Közértő: szakvélemények a politikai karizmáról

Oprah Winfrey a Golden Globe-díjátadón tartott beszéde pár napig uralta a sajtót annak szenvedélye, reménytelisége és iránymutató tartalma miatt. Sokan a következő demokratikus elnökjelöltet látják benne, mert úgy tartják, benne lehet meg az a karizma, amit a republikánus párt ellenfele válaszként mutathat fel Trumppal szemben. Miről beszélünk, amikor a politikai karizma jelenségét írjuk körbe? Miért fontos ez egy vezetőjelölt imázsára vonatkozóan? Winfrey (vagy az általa szimbolizált ügyek mellett kiálló celebritás megtestesülése) lehet a válasz a politikai apátiára?

A posztmodern Amerikában a celebek nem csak saját szakterületükön népszerűbbek, mint valaha. Úgy tűnik, a popkultúra nem csak szoros kapcsolatban áll a politikával, hanem egyenesen annak meghódítására készül. Egy korábbi cikkünkben már fejtegettük annak kérdését, hogy miért is fontos a sztárok és a politika(i ügyek) viszonyáról gondolkodnunk. Most azonban arra voltunk kíváncsiak, hogy egy-egy nagyobb ívű sztorival hogyan emelkedhet valaki politikusi rangra – politikai tapasztalat hiányában is. A karizma lenne az, amit Winfrey és társai természetszerűen birtokolnak a politikai elit szereplőivel szemben? Beszéljünk egy kicsit profibban arról, amit általában csak vonzó auraként emlegetünk!

Így, a fogalom feltárása és a közérthetőség megteremtése végett a politikai pszichológia, a szociálpszichológia, a politológia és a kommunikációtudomány szakértőinek válaszaival igyekszünk válaszolni a felmerült kérdésekre.

Dr. Krekó Péter szociálpszichológus, politológus, egyetemi adjunktus, a Political Capital igazgatója:

„Az, hogy Oprah Winfrey elnökjelöltsége egyáltalán szóba kerülhetett, a politikai elbulvárosodásnak ugyanolyan tünete, mint maga Donald Trump elnöksége. Egy újszerű vezető hatalomba kerülése mindig törvényszerűen felerősíti a »fight fire with fire« típusú okoskodást. Adott esetben, hogy Trumpot csak a saját pályáján lehet legyőzni: egy népszerű, a média és az emberek nyelvén beszélő televíziós személyiséggel.

Oprah Winfrey azonban ugyanannyira »post-truth« jelenség, mint Donald Trump:

a műsoraiban teret engedett teljesen tudománytalan »gyógymódokat« terjesztő sarlatánoknak és az oltásellenes mozgalom egyes szereplőinek is – utóbbit anyagilag is támogatta. Furcsa, hogy egyesek azok közül, akik Donald Trump elnökségét – talán nem minden alap nélkül – a politika színvonaleséseként élik meg, éppen Oprah Winfreyt emelnék pajzsra. Ráadásul Oprah Winfreynek még kevesebb kapcsolata volt eddig a politikával, mint Donald Trumpnak. Érdemes szem előtt tartani, hogy a politika is egy hivatás. Volt már sikeres amerikai elnök, aki a szórakoztatóiparból jött. Viszont ahogy Donald Trumpban sem látjuk, úgy jó eséllyel Oprah Winfreyben sem látnánk viszont Ronald Reagan politikai kvalitásait.”

Metz Rudolf Tamás vezetéskutató, politológus, az MTA Politikatudományi Intézetének fiatal kutatója:

„A karizma igen homályos fogalom. Semmiképpen nem szűkíthetjük le bizonyos univerzális fizikai és pszichikai tulajdonságok, karakterjegyek lajstromára. Ugyanis az minden esetben egy társadalmi kapcsolatot jelöl. A követők fel- és elismerik a »hősként« feltűnő vezetőt, függetlenül attól, hogy az min is alapul valójában.

A karizmának azonban be is kell igazolódnia,

azaz a vezetőnek el kell érnie azokat a célokat, amelyeket elvárnak tőle.

Fontos szem előtt tartani azt is, hogy a karizma kizáró jellegű. Nem tűr meg ellentétes véleményt és nem is lehet megkérdőjelezni. A karizmatikus »kinyilatkoztatás« az egyetlen »igazság«. Beszéljünk is a »Me too« kampányról vagy akár a migráns kérdésről. Mind a karizmatikus pillanat, mind a karizmatikus közösség megteremthető. A karizma válságos, bizonytalan közegben érzi jól magát, amely áthatja a közösséget és amelyet a vezető saját hasznára is formálhat és alakíthat. A pillanat úgy is kreálható, hogyha a vezető saját közegében, saját közönségének beszél arról és úgy, ahogy azt tőle elvárják.

A perszonalizált és bulvárosodott médiaközegben aligha nevezhetjük újszerűnek a »celebpolitizálást«. Lett már »celebből« elnök (Ronald Reagan, Donald Trump), s elnökből »celeb« (Barack Obama). Ez nem újdonság. Ugyanakkor sokkal inkább tekinthetjük ezt az apátia következményének, mintsem annak valamiféle megoldásának. Azzal, hogy a politikusok irányába ellentétes vagy éppen egyre magasabb elvárásokat fogalmazunk meg, erősítjük kiábrándultságunkat, pesszimizmusunkat és annak a lehetőségét, hogy egy kívülálló személyében találjuk meg a karizma birtokosát, a »megváltó« vezetőt.”

Orbán Balázs jogász, politológus, a Migrációkutató Intézet főigazgatója:

„Oprah Winfrey Golden Globe-gálán tartott beszéde után többen felvetették, hogy a népszerű műsorvezetőnek indulnia kellene az Egyesült Államok elnöki székéért. Ha így tenne, Donald Trump után újabb jelölt érkezne közvetlenül a televíziós világból. Több politikai elemző is elmondta már,

a hagyományos pártok politikusai – főleg a nyugati államokban – egyre inkább elveszítik karakterüket,

ami miatt a választók egyre inkább a nem hagyományos palettáról választanak maguknak vezetőket. Egyre többen vetik fel, hogy ezt a jelenséget nem tudják érdemben megmagyarázni azok, akik kizárólag az úgynevezett »veszélyes populizmus« térnyeréséének állítólagos veszélyére hívják fel minduntalan a figyelmet.

Valójában ugyanis ez a jelenség a választók egy természetes, s érthető igényét képezi le, hiszen a markánsan eltérő jelöltek közötti választás lehetősége végső soron a demokrácia fenntarthatóságának előfeltétele. Éppen ezért egyre többen vannak olyanok, akik ezt a folyamatot nem problémaként azonosítják, hanem egy szükségszerű tisztulási lépéssorozatként tekintenek rá, s azt javasolják, hogy a hagyományos pártok térjenek vissza a markánsabb üzenetek megfogalmazásához, különben a kiüresedés veszélye fenyegeti a demokratikus politikai rendszereket. Nem meglepő tehát, hogy Oprah Winfrey mint nem hagyományos politikus neve felmerült az elnökjelöltséggel kapcsolatban.

Más kérdés, hogy ez mennyire karizma és mennyire az általa elmondott beszéd tartalmának köszönhető. A karizma egy olyan erőt jelent, amelynek segítségével valaki rá tud venni arra másokat, hogy kövessék őt. Ilyen értelemben a karizma mindenképpen fontos politikusi adottság, azonban önmagában nem elégséges. Az említett beszéd azért is volt sikeres, mert egy olyan téma mentén szólalt meg, amely nagy figyelmet kapott az utóbbi időben. A beszéd azért is értelmezhető politikailag, mert illeszkedett az úgynevezett identitáspolitika értelmezési keretébe, amely elnyomott és elnyomó társadalmi csoportokra osztja fel a politikai közösséget. Ezzel főként a baloldali, progresszív, úgynevezett demokrata szavazókat valóban meg lehet szólítani. Azonban érdemes megjegyezni, hogy a karizma csupán egy azok közül a politikai kvalitások közül, amelyek sikeressé tesznek egy jelöltet. Erről kevesebbet szokás beszélni, pedig ugyanolyan fontos a felkészültség és a magas stressztűrő-képesség, hiszen a politikai egy olyan munka, amely komoly fizikai és szellemi igénybevétellel párosul.”

Közérthető?

Az általunk megszólaltatott szakértők szerint a karizma kétélű kard tehát: szükségszerű képessége a politikusnak, mellyel megszólítja a tömeget és követői tábort hoz létre, ugyanakkor nem elégséges. Viszont kizáró jellegű, így nem enged teret olyan ellenvéleményeknek, amelyek a vezetés szempontjával szembemennek, így a karizmatikus vezető csak híveihez tud szólni, olyan válságos helyzetekben, melyben a populizmus jelei gyökerezhetnek. Érdemes azonban azon elgondolkodniuk a hagyományos politikusi elit tagjainak, hogy a választók mégis miért fordulnának szívesebben olyan ismert televíziós személyiségek felé, akiknek ugyan lehengerlő a személyiségük és magávalragadóak a beszédeik, de a politikusi lét összes többi terén teljesítményük nem mérhető.