„Tide Pod Challenge” – hogyan válhatott trendivé önmagunk mérgezése?

Az új közösségi média „trend”, amely az idei év elején indult, a „Tide Pod Challenge”. A színes cukorkának tűnő mosókapszula az utóbbi pár hónapban meghódította a Twittert és a YouTube-ot. Főként serdülők és fiatal felnőttek körében terjed a kihívás, amely során elfogyasztanak egy mosókapszulát. Csak Amerikában, az idei év első két hetében harminckilenc embert szállítottak hasonló mérgezés miatt kórházba. Vajon hogyan terjedhetnek el az ehhez hasonló kockázatos kihívások? Mi állhat a háttérben, és miért pont a serdülők vannak a fókuszban?

Nem állítunk újat, ha azt mondjuk, a közösségi média már régóta uralja az internet világát. Az egymással folytatott interakció szinte határok nélkülivé vált: bárhol, bárkivel, bármikor kapcsolatot tudunk létesíteni. A youtuberek, tartalomkészítők, influencerek korát éljük. Ez az újabb és újabb trendekkel való lépéstartás, szenzációhajhászat, illetve

a nézettségért, követőkért és lájkokért folytatott végeláthatatlan verseny világa.

Egyszerű sémák korszaka, melyet a szimpla tetszik/nem tetszik, nézem/nem nézem, követem/nem követem dimenziókra bonthatunk le. De meddig képesek elmenni az emberek ebben a furcsa világban pár száz vagy akár ezer lájkért?

Mindent a nézettségért?

A szenzációhajhász videóknak szerves részét képezik a „challengek”, kihívások, melyek főként a tinédzserek és fiatal felnőttek körében váltak népszerűvé az utóbbi években. Lényegük, hogy az ember videóra veszi magát, miközben valamiféle abszurd feladatot hajt végre (pl. egy kanál fahéjat megeszik). Ezek a kihívások a maguk módján kockázatosak, figyelemfelkeltőek, így a lehető legalkalmasabbak a nézettség, lájkok bevonzására. E jelenség tekintetében az utóbbi években megfigyelhetünk egy tendenciát, ami az egyre szélsőségesebb, veszélyesebb irányba mutat.

A tendencia legutóbbi csúcspontja a pár hónapja kezdődő „Tide Pod Challenge”. A kihívás lényege, hogy a serdülők, fiatal felnőttek videóra veszik, ahogy egy Tide Podot (mosószerrel töltött kis színes kapszulát) szétrágnak, néhány esetben el is fogyasztanak. Említenünk sem kell, hogy elfogyasztása magas egészségügyi kockázattal jár, könnyen okozhat a gyomorba jutva heves hányási rohamot, tüdőbe jutva légzési nehézségeket és megfelelő orvosi segítség nélkül akár halálhoz is vezethet. A Tide Pod jelenség 2017 decemberében indult útjára a Twitteren, egy mémként. A mém azt hangsúlyozta, hogy a kapszula az élénk színei révén hasonlít egy édes cukorkához, emiatt pedig ehetőnek tűnik. Egy hónapot sem kellett arra várni, hogy a YouTube-on is feltűnjön a jelenség, és az emberek elkezdjék „teljesíteni” a kihívást.

Mi veheti rá a fiatalokat, hogy ily módon a saját életüket kockára tegyék?

Számos oldalról közelíthető meg a kérdés, hogy tinédzserek miért mennek bele ilyen kihívásokba, miért teszik kockára saját testi épségüket. Gyakran illetik olyan címszavakkal ezt a korosztályt, hogy szenzációkeresők és örömkeresők. Egyrészt körüljárható a fenti kérdés a serdülők társas kapcsolatai felől.

Serdülőkorban különösen fontos szerepet kapnak a társas kapcsolatok.

A valahová tartozás és az elfogadottság jelentős szükségletek. Az ember alapvetően társas lény, kapcsolatokat épít ki, csoportokba illeszkedik be, elfogadtatja magát másokkal. Az erre való igény serdülőkorban különösen fontos szerepet kap. Ebben a korban még inkább kiéleződik az egyének elfogadottságának/elutasítottságának kérdése, a valahová tartozás igénye is felértékelődik, az örömkereső magatartás pedig ezen dimenzió köré szerveződik. A csoportból való kirekesztettségtől való félelem beindítja a csoportnyomás, csoportgondolkodás gépezetét, melyek a konformizmus felé terelik a fiatalokat. Az egyéni vélemények így elmosódnak.

Ha arra gondolunk, hogy ezekben a videókban többségében fiúkat láthatunk, felvetődik a nemi különbségek kérdése is. Főként serdülőkorban előtérbe kerül a társas pozíció, a csoportban elfoglalt hely fontossága. Ha a nemi sztereotípiákból, általánosításokból indulunk ki, serdülőkorban a fiúknál nagyobb hangsúly helyeződik a társas hierarchiára. Megjelennek a rangbeli különbségek, melyek alapjául szolgálnak a népszerűségért, dominanciáért folyó versenynek. A fiúknál, népszerűvé válhat az is, aki „sikeresen” tud teljesíteni egy kockázatos, veszélyes feladatot (kihívást), mivel a társas versenyben felértékelődnek a maszkulin tulajdonságok, azaz hogy ki a bátrabb, ki az erősebb stb.

Másrészt viszont a téma megközelíthető az érés, fejlődés oldaláról is. Serdülőkorban rengeteg változás történik. A fiatalok hatalmas kognitív, érzelmi és biológiai változáson mennek keresztül, mely hatással van a kockázatvállalási hajlamukra is. Egy kutatásban, a tizenhét–húsz éves korig terjedő korosztály kockázatvállalásra való hajlamát vizsgálták. Azt találták, hogy egy kockázatos döntés előtt állva a serdülők sokkal inkább mérlegelik a kockázatos döntésből származó lehetséges nyereségeket (pl. társas megbecsültség, pénz), mint magából a kockázatból adódó veszélyeket (pl. egészségügyi problémák). Egy másik kutatásban, egy tizenegy–tizennyolc éves korig terjedő csoportot és egy húsz–harmincnyolc éves korig terjedő csoportot mértek össze a kockázatvállalói magatartás tekintetében. Azt találták, hogy a nagy kockázattal járó döntéseket hajlamosabbak voltak meghozni a tizennyolc év alatti vizsgálati személyek akkor, ha valamely kortársuk jelen volt a vizsgálatnál, de csak megfigyelte a döntéseiket. Sőt, akkor is hajlamosabbak voltak kockázatosabb döntéseket hozni, ha a megfigyelő megpróbálta lebeszélni őket a kockázatos döntésről. Ezen eredmények alapján, elmondhatjuk, hogy

mások jelenlétében hajlamosabbak a fiatalok kockázatot vállalni.

De mindez önmagában elég magyarázat lenne egy „Tide Pod Challenge” teljesítésére? Itt említhetjük meg a közösségi média hozzájárulását a kihívásokkal kapcsolatos kockázatos viselkedéshez.

Mi van, ha nem egy megfigyelő van, hanem több ezer?

A közösségi média hatványozottan felerősítheti a serdülők kockázatvállaló hajlamát. Gondoljunk csak bele! Itt már nem arról beszélünk, hogy a csoportnyomás, csoportgondolkodás csupán egy pár fős csoporton keresztül hat az egyén viselkedésére, vélekedéseire.

A közösségi média segítségével több ezer emberen keresztül érvényesülhetnek ezek a folyamatok. A viselkedéssel kapcsolatos visszajelzés, megerősítés szinte azonnali, számszerű adatokban mérhető. Könnyedén felkereshetővé válnak az új trendek, melyek nézettséget, lájkokat hoznak, emellett látszólagos elfogadottságot, támogatottságot nyújthatnak. Nagyobbak lettek a csoportok, kevésbé zártak, látszólag könnyű hozzájuk csatlakozni, az interakció közvetettebbé vált, de a csoportos folyamatok ugyanúgy, ha nem jobban érvényesülnek. A közösségi média megadja azt a lehetőséget, hogy a személy minél rokonszenvesebbnek, szimpatikusabbnak állítsa be magát. Az előző kutatási adatok tekintetében sokkal intenzívebb hatás történik az online felületeken a kockázatvállalás terén is.

A több ezer online megfigyelő hatást gyakorolhat a serdülők kockázatvállalására.

Miért olyan fontosak a lájkok?

Az extrém kihívások teljesítésének alapvető célja, hogy minél több lájkot zsebeljünk be. De felvetődhet a kérdés, hogy miért? Mit számít, hogy tíz, száz vagy több ezer lájkot kapunk? Egy kutatásban harminckettő, tizenhárom és tizennyolc éves kor között lévő serdülővel vizsgálták a lájkok hatását képek segítségével. A vizsgálat első felében száznegyvennyolc képet mutattak be a vizsgálati személyeknek, ezek közül negyvenet a vizsgálatban résztvevő fiatalok adtak a teszthez. A maradék száznyolc képet tartalmuk alapján szét lehetett osztani neutrális (pl. tájkép), illetve veszélyes, kockázatos dolgokat ábrázoló képekre (pl. alkohol, cigaretta). A vizsgálatban a résztvevőknek értékelniük kellett a képeket (like/non-like), miközben fMRI-vel az agyi aktivitásukat vizsgálták. Azt találták, hogy akiknek a képeit sokan lájkolták, azoknál az fMRI felvétel nagyobb agyi aktivitást mutatott az agy örömközpontjában (nucleus accumbens). Miközben a fiatalok értékeltek, a képernyőn lehetett látni, hogy az adott kép addig hány darab lájkot kapott. Tehát tartalomtól függetlenül az számított igazán egy kép kedvelésénél, hogy az korábban mennyi lájkot kapott. Az eredmények alapján láthatjuk, hogy a közösségi média felületein teljesen abszurd módon is történhetnek az értékelések. A tartalom minősége, valamint a lehetséges (egészségügyi) kockázat háttérbe szorul, és az számít igazán, hogy mennyire felkapott az adott dolog.

Az biztos, hogy a „Tide Pod Challenge” számos kérdést felvet. Például, hogy a mindig extrémebb, radikálisabb kihívások világában mi lehet a még ennél is szélsőségesebb „trend”? Mit tehetünk, ezen folyamattal szemben? A szülők mit tehetnek gyermekeik védelme érdekében? Megelőzhetjük-e az újabb hasonlóan veszélyes trendek kialakulását? És hogyan érzékenyíthetjük ezen folyamattal kapcsolatosan a fiatalokat?

Felhasznált szakirodalom:

Haddad, A. D., Harrison, F., Norman, T., & Lau, J. Y. (2014). Adolescent and adult risk-taking in virtual social contexts. Frontiers in Psychology, 5. doi:https://doi.org/10.3389/fpsyg.2014.01476

Parsons, J. T., Siegel, A. W., & Cousins, J. H. (1997). Late adolescent risk-taking: effects of perceived benefits and perceived risks on behavioral intentions and behavioral change. Journal of Adolescence, 20, 381-392.

Sherman, L., Payton, A. A., Hernandez, L., Greenfield, P., & Dapretto, M. (2016). The Power of the Like in Adolescence: Effects of Peer Influence on Neural and Behavioral Responses to Social Media. Psychological Science, 1-9. doi:10.1177/0956797616645673

Steinberg, L. (2008). A social neuroscience perspective on adolescent risk-taking. Elsevier, 28, 78-106. doi:10.1016/j.dr.2007.08.002

További források itt és itt találhatóak.


Iratkozz fel hírlevelünkre!