poszttraumás stressz szindróma

„A te traumád az én traumám” – változik-e a PTSD páciensek szeretteinek agya?

Újra és újra lejátszódó emlékképek, rémálmok, bevillanó múltbéli traumák – a poszttraumás stressz zavar az élet minden területét megnehezítheti. Egy friss kutatás szerint azonban nemcsak a páciens, hanem a hozzá közel állók számára is. A stressz ugyanis változásokat okoz az agyműködésben. Azonban nemcsak a stresszt átélő személy agyában, de az ő szeretteiében is. Cikkünkben beszámolunk a friss, részben magyar vonatkozású kutatás eredményeiről.

A lelkileg borzalmasan megterhelő eseményeket, traumákat átélő emberek számára a szenvedés gyakran nem ér véget a traumatikus esemény végével: sokan közülük újra és újra átélik a megtörténteket. Az emlékképek betörhetnek bármilyen ingerre, mely a traumára emlékezteti őket, de akár rémálmok formájában is. Ezt a tünetegyüttest poszttraumás stressz zavarnak (posttraumatic stress disorder, PTSD) nevezik.

Az egészségügyi dolgozók, akik PTSD-s veteránokat kezelnek, gyakran számolnak be arról, hogy a betegek hozzátartozói is mutatják a zavar tüneteit, annak ellenére, hogy soha nem voltak kitéve a traumát okozó eseménynek. Egy kanadai kutatócsoport erre a jelenségre kíván választ találni.

Az, hogy a stressz átterjedhet olyanokra, akiket nem ért a megterhelő élmény, nem újdonság. Lehet, hogy hétköznapi tapasztalatainkkal is egybevág: talán megfigyeltük már, hogy környezetünk idegessége átragadt ránk is. Azonban a Calgary Egyetem kutatói, Jaideep Bains és kollegái – köztük a magyar Füzesi Tamás – kimutatták, hogy a másoktól átvett stressz ugyanúgy változtatja meg az agyat, mint a valóban átélt stressz. A kutatócsoport egérpárokon vizsgálta a stressz hatását. A párt különválasztva az egyik tagot kisebb mértékű stressznek tették ki, míg a másik folytatta megszokott életét. Ezután újra egy ketrecbe tették őket, s egy bizonyos agyterület változásait követték figyelemmel mindkét egérben.

PTSD agy
A PTSD megváltoztatja a beteg agyát. Változik-e vele a szeretteié is? Fotó: Erica Holbert-Siebert

Az eredmények szerint van változás annak az egérnek az agyában is, akit nem tettek ki stressznek.

A kutatásunk kimutatja, hogy az agy valóban változik az átvitt stressz hatására”

– mondta Toni-Lee Sterley, a kutatás elsőszerzője. „A streszválaszért felelős neuronok a nem stresszelt egérben pontosan ugyanolyan választ adnak, mint amit a stresszelt társnál megfigyeltünk.

A kutatók felfedezték, hogy a traumának kitett egérben egy kémiai anyag, úgynevezett „vészjelző feromon” termelődik, amely riasztja a partnert is. Sőt, ha a partner egy harmadik egérrel találkozik, aki az eredetileg stresszelt állattal egyáltalán nem találkozott, szintén átveszi a jelet, s mutatja a stressz agyi jeleit – mintegy láncreakcióban továbbadva az információt.

A kutatás még egy fontos kérdésre választ ad: képes-e a nem stresszelt partner megnyugtatni a stresszelt társát? Ez a kérdés különösen fontos, hiszen a PTSD-s páciensek kezelésével kapcsolatban adhat tanácsot. Az eredmények azt mutatják, hogy a szociális interakció csak a nőstény egerekre volt megnyugtató hatással. Ezt a kutatók az úgynevezett „gondoskodj és barátkozz” (angolul tend-and-befriend) stratégiával magyarázzák. Ezt az evolúciós pszichológiában a tipikus női stresszreakciónak tekintik (a férfi üss-vagy-fuss stratégia párjának), és a szociális kapcsolatok fontosságát hangsúlyozza a stresszkezelésben.

egér
Mit mondhat egy egereket vizsgáló kutatás az emberi agyról?

A jelenség evolúciós haszna egyértelmű. Az, hogy egyidejűleg képesek vagyunk szociális interakción keresztül csökkenteni a stresszt és jelt adni a társainknak a veszélyről, egyértelműen a túlélést szolgálja. A PTSD esetén azonban ez az evolúciósan hasznos mechanizmus kártékony módon jelenik meg.

A kutatás tehát magyarázatot adhat rá, hogy miért élhetnek át a PTSD-s betegek szerettei is hasonló tüneteket. Fontos azonban megjegyezni, hogy az egereken végzett vizsgálatokat egy az egyben átvonatkoztatni emberekre igen kockázatos. Ennek egyik oka az, hogy úgy tűnik, a feromonok fontos szerepet játszanak a jelenség létrejöttében. A feromonok pedig kisebb szerepet játszanak az emberi kommunikációban, mint egyes állatfajokéban – a kutatók sokáig nem is igen hittek benne, hogy az emberek egyáltalán képesek a feromonok érzékelésére. Ennek ellenére ez a kutatás több fontos üzenetet hordoz. A PTSD páciensek és szeretteik kezelésére vonatkozó információ mellett az is jelentős eredmény, hogy a jelenség nem egyedül ránk, emberekre jellemző. „Azok a dolgok, melyeket az emberi faj sajátjának tekintünk, valójában evolúciós múltunkból megőrzött jellemzők” – véli Jaideep Bains.

Felhasznált szakirodalom:

Taylor, S. E.; Klein, C. L., Lewis, B. P.; Gruenewald, T. L.; Gurung, R. A. R.; Updegraff, J. A. (2000). Biobehavioral responses to stress in females: Tend-and-befriend, not fight-or-flight. Psychological Review. 107 (3), 411–29. doi:10.1037/0033-295X.107.3.411

Sterley, T., Baimoukhametova, D, Füzesi, T., Zurek, A. A., Daviu, N., Rasiah, N. P, Rosenegger, D & Bains, J. S. (2018). Social transmission and buffering of synaptic changes after stress. Nature Neuroscience.

Savic, I., Hedén-Blomqvist, E., Berglund, H. (2003). Pheromone signal transduction in humans: what can be learned from olfactory loss. Human Brain Mapping, 30(9) 3057-65. doi: 10.1002/hbm.20727.

További forrás itt.