Pszichológus Szemmel – „Nem szeretem az anyámat”: egy monodráma zárómondata

„Nem szeretem az anyámat” – mondta ki a darab végén Édouard Louis, vagyis az őt alakító Nagy Dániel Viktor. A Leszámolás velem című darab eredetileg ugyan a melegségről szól, ám ez csak a felszín. Egy megrázó és igen tanulságos előadáson jártunk a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban. Családi dráma, megvetés, vidéki szemléletmód. Élményanalízisünk.

Az Orlai Produkciós Iroda és a Füge Produkció jóvoltából, Rába Roland rendezésében született meg a monodráma. Bemutatója épp egy éve volt márciusban. Nagy Dániel Viktor főszereplő az előadás után megosztotta velünk, hogy azóta rengeteg apró változáson esett át a darab, hogy minél közelibb, fogyaszthatóbb, ám mégis szívbemarkolóbb, figyelemfelkeltőbb legyen. Az egyszemélyes dráma Eddy-ről, a 25 év körüli fiúról szól, aki bepillantást enged életébe gyermekkorától kezdve egészen napjainkig. Az eredeti mű, egy terápiás jelleggel íródott napló (Leszámolás Eddyvel), amelyet maga Édouard Louis írt meg dühből. Haragudott a családjára, a falubeliekre, amiért nem fogadják el olyannak, amilyen, és ami még rosszabb, ezért elég keményen bántották is.

A darab

Eddy bemutatja családját, ismerőseit, iskolatársait és azt a megvetést, amelyet tőlük kap. A darab érdekessége, hogy nem a szenvedő fiút halljuk, hanem azokat a mondatokat, amiket élete során másoktól kapott. Mondatokat és tetteket. Például, hogy édesapja elég sűrűn ököllel verte szét a falat, annak érdekében, hogy ne őket verje meg, ahogyan azt ő átélte gyerekként. Az eredeti mű egy franciaországi kis faluban játszódik a 90-es évek végén (tehát nem túl régen!), de sajnos bárhol a világon mindennapos dolog még manapság is a mélyszegénység, a családon belüli erőszak, az iskolai bántalmazás.

Ezen kívül be kell vallanunk, hogy bár a homoszexualitáshoz való hozzáállás sokat javult ugyan az elmúlt időszakban, de korántsem megnyugtató a helyzet. Vannak bizonyos régiók, csoportok, ahol már teljesen elfogadott, sőt egyáltalán nem meglepő, ha valaki saját neméhez vonzódik. Viszont sajnos még mindig van, ahol negatívan állnak hozzájuk, szélsőséges esetben bántják, megalázzák őket. Akik belül azt érezhetik, mint Eddy: nem értik, miért kéne őket bántani egy olyan dolog miatt, amiről nem tehetnek és nincs is vele semmi baj. Sok esetben a bántalmazók nem értik a sajátjuktól eltérő viselkedésmintát, megijesztheti ez őket, rossz esetben pedig amiatt bántalmaznak, mert ezt látták, hallották másoktól. Akár még az is előfordulhat, hogy az attól való félelem indítja el bennük az agresszív viselkedést, hogy esetleg ők is meleggé válhatnak, vagy valóban azok.

A monodráma egyetlen, így főszereplője: Nagy Dániel Viktor. Fotó: Fegyverneky Sándor

Rába Roland rendező kiollózta a naplóból a legmegrendítőbb eseményeket, Nagy Dániel Viktor pedig megformálta őket. Például azt, ahogy Eddie az elfogadás reményében képes volt úgy tenni, mint aki a lányokhoz vonzódik, és még egy barátnőt is szerzett magának. Akihez természetesen nem vonzódott, sőt egyenesen undorodott tőle. Amikor több óra csókolózás után (nem egyhuzamban) megmozdult valami a nadrágjában, egyenesen megörült: „Meggyógyultam!!!” Ez persze nem így történt, és ami még fontosabb: ez nem egy olyan állapot, amelyből ki kéne gyógyulni.

A darab nagyon erős tanító jelleggel bír, empatizálásra serkent minket. Emiatt is tervezik most, hogy iskolákba preventív jelleggel elviszik az előadást. Dicséretes példa, hogy már jelenleg is rengeteg gimnazista osztály látogat el a színházba a Leszámolás velemre. Majd az előadás után közönségtalálkozó nyújt lehetőséget a darab megvitatására, az érzelmek, gondolatok megosztására ezzel kapcsolatban. Ez most sem volt másként. Szép számmal maradtak a közönségtalálkozón, köztük egy művészeti iskola kilencedikes tanulói és kísérő tanáruk. Nem voltak restek elmondani véleményüket sem: „Legszívesebben odamentem volna és megöleltelek volna.”, „Nálunk szerencsére elfogadóak a diákok, tanárok. Remélem ez máshol is így van.”, „Az apám és a saját kapcsolatomra ismertem a darabban.”

Nagy Dániel Viktor elmondta, ő tizenhat év felett ajánlja a darabot, hiszen nem lehet tudni, e kor alatt kiben mit okoz. Elég erős képek és mondatok hangoznak el. Mindannyian tudjuk, hogy manapság jóval hamarabb találkoznak a gyerekek a szexualitás fogalmával, mégis kell egyfajta érettség és biztonság ehhez az előadáshoz. Szakújságírónk kérdésére Viktor elmondta, szerinte a homoszexualitás ugyanolyan dolog, mint bármi más a világon. Mindenkinek kijutott valamilyen nehézség az életben, itt nem a melegségre magára gondolunk, hanem az emiatt ért esetleges atrocitásokra. A kérdés, hogy hogyan birkózunk meg vele, hogyan tekintünk rá.

Élményanalízis

[simple_tooltip content=’Bevonódás a tevékenységbe, a fókuszunk önmagunkra és az adott tevékenységre irányul.’]Flow[/simple_tooltip] − 5/4
A darab egyetlen pillanatra sem engedi, hogy ne rá figyeljünk. A monológ nagyon ritkán szakad meg, így muszáj figyelnünk azért, hogy ne maradjunk le semmiről. A csend nagyon ritka, azonban fontos jelentőséggel bír.

[simple_tooltip content=’Egy élmény milyen mértékben képes minket fizikailag aktivizálni, érzelmeinkre hatást gyakorolni, gondolatainkat lekötni.’]Intenzitás[/simple_tooltip]− 5/5
Rendkívül intenzív élményeket generál bennünk, magával ragadó, erős érzelmeket kiváltó darab. Végig hullámzunk a megvetés, az undor, a sajnálat és a keserédes örömben, ahogy a történet minden részletét átérezzük.

[simple_tooltip content=’Az élmény minden mástól különböző, kivételes,
sajátos jellegű, újszerű.’]Különlegesség[/simple_tooltip]− 5/5
Az előadás már csak azért is különleges, mivel monodrámáról beszélünk. Egyrészről kevés egyszereplős darabot mutatnak be a színházak, másrészt nehéz műfaj, hiszen egy színészen, illetve a rendezőn múlik a siker. Mindezen kívül az, hogy igaz történetet mesél el, még inkább kuriózummá teszi ezt az előadást.

[simple_tooltip content=’Különböző ingerek által kiváltott jelenség, mely hatására
egy kreatív, gondolatébresztő folyamat veszi kezdetét.’]Inspiráció[/simple_tooltip]− 5/4
Azért nagyon inspiráló a dráma, mivel nem közhelyesen rágja a szánkba a homoszexualitással kapcsolatos attitűdöket, hanem csontig hatolóan, a saját bőrünkön tapasztaljuk meg ezt a fajta, többnyire negatív hozzáállást. Mindez arra késztetheti a nézőket, hogy elgondolkodjanak, hogyan is állnak ehhez a kérdéshez, és ha szükséges, elinduljanak a  változás felé.

[simple_tooltip content=’Az élmény közösségi jellege, amely közelebb vihet
minket azokhoz, akikkel együtt végezzük.’]Megoszthatóság[/simple_tooltip] − 5/4
Az élmény kétféleképpen is lehet közösségi: ha párunkkal, barátunkkal megyünk el a darabra, garantált, hogy a téma azonnal átbeszélésre kerül. Emellett iskolai osztályokat, közösségeket is be lehet vonni az előadás megtekintésébe, hiszen megfelelően érzékenyít arra, hogy másokat úgy fogadjunk el, ahogy vannak.

Összegezve, azoknak ajánljuk, akik:

  • a nem megszokott sokszereplős színházi élményre vágynak, hanem egy bensőségesebb viszonyra,
  • akik szerencsére nem találkoztak hasonló atrocitással, de megtapasztalnák, hogy milyen is lehet ez,
  • vagy iskolás osztályoknak, akiknél megjelent már a bullying bármilyen formája.

•••

Nézz a világra Pszichológus Szemmel! A Mindset Pszichológia formabontó rovatában az általunk megalkotott, tudományos alapokon álló módszer, az élményanalízis segítségével egy új látásmódot kívánunk átadni az olvasóknak. Szeretnénk, hogy cikkeink által mindenki könnyedén megtalálhassa a hozzá illő tevékenységet, amit így tudatosabban és mélyebben átélhet. A Pszichológus Szemmel rovatnak köszönhetően kitágítható a világról alkotott képünk horizontja. Az általunk kidolgozott élményanalízis módszertanának elméleti összefoglalója itt, dimenzióinak ismertetője pedig itt olvasható.