A Mindset Pszichológia formabontó rovatában az általunk megalkotott, tudományos alapokon álló módszer, az élményanalízis segítségével egy új látásmódot kívánunk átadni az olvasóknak. Szeretnénk, hogy cikkeink által mindenki könnyedén megtalálhassa a hozzá illő tevékenységet, amit így tudatosabban és mélyebben átélhet. A Pszichológus Szemmel rovatnak köszönhetően kitágítható a világról alkotott képünk horizontja. Az általunk kidolgozott élményanalízis módszertanának elméleti összefoglalója itt, dimenzióinak ismertetője pedig itt olvasható.