A hajléktalan tizenegy – a sport társadalmi befogadást támogató funkciója

Társadalmunk egyik legjelentősebb problémája a hajléktalanság mint a depriváció legszélsőségesebb formája. A KSH adatai szerint a legutóbbi két magyarországi népszámlálás között közel ezer fővel több fedél nélkülit regisztráltak (2001-ben 4629 fő, míg 2011-ben 5571-en számítottak fedél nélküli hajléktalannak). Ahogy a társadalmi csoportok közötti szakadék növekszik, egyre inkább előtérbe kerül a sport mint közvetítő eszköz a társadalmi nehézségek megoldásában. Milyen társadalmi rétegződés figyelhető meg a sport világában? Mik azok a keretek, amelyek elősegítik a sport reintegrációs funkcióját? Milyen lehetőségeik vannak a marginalizálódott csoportoknak?

A közvéleményben hosszú ideig tartotta magát az a felfogás, miszerint a társadalom egészét és más alrendszereit figyelembe véve a sport világában számottevően nagyobb az egyenlőség. Hiszen a siker az egyének tehetségétől és szándékaitól függ: az győz, aki gyorsabban fut (kerékpározik, úszik), távolabbra ugrik, több pontot szerez, mint az ellenfelek. Továbbá csillagászati összegek sem képesek tehetségtelen, motiválatlan és alulteljesítő versenyzőket a dobogó legtetejére juttatni. Azonban a tetszetős kijelentés nem állja meg a helyét teljes egészében. A versenyzők nem egyenlő feltételekkel állnak a rajtvonalhoz, hiszen a sportban is érvényes Orwell sokat idézett mondása: vannak egyenlők és még egyenlőbbek. Az egyén biológiai és pszichikai adottságai mellett demográfiai, valamint társadalmi-gazdasági jellemzői is meghatározzák, mikor, hogyan, hol és milyen formában kapcsolódik vagy nem kapcsolódik be a sportba.

Az elmúlt évtizedekben végzett kutatások valóban rámutatnak arra, hogy a sportban is jelen van a társadalmi osztályok egyenlőtlensége. Azonban akadnak olyan valódi történetek, amelyek ezt mégis megcáfolják. Ahogy Jimmy Butler az egyik legmagasabban jegyzett játékos az NBA-ben, úgy Michael Oher is kiemelkedő amerikai focista az NFL-ben. Közös bennük, hogy

mindketten megtapasztalták a hajléktalanságot már tinédzserkorukban.

Nem véletlen, hogy a fent említett játékosok éppen egy test-test elleni küzdelmet vállaló sportban tudtak kiteljesedni. Több sport-rétegződéselmélet született a sportszociológia kialakulása óta. Günther Löschen és Yiannakis foglalkoztak először a témával, azonban Roland Renson elmélete volt az első igazán kiemelkedő. Koncepciójában hangsúlyozta, hogy a sport státusszimbólumként funkcionál. A különböző eszközöket igénylő sportok, mint a golf, a vívás és a sízés űzése a felső osztálybéli társadalmi pozícióra utal. A lovaglás, a vadászat vagy éppen a búvárkodás a felső középosztálybeli státuszt jelképezi. Azok, akik labdát, hálót, célpontot használnak sportolás közben, valószínűbb, hogy a középosztályhoz tartoznak. A fent említett test-test elleni küzdelmet vállaló sportolók (amerikai futball, labdarúgás, ökölvívás, birkózás) rendszerint az alsó osztály valamelyik rétegébe tartoznak.

A fent említett test-test elleni küzdelmet vállaló sportolók (amerikai futball, labdarúgás, ökölvívás, birkózás) rendszerint az alsó osztály valamelyik rétegébe tartoznak.

A sport: ösztönöz, erősít és tanít

Nehéz elvitatni azt a tényt, hogy a sportnak számos értékformáló és –teremtő jellemzője van. A legnagyobb pozitív értéke az aktív, ösztönző cselekvésre késztető karakterében rejlik. A csapatsportokban rengeteg lehetőség kínálkozik a személyközi kapcsolatok kialakítására,

az együttes cselekvésre a közös cél érdekében,

a csapattársakkal való együttműködésre, amelyekkel eredményesen oldhatják meg a különböző feladatokat. Ezáltal a sportolók valóban közösségben szereznek ismereteket, továbbá közösségi „normákat” és magatartásmódokat tanulnak meg, amely egy adott közösségbe való beilleszkedést is megkönnyítheti. A sportküzdelem az erkölcsi magatartásminták szelekciójára, a kedvező minták elfogadására is alkalmat ad. Mivel a sportban is akadnak a cselekvésváltozatok között helytelenek, ezért az etikailag helyes cselekvésváltozat kiválasztása az erkölcsi értékek erősítését, megszerzését és tanulását kínálja fel a sportoló számára.

Mindezek miatt egyre inkább előtérbe kerül a sport a marginalizálódott egyének és csoportok társadalmi reintegrációjában. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy az Európai Bizottság több közelmúltbeli dokumentumban is elismerte ezt. A társadalmi befogadást a sport kapcsán kétféleképpen lehet értelmezni. Egyrészt a részvételbeli egyenlőtlenségek mérséklésére, valamint a „mindenki sportjára” utal. Másrészt a sporton keresztül olyan indirekt eredményeket lehet elérni, mint társadalmi részvétel, a szociális kohézió és közösségfejlesztés. Természetesen a sport önmagában nem fog megoldani olyan széleskörű társadalmi problémákat, mint a hajléktalanság, így bizonyos feltételekhez kötött az említett pozitív hatások kialakulása.

Szervezett keretek: a hajléktalan labdarúgó-világbajnokság

A legnagyobb ilyen esemény a Homeless World Cup, azaz a hajléktalan labdarúgó-világbajnokság. A 2003 óta megrendezett tornát minden évben más városban szervezik meg. Mára világszinten több mint 70 nemzeti szervezetet tömörít. A csapatok tagjai olyan személyek lehetnek, akik betöltötték 16. életévüket, valamint korábban még nem vettek részt a világbajnokságon – ezzel is elősegítik, hogy minden évben új játékosok mutathassák meg képességeiket. Továbbá feltétel, hogy a játékosok legalább átmeneti hajléktalan, menekült státuszúak legyenek. Mindezeken felül részt vehetnek olyan személyek, akik fő megélhetési forrásukat utcai újságárusként teremtik meg, valamint drog- vagy alkoholrehabilitációs programban vesznek részt.

A legnagyobb ilyen esemény a Homeless World Cup, azaz a hajléktalan labdarúgó-világbajnokság. A 2003 óta megrendezett tornát minden évben más városban szervezik meg.

Magyarország csapatát minden évben az Oltalom Sportegyesület delegálja. A sportegyesületet 2005-ben hozták létre az Oltalom Karitatív Egyesület és a Wesley János Lelkészképző Főiskola dolgozói, valamint a veteránsportolók. Céljuk, hogy a marginalizálódott csoportok (hajléktalanok, javítóintézetben élő, illetve menekült fiatalok) számára is lehetőséget nyújtsanak a sportolásra, akik ezáltal sikerélményeket szerezhetnek, visszanyerhetik önbecsülésüket, valamint kialakulhat a valahova tartozás érzésük is. Az egyesület mindezen felül különböző szociális szolgáltatásokkal (álláskeresés, nyelvoktatás) segíti a minél jobb lehetőségek megteremtését.

Természetesen a sport nem az egyetlen, s nem is a legfőbb eszköz a különböző perifériára szorult csoportok felzárkóztatására és megerősítésére. Ám azon kevesek egyike, amely úgy tanít és fejleszt ki az emberekben olyan pozitív készségeket, mint a kitartás vagy az erkölcsös magatartás, hogy a cselekvés alatt testileg és szellemileg is feltöltődhetnek. Éppen ezért érdemes használni, hiszen a sport mindenkié.

 

Felhasznált szakirodalom:

Európai Unió Tanácsa (2010): A Tanács következtetései a sportról mint az aktív társadalmi befogadás eszközéről és ösztönzőjéről (2010/C 326/04). http:// eur-lex.europa.eu/ LexUriServ/LexUriServ.do?uri= OJ:C:2010:326:0005:0008:HU:PDF

Földesiné Sz. Gy., Gál A., & Dóczi T. (2010).: Sportszociológia. Budapest: Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar.

Gáspár L., Nádori L., & Szigeti L. (1995). A testnevelés és a sport társadalomtudományi témakörei. IN Soós I. (Szerk.). Sportszociológia szöveggyűjtemény 1. kötet (pp. 95 – 102). Pécs: Janus Pannonius Tudományegyetem.


Iratkozz fel hírlevelünkre!