A pszichológia sötét oldala: etikátlan emberkísérletek a múltból, I. rész

Habár a pszichológia viszonylag friss tudományterületnek számít, a kísérleti pszichológia térhódításának köszönhetően gazdag múltra tekint vissza. A XX. században a kevésbé szigorú szabályozások következtében számos olyan kísérlet zajlott le, amelyek bizonyos tekintetben a pszichológia sötét foltjainak számítanak. A sors fintora, hogy ezek a kísérletek az egyik legjelentősebb eredményeket hozták, azonban napjainkban megismételhetetlenek lennének, azok etikai megkérdőjelezhetősége miatt. Ezek közül mutatunk be most hármat.

Az Amerikai Pszichológiai Társaság (APA) szigorúan szabályozza a pszichológiai kísérletek elvégzésének feltételeit. Ide tartozik a titoktartás, az informált beleegyezés, az emberi méltóság tisztelete és még sorolhatnánk. Napjaink pszichológusainak sok esetben meg van kötve a keze, ha egy-egy rendhagyóbb kísérleti elrendezést szeretnének véghez vinni. Azonban ez nem mindig volt így. Az előző évszázadban olyan kísérleteket is elvégezhettek, amikre mai keretek között nem lenne lehetőség. Azonban ezeknek a vizsgálatoknak elvitathatatlan befolyásuk van arra, ahogy ma a pszichológiáról gondolkodunk.

Kis Albert esete – a félelem gyökere elültethető

1920-ban a behaviorista irányzat egyik kiemelkedő alakja, John B. Watson és munkatársai a John Hopkins Egyetemen végeztek klasszikus kondicionálási kísérletet. A jelenség lényege, hogy egy feltételes ingert és egy feltétlen ingert kapcsolnak össze, így a korábban semleges inger hatására is kiváltható a feltételes válaszreakció.

Watson egy kilenc hónapos kisbabán, Alberten vizsgálta, hogy a klasszikus kondicionáláson keresztül a félelem elültethető-e az emberekben. A kísérlet kezdetén Albertnél semmilyen averzív reakció nem volt megfigyelhető az állatok irányába. Egyedül az erős hangok esetében mutatott félelmi reakciót. Watson azonban egy fehér patkányt mutatott Albertnek, majd ezzel egy időben egy kalapáccsal ütött egy fémrudat, amely erős és kellemetlen zajt okozott. A félelmetes hang és a patkány együttes megjelenése miatt, a két inger összekapcsolódott. Albertben kialakult a félelem a patkány iránt is. Azonban a félelem generalizálódott minden hasonló ingertárgyra is, legyen az egy szőrmekabát, sőt akár egy Mikulás álarc fehér szakálla.

Albert B. Forrás: timeline.com

A kísérlet etikátlannak számít, mivel

Albert deszenzitizációjára sosem került sor,

így kialakult fóbiáját sem tudták enyhíteni. Albert hatéves korában meghalt, így az sosem derült ki, hogy a kísérlet okozta fóbiái a felnőttkoráig fennálltak volna-e.

Bár mai fejjel drasztikusan hangzik, hogy a kutatók folyamatosan megfélemlítettek egy kisgyereket a tudomány nevében, azonban kis Albert esete kiemelt fontosságú eredményeket hozott a tanult reflexes válaszokról – más szóval kondicionálásról – emberek esetén. Korábban Ivan Pavlov híres kísérletében kutyáknál már sikeresen kimutatta a kondicionálás eredményét, amikor minden alkalommal egy csengőt szólaltatott meg, mikor megetette az állatot, míg végül már önmagában a csengő hangja is nyáladzást idézett elő a kutyánál. Azonban Watson és munkatársai folytatták le a kísérletet először embernél is. Sokat köszönhetünk ezeknek az eredményeknek, mivel a kondicionálás az alapja számos terápiának, például függőségek vagy fóbiák esetén.

Milgram kísérlet – emberek feláldozása a tekintély és az engedelmesség oltárán

A ’60-as és ’70-es évek között zajlott a szociálpszichológia egyik legjelentősebb kísérletsorozata, a Stanley Milgram vezette engedelmesség vizsgálat. Milgram célja azoknak a pszichológiai tényezőknek a feltárása volt, amelyek a II. világháború borzalmai mögött húzódhattak. Azt feltételezte, hogy a szörnyűséges tettek mögött a tekintélynek való megfelelés és engedelmesség áll.

A leghíresebb kísérlet során a kutatók egy emlékezeti feladatot modelleztek, melynek koholt célja a tanulási módszerek feltárása volt. A résztvevők egy részét a „tanár” szerepébe osztották, a másik részét a „tanulóéba”. Utóbbiak beépített emberek voltak, így tehát a „tanárok” voltak a kísérlet igazi résztvevői. A „tanárnak” azt az instrukciót adták, hogy minden egyes alkalommal mikor a „tanuló” rossz választ ad, egyre nagyobb áramütés a büntetés. A „tanárt” és a „tanulót” külön termekben helyezték el, így a „tanár” nem láthatta, csak hallotta a növekvő áramütés okozta egyre kétségbeejtőbb kiabálást. Bár a „tanulókat” játszó színészek a kísérlet befejezéséért könyörögtek, a „tanárral” egy teremben tartózkodó kutató – tekintélyszemély – ragaszkodott a folytatáshoz, és erre utasítást is adott, azonban nem kényszerítette a résztvevőket.

A résztvevők többsége pedig engedelmeskedett.

Hatvanöt százalékuk a végső 450 voltig is elment, ami már halálos.

Bár az áramütések nem voltak valósak, a kísérlet konklúziója mégis az, hogy a vizsgálati személyek utasításra képesek voltak maradandó károkat okozni, vagy akár meg is ölni egy másik embert. Emögött pedig a hatalomnak való engedelmeskedés normája áll. Milgram kísérletében a legitim hatalmat jelképező személynek való engedelmeskedés jelentős hatást gyakorolt a viselkedésre.

Stanley Milgram és az áramütést okozó gépe. Forrás: The Chronicle of Higher Education

A Milgram-kísérletek kiemelt eredményeket hoztak annak megértésére, hogyan tudnak hétköznapi emberek embertelenül viselkedni egy tekintélyszemélynek való engedelmesség kimeneteleként. Bár a kísérlet etikai szempontból ma már nem reprodukálható, egy 2017-es kutatásban módosítva megismételték a híres/hírhedt kísérletet. Az eredmény napjainkban is megrázó. A résztvevők kilencven százaléka hajlandó volt halálos áramütést adni. Hiába telt el azóta több mint ötven év, úgy tűnik még ma is képesek vagyunk a hatalomnak való engedelmesség jegyében feláldozni másokat.

Stanfordi börtönkísérlet – hogyan válnak átlagos emberek gonosszá?

1971-ben férfi egyetemi hallgatók bevonásával Philip Zimbardo és munkatársai híres börtönkísérletükben azt vizsgálták, hogy a szituáció függvényében hogyan változik az emberi viselkedés. A résztvevőknek eredetileg két héten keresztül kellett volna a random módon rájuk osztott börtönőr vagy rab szerepét játszaniuk a mesterséges börtönkörnyezetben. Azonban annak ellenére, hogy véletlenszerűen történt a szerepek kiosztása, az őrök egy része kifejezetten kegyetlenné vált. Megalázták a rabokat, és szubmisszív viselkedésre kényszerítették őket az agresszió és a dominancia fitogtatásával.

A kísérletet hat nap után felfüggesztették.

A hat nap alatt nemcsak az őrök váltak szadistává, hanem a rabok mentális állapota is súlyosan leromlott. Depresszió és extrém stressz jeleit mutatták, így szabadon engedték őket. A kísérletről részletesebben egy korábbi cikkünkben olvashatnak.

A kísérlet etikátlansága ellenére rávilágított arra, milyen jelentős hatást gyakorol az emberi viselkedésre a társadalmi kontextus által meghatározott szerep. Számos kutató megkérdőjelezte a kísérlet módszertanát, és következtetéseit. A Zimbardo-féle börtönkísérlet validitását replikációval lehetne bizonyítani, azonban ahogy Zimbardo maga fogalmazott: „soha semmilyen körülmények között nem ismételhető meg Amerikában egy olyan vizsgálat, amely ilyen kísérleti elrendezésbe helyezi az embereket.”

 

Felhasznált szakirodalom:

Dolinski, D., Grzyb, T., Folwarczny, M.,Grzybała, P., Krzyszycha, K.,  Martynowska, K., Trojanowski, J. (2017): Would You Deliver an Electric Shock in 2015? Obedience in the Experimental Paradigm Developed by Stanley Milgram in the 50 Years Following the Original Studies. Social Psychological and Personality Science, 1-7.

Milgram, S. (1974). Obedience to authority. New York: Harper & Row.

Smith, E. R., & Mackie, D. M. (2004). Szociálpszichológia. Budapest: Osiris Kiadó.

Watson, J. B., & Rayner, R. (1920). Conditioned emotional reactions. Journal of experimental psychology, 3(1), 1-14.

Zimbardo, P. G. (1973). On the ethics of intervention in human psychological research: With special reference to the Stanford prison experiment.

További forrás: itt és itt.