Miért felejtsünk el mindent, amit eddig a jó kommunikációról tanultunk?

Nézzünk a másik szemébe, bólogassunk, készüljünk érdekes témákkal, hogy tudjunk beszélgetni… Sokszor próbáljuk megtanulni, hogyan kell jól kommunikálni. Egyre több tréningen képezzük magunkat, sajátítunk el technikákat. Ha az alapvető képességek meglennének bennünk, amik a jó beszélgetéshez szükségesek, akkor mindezekből a technikákból sokkal kevesebbet kellene tanulnunk. Mi tehát az az alapvető hozzáállás, amivel a jó kommunikációt elősegítjük?

A jó kommunikáció mindig téma lesz, hiszen emberi minőségünk velejárója az információáramlás. Korlátlan mennyiségű üzenetet át tudunk adni a másiknak a nyelvnek köszönhetően. Néhány állatfaj is képes kommunikálni (pl.: méhek). De ők csak specifikus, üzeneteket tudnak továbbítani egymásnak. Nekünk, embereknek ennél sokkal többre van lehetőségünk. Minden kapcsolatunkban gondolatokat osztunk meg, tervezünk, érzelmeket fejezünk ki. A családban a kommunikáció több szinten valósul meg, az alrendszereken belül és között. A gyerek-gyerek, gyerek-szülő és szülő-szülő párbeszéd egyszerre zajlik. A kommunikációból fakadó meg nem értés és meg nem értettség a családi rendszer és az egyén szintjén is okozhat elakadást. Lássuk tehát, hogy tudjuk ezt megakadályozni!

Hogyan lehetnek jobb beszélgetéseink?

Celeste Headlee újságíró TED-beszédében összegyűjtött néhány olyan tippet, amelyek a beszélgetéshez való hozzáállásunkkal kapcsolatosak. Régen talán elég volt, ha a My Fair Lady professzorának tanácsát követtük: „Beszélgess az időjárásról és az egészségről”. De ma már ezek sem semleges témák, van oltásellenesség és klímaváltozás, minden beszélgetés heves vitába torkollhat. Normális dolog ez? Beszélgetéseinkben nem vagyunk igazán kíváncsiak a másik gondolataira, kapcsolataink is előfeltevéseken alapulnak. Az újságíró szerint egy olyan világban élünk, ahol nem figyelünk egymásra, csak saját igazunkat szajkózzuk. És ezzel elvesztettük a beszélgetések alapkövét: a figyelem és a véleménykifejtés közötti egyensúlyt.

De ez még csak az egyik probléma. A Pew Research szerint az átlag amerikai tizenévesek szívesebben küldenek üzenetet barátaiknak, minthogy beszélgessenek velük. Ez azt jelenti, hogy minél jobban fejlődik a technika, annál inkább igyekszünk elkerülni a személyes kommunikációt. Mondhatjuk, hogy ez a kutatás csak amerikai résztvevőkkel készült. De nézzünk magunkba, és tegyük fel magunknak a kérdést: vajon mi hány üzenetet küldünk naponta? Hányszor e-mailezünk munkahelyünkön, vagy írunk valamit Facebookon a párunknak, családtagjainknak ahelyett, hogy személyesen mondanánk el ugyanazt? Úgy tűnik, hogy elfelejtettük (ha egyáltalán valaha tudtuk) a valódi beszélgetés és figyelem képességét. Pedig Celeste Headlee szerint

felesleges megtanulnunk, hogyan jelezzük a figyelmet, ha tényleg odafigyelünk.

Ő újságíróként tíz alapszabályt követ a különféle ismert emberekkel készített interjúi alatt. Ugyanazt a tízet, mint amit a magánbeszélgetéseiben is. Nem tudjuk mindig mindegyiket betartani. Viszont ha egyet mesteri szintre fejlesztünk, akkor sokat javítunk a beszélgetéseink minőségén. Vegyük sorra tehát ezt a tíz szabályt!

  1. Felejtsük el a multitaskingot!

Amikor valakivel beszélgetünk, legyünk jelen! Nem csupán arról van szó, hogy ne nyomkodjuk a telefonunkat társalgás közben. Hanem arról, hogy teljesen legyünk benne a beszélgetésben, minden gondolatunkkal együtt. Ne azon járjon az agyunk, hogy mi volt a munkahelyen, vagy hogy vacsorát kell főznünk este!

2. Ne papoljunk!

Ha beszélgetünk valakivel, abból induljunk ki, hogy valami újat fog mondani! Ha anélkül akarjuk kifejteni a véleményünket, hogy bárki ellentmondhasson vagy válaszolhasson, találjunk erre egy másik formát! Számtalan lehetőség van már. Viszont az igazi beszélgetéshez félre kell tennünk magunkat és nyitottnak lennünk a másik véleményére. Ezt beszélgetőpartnerünk is érezni fogja, és egyre jobban megnyílik nekünk. Biztonságot él át az elfogadásunkat tapasztalva.

Legyünk nyitottak! Higgyük, hogy tud újat mondani a másik!

3.  Használjunk kérdőszavakat!

Ki, mikor, hol, miért, hogyan, milyen, mit. Ezek kulcs kérdőszavak. Bármelyikkel kezdjük a mondatot, nyitott végű kérdést kapunk. Ezekre a kérdésekre lehet igazi, kifejtett választ kapni. Ha eldöntendő kérdést teszünk fel, a választ belefoglaljuk a kérdésbe. Ha azt kérdezzük: „Mérges voltál?”, akkor arra két válasz létezik: „Igen, mérges voltam” , vagy „Nem, nem voltam mérges”. Viszont ha azt kérdezzük: „Milyen érzés volt ez neked?”, arra számtalan válaszlehetőség létezik. Ha így kérdezünk, sokkal inkább a másik világát fogjuk megismerni.

4. Gyorsítsuk a beszélgetés áramlását!

Ne hagyjuk, hogy az oda nem tartozó gondolatok eltereljék a figyelmünket! Erre Headlee azt a példát hozza, amikor a különféle beszélgetős tévéműsorokban valamilyen teljesen oda nem illő vagy már megválaszolt kérdést tesznek fel a műsorvezetők. Valószínűleg épp nem figyeltek oda, mert ezen a kérdésen agyaltak. Csakhogy azt már közben megválaszolták. Mi is ezt csináljuk néha. Elkalandozunk, majd megpróbálunk visszajönni. A gondolatok jönnek-mennek. Ne rágódjunk a hirtelen bevágódó, random gondolatainkon! Hagyjuk őket elillanni!

5. Ne akarjunk szakértők lenni!

Ha nem tudunk valamit, ismerjük el!

Egy beszélgetés attól lesz mély, hogy hisszük, van tétje.

Ehhez hozzátartozik az is, hogy nem állítunk hamis dolgokat. Legyünk óvatosak azzal kapcsolatban, hogy mit tudunk biztosan.

6. Ne általánosítsunk!

Ha valaki elmondja, mit él át, azt egy önálló élményként fogadjuk. Ne hasonlítsuk saját, vagy mások által megosztott élményekhez. Hiszen minden élmény egyedi. Ha arról mesél nekünk valaki, hogy mennyire nehéz neki a munkahelyi helyzete, ne kezdjünk el a saját főnökünkről panaszkodni. Hallgassuk meg, nyissuk meg magunkat ahelyett, hogy érzékeltetnénk, mi mennyi mindent elviselünk és mi milyen szuperek vagyunk. A társalgás nem az önreklám helye.

7. Egyszer elég!

Nem fontos ismételgetni. Amikor érvelünk, hajlamosak vagyunk rá, hogy a leglényegesebb félmondatunkat ismételjük. A meggyőző érvelés vagy gondolataink átfogalmazása nem helyettesíthető ismétléssel. Unalmassá teszi a beszélgetést, ráadásul lekezelő stílust eredményez.

8. Csak a lényeget!

Amikor beszélgetünk valakivel, nem érdekelnek minket az évszámok, nevek, pontos százalékok. Ami érdekel minket, az a másik. Ugyanez a helyzet másokkal is. Amikor minket hallgatnak, akkor is hagyjuk el nyugodtan azokat a dolgokat, amelyek egyébként is nehezen jutnak eszünkbe. Ami számít, az az álláspont, tulajdonság, az ember maga. Ez pedig adatok nélkül is megvan egy beszélgetésben.

9. Figyeljünk!

Nem ez az utolsó szabály, de ez a legfontosabb. A humanisztikus pszichológiai irányzatok is ezzel a rendkívül egyszerű alapelvvel reformálták meg a pszichológiát. A legtöbbször ugyanis

a másik megértése helyett válaszolni szeretnénk.

Amikor pedig beszélünk, válaszolunk, nem a másikra figyelünk. Akkor mi irányítunk. Nem hallunk semmi olyasmit, ami nem érdekel minket. A másik dolog pedig az, hogy akkor kevesebb figyelmet kell fordítanunk arra, ami történik. Amikor figyelünk, akkor sokkal több információt vagyunk képesek befogadni, de ez erőfeszítésünkbe telik. Viszont megéri! Hiszen ettől lesz párbeszéd és nem egymás mellett elbeszélés a társalgás.

10. Legyünk rövidek!

Fogalmazzunk röviden! A jó társalgás olyan, mint a miniszoknya. Elég rövid ahhoz, hogy fenntartsa az érdeklődést, de elég hosszú ahhoz, hogy lefedje a lényeget.

Száz szónak (és tíz pontnak) is egy a vége: ha érdeklődőek vagyunk a másik iránt, akkor mindezeket a szabályokat maguktól értetődően követni fogjuk. Fontos azt remélnünk, hogy minden beszélgetés új élményt adhat. Így ezek a reményeink valóra válnak, és valóban értékes beszélgetéseket folytathatunk.


Iratkozz fel hírlevelünkre!