(Személyiség)zavaros történetek – három művészportré

Minden területnek megvannak a maga kimeríthetetlen, örökzöld témái, melyek mindig tudnak valamilyen érdekességgel szolgálni. A pszichológián belül a személyiségzavarok kétségkívül egy ilyen területnek számítanak, hisz ki ne hallott volna már a nárcizmusról vagy a pszichopátiáról? De vajon mennyire ismerjük ezeket a zavarokat valójában? Mennyi minden marad meg bennünk a nárcisztikusról, azon túl, hogy öntelt és fennhéjázó? Fel tudunk idézni olyan szempontokat, melyeket a szakemberek használnak? Meg tudunk esetleg nevezni más személyiségzavarokat is?

Bár ezekről az érdekes kórképekről szinte mindenkinek van már valamilyen tudása (vagy ha esetleg mégsem, akkor korábbi cikkeinkből bőven tájékozódhat ez irányban: pszichopátia 1, 2, 3; és nárcizmus 1, 2, 3), az általános tapasztalatok szerint ritkán tudunk konkrétumokat megnevezni az egyes zavarokkal kapcsolatban. De ez egyáltalán nem baj, sőt, nagyon is érthető.

Elég nehéz ugyanis egy elvont kategóriát megjegyezni

(akár még a tanulófélben lévő szakembernek is) anélkül, hogy konkrét személyekhez vagy történetekhez tudnánk kapcsolni azt. Cikkünk célja, hogy ebben segítséget nyújtson, és néhány példán keresztül közelebb hozzon, kézzelfoghatóbbá, érthetőbbé és megjegyezhetővé tegyen egy-egy zavart.

Ehhez valós és ismert művészek életéből, kijelentéseiből és a róluk szóló visszaemlékezésekből emelünk ki részleteket. Ezek jól bemutatnak olyan szempontokat, melyekből aztán egy-egy zavar a maga teljességében kirajzolódik.

Az alábbiakban híres művészek kórosnak mondható profilját mutatjuk be.

A személyiségzavar

Mielőtt azonban belekezdenénk az ismertetésbe, röviden ki kell térnünk rá miért (mettől kezdve) zavar a személyiségzavar? Azért csak röviden, mert már erről is írtunk részletesebben, ezért itt most csak a leglényegibb elemekről emlékezünk meg:

  1. A belső élmény és viselkedés olyan tartósan fennálló mintázata, ami jelentősen eltér a személy kultúrájának elvárásaitól.
  2. Jelentős szenvedést vagy a társas kapcsolatok károsodását okozhatja.
  3. Fiatal felnőttkor óta fennáll.

Fontos még kiemelni, hogy személyiségzavart csak erre képzett szakember (pszichológus, pszichiáter) állapíthat meg. Ezért attól, hogy valaki szerint az őt elbocsátó főnök pszichopata, ez még – ha egyébként van is benne igazság – nem minősül valódi diagnózisnak. Ennek valós felismeréséhez szakember tapasztalatára van szükség.

A kritériumok, melyek alapján a klinikusok dolgoznak, a DSM kézikönyv ötödik kiadásában (The Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders) vannak lefektetve. A személyiségzavarokat

három nagy csoportra osztják: A (furcsák), B (teátrálisak) és C (szorongók).

Az alábbiakban mindegyik csoportból egy oda tartozó személyiségzavart mutatunk be egyes kritériumai alapján, egy művész példáján keresztül.

Furcsák – Szkizotíp személyiségzavar – Csontváry Kosztka Tivadar (1853-1919), magyar festő

  1. Szokatlan perceptuális élmények: Csontváry nem festőnek készült, eredetileg patikusként dolgozott. Nem sokkal az után, hogy elöljárója nagyon megdicsérte egyik rajzát, akusztikus hallucinációja támadt, mely meghatározta későbbi sorsát: „Te leszel a világ legnagyobb festője, nagyobb Raffaelnél!”. Ettől kezdve lényegében semmi sem tántoríthatta el attól, hogy rálépjen a művészi pályára.
  2. Mágikus gondolkodás, szokatlan hiedelmek: A fent említett küldetéstudata nagyon erős volt. Például egy tengeri viharban is képes volt nyugodtan aludni, mert biztos volt benne, hogy Istennek szándékai vannak vele kapcsolatban.
  3. Excentrikus magatartás vagy megjelenés: Dömötör István így emlékszik vissza rá: „A Japán kávéház művészasztalánál nap nap után Csontváry is megjelent kampós juhászbotjával, örökös barna lebernyegében, s valami olyfajta különcséggel a megjelenésében, mintha irdatlan messzeségből, netán a tibeti ősrengetegből érkező vándor lenne.
  4. Közvetlen rokonain kívül nincs közeli barátja: Csak nővéreivel tartotta a kapcsolatot, barátja vagy párkapcsolata nem volt, és a művészvilág sem fogadta be.
  5. Szokatlan gondolkodás és beszéd (homályos, metaforikus vagy túlbonyolított): lásd Ki lehet és ki nem lehet zseni, illetve az Energia és Művészet című írásai.
Magányos cédrus. Csontváry támogatók nélkül járta a saját útját, vállalva a magányt, nem törődve azzal, hogy őrültnek tartják.

Teátrálisak – Nárcisztikus személyiségzavar – Salvador Dalí (1904-1989), spanyol festőművész

  1. Önmaga jelentőségét eltúlozza: „Minden reggel úgy ébredek, hogy a legnagyobb élvezettel veszem tudomásul, hogy én magam vagyok Salvador Dalí.
  2. Másokat leértékel: „A hülyék többsége azért kényszerül dolgozni, hogy pénzt keressen. Nekem azért van szükségem pénzkeresetre, hogy nyugodtan dolgozhassak.
  3. Hírnévről, gazdagságról fantáziál: „Hat éves koromban szakácsnő akartam lenni. Hétesztendős koromban Napóleon. S becsvágyam azóta tovább nőtt.
  4. Elvárja a csodálatot környezetétől: „Mindig adódik egy pillanat az emberek életében, amikor rájönnek, hogy imádnak engem.
  5. Hiányzik belőle az empátia: Barátja, García Lorca halálhírének hallatán csak annyit mondott, hogy „Olé”, amit a bikaviadalon kiáltanak egy-egy sikeres döfés láttán.
  6. Viselkedése öntelt, gőgös: „Sosem kábítózok, hiszen magam vagyok a kábítószer.”
Amikor a szürrealista mozgalom kizárta soraiból, Dalí ezzel nyugtázta a történteket: “A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.”

Szorongók – Kényszeres személyiségzavar – Rainer Maria Rilke (1875-1926), osztrák költő, író

  1. Rend és rendszeretet: A kényszeres személyiség általában pedáns, nehezen tűri, ha a saját dolgaihoz más is hozzányúl, ugyanakkor ő is vigyáz a mástól kapott tárgyakra. Rilke asztalán a tollak egyenes vonalban álltak, a papírok pedig négyszöggé rendezve. „Sima selyempapírba burkolva s tarka szalaggal összekötve adta vissza a kölcsönkapott könyveket.
  2. Perfekcionizmus és maximalizmus: „Rilke sohasem adott ki a kezéből valamit, ami nem volt egészen tökéletes. Sohasem tűrte el, még sebtében odavetett közlésben sem, az áthúzott szót.
  3. Munkacentrikusság: Rilke szó szerint egy (elefántcsont)toronyban élt a munkájának, és nem igazán ápolt barátságot, nem folytatott szabadidős tevékenységet. A dolgozószobájából ritkán mozdult ki. Olyankor is csak rózsáival foglalkozott, emberi kapcsolatai pedig a házvezetőnőjére és a postásra korlátozódtak.
  4. Lelkiismeretesség és megbízhatóság: Munkájában és morálisan is magasra tette a mércét mind maga, mind mások számára, és valóban értékei szerint élt.
Rilke az első világháború után Svájcban telepedett le, a muzot-i vártoronyban. Ez az elszigeteltség adta meg számára az alkotáshoz szükséges stresszmentes környezetet és biztonságot.

Az őrült zseni

Természetesen a cikk célja nem az volt, hogy a példaként kiemelt művészekkel azt sugallja: minden nagy alkotó mentális zavarban szenved. Az őrület és zsenialitás kapcsolata egy régóta húzódó vita, melynek nincs lezárt vége. Elképzelhető, hogy mivel a híres művészek élete jobban fókuszba kerül, a körükben előforduló pszichés zavarokat könnyen általánosítják. Ezzel párhuzamosan az is éppúgy igaz lehet, hogy a nagy alkotóknak lehetnek olyan közös tulajdonságaik (mint például a fokozott érzékenység), melyek hajlamossá teszik őket a betegségekre.

Személyiségük viszont – és itt most az került bemutatásra – számtalan lehet, mint az tükröződik is műveikben és stílusukban. Nincs meghatározott művész-személyiségprofil, híres alkotót minden személyiségtípusra lehet találni, még a patológiások közül is. Mint mindenki más, ők is külön-külön teljesen egyediek.

 

Felhasznált szakirodalom:

Tényi T. (2017) Személyiségzavarok – klinikum és kutatás. Budapest: Medicina Könyvkiadó Zrt.